Hajdú-Bihari Napló, 2016. november (73. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-15 / 268. szám
Szélrózsa Jegyzet Kovács Zsolt Ez is csak egy játszma Remélem, azt senki sem remélte, hogy Szél Bernadett, Szilágyi György és Harangozó Tamás rogánozásában Orbán Viktor bármilyen csekély mértékű egyetértést is mutat majd. Természetesen Orbán megvédte miniszterét úgy, ahogyan azt a Fideszben szokták: tömören, ellentmondást nem tűrően. Nincs is ezzel semmi gond. Ez (is) a dolga Orbánnak, tette is! Mégpedig egyértelmű választóvonalat húzott a teljesítményt, a munkát, a haladást preferáló kormányoldal és a moralitás mocsarában tévelygő ellenzék között. A „jó” és a „rossz” harcához ezúttal a Rogán-ügyek adták az apropót. Ismét elbeszéltek egymás mellett a politikai oldalak. A miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjének ügyét az ellenzékiek morális, a legfőbb miniszter materiális szempontból ítélte meg. A két pályán mozgó kommunikációnak pedig egyértelmű következménye, hogy jottányit sem közelítettek az álláspontok. Ez az állapot érdeke mindkét oldalnak, hiszen ez élteti a politikai ellenfeleket, szerintem. Hiszen, ha közelednének, egy idő múlva szükség sem lenne pártpolitikára, pártpolitikusra. Önmagának pedig ki ellensége? zsolt.kovacs@naplo.hu „Végigsöpört a hisztéria” Brüsszel. Szánalmas és egyszerre szórakoztató az európai politikai eliten végigsöprő hisztéria, amelyet az új amerikai elnökválasztás eredménye okoz, Magyarország ebben nem vesz részt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az unió kül-, illetve védelmi minisztereinek brüsszeli találkozójának szünetében újságíróknak hétfőn. Elmondta, Magyar-ország nem kíván részt venni az említett hisztériában, mert Donald Trump (republikánus párti jelölt) megválasztását jó hírnek tartja. Hangsúlyozta, az uniós külügyminiszterek vasárnap este tartott ülésén - ahol ez volt a téma - politikai okok miatt nem vett részt. mti Egyhavi tüzelőt biztosítanak a családoknak BUDAPEST. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának közlése szerint 180-185 ezer család egyhavi tüzelőjét biztosíthatja a kormány támogatása. Pogácsás Tibor elmondta: az önkormányzatok minden jogosult után két köbméternyi tűzifára pályázhattak. Több mint kétezer önkormányzat nyert, pénzt kapnak, aztán saját hatáskörben dönthetnek, kinek mennyi tüzelőt juttatnak. MTI NAPLÓ „Politikai blöff a Rogán Antal elleni támadás” Orbán Viktor megvédte a miniszterét, szerinte csak a teljesítmény számít. Budapest. Politikai blöfftámadásokkal nem foglalkozom, a kormányon belül csak a teljesítmény számít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is a Rogán Antal miniszterről a közelmúltban megjelent cikkekről kérdezte. „Kétszer hazudott” Az LMP-s Szél Bernadett szerint a tárcavezető „kétszer hazudott a széles közvéleménynek”, egyrészt egy televíziós műsorban a letelepedési kötvényekről, másrészt a Kertész Balázs ügyvéddel való ismeretségéről. Ugyanígy az MSZP-s Harangozó Tamás is arról beszélt, Rogán Antal neve mára egyet jelent az urizálással, a folyamatos botrányokkal, korrupciógyanús ügyekkel, a hazudozással. „Meddig védi még ezt a fiút?” - kérdezte a miniszterelnöktől. A jobbikos Szilágyi György úgy fogalmazta meg kérdését, hogy „Rogán Antal miért hazudhat folyamatosan büntetlenül”. A kormányfő ezekre az azonnali kérdésekre úgy reagált, politikai blöffel, politikai bulvárral nem foglalkozik. Minden egyes támadás, amit a miniszter ellen indítottak, Rogán Antal pozícióját erősítette - tette hozzá a tárcavezető ellen intézett vádakat nevetségesnek minősítve. Ezek - fogalmazott - tényeknek látszó dolgokkal alátámasztott hazugságok. Orbán Viktor azt is mondta, az ellenzék valójában nem Rogán Antalt, hanem őt és kormányát támadja. Büntetőfeljelentés? Harangozó Tamás kérdésére megjegyezte: ha csak egyetlen igaz szó lett volna abban, amit elmondott, akkor „önök már régen tettek volna büntetőfeljelentéseket, de azt persze nem merik vállalni”. Az előző héten kezdődött, hatnapos ülés befejező napja tegnap napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, majd kérdések és azonnali kérdések hangoztak el. Ennek részeként kérdezték a kormányfőt Rogán Antalról. MTI Orbán Viktor kérdések össztüzében FOTÓ: MTI Madárinfluenza: újabb megbetegedések A vírussal fertőzött állatállomány leölése kötelező, jár az állami kártalanítás. BUDAPEST: Újabb madárinfluenza-megbetegedéseket találtak három magyarországi településen, a vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Bugac, Kisszállás és Kelebia településeken. A Nébih hétfői tájékoztatása alapján ezzel ötre emelkedett az érintett magyarországi települések száma, korábban egy tótkomlósi pulykaállományban és egy kiskunmajsai kacsatartó telepen jelent meg a betegség. Németországban és Ausztriában is megjelent baromfiállományokban a madárinfluenza, pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza-fertőzöttségét állapították meg. