Hajdú-Bihari Napló, 2017. szeptember (74. évfolyam, 205-229. szám)
2017-09-21 / 221. szám
FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2017. SZEPTEMBER 21. Borongós, l^Or hideg idő, ^ többfelé jetentős eső. ‹c|p‡|p dD|catSòlwc cffi Ve REGGEL DÉLBEN ESTE Az adonyiak búcsúztak FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Két megyei továbbjutó labdarúgás. Szerdán rendezték a labdarúgó Magyar Kupa főtáblájának első fordulóján melyben öt hajdú-bihari csapat is érdekelt volt. A két NB 1- as gárdánk, a DVSC és a Balmazújváros bebiztosította helyét a 64 között. A Loki az öt gólig jutó Tisza vezérletével tízet vágott a Csongrádnak, az Újváros 2-0-ra győzte le a Karancslapujtő együttesét. A DEAC 4-0-ra kikapott a Budafoktól, a Nyíradony 2- 0-ra alulmaradt a Vasassal szemben, míg a Sárrétudvari 8-1-es zakóba szaladt bele a Balassagyarmat ellen, így ők búcsúztak.9. hbn „Az ő igazi világa a sajtó volt” Debrecen. Bényei József munkássága a debreceni kulturális élet utolsó fél évszázadának kitörölhetetlen része. A Napló egykori főszerkesztője, a Csokonai Színház volt igazgatója 83 éves korában hunyt el. Emlékét, szellemi örökségét pályatársa, barátja idézi a lap hasábjain. /5. hun Az elhízás a legnagyobb népegészségügyi gond A környezet és a hozzáállás fejlesztése csökkentheti a megbetegedés, a halál kockázatát. Debrecen: A felnőtt lakosság több mint fele (55 százalék) túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított 2014-ben, mindössze 11 százalékuk végzett legalább heti 150 percen át tartó testmozgást, kétharmaduk fogyasztott napi szinten zöldséget vagy gyümölcsöt, egynegyedük napi rendszerességgel dohányzott, és öt százalékuk fogyasztott túlzott mértékben alkoholt. A férfiak csak a rendszeres testmozgás tekintetében voltak „jobbak” a nőknél. Ugyanazon évben országosan 90 százalék volt a jó minőségű ivóvízzel ellátott lakosok aránya - derül ki a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékeléséből, amit az Állami Egészségügyi Ellátó Központ készített a 2013-2015-ös időszakról. Ötféle mutatót használtak a vizsgálathoz./3. hbn-bb A tartalomból Kósa Lajos tervei________________2. oldal Szabó Magda emlékére______3. oldal Nem véletlenül Kút utca 4. oldal Látássérülten suhanni 5. oldal Majdú-biharl Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIEIIIllllllll! 9 770133 105040 1 7221 Slágerek, kacagás, boldog végkifejlet Az elmúlt húsz év legtöbbet és legtöbbféleképpen játszott zenés vígjátékának tapsolhatott a közönség szerda este a Lovardában. Az Adria-parti városban játszódó komédiát a maga olykor különös figuráival megannyi bonyodalom szövi át, persze a fő szál mégiscsak a szerelem. fotó: Gerencsényi István Búcsút mondhat a pénzének? Debrecen. Édesanyja mobiltelefonja helyett egy idegen telefonjára töltött fel pénzt az a nő, aki lapunkhoz fordult panaszával. A tévedés felismerése után hiába próbálta meg visszaszerezni a háromezer forintnyi összeget, sem a szolgáltatónál, sem a felkutatott idegennél nem járt sikerrel. Lapunk megkérdezett egy jogi szakembert, aki elmondta, ilyen esetekben milyen lépéseket lehet tenni a pénz visszaszerzésére. /3. hbn Pénzügyekben is tudatosan kiadványokkal, ingyenes tanácsadással, szakértőkkel segítenek eligazodni. DEBRECEN: A rossz döntések megelőzését, a szakszerű segítségnyújtást és a tudatosságra való nevelést tűzte ki céljául a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Békéltető Testület, valamint a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat. Ennek kapcsán tartottak előadást az említett intézmények elöljárói a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerdán. Egy nemzetközi felmérésen kiderült ugyanis, hogy Magyarországon nem túl magas a pénzügyi tudatosság, a vizsgált országok között hazánk az utolsó helyek egyikét foglalta el. Ez is rávilágított tehát arra, hogy szükség van a fogyasztók támogatására a helyes pénzügyi döntésekben. A három intézmény éppen ezért egyre szélesebb körben nyújt segítséget a felelősségteljes pénzügyek intézésében. /4. hbn Kovács Erika és Barcsa Lajos FOTÓ: MATEY ISTVÁN Egy órán belül elkapták a nádudvari rablót A késsel fenyegetőző férfi beismerő vallomást tett, őrizetbe vették. nádudvar. Rablás bűntett miatt nyomoznak azzal a nádudvari férfival szemben, aki szerda reggel késsel követelte a bevételt egy helyi élelmiszerboltban. A megyei rendőr-főkapitányság közölte: a megalapozott gyanú szerint N. Krisztián (23) a bolt bevételével elszaladt, a bűncselekményben senki sem sérült meg. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai éppen adatgyűjtést végeztek, amikor az utcán felismerték a kerékpáros gyanúsítottat. N. Krisztián előállítását követően beismerő vallomást tett, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. HBN Tánccal, muzsikával készültek a legtöbben fotó: Katéy István Bemutatták, mit tudnak DEBRECEN: Szerdán zajlott a Roma Ki mit tud? megyei selejtezője a debreceni Ifjúsági Házban. Az Országos Rendőr-Főkapitányság által útjára indított tehetségkutató első helyezettje az országos döntőben képviseli majd Hajdú-Bihar megyét. A 47 fellépő vers, próza, ének és tánc kategóriákban mutatta be tudását. /3. hbn Modernebb piac, újabb parkok vámospércs. Számos fejlesztés valósulhat meg a közeljövőben Vámospércsen, miután a település önkormányzatának több pályázatát is győztesnek nyilvánították. Korszerűsítik például a piacot, és új parkokat alakítanak ki. A Marinka városrészben egy, a debreceni Békás-tóhoz hasonló - csak kicsit kisebb - pihenőhelyet hoznak létre, valamint befejezik a művelődési ház felújítását. /5. HBN Ménes Andrea polgármester és Tasó László honatya fotó:d. i. Az ízek lesznek a főszerepben Debrecen. Három napon át az étkeké és a pálinkáé lesz a főszerep a VII. Debreczeni Zamat Fesztiválon. A péntektől a Nagyerdei Stadionban megrendezendő, zenével fűszerezett gasztronómiai programon az éttermi választéktól a mostanság teret nyerő street food ételekig mindent megkóstolhatnak a látogatók. /8. hbn Láttatni a kemény mindennapokat A debreceni Szívünk Hangja Jelnyelvi Kórus kezdeményezésére rendeztek Mutasd meg, mekkora a szíved címmel villámcsődületet (flashmobot) a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ munkatársai szerda délután a cívisváros főterén, így szeretnék felhívni a figyelmet a hallássérültek kommunikációs, illetve a súlyosan fogyatékos gyerekek mindennapos életminőségbeli problémáira. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER