Hajdú-Bihari Napló, 2018. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-14 / 86. szám

2018. ÁPRILIS 14., SZOMBAT Kultúra 7 HM Az újjászülető fa építészete „Elvékonyodó ágrend­­szere a tökéletes tartó­­szerkezet élő modellje.” Debrecen. A fa minden élet­szakaszában hasznos, soha nem tekinthető szemétnek, és soha nem szemetel - ez csupán egyik eleme annak a­z életszemléletnek, mely az észt építészeti kultúra és a fa kapcsolatát meghatározza. Egyebek közt ezzel szembe­sülhetünk A fa az észt épí­tészetben című kiállításon, melynek április 5-ei megnyi­tója az idei debreceni észt hét kezdő mozzanatául szolgált. Erdő közepében A Modem fogadóterében április 29-ig megtekinthető tárlat - mely az Észt Erdő­gazdálkodási és Faipari Szö­vetség összeállításán alapul - csaknem negyven színes tablón mutatja be, miképpen ragaszkodnak az észtek eh­hez a több évezrede kedvelt építőanyaghoz, annak véges­sége ellenére. Megnyitóbeszédében Chi­na Tibor, Debrecen főépítésze utalt arra, hogy az észak-eu­rópai kultúrkörben nagy ha­gyománya van a természet­­közeliségnek, a természet tiszteletének és a tájjal való békés együttélésnek, sőt, az élet utáni épített lenyomat, a temetőkultúra is szorosan, de alázatosan viszonyul a mindenütt jelenlévő erdei környezethez.­­ Ez a termé­szetben való feloldódás élet­stílus is. Az észt népesség nagy részének van vidéki háza, nyaralója, s ezek mint­egy önálló műfajt teremtve színvonalban magasan fölöt­te állnak a mi úgymond zárt kertépítészeti kultúránknak. Más szabadidős tevékenység is kapcsolódik a tájhoz, a vi­dékhez, a szaunakultusz, il­letve a finnekhez hasonlóan a vízi sport; ezek közül mind­nek a nyomát láthatjuk ezen a kiállításon - mutatott rá a főépítész. A Lego is így kezdte - A fa minden életszakaszá­ban hasznos. Az élő fa gyü­mölcsöt terem, árnyat ad, élőhelyet, gyermekeknek kihívást jelent a megmászá­sa. Helyet jelöl ki, ami mellé letelepedhetünk, ahol be­szélgethetünk, ahová behú­zódhatunk az eső vagy nap elől, vagy éppen belevés­hetjük kedvesünk monog­ramját egy jókora szívvel és nyílvesszővel. A fa holtában is hasznos, soha nem tekint­hető szemétnek, és a fa soha nem szemetel. Elvékonyo­dó ágrendszere a tökéletes tartószerkezet élő modellje - hallhattuk China Tibor­tól, azzal együtt: ennek az anyagnak az ihlető mivoltára az is jó példa, hogy a Lego gyár az 1930-as években fajá­tékokkal indult. Újra és újra felfedezik A szakember arról is szólt: Észtországban a volt szovjet tagállamokhoz képest magas számban maradtak meg fából készült épületek, melyek kö­zül a legrégebbi, amelyik még áll, a 17. században épült. Ez építészettörténeti léptékben nem hosszú idő. Tehát a fa magában hordozza a véges­séget - ennek ellenére a jelen­korban fellelhető számtalan pragmatikus, korszerű anyag­használati lehetőség helyett az észtek ragaszkodnak, kö­tődnek ehhez az anyaghoz, újra és újra felfedezik, kísér­leteznek vele, feszegetik a határait.­­ Ez utóbbit mi sem példázza jobban, mint Ber­­genben (ez ugyan Norvégia területén van) a fa tartószer­kezeti konstrukcióban felépí­tett, 14 emeletes, lakófunk­ciójú toronyház. Az anyaggal kedvtelve játszanak, szere­tettel és tisztelettel állnak hozzá, bármely épülettípus esetében képesek meggyőző módon alkalmazni, kívül és belül egyaránt - részletezte az előadó. China Tibor hangsúlyoz­ta: azt, hogy a bemutatott példákban nagyon erősen jelen van a múltban gyöke­rező építészeti folytonosság, nemcsak az anyaghasználat illusztrálja, hanem a forma­világ is - ezt szintén nyomon követhetjük a tárlatot megte­kintve. FGY­O Az észt hetet - melyen a kiállítás mellett filmvetítéseken vehettek részt az érdeklődők - az Észt Intézet szervezte a Szimplafilmmel közösen. Debrecenben együttműködő partnerük a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara. Az anyaggal kedvtelve játszanak, szeretettel és tisztelettel állnak hozzá CHINA TIBOR ■­ Színes vonós zenei körkép Az Arco Nobile vonósné­gyes adott koncertet már­cius 29-én a Nagyerdei Víz­toronyban. A Best of Arco Nobile című hangverseny a „Világzenei Körkép” sorozat része. Mint azt a zenészek írták, a közönségük és saját kedvenc számainkból válogattak össze egy órányi műsort, melyhez érdekes vetítésekkel is készültek. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Bartók Plusz: sztárok a „szomszéd” városban Nemrégiben közzétette 2018-as programját a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, Budapest. A Bartóktól Prokof­­­­jeven át Szörényiig zenei cse­megéket, klasszikus és mo­dern zenés színházi élményt egyaránt kínáló miskolci ope­raünnep idén egy különleges Kékszakállú 100 programmal tiszteleg Bartók géniusza előtt. István, a király­­ Kesselyák Gergely fesztivál­igazgató elmondta, a fesztivál több ősbemutatót kínál, köz­tük egy amerikai és egy olasz kortárs zeneszerző munkáját. Az amerikai darabot Semmel­weis Ignác küzdelme ihlette, szerepében Szabó P. Szilvesz­­­­tert láthatja a közönség. A­­ Budapesti Operettszínház fő­igazgatója, Lőrinczy György hangsúlyozta, mekkora öröm a közös produkció kapcsán, hogy a fordítást Szabó T. Anna költő vállalta. A Maria Callast megidéző A rivális című olasz vígopera - a Teatro Coccia di Novara vendégjátéka - ab­szurd és izgalmas show: tele van szaftos anekdotákkal és mélyenszántó észrevételek­kel az opera világáról. A klasszikus magyar rockopera, az István, a ki­rály a „csúcsra” ér a Bartók­­ Pluszon - ahogyan Szöré­­­­nyi Levente fogalmazott. A mű bemutatójának 35. év­fordulója alkalmából dísz­előadáson, hangverseny­változatban lesz hallható. A ritkán színre kerülő, A három narancs szerelmese című Prokofjev-operát a Zág­rábi Nemzeti Opera társulata hozza el Miskolcra. Az Ezrek operája program­ban egy Mozart-klasszikus, Don Giovanni mai hangsze­rekre átírt változatát mu­tatja be a fesztivál az Avasi kilátónál. A Rock Giovanni című darab rendezője a sajá­tos szemléletmóddal színre állított előadásairól ismert Vlad Troickij. A fesztivál hangversenyprogramjában ismét Miskolcra érkezik az I Musici di Roma, zárógálá­ján Sümegi Esztert a Pannon Filharmonikusok kísérik. A friss Kossuth-díjas szoprán elmondta, öröm visszatérnie 2006 után a fesztiválra, ahol a gálát jutalomjátéknak érzi. Centenáriumi Kékszakállú Száz évvel ezelőtt mutatta be a Magyar Királyi Opera A kékszakállú herceg várát. A centenáriumon az operafesz­tivál a Kékszakállú 100 prog­rammal - Michal Znaniecki világhírű rendező operaren­dezésével, Gaston Solnicki díjnyertes Kékszakállú film­jével és a Kékszakállú 100 című kortárs képzőművészeti kiállítással­­ tiszteleg Bartók korszakos géniusza előtt, és Olga Peretyatko-Mariotti a Bartók Plusz Advent Gálahangversenyen FOTÓ: VAJDA JÁNOS 25. BanZaj A BanZaj sorok­ 25. alkalmával a kísérleti zene és a kortárs képzőművészet ta­lálkozása mellett a magyar undergroundé a főszerep április 14-én. Az est kezde­tén, 17 óra 30 perctől Mindenlében Horváth Péter kalauzolásával tekinthető meg Várnai Gyula: Rewind című kiállítása. A tárlatvezetést követően ad koncertet a szabad zenei alkotóműhelyként ténykedő Wurstfinger, a teológiai kérdéseket is boncolgató Ra-I-Zinger, a Hínár drum punch trió és a sajátos noise pop, noise rock hangzásvilágú Kösz Vitya Zenekar. KEDVES NYERTESEINK! A PANORÁMA, BOTH-DEGA­IMBISZ ÉS BARABÁS ÉTTEREM ÁLTAL FELAJÁNLOTT UTALVÁNYOKAT A KÖVETKEZŐKÉPPEN LEHET ÉRVÉNYESÍTENI: A MEGJELENÉST KÖVETŐEN A NYERTESNEK A SAJÁT NEVÉT TARTALMAZÓ KUPONNAL A NAPLÓ ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN KELL JELENTKEZNI (MUNKANAPOKON 9.00-15.00 KÖZÖTT), MELYET LEIGAZOLUNK ÉS AZ ÉTTEREMBEN A LEIGAZOLT KUPON FIZETŐESZKÖZKÉNT SZOLGÁL. Kwtj^jSS^eSr8^jSEpizzat!­ . küldj* b* szelvényünket Cím: ......................................................................................... * Hajdú­bihari Napló ........................................................................................................................... szerkesztőségébe: Debrecen, Telefon:..................................................................................................... Dósa nádor tér 10. Beküldési Hűségkártya száma:..........................................................hetéridő: 2011.­­ Hányfajta pizza rendelhető az étteremből? Anyát««nét & □» ssaa. i “ PANORAMA ÉTTEREM kolotjek. 8 jpVS Debrecen-Nagycser* 32. sx. Telefon: +36 52/ 718-070 Honlap: www.panoramaetterem.com h____ M H fii Fi a Napló és a BOTH DEGA IMBISZ múlt heti közös játékában: Legyen előfizetőnk, I­­ 1,1 ,1 f | 1 olvasson minket naponta! 930020 a Napló és a Panoráma étterem |fB. múlt heti közös játékában: tö*¥ Legyen előfizetőnk, I Til­l] 111 ^' nSSuS"*1'1 Név: ......................................................................................... küldj* be szelvényünket !, a Hajdú­tim: ............................................................................................................... bihari Napló szerkesztőségébe: ............................................................................................................................. Debrecen, _ Dósa nádor tér 10. Telefon:.......................................................................................................... Beküldési : .... . . . . határidő: 2018.­­ Hűsegkártya száma:...........................................................április 20. ^ Hány halból készült étel szerepel a Barabás étterem étlapján 1 * "r*11*5 "*vét □ I—I I—I a 2018. április 1 I___|3 I___|5 (Az étlap a weboldalon megtekinthető.) 21-i lapszámban ° 'T. t '/1 4024 Debrecen, Vár utca 11. közöljek. yaa&zXVJ Te| 52/502-231 és 52/502-220 Fax: 52/502-230 S -Étterem­­berabas@barabasetterem.hu • www.barabasettwww.hu ■ Hii HIRDETÉSEK

Next