Hajdú-Bihari Napló, 2013. december (70. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-16 / 292. szám

A gyermekek segélyezésére fordítják az összeget fotó: molnár Péter Moziztak, hogy szebbé tegyék a karácsonyt DEBRECEN. Csaknem negyed­­millió forint gyűlt össze a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Főnix Rendezvényszervező Kft. „Mozizz a gyermekekért!” jótékonysági akciójában, amelyet december 3-án szer­veztek az Apolló moziban. Mint arról már korábban is beszámoltunk, a rendezvény teljes bevételét a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány javá­ra ajánlották fel a szervezők. A bevételt jelképező csekket csütörtökön sajtótájékoztató keretében adták át az alapít­vány képviselőjének. - Jó érzés, hogy ilyen sokan mozdultak meg a beteg gyer­mekekért. Az összefogásnak köszönhetően talán egy picit szebbé tehetjük a kis bete­gek ünnepét - hangsúlyozta Bodor Edit, a Főnix Rendez­vényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője. hbn NAPLÓ 2013. DECEMBER 16., HÉTFŐ „Ha eljönnek az angyalok...” Felejthetetlen élmény­­nyel ajándékozta meg közönségét a kórus és Presser Gábor. Debrecen. Ha eljönnek az an­gyalok, magukkal hozzák a csodát, amit korra és nemre való tekintet nélkül várunk. Aki úgy döntött, hogy decem­ber 9-én részt vesz a Nagy­templomban évről évre ha­gyományosan megrendezett adventi sorozat idei kezdőak­kordjaként felcsendülő kon­certen, közel kétórás varázsla­tot élhetett át. A világ- és Európa-bajnok Lautitia kóruscsalád először kapta meg a lehetőséget, hogy önálló koncertet adjon, a sztár­vendég Presser Gábor méltó partnereként, az Accord vonós­négyes közreműködésével. Az ország Pici bácsija háláját és elismerését fejezte ki a gye­rekeknek, akik nemcsak a pró­bák során, de a koncerten is korukat meghazudtoló profik­ként álltak helyt. Minden dal­feldolgozás, előadás az éne­kes személyisége által életre kelt unikum. Ilyen különleges és meghitt élményt jelentett Presser Gábornak a „Vigyázz a madárra” című dalának a kórus kíséretében a szintén kórustag Rácz Bogi által meg­szólaltatott ének is. Rengeteg energiával Nemes József Artisjus-díjas karnagy elmondta, a gyerekek mérhetetlen intelligenciáról és energiáról tettek tanúbi­zonyságot, minden művet fej­ből énekeltek, a műsorukkal pedig bebizonyították, hogy igenis van igény a kórus mun­kájára, az ilyen jellegű kon­certre is, hisz a magas jegyárak mellett is telt házat produkál­tak. Volt persze, aki Presser Gábor miatt jött, de a koncert végére a Lautitia kóruscsalád rajongójává is vált. A zökkenőmentes közös munka eredményezte csodá­latos koncert Pici bácsi atyai, nagyatyai szeretete és türel­me, a kórustagok lelkesedése, alázata, rátermettsége és a kó­rusvezető szakmai tudása által valósulhatott meg. Az együt­tes öröm és kölcsönös tiszte­let felejthetetlen és látványos koncertélményt hívott életre. Az est folyamán a Padlás, a Képzelt riport klasszikussá vált melódiái mellett kará­csonyi dalok is felcsendültek. A Csendes éj és a koncertzá­ró Ha eljönnek az angyalok kezdetű címadó ének Presser népszerű műveivel karöltve hozták el az adventi csodát a debreceni Nagytemplomba. HEN­DK Felejthetetlen hangulatot varázsoltak FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN 60. születésnapja és házassági évfordulója alkalmából szeretettel köszönti Nádudvarról TÓTH JÁNOST és FELESÉGÉT szerető családja. 