Hajdú-Bihari Napló, 2013. szeptember (70. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-12 / 213. szám
le n FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2013. SZEPTEMBER 12. Erősen felhős ég, néhol kisebb eső, zápor is lehet. Phoenixből a főnix városába Debrecen. Egyesült államokbeli countryzenekar volt szerdán az Amerikai Kuckó vendége, az arizonai Dina Preston Band produkcióját a nagykövetség előadói programja részeként láthattákhallhatták az érdeklődők. A csapat vezetője, Dina Preston civilben egyetemi tanár, főként gazdasági kurzusokat tart Arizona állam fővárosában , Phoenixben. hbn REGGEL DÉLBEN ESTE Dina Preston fotó: Molnár Péter Nem találtatott elég bizonyíték Debrecen. Jogerősen felmentette a Debreceni Ítélőtábla szerdán azt a 38 éves férfit, aki ellen erőszakos közösülés bűntett miatt emelt vádat az ügyészség. A másodfokú bíróság helyben hagyta a Debreceni Törvényszék márciusi elsőfokú határozatát, amely bizonyítottság hiányában mentette fel M. Attilát. A vádlott jelenleg fegyházbüntetését tölti egy korábbi hasonló bűncselekményért. Akkor a vér szerinti lányával erőszakoskodott, míg ez utóbbi esetben nevelt gyermeke volt a vád szerinti sértett, n. J HBN A tartalomból Mi lesz a sárgákkal?_____3. oldal Csípős éjszakák________5. oldal Múzeum, nem önmagáért 6. oldal Pezsgő röplabdaélet , 10. oldal Pegazus érkezik 11. oldal _________ II .|A*, Ljk ■« » l Itfimu kuni fc.11 NROnMlMpo «ww.napn.fw 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 II III II 13213 mini 11 I 9 770133 105040 II III II III Szabadulni a szeméttől Bagamérban hamarosan megszűnik a régi szeméttelep, de máris kialakulóban van egy illegális szemétlerakó, hajdú-bihar. Jól halad a Napló által megkeresett településeken a régi szemétlerakók felszámolása. Csak a bihari térségben 1,7 milliárd forintot költenek a szakemberek arra, hogy 36 település 34 szeméttelepén megszüntessék az évek, évtizedek óta fennálló áldatlan állapotokat. A kisebb településekről, ahol relatíve kevesebb szemét halmozódott fel, elszállítják a hulladékot, ahol pedig ez gazdaságtalan lenne, ott a szakszerű helyszíni deponálás a megoldás. Polgármesterek arról számoltak be, hogy a régi szeméttelep felszámolása az ott élők tudatát is a helyes irányba formálta, hiszen a falvak, városok határában iparszerűen nem alakultak ki újabb illegális szemétlerakók. Bagamér kilóg ebből a sorból, hiszen (mint Orvos Mihály polgármestertől megtudtuk) még be sem fejeződött 24 millió forintos ráfordítással a régi szeméttelep felszámolása a faluban, máris aggasztó méreteket öltött az illegálisan lerakott hulladék egy másik helyen. Ezért 24 órás figyelőszolgálat felállítását tervezik, hátha sikerül elkapni a bűnösöket. /3. HBN-PA Meccsjegyeket vittek az iskolába a lokisták A DVSC-TEVA két futballistája, Mészáros Norbert (középen) és Bódi Ádám a Videoton elleni vasárnapi mérkőzésre szóló belépőkkel kedveskedtek a Hunyadi János Általános Iskola diákjainak. fotó: Gerencsényi István Gázfelülvizsgálat: módosulhat a határidő A Nemzetgazdasági Minisztérium terve szerint év végéig csak bejelenteni lesz kötelező Debrecen: Nagyon sok panasz érkezett a Naplóhoz nyáron a gázfelülvizsgálókra, mely szerint a munkát megrendelő fogyasztókat irreálisan magas kiadásokra késztették. A sokakat érintő év végi