Hajdú-Bihari Napló, 2016. augusztus (73. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-02 / 180. szám
2 Szélrózsa Hang, robbanás Két nagy robbanást hallottak Szegeden, lehetett olvasni ezt a hírt többfelé az elmúlt hétvégén, te jó ég, kaphatott a szívéhez a dél-alföldi városban élőkért aggódó puha lágyékú humanista, aztán, ahogy belekattint, látja, á, csak hangrobbanás, Gripen vadászgépeink ahogy meglódultak. Ó, persze, bezzeg, amikor mindennap átélhette ezt a jelenséget, még a nyolcvanas években is, akinek volt „szerencséje” szovjet katonai reptér közelében leledzeni, akár Debrecenben, a tyúkok ilyenkor kotkodácsolásba törtek ki egy időre a napi nyugalmukból, a kutyák is rázendítettek, aztán elhallgattak, valószínűleg előbbutóbb a jószág is megszokta azt, ami az itteni családi nyelvjárásban úgy hangzott: „felfűtték a repülőt”. Terrorbolygó, gráundhauz, a hírérzékenység most mindenre ugrik, ami egy kicsit is nagyobbat szól a kelleténél, ketyeg, füstöl, esetleg ott van felejtve, nemsoká igazoltatni fognak, ha sötét szakállban mész ki az utcára, és az még a jobbik eset. Nincs mese: bár a történelem véget ért, a jövő elkezdődött. Ha még nem mondtuk volna. gyorgy.fabian@naplo.hu <• http://jegyzet.haon.hu Publicisztika: Jegyzetek a HAON-on! Jegyzet Fábián György Fellendülés után ismét lassulás BUDAPEST. Az elmúlt évek fellendülése után ismét lassul a gazdasági növekedés a világban - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője hétfőn. A szakértő szerint az európai gazdasági folyamatokra is hatással van az, hogy az alacsony olajár miatt kevesebbet vásárolnak az olajtermelő országok, emellett lassul a kínai gazdaság, és az unió belső gondokkal is küzd. Ez utóbbira példaként mondta az olasz gazdaság sérülékenységét, és az államadósság magas szintjét több országban is. A munkanélküliség sem csökken az EU-ban olyan mértékben, ahogyan az kívánatos volna, miközben munkaerőhiány is van egyes területeken. MTI NAPLÓ Megfosztották doktori címétől Victor Pontát Bukarest Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétől Victor Ponta volt román kormányfőt hétfőn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minősítette a szociáldemokrata politikus doktori disszertációját. Az új oktatási miniszter rendelete egy 4 éves politikai botrány végére tesz pontot. MTI Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 31 százalékkal, 441 ezer forintra emelkedett júliusban az előző év azonos időszakához képest, a második negyedévben a kínálat jelentős bővülése miatt megállt a drágulás - derül ki az Ingatlan.com több mint 10 ezer hirdetés alapján készített elemzéséből. Az első fél évben 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel korábban. Állásfoglalásra szólítja fel a Fidesz a baloldalt A kérdés: támogatják vagy ellenzik a kényszerbetelepítést? Budapest. Állásfoglalásra szólította fel hétfőn a baloldalt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a kényszerbetelepítés elleni népszavazással kapcsolatban, szerinte ugyanis „a bojkott az állásfoglalás hiánya”. A baloldal foglaljon állást: igen vagy nem, támogatják vagy ellenzik azt az európai bizottsági javaslatot, amely Magyarország esetében is kötelezővé tenné a kényszerbetelepítést - mondta a kormánypárti politikus budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette azt is: a kampányplakátok letépése, leragasztása jogellenes magatartás, felelős politikus erre senkit sem biztathat. A Fidesz frakcióvezető-helyettese a közelmúltbeli terrorcselekmények fényében tarthatatlannak nevezte azt az álláspontot, amely szerint nincs egyértelmű összefüggés a terrorizmus és a migráció között. Kell egy recept A baloldal bevándorláspárti és Európa-ellenes, a Fidesz ezzel szemben Európa-párti és bevándorlásellenes - mondta, azzal érvelve, hogy aki ma kritikátlanul támogatja a bevándorlást, az valójában az európai együttműködés ellensége. Aki egy jó európai együttműködést akar, annak rendelkeznie kell valamilyen recepttel a migráció problémájának megoldására - hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: Európának meg kell őriznie kulturális önazonosság-tudatát, és biztosítani kell az elmúlt hónapokban „az éppen a migrációval együtt járó terrorcselekmények és terrorfenyegetettség miatt” megszűnt biztonságérzetet. MTI Országszerte láthatók a kényszerbetelepítés elleni népszavazáson való részvételre felhívó óriásplakátok fotó: mti „Törökországon múlik az uniós vízummentesség...” A német alkancellár szerint Európa nem engedheti, hogy zsarolják. BERLIN: Törökországon múlik, hogy állampolgárai megkapják-e az uniós vízummentességet, és Európa semmiképp nem hagyhatja zsarolni magát - mondta hétfőn Rostockban a német alkancellár azzal kapcsolatban, hogy a török külügyminiszter jelezte, országa felmondhatja a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodást, ha az EU legkésőbb októberig nem vezeti be a török állampolgároknak ígért vízummentességet. Sigmar Gabriel hangsúlyozta: a „menekültek bevándorlásának” ügyében „szükség esetén elég erősek vagyunk ahhoz, hogy nehéz időket is átvészeljünk”. Törökország elindult a halálbüntetés visszaállítása felé, és ezzel „olyan drasztikusan távolodik Európától, hogy végül fölösleges lesz folytatni