Hajdú-Bihari Napló, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-19 / 245. szám

«Hat NAPLÓ LXXIV. ÉVFOLYAM^«. SZÁM, ÁRA: ZSO­FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT ... inkább a mozit választom. ROSTA ANETT 3. OLDAL HAJDÚ-BIHARI Igen fontos döntést segítenek meghozni Az iskolákról és a­­ szakmákról is hasznos információt kaphatnak a diákok. Debrecen. Szelet a vitorlába! címmel immár tizennyolca­dik alkalommal szervezett pályaválasztási kiállítást a felvételi előtt álló általános iskolás diákok számára a Haj­­dú-Bihar Megyei Kormányhi­vatal a Lovardában október 18-19. között. A kétnapos eseményen - melyen 52 ki­állító vesz részt - különböző előadásokkal, szakmabemu­tatókkal, önismereti sarokkal, játékos nyelvi tesztekkel, va­lamint pályaorientációs és pá­lyaismeret bővítő feladatok­kal várták a hetedik, illetve nyolcadik osztályos diákokat. Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere elmondta: az utóbbi években egyre fon­tosabbá vált a rendezvény, mivel Debrecenben olyan gazdasági fellendülés zajlik, amely által rengeteg új mun­kahelyet teremtenek a jövő­ben. Kifejtette, a kiállítás cél­ja, hogy segítsen az általános iskolásoknak egy olyan pályát vagy szakmát választani, ami biztos megélhetést jelenthet majd a számukra. Tapolcai Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkozta­tási Főosztályának vezetője hozzátette, a rendezvényre közel 10 ezer diákot várnak. Emellett egy telefonos alkal­mazást is fejlesztettek, amely segít eligazodni pályaválasz­tás előtt állóknak a közép­iskolák szakjai, a tanulható szakmák között. /3. hbn Érdeklődő fiatalok a Szelet a vitorlába! pályaválasztási kiállításon. Egy jó szakma kincset ér fotó: Gerencsényi István FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2017. OKTÓBER 19. Sok napsütés, kellemesen meleg idő várható. 23°C Nagytapsa Jeruzsálemnek! Debrecen. Különdíjjal ismer­ték el a Csokonai Színház Je­ruzsálem című osztálytermi színházi nevelési előadását a 9­ Gyermek- és Ifjúsági Szín­házi Szemlén. A műnek azon törekvését értékelték, hogy egy aktuális társadalmi prob­lémát, a kulturális különb­ségek mentén szított ellen­ségeskedést, és előítéleteket­­ érzékeny és átélhető módon, hiteles és vonzó színészi já­tékon keresztül képes a 10-13 éves korosztály felé közvetí­­­­teni. /11. hbn A színház ifjúsági programjait ve­zető Gemza Melinda az előadásban FOTÓ: MATEY ISTVÁN A tartalomból kívül zárva, belül nyitva 2. oldal Szinte naponta temettek 4. oldal Megrázó élettörténetek________5. oldal Storckos csütörtök helyett 9. oldal HildiFMuflNapU www.tuon.lni 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 iliuilllíllllilllllllllllllllllíllllll 9 770133 105040 1 72 45 Jó javaslatokkal álltak elő a védőnők Az alpolgármester ve­zetésével ezentúl havi szinten egyeztetnek a problémákról. Debrecen. A kormány meg­bízásából indult el - Bábiné Szottfried Gabriella, az Egész­ségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozatának vezető­jének irányításával - az az or­szágos védőnői konzultáció, amelynek tizedik helyszíne Debrecen volt szerdán. A ren­dezvényen a tagozatvezető szerint a szakemberek hasz­nos és jó javaslatokkal álltak elő, amelyek a későbbiekben megkönnyítik a munkavég­zést. A konzultációra meghívást kaptak a megyei védőnők, amelyen csak a debreceni 62 területi védőnő közül több mint húszan vettek részt. Dr. Széles Diána alpolgármes­ter elmondta, a tanácskozás rendkívül hasznos volt.