Hajdú-Bihari Napló, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-22 / 68. szám

2017. MÁRCIUS 22., SZERDA Ez nem vetítés: megint lakásra mennek Hajduék Három előadással ültet „Páholyba” minket a debreceni lakásszínház vezetője, Debrecen. A tavaszi évad pro­dukciói - a Kálmán nap, az 1098 és Pulitzer-ügy - vala­milyen módon kötődnek a cívisvároshoz - tájékoztatott kedden Végh Veronika a szín­ház vezetője. A Kálmán nap Hajdú Szabolcs új darabja, s öt szereplője közül négy a megyeszékhelyről származik. A Kárpáti Péter írta izgalmas improvizációkból született 1908-at a Színház- és Filmmű­vészeti Egyetem harmadéve­sei adják elő; a Zsótér Sándor vezette osztályban három debreceni gyökerű is tanul. A József Pulitzerről szóló művet a Spinoza Színház hozza el. A makói fiatalember 17 éves ko­rában, egy szó angoltudás és egy fillér nélkül kivándorolt Amerikába, ott megteremtette a modern újságírást, és egész életében a korrupciómentes Amerikáért, a sajtószabad­ságért küzdött, miközben emberi sorsa tragikus, beteg­ségektől nehezített. A róla elnevezett díj jövőre lesz száz éves. A mű rendezője Czeizel Gábor hosszú évekig rende­zett a Csokonai Színházban. A sajtóeseményen Hajdú Szabolcs is jelen volt és be­szélt a Kálmán napról, ame­lyet a rendező, forgatóköny­víró, színész szülővárosában, Debrecenben láthat először a közönség szombaton. A mű tematikailag folytatása a Karlovy Varyban fődíjat nyert Ernelláék Farkaséknál című film, színmű­ alapjának, amely a gyermeknevelés kér­déseire fókuszál. Ez a darab a párkapcsolati problémák má­sik oldalával, a szexualitással foglalkozik. Mint bevallotta, az alkotók is nagyon várják a premiert, mert egy éve tolódik az említett film si­kerével járó teendők miatt. Mint mondta, élvezetes a reprezentálás is, de a kreatív munkafolyamat számára az igazán éltető. hbw-babe Hajdú Szabolcsék színművével nyitott tavaly a Páholy, most itt indít a Kálmán nap fotó: molnár Péter NAPLÓ ÁLLÁSBÖRZE Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Több mint 60 cég 500 állásajánlata 600 m2-en! Kiállítók a megye egész területéről! Külföldi állásajánlatok! Iskolák, szakképzési centrumok! 2017. március 30. 9.00-18.00 óráig Nyíregyháza, Continental Aréna Programajánló 11 Pálmafák, türkizkék tenger Idén Tunézia a Debreceni utazási vásár külföldi díszvendége március 24-26. között a Hallban, Debrecen. A Mediterráneum még részben felfedezetlen gyöngyszeme, Tunézia nem véletlenül olyan népszerű a magyar utazók körében. Ke­vesebb mint háromórás repü­­lőúttal egy másik kontinens egzotikus világába juthatunk, ahol örökké tart a szezon. A türkizkék tenger, a homokos partok, a pálmafák, és az all inclusive szállodák mellett a kulturális, történelmi és gasztronómiai értékek is ko­moly vonzerőt jelentenek, Tunézia sokkal több, mint egy népszerű tengerparti nyaralóhely. A Debreceni uta­zási vásár díszvendégeként számos attrakcióval - köztük tunéziai zenészekkel és kéz­művesekkel - várja az érdek­lődőket az afrikai turistapara­dicsom. A chartergépek már tavasszal elindulnak Buda­­pestől. „A magyar piacon már most, az év elején érezhető, hogy élénkül az érdeklődés Tunézia iránt” - mondta Raja Ammar, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal tavaly ősszel beiktatott magyaror­szági képviselet-vezetője. Ki­emelte, hogy Tunézia a már ismert üdülőhelyei, mesés tengerpartja és színvonalas szállodái mellett, nagyon sok felfedeznivalót tartogat még elérhető áron, a cél pedig az, hogy ezeket is megismertes­sék az utazni vágyókkal a hét­végi vásáron. hbn : Az utazási vásár március 24-25-én 10-18 óráig, vasárnap pedig 10-16 óráig látogatható a Nagyerdei Stadionnál. Djerba szigetén fotó: m. archívum LOVARDA V­álassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Dumaszínház ROAST 3 - Kiss Ádám, /—'s Dombóvári István, Hajdú Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Schobert Norbi közös 10 ... estjére, mely 2017. március 29. (szerda) 19.00 órától (kapunyitás: 18.30) tekinthető meg a­zV a debreceni Lovardában. A Napló előfizetőjeként Önök belépőjegyeiket az előadásra kedvezmén­í­y­­­­­r­­­nyesen 3000 Ft-ért válthatják meg munkanapokon 8.00 órától 16.00 óráig szerkesztőségünk- CV -­ ben (Debrecen, Dósa nádor tér 10.). Jegyek elővételben az alábbi helyen kaphatók: Lovarda, Tourinform, Kölcsey Központ, Libri könyvesbolt, Warna Tours Utazási Iroda, OTP Travel Silver. Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! NAPLÓ www.naplo.hu Duma Norbival ■színház DUMA1 MÁRCIUS 29.19.00 Kapunyitás: 18.30 : Felszállási engedély megadva! Különleges időutazás­ban lesz részük minda­zoknak, akik megnézik a Rapülőket a Főnix Csarnokban. Debrecen. Az év egyik legna­gyobb debreceni hangrob­banását a kilencvenes évek emblematikus zenekara, a Rapülők okozhatja a Főnix Csarnokban április 22-én. Köztudomású, a Geszti Pé­ter (MC Gesztenye), Berkes Gábor (T-Boy), Szentmihályi Gábor (Michel de Lux) alkot­ta trió egy évtizedes kiha­gyás után február végén két telt házas koncertet adott a fővárosi Papp László Sport­arénában. A nagy sikerű show-ról a hajdúsági publi­kum sem marad le - hang­zott el az esemény keddi, debreceni sajtótájékoztató­ján. Telt házra várva Szabó Béla, a koncert főszer­vezője elmondta, tavaly rea­lizálódott, hogy a 90-es évek egyik legnépszerűbb csapata a cívisvárosban is felidézi azt a felejthetetlen hangulatot, amire oly jó emlékezni a mai napig. Szabó Béla hozzátette, mindazok, akik jegyet vásá­rolnak a koncertre, nyere­ményjátékon vesznek részt, melynek fődíja egy 150 ezer GESZTI PÉTER forintos utazási utalvány. Szombati Zsolt, a Best FM programigazgatója kiemel­te, ami napjainkban a Halott Pénz, az negyed évszázada a Rapülők volt, azaz óriási népszerűségnek örvendtek. A rádiós szakember elárulta, tapasztalataik alapján a mai fiatalok is vevők Gesztiékre, aminek az a titka, hogy időt­álló a dallamviláguk, a szöve­geik pedig kreatívak. Nosztalgikus buli Berkes Gábor, az együttes bil­lentyűse arról beszélt, hogy a kilenc hónapos előkészületek során felvetődött,­­ miután rengeteg munkát fektettek a show-ba - kár lenne csak egy vagy két budapesti bulit adni, éppen ezért úgy döntöttek, pár nagyvárosba elviszik a produkciót. Geszti Péter az­zal kezdte, hogy a fiataloknak úgy mutatná be a Rapülő­ket, hogy a Halott Pénzt és a Wellhellót hozná példaként, náluk érzi azt, amit anno ők csináltak. A „szöveggyártó kisiparos” nem ment el szó nélkül Debrecen büszkesége, a Tankcsapda mellett sem, mint mondta, nagyon bírják a zenekart, majd mosolyogva, hozzátette, a Tankok szöve­gei majdnem olyan jók, mint a Rapülőké. Geszti kiemelte, szinte egy az egyben elhoz­zák a budapesti showműsort - mindössze a színpad lesz kisebb, mint a Papp László Sportarénában -, azaz többek között Tóth Verát, Tóth Gabit, a Hajdú-ikreket és Szolnoki Pétert is hallhatja a nagyérde­mű a Főnixben. - Őszintén mondom, soha nem volt még ilyen jól ösz­szerakva Rapülők koncert, mint most. Az egész műsor a retró érzésére épül, de tud­juk, hogy maga a nosztalgia nem elég, egy európai szín­vonalú show is kell, azaz kü­lönleges látvány és hangzás. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon még sen­ki sem költött annyit kon­certre, mint mi most. Egy érzelmi hullámvasútra szá­míthatnak a nézők, bízom benne, hogy a közel kétórás buli után valamennyien bol­dogabban mennek haza - fo­galmazott Geszti Péter. HBN-BN : Jegyek kaphatók a Fórum Camel márkaboltjában, a Kölcsey Központban, a Tourinform irodában, a Napló-székházban (előfizetőink számára kedvezményesen) és az alábbi honlapon: http://gag.jegy.hu A retró ér­zésre épül, de európai színvonalú a show Kilenc hónapnyi készülés után nem akarták annyiban hagyni, ezért néhány nagyvárosba is viszik fotó: matey­­.

Next