az (uniós) csatlakozási tárgyalásokat” - tette hozzá a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke. A koalíciós társ jobboldali CDU/CSU is bírálta Ankarát. Az uniós vízummentesség csak akkor jár, ha a török fél mind a 72 feltételt teljesítette, engedményről nem lehet szó - hangoztatta Wolfgang Boschbach CDU-s parlamenti képviselő. A bajor CSU főtitkára, Andreas Scheuer pedig azt mondta, hogy a feltételekről nem lehet „bazári” alkudozást folytatni, akkor sem, ha az „Erdogan-féle új Törökország stílusjegye a fenyegetés és az ultimátum”. Martin Schäfer külügyi szóvivő Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, hogy a vízummentességgel kapcsolatban nem lehet határidőt kijelölni, mert a bevezetésről csak abban a „politikai pillanatban lehet szó, amikor mindkét fél úgy látja, hogy valamennyi feltétel teljesült”. mti 70 éves a forint A forint bevezetésének 70. évfordulója alkalmából kibocsátott tízezer forintos emlékérme a 70 éves a forint című időszaki kiállítás ünnepélyes megnyitóján Budapesten, a Corvinus Egyetem C épületében. fotó: mti Egyszerűbb lesz a lakástámogatás BUDAPEST. A cafeteria-rendszeren keresztül augusztus 1-től a munkáltatók egyszerűbben támogathatják dolgozóik lakásvásárlását, lakáshitel-törlesztését, mivel annak szabályozása egységesen a személyi jövedelemadó (szja) törvénybe került - mondta Fata László cafeteria-szakértő. Ha összeállnak az adómentes támogatás feltételei, akkor a munkáltató folyósíthatja a hitelintézeten keresztül a támogatási összeget. Ez történhet egyszerre vagy hozzájárulással a hiteltörlesztéshez - tette hozzá. MTI Iraki és koszovói misszióba indulók búcsúja tata. Csaknem ötszáz, külföldi misszióba induló magyar katonát búcsúztatott a honvédelmi miniszter hétfőn Tatán, ahol a határoknál szolgálatot teljesítő katonáknak Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet adott át. Simicskó István azt mondta: azok a feladatok, amelyeket a katonák végeznek a határoknál vagy a külföldi missziókban, a magyar nemzet biztonságát szolgálják. MTI Simicskó István átadta a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet az Irakba induló katonáknak fotó: mti. bodnár boglárka Munkások a Mól logójával ellátott totemoszlopot helyeznek el egy budapesti Agip-kútnál. Fasimon Sándor, a Mól Magyarország ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Mol-csoport lezárta az olasz Eni magyar leányvállalatának megvásárlását, ezáltal újabb 173 Agip márkanév alatt üzemeltetett töltőállomás került a Molhoz. fotó: mti *A Mól lesz az Agipból Médiatanács: „vihetik” a Pannon Lapokat BUDAPEST. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa hétfői ülésén megadta az előzetes szakhatósági hozzájárulást ahhoz, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. egyedüli irányítást szerezzen a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.-ben. Az ügyletről a végső döntést a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) mondja ki. A Mediaworks július 4-én jelentette be, hogy megállapodott a Pannon Lapok Társasága megvételéről. Jelezték: a vevő és az Ost Holding GmbH, a PLT tulajdonosa megállapodása után a Mediaworks benyújtotta az ügylet engedélyezésére irányuló kérelmét a GVH-hoz. A PLT csaknem 9 milliárd forintos árbevételű, 500 munkavállalót foglalkoztató, négy dunántúli megyében (Fejérben, Vasban, Veszprémben és Zalában) jelen lévő cégcsoport, négy megyei napilap (Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap) mellett a Dunaújvárosi Hírlap kiadója, és helyi digitális médiacsatornákat is üzemeltet. mti 2016. AUGUSZTUS 2., KEDD Röviden Berlin Németországban a menekülthullám révén meghaladta a 25 százalékot a külföldiek aránya a szociális támogatás leggyakoribb formájában, az úgynevezett Hartz IV segélyben részesülők között. A munkaügyi hivatal legutóbbi, áprilisi kimutatása szerint 1,541 millió külföldi kap Hartz IV segélyt, ami 170 207-tel több az egy évvel korábbinál. A külföldiek legnagyobb csoportját a törökök alkotják 295 260 fővel, utánuk a szíriai állampolgárok következnek 242 391 fővel, majd a lengyelek 92 506 fővel. A legnagyobb mértékben az eritreai és a szíriai állampolgárok száma nőtt. A 2005-ben bevezetett Hartz IV segély a létminimum elérését szolgálja, munkanélküliek kaphatják, valamint alacsony keresetű munkavállalók jövedelemkiegészítésként. A segély egyszemélyes háztartás esetén havi 404 euró. Budapest. Ünnepélyes keretek között fogadták hétfőn Budapesten azt a 25 rendőrt, akiket Szlovákia magyar kérésre határvédelmi feladatok ellátására küldött a magyar-szerb határhoz. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a rendőrök fogadásán arról beszélt, hogy Magyarország és Szlovákia egyformán gondolkodik, együtt cselekszik és közösen lép fel „a ránk zúduló” illegális migrációval szemben. A visegrádi négyek határrendészeti együttműködése keretében Magyarországra érkezett szlovák rendőrök szolgálata ma veszi kezdetét. Devizaárfolyam (2016.08.01.) ” Angol font 368,58 -1,72 Román lej 69,97 +0,06 ® http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM________árfolyam változás Euró 311,83 -0,55 USA dollár 279,42 -2,05 Svájci frank 288,54 +0,83 Ukrán hrivnya 11,26 -0,09 Horvátkuna 41,66 -0,08 Lengyel zloty 71,55 +0,03