­­ A megyeszékhelyen a szak­mai működtetésért a Kenézy Gyula­ kórház a felelős, míg az infrastrukturálisért az önkormányzat. A felvetett problémákról egyeztetünk a kórházzal, ugyanakkor a me­gyei védőnők is elmondták a strukturális és ágazati problé­mákat - jelentette ki az alpol­gármester. Dr. Pósán László ország­­gyűlési képviselő kijelentet­te, a védőnői szolgálat egye­dülálló a világon, így meg kell becsülni. Hozzátette, az utóbbi években a kormány mindent megtett azért, hogy a problé­mákat kezelje és a béreket is megemelje. Elmondta, a sok különböző fenntartó miatt van nagy kü­lönbség a bérezésben, viszont azt szeretnék, ha a szakma döntene arról, hogy szeret­­nének-e állami kézbe kerülni, vagy sem. /3. hbn Távirányítóval dobta arcon a gyermekét A találat a szeme mel­lett érte a kilenc hóna­pos apróságot. DEBRECEN: Közérdekű munka büntetés kiszabását indítvá­nyozta a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a kis­gyermekéhez vágta a televí­zió távirányítóját, felsértve az arcát. A megyei főügyészség köz­lése szerint a bűneset idén februárban történt a férfi, élettársa és kilenc hónapos közös gyermekük debreceni otthonában. A vádlott külön ágyon aludt, amikor a reggeli órákban a kicsi felriadt és sír­ni kezdett. A férfi erre olyan dühbe gurult, hogy felkapta a távirányítót, és nekihajította a gyermeknek, akit a szeme mellett talált el, nyolc napon belül gyógyuló bevérzéses sé­rülést okozva. Az ügyben könnyű testi sértés bűntett miatt emeltek vádat. Kln Adrienn szívesen sportol Sérelem, de csak tisztán DEBRECEN. A Kárpát-medence több településén szerveztek imaestet a tiszta szerelemért. A Debrecen-Nyíregyházi Egy­házmegye Ifjúsági Irodája a Szent Anna-székesegyház­­ba invitált középiskolásokat szerdán, dr. Nagy Edit főis­kolai docens, pszichológus előadása után Palánki Ferenc megyés püspök misézett, hbn Dr. Nagy Edit fotó: derencsényi 1. Korszerűen a kórjelzésben Debrecen. Korszerűsítették a Nébih Állat-egészségügyi Di­agnosztikai Igazgatóságának debreceni laboratóriumát, mely immár a megfelelő fi­zikai és technológiai környe­zetet is biztosítja a korszerű diagnosztikában jártas állat­orvosokból és asszisztensek­ből álló csapatnak. A szerdai laborátadón Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Miniszté­rium élelmiszerlánc-felügye­letért felelős államtitkára rámutatott, a fejlesztéssel je­lentősen felgyorsult a labora­tóriumi kórjelzés. /3. HBN Kábítószerügyet tárgyaltak Debrecen. A társtettesként elkövetett kábítószerrel visz­­­­szaélés, kábítószer-kereske­delem, kábítószer birtoklása tárgyában az első fokon egy évvel ezelőtt hozott ítéletet két ponton is megváltoztatta az ítélőtábla dr. Elek Balázs vezette tanácsa a szerdán megtartott tárgyaláson. A másodrendű vádlott tettét visszaélés kábítószerrel bűn­tettnek minősítette, és meg­állapította, hogy a vádlott többszörös visszaeső, míg a negyedrendű vádlott bör­tönbüntetését 5 év 5 hónapra enyhítette. Egyebekben az el­sőfokú ítéletet helybenhagy­ta. /3. HBN 10 Gyenge játék, fájó vereség Nem várt vereséget szen­vedett a DVSC-TVP a K&H női kézilabda liga 5. fordu­lójában, az Alba Fehérvár alakulata 27-25-ös győ­zelmet aratott szerda este a Hódosban. A lokisták visszafogott, elképzelés nélküli játékkal rukkoltak elő, amit a vendég székes­­fehérváriak kihasználtak, s elvitték az értékes bajnoki pontokat a cívisvárosból. A DVSC az EHF Kupában javíthat, vasárnap a len­gyel Lubin lesz az ellenfél a Hódosban. fotó:d.i.

Next