Hajdú-Bihari Napló, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-26 / 277. szám

KISNAPLÓ LXXII. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM, ÁRA: 130 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 100 FT Nem­ sze­ret ki­rándulni 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2015. NOVEMBER 26. Megálljt parancsolnának kézilabda. Egy olyan riválist lát vendégül a Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK csapata csütörtökön 18 órától, mely ellen eddig nem igazán tu­dott jól teljesíteni. Egyszer a bajnokságban, majd a Ma­gyar Kupában találkozott az Újváros és a Cegléd, és mind­kétszer a Pest megyei gárda győzött. Oláh Gáborék terve szerint ennek a sorozatnak most vége szakad.­­9. hbn Borongós, 5­0 m hideg idő, je­­­­entéktelen csapadék. REGGEL DÉLBEN ESTE Nyerni akarnak! fotó: matey A Tomkins a Szent Annában Debrecen. Bár 37 éves fenn­állása során számtalan fellé­pést mondhatott magáénak a Budapesti Tomkins Éne­kegyüttes, a cívisvárosban most először hallhatják őket az érdeklődők (szombat este, Szent Anna-székesegyház). Az ingyenes koncerten egye­bek mellett az orosz zene­szerző Rahmanyinov Ves­­perásából adnak elő, illetve adventhez közeledvén más, az alkalomhoz illő énekeket is hallhat a közönség, /ll. hbn Hírek. A régió és a világ hírei. Fizetések A szociális ellátás területén dolgozók nettó átlagkeresete Magyarországon, Ft/hó ____________________________ A tartalomból A Gulagra hurcoltakról_______2. oldal Gumicsikorgató autóbőgetők 3. oldal Fejlődni a tudás erejével ____8 oldal Az ötvenedik árverés 11. oldal * 9 2010 83 721 t? .. -1 1—-------------201 life_# % 89 082 ^ 2012^ 72 554 2013 70782 2014 69 046 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH/MTI 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 9 ■■ ill HAJDÚ-BIHARI Sir Ken­neth az Orient expresz­szen 16. OLDAL Pedof­il tanár zaklatta a diákját Az interneten csábítot­ta a kislányt a pedagó­gus, HAJDÚ-BIHAR. Felső tagozatos kislányt zaklatott egy testne­velő tanár egy hajdú-bihari kisváros egyik iskolájában - értesült a Hajdú-bihari Napló. Megbízható forrásainktól úgy tudjuk, a középkorú pedagó­gus először a legnépszerűbb közösségi portálon közele­dett a gyermek felé, hatalmi helyzetével visszaélve hívta szexuális együttlétre. Azt kérte tőle, hogy iskolán kívül találkozzanak, ám a diák ezt visszautasította. Információ­ink szerint az eset még a nyári szünetet megelőzően történt, ám az eset csak ősszel került napvilágra, miután a férfit az iskolából előállították a rendőrök. Úgy tudjuk, azóta elbocsátották a pedagógust, aki egyébként nem a telepü­lésen élt. Az ügyről ugyan suttogtak helyben, de nyíltan nem beszéltek, mivel az érin­tett intézményben hírzárlatot rendeltek el az eset miatt. Az ügyben - amelyről a gyer­mek védelme érdekében anonimizált módon írunk - megkerestük a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitány­ságot. Demeter Erika főhad­nagy, sajtóreferens annyit közölt, hogy szexuális visz­­szaélés bűntett elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt nyomoz az illetékes rendőrkapitányság. A 40 éves gyanúsított előzetes letartóz­tatásban van, amit november 8-án rendelt el a Debreceni Járásbíróság. bbn-szzsl Hitelre és kölcsönre adott kormányengedély Debrecen. Október 15-ei kel­tezéssel kormányhatározat született az önkormányzatok által benyújtott különböző pénzügyi ügyletek támoga­tottságáról, illetve elutasítá­sáról, ami már megjelent a Magyar Közlönyben is. Ebből kiderül, hogy a debreceniek két beadványa is támogatás­ban részesült. Eszerint a ké­relemmel érintett gazdasági