Hajdú-Bihari Napló, 2018. szeptember (75. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-21 / 220. szám

2 Krónika A bírói kar iránti bizalomért is dolgoznak BUDAPEST. Az Országos Bíró­sági Hivatal (OBH) ezután is minden erejével azon dolgo­zik, hogy a bírói kar elnyerje és megtartsa az iránta való bi­zalmat és visszatalálva ezer­éves gyökereihez megőrizze és erősítse Magyarország szu­verenitását - mondta az OBH elnöke csütörtökön Budapes­ten. Handó Tünde a Juhász Andor egykori kúriai elnök tiszteletére rendezett emlék­napon beszélt. MTI Handó Tünde fotó: Hatey István A devizahiteleseket érintő fontos döntés Nem elégséges, ha a pénzintézet általános­ságban írt az árfolyam­­kockázatról a kölcsön­szerződésben. BRÜSSZEL. Az Európai Unió Bí­rósága csütörtöki döntésében megfogalmazott álláspontja szerint a pénzintézetek köte­lesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy meg­alapozott döntéseket hozhas­sanak. Az uniós bíróság alá­húzta, a nemzeti bíróságok vizsgálhatják az árfolyamkoc­kázatnak a kölcsönfelvevőre terhelését, és tisztességtelen­nek nyilváníthatják az ezzel kapcsolatos szerződési felté­teleket, ha a hitelfelvevő szá­mára nem világosan és érthe­tően fogalmazták azokat. A Kúria polgári kollégiuma tanulmányozza az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítéletét a devizahitelek ügyé­ben - tájékoztatta a Kúria az MTI-t. Érdemben vizsgálható A közleményben hangsú­lyozták, hogy a polgári kol­légium vezetője az ítélettel kapcsolatban felmerülő értel­mezési kérdések megvitatá­sára összehívja a Kúria elnöke által évekkel ezelőtt felállított konzultatív testületet, amely­ben valamennyi ítélkezési szint ilyen ügyeket tárgyaló bírái képviseltetik magukat. Az ítéletből már most meg­állapítható, az árfolyamkoc­kázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztes­ségtelensége érdemben vizs­gálható, tekintet nélkül az ezt követően megalkotott forin­­tosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendel­kezésekre - emelték ki. MTI Jogerősen öt év börtönnel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. A határzár tömegzavargás résztvevője­ként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselek­mény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntet­tében mondta ki bűnösnek a Cipruson élő szír férfit, fotó: mti . Jogerős ítélet Ahmed H. ügyében NAPLÓ Még az idén benyújtják a javaslatot Budapest. Az igazságügyi tár­ca az év vége előtt benyújtja a közigazgatási bíróság felál­lításáról szóló törvényjavas­latot - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter a végrehajtó hatalom alkot­mányos felelősségéről és a bírói hatalom 21. századi ki­hívásairól rendezett konfe­rencián. Az új közigazgatási bírósági rendszer a tervek szerint 2020. január 1-jével állhat fel. mti Trócsányi László fotó: kozma­­. 2018. SZEPTEMBER 21., PÉNTEK Az Unió célja az illegális migráció megállítása Az EU tagállamainak vezetői a kontinensre irányuló bevándorlásról is tárgyaltak. Salzburg: Október közepén jön el az „igazság pillanata” az Egyesült Királyság kiválásáról szóló tárgyalásokban. Ekkor lesz majd döntés arról, hogy szükséges-e egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet összehívása november kö­zepén - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnö­ke csütörtökön, az informális salzburgi EU-csúcs után. Pozitív elemek A találkozót lezáró sajtótá­jékoztatón Tusk közölte: a bennmaradó huszonhét tagállam vezetőinek ülésén teljes egyetértés volt abban, hogy ugyan a jelenlegi brit javaslatoknak vannak pozi­tív elemei, de a kereskedel­mi kapcsolatrendszerre vo­natkozó tervezet „nem fog működni”. Hozzátette, kissé derűlátóbb a kiválási