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott. A madárinfluenza-vírussal fertőzött állatállomány leölése kötelező, minden érintettnek jár az állami kártalanítás, ennek összege az állat forgalmi értéke - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére hétfőn. MTI -r Áder János Új-Zélandon Áder János a gazdasági együttműködés lehetőségeiről, a többi között a gyógyvizek hasznosításáról is tárgyalt John Key új-zélandi miniszterelnökkel. A köztársasági elnök itt Dame Patricia Reddy főkormányzóval látható. fotó: mti Ingyenesen mérték az utasok vércukorszintjét az aluljáróba kitelepült mobil vércukorszintmérő-állomáson tegnap, a diabétesz világnapján. Művészek, köztük Badár Sándor színész (képünkön), szórólapot osztottak. fotó: mti /§. A diabétesz világnapján Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 7,3 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A tej felvásárlási ára növekszik, de így is 3,8 százalékkal elmaradt a 2015-ös 74 forintos ártól. MTI /10/ 1 p/o Régi és Új FOTÓ: MTI Klik: a tankerület dönt majd Budapest, Nem „ugrik” a cafeteria, a tankerületek maguk döntenek a juttatásokról - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőn az MTI-vel a témában megjelent sajtóinformációkra reagálva. A Magyar Nemzet hétfői számában azt írta: elveszthetik a cafeteriát az iskolákban dolgozó önkormányzati alkalmazottak, például portások, karbantartók, takarítók, akik az intézmények államosítása miatt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkavállalói lesznek, min Megújul a 2 ezres és az 5 ezres bankjegy Budapest. Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók mától válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón. A jelenlegi 2000 és 5000 forintos bankjegyek 2017. július 31-ig maradnak a készpénzforgalomban. MTI „Az alacsony bér növeli a munkaerőhiányt” BUDAPEST. A járműgyártás húzóágazat, a hozzáadott érték szerint azonban az 50 legnagyobb magyarországi cég a termelékenységéhez képest régiós összevetésben igen alacsony bért fizet dolgozóinak, ami az elvándorlás miatt hozzájárulhat a szektorra jellemző munkaerőhiányhoz - derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) elemzéséből. Az MTI- nek hétfőn elküldött elemzésben kiemelik: a járműgyártás termelési volumene már 70 százalékkal haladja meg a 2008-as válság előtti szintet, megközelítve a 7100 milliárd forintot, a GDP-hez való hozzájárulása pedig eléri a 4,3 százalékot. A szektorban alkalmazott munkaerő létszáma átlépte a 80 ezret, a járműgyártásban összesen közel 300 cég működik. Rámutatnak: a munkabért terhelő magyarországi közterhek kiemelkedő mértéke miatt a nettó bérekben a lemaradás már a 40 százalékot is meghaladja - írták. mti Devizaárfolyam (2016.11.14.) Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM_____árfolyam változás Euró 309,33 +0,29 USA dollár 287,56 +3,23 Svájci frank 288,95 +0,76 Angol font 358,87 -1,01 Román lej 68,54 +0,02 Ukrán hrivnya 11,15 +0,05 Horvátkuna 41,20 +0,04 Lengyel zloty 70,45 +0,38 2016. NOVEMBER 15., KEDD Csok: nőtt az érdeklődők száma Budapest. Nőtt az új lakás építésére vagy vásárlására családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénybe vevők száma az MTI-nek nyilatkozó pénzintézeteknél, míg az alapszámla és az egyszerűsített bankváltás lehetősége iránt minimális az érdeklődés. A bankok adatai szerint a fő trendek nem változtak, a legtöbben továbbra is használt lakás vásárlására fordítják a támogatást. mti Röviden MSZP. Az ellenzéki párt ismét benyújtja a letelepedési kötvény megszüntetését és az azt forgalmazó cégek elszámoltatását célzó törvényjavaslatát - közölte Tóth Bertalan frakcióvezető sajtótájékoztatóján. Elmondta, nem támogatják az alaptörvény Jobbik által javasolt módosítását sem, demokratikus koalíció. Az ellenzéki párt azt akarja megtudni, találkozott-e Orbán Viktor miniszterelnök a szaúdi Ghaith Pharaonnal augusztus 4-én a spliti kikötőben. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője arra hivatkozott, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaon ott volt azon a napon. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője: „Orbán Viktor Split közelében sem járt ebben az évben.” A MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT elnöke arra kéri a többi ellenzéki pártot, hogy ne egymást gyalázzák, és fejezzék be az árulózást. Fodor Gábor arra is reagált, hogy Gyurcsány Ferenc korábban megvétózta az MLP részvételét az ellenzéki előválasztási tárgyalásokon.