társaság, ebben az esetben a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. két év alatt, idén és jövőre hárommilliárd forint kölcsönt vehet fel ipari park létesítés­sel, bővítéssel összefüggő fej­lesztéshez. Ugyancsak a DV Zrt. az érin­tett egy 13 milliárd 700 milliós pénzügyi ügyletben, amellyel a kormány a társaság hitel­keretét hagyta jóvá, miután az előző megállapodás idén lejárt, és meg kellett újítani - tudtuk meg Papp László pol­gármestertől. hdn russmed­a termék Szerdától már lehet közlekedni az Arany János és Erzsébet utca közötti részen is. DEBRECEN. Borsos József fő­építész már az 1930-as évek­ben szorgalmazta a Piac utca tehermentesítését, amire 80 évet kellett várni a nyugati kiskörút első szakaszának a megépítésével - mondta Papp László a második szakasz szerdai átadásakor. A polgár­­mester hozzátette, aznap reg­gel kapták meg az ideiglenes használatbavételi engedélyt, így minden akadály elhárult, hogy át lehessen adni a for­galomnak a város közleke­désének új ütőerét, melyen most már az Erzsébet utcától a Hatvan utcáig el lehet jutni a belváros elkerülésével. Az a fejlesztések miatt rendkívül fontos, hiszen a 4-es főút út-, illetve a főpályaudvar felépí­tésekor a kiskörútnak komoly szerepe lesz a közlekedésé­ben, hogy a városban ne áll­jon le az élet - fogalmazott Papp László. /3. HEN-ÉP Két szakasz már kész a nyugati kiskörútból Muzsikaszó az olasz irodalom atyjának emlékére Dante Alighieri születése 750. évfordulójának tiszteletére adott koncertet az I Bricconcello zenekar szerdán a Kölcsey Központ­ban, Olaszország magyarországi nagykövetségének fővédnöksége alatt. fotó: derencsényi István Angela Merkel és Francois Hol­lande a párizsi terror áldozataira emlékezett szerdán FOTÓ: AFP, ETIENNE LAURENT Folytathatják a csapásokat Párizs, Budapest. A francia képviselők elsöprő többsé­ge megszavazta szerdán az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni légicsapások meghosszabbítását Szíriában. A műveletek a 130 halálos ál­dozatot követelő november 13-ai merényleteket követően fokozottabbá váltak. Szintén aznapi, ám hazai fejlemény: szabadlábon vé­dekezik az a négy ember, akit a hétvégén fogott el a Terror­elhárítási Központ (TEK), és a TEK szerint az autójukban robbanóanyag volt. A Fővá­rosi Törvényszék szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez, rí. mű­ Több év járt a csalóknak Debrecen. Visszaesőként 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte szerdán a Debreceni Ítélőtábla B. Mihályt folyta­tólagosan elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás mi­att; három bűntársa 1,8-3 év szabadságvesztést, további három vádlott próbaidőre fel­függesztett büntetést kapott. A vádlottak mezőgazdasági szerződésekkel követtek el csalást, jelentős anyagi kárt okozva.­­8. HBN Tízezreket is megspórolhat a Debrecen. A Napló hűségkár­tyájával már 400-nál is több üzletben és szolgáltatónál kap 5-50 százalékos kedvez­ményeket, így előfizetése révén évente akár több tíze­zer forintot spórolhat meg. Partnereink között található többek között virág-, játék- és könyvesbolt is, de akkor is megtakaríthat velünk, ha a lakást szeretné felújítani, ne­tán órát, ékszert vásárolna. n. HBN ■ Életmentők ünnepén Sokszoros, jubiláló dono­roknak fejezte ki háláját a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete szer­dán a Belvárosi Közössé­gi Ház pódiumtermében. A magyar véradók napja alkalmából rendezett ünnepségre csaknem kétszáz jubilálót hívtak, hogy oklevelekkel, kitün­tetésekkel, ajándékokkal ismerjék el jó cselekede­tüket, felhívva a figyel­met annak fontosságára. FOTÓ: MATEY ISTVÁN

Next