Hajdú-Bihari Napló, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-22 / 272. szám
FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2017. NOVEMBER 22. Csökkenő fel- 90 fedezet, délután némi napsütés is lehet. Pályaválasztóknak, élményszerűen SzakmaTúra Centrumban a jövő(d)! címmel rendezett pályaválasztási napot a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum kedden a továbbtanulás előtt álló általános iskolásoknak. /5. fotó: matey István A DVSE Pesten csobban a vízbe DEBRECEN. A DVSE alakulata szerdán a férfi vízilabda OB I-es bajnokság 8. fordulójában a fővárosban ugrik medencébe, ahol a BVSC-Zugló lesz az ellenfele. A debreceniek szeretnének visszavágni riválisuknak, ugyanis a két gárda októberi összecsapásán, az első fordulóban, a fővárosiak örülhettek a cívisvárosban győzelemnek, akkor 8-12 lett a végeredmény. Mint Somlai Tamás elmondta, egyértelműen az a céljuk, hogy visszavágjanak a vereségért, ehhez azonban mozgékonynak kell lenniük a szerda esti meccsen. /9. hbn V ki 4 S s REGGEL DÉLBEN ESTE ( Somlai Tamás bízik a visszavágásban FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN A tartalomból Vigyáznak ránk___________________2. oldal Szülők háza nyílt_____ 4. oldal Holló László emlékére_____________7. oldal Egy gleccser belsejében 8. oldal Haldé-Muvl Napló www.h4on.fiv 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 Ilii Vili MII 9 770133 105033 1 7272 Ipari termelés Termelői volumenindex Magyarországon (előző év azonos időszakához képest) 2007. 07.9 2008. ---------2009. I **** 2017.I-VI. I 5,6* •első becslés GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Különös fenyegetés érkezett az elnöktől Az országos polgárőrvezetőt is meghallgatták kedden a Tóth Attila elleni perben. hajdúböszörmény. „Egyszer telefonon, valószínű októberben, megfenyegettem, hogy ha nem hagyod abba az OPSZ lejáratását, akkor számíthatsz rá, hogy te is belebuksz, még akkor is, ha ez engem is érint.” Túrós András mondta ezt egy évvel ezelőtti tanúkénti rendőrségi meghallgatásán Tóth Attiláról. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az akkori elnökhelyetteséről, a hajdú-bihari polgárőrség vezetőjéről, akivel 2016 őszére nagyon megromlott a viszonya. S aki ellen e fenyegetés után egy hónappal büntetőeljárás indult két cégvezető feljelentése nyomán. E két gazdasági társaságban közös, hogy a vádbeli időszakban - fő- és alvállalkozóként - üzleti kapcsolatban álltak a polgárőrséggel egy 200 millió forintos, mind vitathatóbb ruhabeszerzés révén. A cégvezetők állítják, Tóth Attila tavaly áprilisban 2 millió forintot kért az egyiküktől Túrós nevében, emiatt Tóth ellen csalás vádjával zajlik eljárás a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Ő tagad, és kitalációnak nevezi a terhére róttakat. Túrós a tőle idézett mondatot azzal magyarázza, hogy úgy számolt, ha Tóthot „leveszi a sakktábláról”, akkor az a vádlott „nagyon komoly politikai kapcsolatai” miatt „nagy valószínűséggel őt is érintheti”. /3. hbw-ral Birtokukba vették a kifutót Debrecen. Kedden eljött a nagy nap, Dana és Dánia, a Debreceni Kultúrpark három hónapos szibériai kistigrisei először barangolhatták be a külső kifutót. A kicsik eleinte kissé félősen fedezték fel új birodalmukat, de aztán gyorsan megszokták a számukra új világot. /4. HBN Az apróságok egyike FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Ady mestereiről szólunk Debrecen. Vannak, akik nélkül Ady Endre aligha jutott volna költőként a „szép ámulások szent városába”. Ozsváth Sándor művelődéstörténész a költő születésének évfordulója alkalmából a művész kora ifjúságának meghatározó alakjairól, kiváló tanárokról írt, akik felfigyeltek „Ady Bandira”, segítették első szárnypróbálgatásait, vigyázták későbbi lépteit, n. HBN Elkezdődött az egyirányúsítás Debrecen. Az eső és a hideg ellenére is elkészült a debreceni belvárosi egyirányúsítás első üteme kedden. A Miklós utca elejére délután kitették a kék-fehér „egyirányú utca” táblát. Napközben ez előtt felfestették az ennek megfelelő, még hiányzó új burkolati jeleket, felszerelték az új jelzőtáblákat, és áthangolták a jelzőlámpákat. Az átalakítás véglegesítése előtt délben még azt tapasztaltuk a Miklós utcán, hogy a szokottnál jóval kevesebb autós mert arra menni. Bár akkor még lehetett volna, mindössze egyetlen kocsi, egy tanuló haladt csak a Piac utca felé, meglehetősen bizonytalanul. /3. hbn „Megyejáró” májusi betörők Szolnok. Előzetes letartóztatásban van az az öt feltételezett elkövető, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy májusban 12 megye 30 településén (köztük Debrecenben) törtek be kertvárosi családi házakba, ahonnan aranyórát, ékszert, készpénzt, valutát vittek el. K. István és társai eddig több mint 10 millió forintos kárt okoztak. MTI A csúszdát már lebontották Debrecen. Megkezdődött a Nagyerdei Strand részleges bontása. Egyelőre a közmunkások a máshol még használható eszközöket, tárgyakat vitték el. A nagy csúszdát is szétszedték. Az épületek és a medencék bontására kiírt pályázatot most értékelik, a nyertes ajánlattevővel várhatóan néhány napon belül szerződést kötnek, n. hbn Villanypóznát döntött ki egy lengyel kamionos kedd reggel Derecskén, a 47-es számú főút Köztársaság úti szakaszán. Senki nem sérült meg, ám a helyreállítási munkálatok idején félpályán haladt a forgalom. fotó: matey István ■ „Döntött” a kamionos ^ ^^9 BELVÁROSI EGYIRÁNYÚSÍTÁS ÉS TOVÁBBI RÉSZLETEK: UFT.HU HIRDETÉSEK