Hajdú-Bihari Napló, 2018. október (75. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-19 / 244. szám
ÜglNAPLÓ LXXV. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 120 FT gljjglfe ^. Tr . . 1 HAJDÚ-BIHARI Ma TV PluSZ Virginia ' 4^ Ma8az*nnal 16. OLDAL NMrLU VJ FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2018. OKTÓBER 19. Borongósabb otz idő,elvétve kisebb eső is lehet. REGGEL DÉLBEN ESTE Ha jogsértők a szomszédok DEBRECEN. A jószomszédv iszony igen sokakat érint, azonban nem mindig a személyes problémák vezetnek ellentétekhez, főleg a társasházban élőknél. Jogviták általában a közös tulajdonban maradó vagy kerülő részekkel kapcsolatosan szoktak előfordulni. A közös tulajdonban lévő épületrészeket minden tulajdonostárs jogosult használni és birtokolni, viszont nem sértheti a többi tulajdonos ezzel kapcsolatos jogait, jogos érdekeit, i.ne . Sportdömping Debrecenben sport. Öt debreceni élvonalbeli csapat is hazai pályán szerepel pénteken: a kézis lányok az Egert fogadják a Hódosban hattól, a férfi kosárcsapat a TF csapatával mérkőzik meg öttől az Oláh Gábor utcán. A DVSE az UVSE gárdáját látja vendégül 19-15- től, a hokisok 19.30-tól a Csíkszeredával meccselnek, míg a futsalosokhoz a Dunaferr érkezik 18.30-tól. /9., 10. HBN Vantara-Kelemen Éva is sikerre éhes FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Lyssaigny Euró 322,02 -0,28 USA-dollár 279,58 +0,94 Svájci frank 281,35 +0,18 Angol font 366,56 +0,32 Román lej 69,02 -0,03 Ukrán hrivnya 9,97 -0,01 Horvát kuna A3,39 -0,07 Lengyel zloty 74,94__-0,09 Várólista lomtalanításra A legtöbb körzetben már csak jövő áprilisra lehet lomtalanítási időpontot kapni Debrecenben. DEBRECEN: Aki nem igyekszik, az legközelebb már csak jövő tavasszal szabadulhat meg nagyobb méretű felesleges tárgyaitól a megyeszékhelyen. Domokos Csillától, a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. (DHK) szóvivőjétől megtudtuk, hogy Debrecenben a lomtalanítást 2008 óta a lakosoknak kell megrendelniük. A DHK minden év áprilisától november végéig végzi ezt a szolgáltatást. A várost ilyen szempontból 12 körzetre osztották. Minden hónapban egyszer valamennyi körzetben lomtalanítanak, vagyis 8 hónapon keresztül akár havonta van erre lehetőség. Télen azért nincs ilyen szolgáltatás, mert a debreceni önkormányzat ezt az időintervallumot határozta meg. Gyakori probléma, hogy már napokkal a megbeszélt időpont előtt kihelyezik a lomot, mire a környéken élők is elkezdenek mindenfélét odahordani. (Aztán a rágcsálók is megjelennek.) Mint megtudtuk, erre az évre már csupán 4 napra tudnak felvenni lomtalanítási megrendelést, azt is csak bizonyos körzetekre. A járatok átszervezésével vi-szont azoknak is igyekeznek segíteni, akiknek még idén lenne szükségük a munka elvégzésére. A legtöbb körzetben már csak jövő áprilisra lehet lomtalanítási időpontot kapni Debrecenben. /3. hbn Készülnek a díszek_______________4. oldal Defibrillátor Szoboszlón 5. oldal A jövő „ikonjai”__________________6. oldal Ismét CS.A.K. egy nő________________11. oldal 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 998-181 9 III if Ili 111!P A muzsika szárnyain érkezett a segítség Jótékonysági koncertet rendezett a HaveROCK amatőr zenei összefogás csütörtökön a debreceni Ifiházban a Speciális Szükségtetűekért Alapítványon keresztül az autista embertársaink megsegítésére. Az esten mások mellett a Neverend zenekar is fellépett (képünkön). fotó: derencsényi István „Világhódításra” készülnek Élelmiszer-biztonsági fejlesztésbe kapcsolódik be az egyetem, Debrecen. Különleges megállapodást írt alá csütörtökön Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem, illetve Bessenyei