határidő miatt (akiknek gázkészülékét vagy csatlakozó vezetékét 1981. január 1-je előtt helyezték üzembe) sürgősen megkötött szerződések legtöbbször rendkívüli, már-már vállalhatatlanul magas terheket róttak a megrendelőkre. Két részre bomlik A szabályozás hiányosságait belátva a kormány szeptember végéig rendeletmódosítást készít elő. A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya a Napló kérdésére azt közölte: a minisztérium szándéka szerint „módosulni fog a kérdésben is érintett felhasználói csoportra vonatkozó határidő a tekintetben, hogy a felülvizsgálati kötelezettség részekre bomlik, és az eredetileg megjelölt határidőig bejelentési kötelezettsége lesz a felhasználóknak, és az azt követő évben lesz szükséges elvégezni a felülvizsgálatot”. Ugyanitt megjegyezték: végleges válasznak ez még nem tekinthető, mert szeptember 30-áig zajlik a közigazgatási egyeztetés. Lapunk keddi számában arról már hírt adtunk, hogy a felülvizsgálatról szóló rendelet sok más elemében is módosulás várható. hbn : http://www.haon.hu 0£jí 0 Megye .További megyei psW híreket olvashat portá- Hvelünkön. A kistermelők egy része nem akarja a kamarát Sok érintett csak ezekben a napokban értesül arról, hogy neki is regisztrálnia kell. DEBRECEN: Jelentős taglétszám-emelkedést várnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar megyei szervezeténél azután, hogy egy törvénnyel ismét kötelezővé tették a tagságot az agrárszektor és az élelmiszeripar valamennyi piaci szereplője számára. Amennyiben minden érintett csatlakozik, az eddigi 400 helyett csaknem 30 ezer tagjuk lesz. A NAK alapszabálya értelmében az érintetteknek ez év augusztus 31-éig kellett volna elvégezni a regisztrációt és befizetni az éves tagdíjat, de sokan a mai napig nem jelentkeztek, mert csak ezekben a napokban kapták, kapják meg a kamarától a felszólító levelet, így szeptember végéig folytatódik az ügyintézés - mondta el lapunknak Kissné Gyarmati Ágnes. Az igazgató tájékoztatása szerint eddig a kötelezettek 70 százaléka tett bevallást. Sokallják a költségeket A regisztráció 5 ezer forint, az éves legkisebb tagdíj pedig 2 ezer. Sok kistermelő azonban sokallja a költségeket, és nem kér a tagságból.3. HBN Elsősegélynyújtó világnap Súlyos kerékpáros balesetet szimuláltak a Vöröskereszt, a mentők és a rendőrség munkatársai a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola udvarán, hogy bemutassák az elsősegélynyújtás alapfogásait a gyerekeknek. Szeptember 11-e az elsősegélynyújtás világnapja, amellyel a 2001-ben New Yorkban, a World Trade Centert elpusztító terrortámadás áldozataira emlékeznek, fotó: d. i. Művek szemléje az évfordulón DEBRECEN. Az idén 65 esztendős debreceni képzőművész, Pikó Sándor munkásságába enged betekintést - festményein, grafikáin és plasztikáin keresztül - legújabb kiállítása, mely szerdán nyílt meg a Belvárosi Galériában (a Kossuth utca 1. alatt), és szeptember 30-áig látogatható. hbn Pikó Sándor (balról) és Makoldi Sándor a megnyitón fotó:M.p. DVSC-győzelem Mezőkövesden MEZŐKÖVESD. A Ligakupa 2. fordulójában csapott öszsze Kövesden a Zsóry SE és a DVSC-TEVA együttese. A találkozó magabiztos vendégsikert hozott, a Löki Dombi Tibor és Alekszandar Trainics góljaival 2-0-ra legyőzte a Véber-gárdát. A 9. hbn Vigyázz rám is! Vigyázzunk a gyerekekre!