megál­lapodás megkötésének esé­lyeit illetően, mint korábban. Beszélt emellett a találkozó másik fő napirendi pontjá­ról, a bevándorlásról is, és kiemelte, hogy a szerdai vita azt mutatja, hogy nincsen egyetértés mindenben, de a fő célt illetően igen, ami az „Európába irányuló illegális migráció megállítása”. A tanács elnöke rámutatott, arra kell fókuszálni, ami bizo­nyítottan működik, a külső határellenőrzés erősítésére és a harmadik országokkal való együttműködésre. Utóbbit azonban nemcsak a migráció és az embercsempészet elleni küzdelem területén kell érte­ni, hanem gazdaságilag is. En­nek részeként folytatni kell az Egyiptommal való párbeszé­det, és hasonlót kezdeni más afrikai államokkal is - mondta. Hozzáfűzte, megállapodtak, hogy februárban EU-Arab Liga csúcstalálkozót rendeznek. Nem szűnik meg a vita Jean-Claude Juncker, az Eu­rópai Bizottság elnöke arról számolt be, hogy alapvetően egyetértés van a tagországok között az uniós határ- és part­védelmi ügynökség (Front­­ex) megerősítéséről, noha az erre vonatkozó javaslat egyes elemeit illetően van­nak még nézetkülönbségek. Elmondta, hogy a korábbi­aknál jóval derűlátóbb most a Frontexről szóló bizottsági javaslat ügyében, úgy véli, hogy idén, a soros osztrák EU-elnökség alatt tető alá le­het hozni a megállapodást. Sebastian Kurz osztrák kan­cellár úgy vélekedett, hogy mélyíteni kell az együttmű­ködést az észak-afrikai or­szágokkal, valamint tovább­ra is a határvédelemre kell koncentrálni. Ennek kapcsán jelezte: ő maga teljes mérték­ben támogatja a Frontex meg­­­erősítését célzó javaslatot,­ néhány tagország azonban még tárgyalni akar bizonyos szuverenitási kérdésekről.­ „Évek óta mondom, hogy a­ menekültek szétosztása nem­ az egyetlen módja a migráci­ós helyzet megoldásának” - fogalmazott, hozzátéve, hogy véleménye szerint a vita ezen a téren nem fog megszűnni a közeljövőben. mti Sebastian Kurz, Donald Tusk és Jean-Claude Juncker fotó: afp Rejtett kamera az állampolgári eskün Szijjártó Péter: elítéli a kormány a kárpátaljai magyarok megfélemlí­tésére tett kísérleteket. Budapest. A kormány nem hagyja, hogy az ukrán veze­tés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét, a megfé­lemlítésükre tett kísérleteket pedig a leghatározottabban elítéli. Kifejezetten barátságtalan Ezt jelentette ki a külgazdasá­gi és külügyminiszter csütör­tökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoz­tatót követően. Szijjártó Péter „kifejezet­ten barátságtalan” lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar főkonzulátuson rej­tett kamerával készített fel­vételeket felhasználták az uk­rán választási kampányban, a magyarellenességet szava­zatszerzési célra használva. A felvételek a tárcavezető szerint megbízásból készül­hettek és szivároghattak ki. Hozzátette, hogy a felvételen rögzített állampolgársági es­kütétel minden jogszabály­nak megfelel. A kettős állampolgárság bevett gyakorlat az EU-ban. A nemzetközi kötelezettsé­geket Ukrajnának is tiszte­letben kell tartania, továbbá azt is tudomásul kell vennie, hogy a Kárpátalján élő 150 ezres magyar közösség jo­gokkal rendelkezik akkor is, ha Ukrajna ezeket gyengí­teni igyekszik - tette hozzá. Pavlo Klimkin ukrán külügy­miniszter szerdán nem zár­ta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását, miután a YouTube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok ma­gyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország bereg­szászi konzulátusán. mti Szijjártó Péter fotó: mti Új elgondolás a menekültek elosztására BERLIN. Csak a menekültek befogadására hajlandó tagál­lamok részvételével kellene bevezetni menekültelosztási mechanizmust az Európai Unióban - javasolta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságá­nak vezetője egy interjúban. Filippo Grandi a menekültügy körüli vitákról hangsúlyoz­ta: „folyton egy európai me­nekültválságról beszélünk, amely így, ebben a formában nem is létezik”. MTI Kiürítették a francia migránstábort PÁRIZS. Több száz migránst szállítottak el csütörtökön a nyugat-franciaországi Nantes belvárosi parkjában több hón­­napja kialakult migránstábor­­ból. A prefektúra szerint a ki­ürítés során mintegy hatszáz, többségében szudáni mene­dékkérőt 12 busszal szállítot­tak el a város sportlétesítmé­nyeibe. Legutóbb július 23-án rendelte el a prefektúra a park kiürítését, már akkor is több százan táboroztak ott. MTI A magyar határ védelme Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtö­kön Salzburgban. A kormányfő az osztrák városban az uniós állam- és kormányfők csúcsta­lálkozójára érkezve újságírók­nak kifejtette: átadta Ausztriá­nak is a javaslatot, amely ezt a problémát oldja meg, de nem a tagállamok ellenében, hanem úgy, hogy „a tagállamoknál­ maradhat a védekezés joga” -­ ismertette. A kormányfő úgy­ fogalmazott, „szép dolog a­ Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter ha­­­tárt sem védett meg, mi meg­ több száz kilométert”. Kiálltak Magyarország és a kormány mellett PRÁGA. Közös nyilatkozatban állt ki Magyarország és a kor­mány mellett néhány cseh­országi magyar szervezet és egyházi közösség. Aggodalommal figyelik „Nagy aggodalommal kö­vetjük a Magyarország el­len az utóbbi időben meg­erősödő bírálatokat az Európai Unió részéről” - írják az öt szervezet és két egy­házi közösség vezetői ál­tal aláírt dokumentumban. A közös nyilatkozat aláírói elutasítják az Európai Par­lamentnek a közelmúltban elfogadott különjelentését a jogállamiság magyarországi helyzetéről, mert az szerint­­üük „egyoldalú” és „tele van tárgyi tévedésekkel, félreve­zetésekkel, alaptalan vádak­kal” is. Veszélyezteti a jövőt Az EP „az uniós alapszerző­dés 7-es cikke szerinti eljárás megindítására tett javaslatá-­­val veszélyezteti Magyaror­­­szág függetlenségét, emberi, jogi, nemzeti és keresztény értékeinek érvényesítését a jövőben” - olvasható a nyilat-­­kozatban. mti Imm­PCCZIim Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bernadett.forgacs@inform.hu). Főszerkesztő: Boros Norbert (norbert.boros@naplo.hu).­­ I­N­­liCabZ,ulll Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@naolo.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-80/442-444 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamacio@naplo.hu. á­m Az előfizetés díja: egy hónapra 2990 Ft, negyedévre 8760 Ft, fél évre 16 990, egy évre 32 990 Ft. Hirdetésfeladás-keretes hirdetés: telefon: 06-52/998-181, telefax: 06-52/525-403, e-mail: hirdetes@naplo.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 Bkl A - a hívás az apróhirdetés árát: 500 Ft)áfa (635 Ft­/perc tartalmazza -. személyesen, vagy interneten. http://hirdetes.naplo.hu Telefax: 06-52/525-410. E-mail: naplo@naplo.hu __ MS 20u 1 I Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft. Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Megjelenés száma: 2018/220. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ro-VgMTI Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen: Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-1051. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@inform.hu) -------- .A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos MATISZ károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat­kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, ts pint-audit­­ polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." V' yIV J V V

Next