István tulajdonos-ügyvezető a Laurel Cégcsoport képviseletében, mely alapján az intézmény egy élelmiszer-biztonsági és -nyomonkövetési rendszer továbbfejlesztésében és a hozzá kapcsolódó képzésben vesz részt. A TE-FOOD elnevezésű rendszer alapvetően magyar fejlesztésű; lényege, hogy az élelmiszerekről információkat gyűjt és tesz elérhetővé a teljes ellátási láncra vonatkozóan, vagyis a termeléstől a feldolgozáson át a kereskedelemig, hozzájárulva a tudatos vásárláshoz. Olcsóbb, mint más hasonló rendszerek, és készítői arra törekednek, hogy mindenhol a termelésbe és a helyi hatósági ellenőrzésbe beilleszthető legyen. Mivel e téren „a világ még nincs előttünk”, hosszabb távon az egyetem kompetencia-központtá válhat, illetve, ahogy Bács Zoltán kancellár fogalmazott: „a cég és az egyetem világhódításra szövetkezik”.3. HBN Árokszállási Erik, a fejlesztő TEFOOD GmbH vezetője fotó: d. i. Tehetséges gyerekek kaptak ösztöndíjat A megszerzett tudást használni is tudják a tanulók. DEBRECEN: Ebben a tanévben huszonhét diák részesül tíz hónapon keresztül tízezer forintos ösztöndíjban. Az elnyert támogatásokról szóló tanúsítványokat ünnepélyes keretek között adta át Komolay Szabolcs, a kulturális, oktatási, szociális feladatokkal kapcsolatos irányításért és koordinációért felelős alpolgármester csütörtökön a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárban. Debrecen önkormányzata minden évben támogatásban részesíti a tanulmányaik folyamán kimagasló eredményeket elérő fiatal tanulókat. Az ösztöndíjra az pályázhat, akinek tanulmányi átlaga eléri a 4,5-et, valamint tanulmányi, sportvagy művészeti versenyen ért el előkelő helyezést. /6. pik. ■ Piktúránk napja efZámbóval Ef. Zámbó István (képünkön) „Kis életmű” kiállításával ünnepli a magyar festészet napját a Belvárosi Galéria, a Kossuth utca 1. szám alatt. A tárlatot Jantyik Zsolt igazgató, Szűts Tamás debreceni műgyűjtő és Burai Árpád, a Neue Debrecenische Kunst tagja nyitotta meg csütörtökön, s utána Ef Zámbó Happy Dead Band-koncert is volt. A kiállítás november 14-ig látható. FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Megvédtük a jogainkat Brüsszel Sikeresen megvédtük Magyarország határvédelemhez fűződő jogát, ugyanakkor a vita megmaradt, továbbra is vannak országok, amelyek szerint a bevándorlás jó dolog - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU- csúcs utáni videóüzenetében csütörtökön. A miniszterelnök utalt rá, nem egyedül, hanem néhány másik országgal karöltve „sikerült visszavernünk a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait”. Az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján nem született megállapodás a migráció kezelésének kérdéseiben.. MTI Indul a Laktanya utca felújítása DEBRECEN. Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja kiemelt figyelmet fordít a forgalmas útszakaszok korszerűsítésére. A csütörtöki sajtótájékoztatón Kiss Sándor, debreceni önkormányzati képviselő elmondta, hogy régi vágyuk fog teljesülni az ott lakóknak és másoknak is. Ugyanis október 24-én megkezdődik a Laktanya utca felújítása. A beruházás teljes költsége csaknem 140 millió forint. A HBN Kiss Sándor a sajtótájékoztatón FOTÓ: MATEY ISTVÁN Szükségünk van a nyugdíjasokra DEBRECEN. - Hajdú-Biharban egyedülálló szervezett nyugdíjasélet folyik, amely talán az országban máshol sehol sem. Nagyrabecsülendő érték, hogy a nyugdíjasklubokban az emberek segítik egymást. Szükség van mindenkinek a munkájára - hangsúlyozta Bodó Sándor államtitkár a Kárpát-medencei nyugdíjas-találkozó megnyitóján csütörtökön, a Kölcsey Központban. Kósa Lajos országgyűlési képviselő rámutatott: minden nyugdíjas igazán jó erőforrás. szzs