707452 BgL! ■ TOKAI ISTVÁNNÉ Ebes, Déli utca 32. ■ ' ys 80. születésnapja alkalmából || ^8|. ' ^ jp köszöntik | j. . j gyermekei, 1 fiaaSzótárcfc Jt­ ( ~ ... unokái, f \ dédunokái, Mh'J % menyei, vejei ^f' ^ i 11 11 I j flÉÉSi i mem i. J I * I \L 1 ilfebm 1: | : Vegyen részt Hovány Cégcsoport és a Merkantil Bank Zrt. által kínált MNB Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében kialakított konstrukcióban. A program keretén belül most kedvezményes, államilag támogatott kamatozású hitelt igényelhet haszongépjárműve beszerzésére! A Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében lehívható összeg korlátozott ezért, hogy ne maradjon le, a következőket kell tennie: válassza ki honlapunkon (www.hrovany.hu) az igényeinek leginkább megfelelő márkát és típust • kérjen ajánlatot e-mailben vagy vegye fel a kapcsolatot az adott autóhoz tartozó telefonszámon kollégánkkal , küldje el a hiteligényléshez szükséges dokumentumokat, hogy regisztrálni tudjuk az igényét az NHP programban o rendelje meg a kiválasztott gépjárművet (raktárról vagy állítsa össze egyedileg) A hitelprogramban az alábbi márkák haszongépjárműveinek beszerzésére van lehetőség: jÁHai/JíNi* 'o® (éSlikki /'N. Mercedes-Benz Peucecar crrRoén "jggg" WWW.hOVany.hu­ Napló-koncertek: Tankcsapda TANKCSARDA ' Npconce 211 dl j 6 ^ k *spr \ |*u. « ® . CSARNOK 2013. % T ^1* december 28. 1. - 18 ora 1 ■ , ■ i - i h«i i ■ WSL* 1S12I281DEBRECEN m m m Válassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Tankcsapda koncertjére 2013. december 28-án 18.00 órától a Főnix Csarnokba. Vendég: Neck Sprain, Kowalsky meg a Vega. Jegyár - elővételben: küzdőtér: 4490 Ft, lelátó: 5490 Ft. A Hajdú-bihari Napló előfizetőjeként Önök 500 Ft-os kedvezménnyel válthatják meg belépőjegyüket, korlátozott számban a Napló-székházban (Debrecen, Dósa nádor tér 10.). Jegyelővételi helyek: valamennyi debreceni MOL-kút, Tourinform-iroda (Piac u. 20.), Ifjúsági Ház - Mezon-iroda (Simonffy u. 21.), Főnix Csarnok-jegypénztár (Kassai út 28.), Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3.), Nando Motor & Music (Kassai út 22/a)­­ és a Ticketportal jegyirodáiban, interneten a ticketportal.hu-n. További információk: www.tankcsapda.com I i r 11 J I* J g Szántó István új könyve a Naplótól! A Napló előfizetői kedvezménnyel vásárolhatnak ! Szeretettel ajánljuk Önöknek a „Kádártól Castróig” című könyvet. Szántó István miskolci újságíró (testvérlapunk, I­d . az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettese) a hatvanas években számos nyarat végigdolgozott az aligai Pártudy-­­e­­tőben, ahol alkalma nyílt találkozni Kádár Jánossal, Fidel Castróval és a kor más híres politikusaival. I . A Napló előfizetőjeként Önök a könyvet 1950 Ft helyett 1500 Ft-ért vásárolhatják ügyfélszolgálaton- 1­­,i­kon (Debrecen, Dósa nádor tér 10.) munkanapokon 9.00-15.00 óráig. 704221 A Napló bemutatja: Rómeó és Júlia A Budapesti Operettszínház Shakespeare drámája alapján ^Rómeói v és az ír Produkció Kft. bemutatja :! GERARD PRESGURVIC ■ j mí^^^r hefo Debrecen, 201^i 1 Főnix f!go202” * I " fíT* Csarnok 19.3'po­ra ‘ "T. ' I SZERELEM A GYŰLÖLET ELLEN Válassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Budapesti Operettszínház egyik legnagyobb sikere, a Rómeó és Júlia musical bemutatójára, mely 2014. február 22-én, 15.00 és 19.30 órától tekinthető meg Debrecen­ben a Főnix Csarnokban. A Napló előfizetőjeként Önök belépőjegyeiket 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg munkanapokon 8.00-tól 15.00 óráig a Napló szerkesztőségében (Debrecen, Dósa nádor tér 10.). ■■■■■rí Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! Nem kedvez- 11 f.l f 11l­ményes jegyelővétel: Tourinform iroda, Kölcsey Központ. - Információ: www.programstart.hu - f-

Next