Hajdú-Bihari Napló, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-21 / 44. szám
ÉSZAK, Ár A DI IS LXXIV. ÉVFOLYAM. 44. SZÁM. ÁRA: 140 FT. ELŐFIZETŐKNEK: 107 FT A hűség jutalma M. OLDAL "I HAJDÚ-BIHARI ! FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2017. FEBRUÁR 21. Napos és ködös, ködfelhős időszakok váltakoznak. A pontszerzés volt a minimum DEBRECEN. Gól nélküli döntetlent játszott a DVSC futballcsapata a Ferencvárossal a hétvégén. A Loki bosnyák játékosa, Aleksandar Jovanovic többek között elmondta, nem rossz az eredmény, mert nem kaptak ki, viszont a debreceniek jelenlegi helyzetében legalább egy pontot mindenképpen szerezniük kell minden meccsen. A 9. hln Jovanovic: népi rossz, de lehetne jobbiS FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Nem mentek jégre Újvároson BALMAZÚJVÁROS. Bár nemrég megépítették a játéktér fűtőrendszerét, a jeges talaj miatt elmaradt a vasárnapra kiírt NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés Balmazújvároson. A Békéscsaba elleni találkozó előtti napokban azért nem kapcsolták be a berendezést, mert a több heti kemény fagy miatt rendkívül költséges lett volna megfelelő állapotba hozni a pályát. Tiba István klubelnök cáfolta az egyik portál értesülését, mely szerint félmilliárd forintba került volna a 73 milliós fűtőszerkezet.9. HBN Pályakezdő álláskeresők A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma Magyarországon az adott év szeptemberében GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: NFSZ/MTI — A tartalomból Toboroznak Komádiba_____3. oldal Vita az iskola körül___________4. oldal Cifraszűr, pántlika____________7. oldal Vereség után 10. oldal RM statiusfemmmím 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52)525-460 9 int 4 trussmedia termék . Van, aki támogatja, van, aki vizsgálódna A miniszterelnök és képviselők is reagáltak az aláírásgyűjtés sikerére. BUDAPEST. - Szeretnék nemzeti ügyet csinálni az olimpiából, de ha ez nem sikerül, akkor be kell látnunk, hogy pártügyként nem lehet diadalra vinni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újságíróknak. A Magyar Olimpiai Bizottság továbbra is kiáll hazánk olimpiai pályázata mellett, és a Budapesti Olimpiáért Mozgalom szintén változatlanul támogatja egy budapesti olimpia megrendezését. Vona Gábor (Jobbik) a parlamenti ülésen Orbán Viktort tette felelőssé az olimpiaellenes aláírásgyűjtés sikeréért, szerinte az emberek Orbán Viktorra és az országban uralkodó „földesúri mentalitásra” mondtak nemet. Az LMP azt javasolja, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja meg, pontosan mire költötték el az olimpiai pályázatra szánt költségvetési forrásokat, a. mti Szépkorúak vidámkodtak Zenés-táncos műsorral léptek fel a Táncos lábú Szupernagyik hétfőn délután Debrecenben, a Belvárosi Közösségi Ház színpadán. FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Eggyel több munkaszüneti nap Balog Zoltán szerint a nemzeti önazonosság és a családok érdeke is ezt diktálja. DEBRECEN: Az értékek és az érdekek találkozásának nevezte nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki az előterjesztés hétfői, parlamenti ismertetésekor elmondta: a változtatás elfogadása esetén már idén tizenegyre nőhet a munkaszüneti napok száma. A politikus, ahol a javaslat egyik fideszes előterjesztője, hangsúlyozta: a húsvét előtti péntek szabadon töltése világnézettől függetlenül mindenki számára nyereség. Szerinte fontos lépés lenne „a nemzet keresztény önazonosságának helyreállításában”, igaz, tette hozzá, az előterjesztők nem gondolják, hogy bárkire rá kellene kényszeríteni ezt a meggyőződést. De minden család érdeke, hogy a húsvéti ünnepkörben egy újabb napot kapjanak a közös pihenésre - fűzte hozzá. Nagypéntek Európa tizennégy országában munkaszüneti nap. mti Visszavonták az árvízi készültséget mindenhol Budapest. A Tiszán levonult a jeges árhullám, így hétfőre Magyarországon mindenhol visszavonták az árvízvédelmi készültséget. A belvízzel elöntött területek nagysága is fokozatosan csökken - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfői közleményéből. Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) jelentése szerint a jégzajlás - miután a Tisza magyarországi szakaszán több mint 490 kilométert megtett - vasárnap a kora esti órákban a déli országhatár irányába elhagyta az alsó-tiszai szakaszt, és ezzel Magyarország területét is. Az Alsó-Tiszán sehol sem okozott problémát a jégvonulat. A belvíz miatt jelenleg tíz vízügyi igazgatóság területén, 38 szakaszon van érvényben készültség, ebből hét szakaszon másod-, harmincegyen elsőfokú a készültség. MTI Szexuálisan bántotta őket Debrecen. Az élettársa unokáival fajtalankodott az a debreceni férfi, akinek ügyében hétfőn született ítélet a Debreceni ítélőtáblán. Nemcsak, hogy simogatta, fogdosta egyiküket, még pornófilmet is nézetett vele és a testvérével 2013-ban. A másodfokú bíróság hét év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, aki legkorábban büntetése kitöltésének kétharmada után szabadulhat. /3. hbn Beatrixnél most előtérben a tanulás Itt. OLDAL Kisöprik a telet, a hideget DEBRECEN. Az értékek és a hagyomány jegyében búcsúztatja a telet a cívisváros. Mától három napon át a Vojtina Bábszínház Maskarádéval üzen hadat a fagyoknak, hétvégén kézműves vásárban árulják az egyedi portékákat, márciusban pedig jön a hagyományos Debreceni Tavaszi Fesztivál - tudatták a rendezvényekről szóló hétfői sajtótájékoztatón. /A. HBN Szirtes Edina Mókus ízelítőt is adott FOTÓ: MATEY ISTVÁN Kettős magyar siker Párizsban Debrecen. Immár itthon számolt be közösségi oldalán Uzonyi Ferenc festőművész, hogy a vasárnap zárult kortárs festészeti bemutatón Párizsban a beválogatott képét megvásárolták, és két galéria tulajdonosától is kapott meghívást. Emellett még egy nagy sikerről is beszélt lapunknak. /3. HENÉP Felborulva találtak rá FOTÓ: MATEY ISTVÁN Földön hevert az installáció Debrecen. Rendőrök vettek fel adatokat hétfőn napközben a belvárosi Gulag-installáció mellett, ugyanis a pénteken a Régi Városháza közelében elhelyezett alkotásokat az utcakőre borulva találták. A nyomozóhatóság munkatársai nem találtak bűncselekményre utaló jeleket, így nyomozás sem indult az egyelőre kérdőjeles ügyben. hbn ". Maczkó Mária estje Isten áldja meg a magyart! címmel tartott jótékonysági estet gróf Wass Albert tiszteletére Maczkó Mária Magyar Örökség és Príma-díjas énekművész hétfőn Debrecenben, a Svetits Katolikus Gimnázium Szent Kereszt-kápolnájában. FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN