Hajdú-Bihari Napló, 2018. január (75. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-10 / 8. szám

6 Kultúra NAPLÓ Ezrek között lesz köldökzsinór a zene Több száz templomban egyszerre adnak kon­certet családok, ame­lyekben hagyomány a muzsikálás. Debrecen: Van, amit nem kell, vagy nem lehet szavakkal tanítani. A hagyományok, a családi szokások vagy emberi alapértékek épp ilyenek. Fel­mérések mutatják, hogy az Y-generációnak alig van lehe­tősége az idősebbekkel közös élményt megélni, s ezáltal átörökíteni az értékeket - is­mertette Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Kör Dáma Egyesü­let vezetője a Család-OK Or­szágos Koncert ötletbölcsőjét. A 19 éves kulturális és társa­dalmi célokat szolgáló szer­vezet 120 tagja - mára jórészt nagy tapasztalatú édesanyák, nagymamák - a változó világ fent emlegetett próbatételei­ről gondolkodva ötlötték ki a koncertet, amelyről kedden számoltak be a Vojtina Báb­színházban. Felhívást intéz­tek azokhoz, akiknek a csa­ládi kapcsolaton kívül a zene szeretete is összeköt. Minden nagy egyház csatlakozott, s számos kórus, közösség, ok­tatási intézmény. A jelenleg is nyitott www. csalad­ok.hu honlapon a tá­jékoztatóig az ország több mint száz helyszínéről re­gisztráltak műsorokkal. Debrecenben a Református Nagytemplomban lesz a köz­ponti esemény 16 órától. Már biztosan fellép 38 helyi és 9 vidéki iskolás csoport, vala­mint a Kodály Filharmónia Debrecen (KDF). Utóbbiak vezetője, Somo­­gyi-Tóth Dániel hangsúlyoz­ta: a cívisvárosban jellemző, hogy a professzionális zené­szek közvetlen családjában van még zenész, s a városban egyébként is nagy hagyomá­nya van a kórusmuzsikának, a komolyzenének, a hang­szeres játéknak.­­ A KDF-ben több házaspár van, jó eséllyel a gyerekeik is tanulnak ze­nélni, vagy fognak. A közös játék gazdagítja a lelki világot és erősíti a családi köteléke­ket - fogalmazott Debrecen zenei igazgatója. Felidézte saját gyermekkorát, amikor a három fiatalabb testvéré­vel együtt házi koncertekkel ajándékozták meg szüleiket. Vasárnap tanúi lehetünk egy hasonló csodapillanatoknak. Bár ő maga - sajnálatára - nem léphet fel most együtt oboázó feleségével, mert nemrégiben született gyermekük, de az együttes több tagja utódokkal érkezik. A rendezvényen be­szélgetések során ismerhet­jük meg a játszókat. Az alapegységre építenek A január 14-i koncert a kor­mány által 2018-ra meghir­detett Családok éve vidéki nyitóeseménye lesz. Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hang­súlyozta, a család a társa­dalom legkisebb egysége, mely nem csak az egyének képlékeny döntésének ered­ménye, hanem bázis. Az év programjaival szeretnék erősíteni, hogy családot ala­pítani érdemes, abban élni jó. Felsorolta a kormány ösz­tönző, támogató lépéseit: egyre növekszik a kétgyer­mekesek adókedvezménye; a kárpátaljai magyarokat se­gíti a Köldökzsinór Program; január 1-től a harmadik és a további gyermekeket válla­lók jelzáloghitel-tartozása l-l millió forinttal csökkenthető gyermekenként; a felsőokta­tásban tanuló kismamáknak jár a hallgatói gyed; felfüg­gesztik a gyermek születé­sekor a diákhitelt, a második világrajövetelkor elengedik a felét, a harmadik kicsi érke­zésekor pedig a teljes tarto­zást; visszatérítik a 35 éven aluliak új sikeres nyelvvizs­gájának árát, valamint ingye­nes lehet a KRESZ-tanfolyam és vizsga. Dr. Papp László polgár­­mester hangoztatta: nem csak a nemzetnek, a város­nak is fontos a család. Sze­retnék, ha 2050-re 250 ezer lakosa lenne a megyeszék­helynek. A cívisvárosban je­lenleg 20 ezer 18 éven aluli él és 70-80 ezren tanulnak itt.­­ Nagyon nem mindegy, hogy ezek a fiatalok mit gondolnak a településről, milyen hírét viszik. Célunk, hogy Debrecen családbarát város legyen, ahol jó élni, érdemes családot alapítani. HBN-HABE - HQi­nk Hírek, fotók, extra NAPLÓ esti kiadás a Digitális JcESSII NaPló oldalán. Somogyi-Tóth Dániel, Illés Boglárka, Papp László és Porkoláb Gyöngyi fotók: Molnár Péter A Fölszállott a páva című tehetségkutató kategóriagyőztes helyi csapata, a Pendety Énekegyüttes László Ákos a műhely vendége Debrecen. László Ákos Csoko­nai- és Holló László-díjas grafi­kusművésszel találkozhatnak az érdeklődők a Műtermi beszélgetések első alkalmán január 13-án, szombaton, 15 órakor a Belvárosi Alkotómű­helyben (Szent Anna u. 18.) - adta hírül a szervező Deb­receni Művelődési Központ a Nyitott műhely sorozat első eseményét. A beszélgetést Arany Lajos, a Napló olvasó­­szerkesztője vezeti. A délután folyamán felelevenítik a kép­zőművész pályáját. Kbn Névjegy László Ákc Csokonai-díjas, Holló László-díjas, Káplár Miklós-emlékér­­mes művész. 1940-ben született Bu­dapesten, gyermekéveit Nagyváradon töltötte, ma Debrecenben él és alkot. Móré-művek az Újkertben Jellegzetes mozgá­sával, karakterével, humorával különleges figurája volt Debrecen kulturális életének. DEBRECEN: Móré Mihály festő-, grafikusművész emlékkiállí­tása látható január 8-a és 25-e között a Debreceni Művelő­dési Központ Újkerti Közös­ségi Házának Előtéri Galériá­jában (Jerikó u. 17-19.) - adta hírül a szervező intézmény. Móré Mihály festő-, grafi­kusművész 1924-ben szüle­tett Debrecenben és ugyan­itt halt meg 1997-ben. A Derkovits Kollégiumban ta­nult 1948-1949-ben. A Kép­zőművészeti Főiskolán foly­tatta tanulmányait 1949-1953 között, ahol mesterei voltak: Főnyi Géza, Konecsni György, Koffán Károly, Szőnyi István. 1955-től a cívisvárosban élt és dolgozott, élete végéig erő­sen kötődött a településhez. Különleges barátságot ápolt számos művésszel, többek között Simor Ottóval, Hofi Gézával, Latinovits Zoltánnal. Festményeit, grafikáit szá­mos megyei és országos kiál­lításon mutatták be. Munkái külföldre is eljutottak. 1956 történései kitörölhetetlen nyomott hagytak életében, ez több művén is megjelenik. A mostani kiállítás anyaga a hagyaték egy része, amit az alkotó özvegye Tariska Eszter ajándékozott a város­nak a Csokonai-díjas művész elhunyta után. A tárlatot az alkotó halálának 20. évfor­dulója alkalmából rendezik meg. A közel 30 rézkarc, li­nómetszet és tusrajz mellett gyerekkori rajzok, fotográfiák is szerepelnek a tárlaton, hbn A művész FOTÓ: M. ARCHÍVUM 2018. JANUÁR 10., SZERDA TISZÁNTÚLI Hajdú-Bihar és Szabolcs Szatmár-Bereg megyében­ www.tiszantuntakarek.hu 916669 A Tronka és Társa Temetkezés Debrecen, Kassai út 93. szám (Kemény Zs. utcai buszmegállónál) új, korszerűen kialakított,­­ kulturált körülményeket biztosító temetésfelvételi irodájában várja ügyfeleit. ~ $ -By U I rf»i'7r0Tror*ai»T*ru

Next