Hajdú-Bihari Napló, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám
FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2014. MÁRCIUS 26. A 00 Fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. REGGEL DÉLBEN ESTE A Lit és Mix könyve című darabot a szabadkai Nyári Mozi Színházi Közösség mutatta be kedden este a DESZKA Fesztiválon. n T ribrér » Szabadkai dráma FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Ez bizony nem gyerekjáték! nyíregyháza. A világ LEGO-termelésének mintegy 20 százaléka immár Nyíregyháza nevéhez fűződik, miután kedden felavatták a dán multinacionális vállalat legújabb gyárát. A cég 2008 óta van jelen a városban, most 60 milliárd forintos beruházással saját bázist hozott létre. Az ünnepségen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is. Az új gyár teljes mértékben zöldmezős beruházás keretében épült, amit a LEGO saját erőből finanszírozott. A LEGO gyárai közül ez a legzöldebb a világon: az építési hulladék 75 százalékát újrahasznosították, és 33 hektár erdőt telepítettek, ami háromszorosa a beépített területnek. ék. Tbc-s megbetegedések Magyarországon (2012) Új bejelentett esetek megyénként Borsod-Abaúj- ■■■■■... Zemplén HM123 Szabolcs ,AL 1 Szatmár- Bereg 130 Hajdú-Bihar m129 Budapest| Győr-Moson 13., Sopron 126 Vas 119 országosan: Zala 118 1279eset ________0 50 100 150 200 250 300 350 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI Pest,H141 A tartalomból Bekerítik vagy elbontják?____3. oldal Medvecsapáson________________4. oldal Futófesztivál______ 10. oldal Nemzetközi ásatás 11. oldal HNAFblwikiptó *•»«, tv**, 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 9 III If 111 ii ini 1 Millió fejfájós országa Tizenkétmilliárdos kormányzati támogatással Nemzeti Agykutatási Program indul. DEBRECEN: Mitől függ az, hogy az egyik ember könynyen, gyorsan tanul (például szakmát vagy idegen nyelveket), míg a másik olyan, akár a kis elefánt, nehezen tanul és könnyen felejt? Az érzékszerveinket miként lehet alkalmasabbá tenni arra, hogy segítsék a látásunkat, a hallásunkat? Vagy hogyan lehet enyhíteni azoknak a panaszain, akiket gyakran kínoz krónikus fejfájás, és ilyenkor bizony semmire sem képesek? Hiszen tudnivaló, hogy az egymillió migrénes országa vagyunk. Ez mind az agyban dől el - mondta a Naplónak dr. Oberfrank Ferenc, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója annak kapcsán, hogy a 12 milliárd forintos kormányzati támogatással induló Nemzeti Agykutatási Programot kedden mutatták be Debrecenben. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 6,4 milliárd forintból induló egyik alapprogramban tíz intézmény, köztük a Debreceni Egyetem alkot konzorciumot. A szakembereknek meggyőződése, hogy a program a hazai agykutatás eddigi eredményeire alapozva belátható időn belül egyedülálló eredményeket ígér.3. HEN-PA Seydi lőtte az első debreceni gólt FOTÓ MOLNÁR PÉTER Az új burkolat a Simonffy meglévő képéhez illeszkedik Kedden is zajlott a munka Debrecen egyik legismertebb utcáján, ahol május közepére kell elkészülni a Hal köz és a Tisza István utca közötti szakasszal. A 45 milliós - egészében uniós forrású - beruházás során a fasor is megújul. fotó: Molnár Péter „Cégdarálás”, többnyire muszájból... Akinek a vállalkozása túlnövi a kis vagy közepes méretet, az könynyen rosszul járhat. HAJDÚ-BIHAR: Érdekes folyamatot indított el a hajdú-bihari cégek körében a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja. Mivel az olcsó, 2,5 százalékos kamatra folyósított hitelt csak a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor tagjai vehetik igénybe, a lélektani határt átlépő cégek tulajdonosai elkezdték a vállalkozásaikat „feldarabolni”. Névtelenséget kérő informátorunk elmondta, hogy amelyik cégnek az alkalmazotti létszáma átlépi a 250 főt, az a forráshoz jutás terén rosszul jár. Az egyik építőipari vállalkozás például éppen ilyen okokból a saját emberei jelentős részét úgymond kiszervezte, és kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatja. Az agráriumban a földbirtoklás felső korlátja okoz problémát, hiszen a törvény szerint az állattartó gazdaságok legfeljebb 1800 hektár földet birtokolhatnak. Aki ekkora területen nem boldogul, az ügyeskedésre kényszerül. Mesterségesen bűn megerőszakolni a vállalkozások növekedését. Kinek lenne jó, ha hajléktalan tulajdonosok országává válnánk? - jelentette ki az egyik nagy agrárvállalkozó, hbn-pa . Szívesen hozzászólna cikkeinkhez? Keresse a Hajdú-bihari Naplót a népszerű közösségi portálon is! www.facebook.com/ hajdubiharinaplo Tizenkét évet kapott első fokon a fiatalkorú Nem engedte, hogy dinnyét lopjon, ezért rágyújtotta a házat az idős házaspárra a fiatalkorú elkövető, Debrecen. Bűnösnek mondta ki előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlen- sséggel, több emberen elköve-tett emberölés kísérletében a fiatalkorú Á. Lajost a Debreceni Törvényszék, ezért 12 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Az ítélet értelmében a most 17 éves fiút a törvényszék 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte 417 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint a jogerős ítéletet követően a sértettnek kártérítésként 268 ezer forintot is meg kell fizetnie. Csizmadiáné dr. Pethő Tímea indoklásában kiemelte, bár a vádlott a bíróságon visszavonta korábbi beismerő vallomását, és rendre ellentmondásokba keveredett, korábbi vallomása azonban összecseng az eset két másik - gyermekkorú - szereplőjének vallomásaival. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője fellebbezett. A Debreceni Törvényszék döntött arról is, hogy a vádlott előzetes letartóztatásban marad. A vádlott és védője fellebbezése miatt ez sem jogerős. /5. hbn ■ Rajzok a hadszíntérről „Emlékképek Afganisztánról” címmel nyílt kiállítás a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison, mely egy civil, Svéda Csaba rajzoló, a Jósa András Múzeum munkatársa szemével mutatja be az afganisztáni missziót. fotó: matey István Hatékonyan, hat rúgott góllal DEBRECEN. Közönségét maximálisan kihasználva, emberelőnyben parádésan futballozva verte a DVSC-TEVA a nagy rivális Nyíregyháza Spartacust az Oláh Gábor utcán a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A debreceniek 6-1-es sikere azt jelentette, hogy kettős győzelemmel, 9-2-es összesítéssel búcsúztatták az NB II-ben szereplő Szparit. /9. hbn Hírbe hozott „bombaférj” Debrecen. Közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanújával indított eljárást a rendőrség azzal a 61 éves nővel szemben, aki miatt a múlt péntek délután - bombafenyegetés miatt - le kellett szállítani az utasokat az 1-es villamosról. A rendőrség közlése szerint a nő a járműre felszállva azt mondta a vezetőnek, hogy a férje csomagjában robbanószerkezet van. Ennek hatására a sofőr leszállította az utasokat, és értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök a „megvádolt” férfinél nem találtak robbanószerkezetet. A nőt a közelben megtalálták és előállították a debreceni rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A március 22-i Naplóban helytelenül írtuk, hogy a bombafenyegető férfi volt (a rendőrség sem állított ilyesmit) tévedésünkért az érintett és olvasóink elnézését kérjük. hbn