Hajdu Vármegye Hivatalos Lapja, 1939 (44. évfolyam, 1-20. szám)
1939-01-28 / 1. szám
□él és azonkívül a balmazújvárosi, hajdúdorogi és téglási hitelszövetkezeteknél, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagjainál helyezzük el évi 4 és nat/6 kamatozás mellett szintén azzal a kikötéssel, hogy amennyiben ezek a pénzek három hónapon belül nem lesznek mozgatva, úgy állandó betéteknek tekintetnek. A fentebb megjelölt alapi pénzek után megajánlott és meghatározott %a kamatozásából a gyámpénztári alap pénzeit kivéve, a tőkekamat adó és egyéb kincstári illeték a kijelölt pénzintézetek által levonásba hozható. Kikötjük magunknak azon jogot, hogy a fent kijelölt pénzintézetek üzleti viszonyairól alispánunk által kiküldendi szakközegünk útján állandó tájékozódást nyerhessünk és amennyiben valamelyik pénzintézetnél a betét összegek továbbra meghagyása aggályosnak, vagy veszélyezettnek mutatkoznék, tőle a kintlévő összeg azonnal bevonandó és a kijelölt többi intézetek közül alispánunk által meghatározandó más pénzintézeteknél helyezendő el. Felhatalmazzuk alispánunkat, hogy amennyiben a kijelölt pénzintézetek valamelyike a fenti feltételeket nem biztosítaná, vagy nem fogadná el, úgy annál az intézetnél betétet ne utaljon be, hanem azt más pénzintézethez utalhassa át. Felhatalmazzuk alispánunkat és árvaszékünket, hogy jelen véghatározatunk értelmében a vármegyei számvevőség által számszerűleg is megállapított összegeket a törvényhatósági útalapból és az egyes alapokból továbbá a központi gyámpénztárból a kijelölt pénzintézetekhez a lehetőség szerint egyenlő arányban beutalhassa. Felhatalmazzuk az árvaszéket a gyámpénztári pénzeknek az Alföldi Takarékpénztár R. T.-hoz való beutalására. A kijelölt pénzintézeteket pedig felkérjük, hogy jelen véghatározatunk elfogadása kérdésében határozataikat alispánunkkal 8 napon belül közölni szíveskedjenek. A kisgyűlés fent határozati javaslatának felolvasása után felszólalt vitéz Nagy Pál bizottsági tag és indítványozta, hogy a törvényhatósági bizottság a megnevezett alapok felesleges készpénzkészleteit a Városi Takarék és Hitelintézet Rt. és a Debreceni Első Takarékpénztár R.T -nál helyezze el, egyenlő arányban és nem tesz észrevételt az ellen, ha az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó balmazújvárosi, hajdúdorogi és téglási hitelszövetkezeteknél is, kisebb összegű betétek helyeztetnek el. Indítványát indokolja azzal, hogy úgy a Városi Takarék és Hitelintézet, mint a Debreceni Első Takarékpénztár keresztyén és nemzeti pénzintézetek ezt az irányzatot képviselik és tőkeerejük is teljes mértékben megfelelő az elhelyezendő betétek teljes biztonsága tekintetében. Dr Csiha Endre bizottsági tag indítványozza, hogy a hajdúböszörményi Városi Takarékpénztárnál és a többi megyei városi takarékpénztáraknál is helyeztessék el betét. Rásó István alispán hozzájárul a vitéz Nagy Pál indítványához abból az okból, hogyha a betétek több pénzintézetnél helyeztetnek el, úgy azok elaprózódnak és a pénzintézeteknek sem jelentenek nagyobb segítséget. A Tiszántúl Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet az ajánlata szerint egyébként is csak 2000 Pengő összeget fizet vissza azonnal, míg azon felüli összeget csak 8 napi felmondás mellett. A balmazújvárosi a hajdúdorogi és a téglási hitelszövetkezeteknél az egyes kisebb alapi pénzek elhelyezését azért tartja helyesnek, mert ezek a vármegye területén fekvő pénzintézetek és az Országos Központi Hitelszövetkezetnek, mint állami intézménynek a tagjai. A Dr. Csiha Endre bizottsági tag indítványával kapcsolatban bejelenti, hogy a hajdúböszörményi Városi Takarékpénztár ajánlattételre nem lett felhíva és jelen alkalommal már annak hiányában sem tartja lehetségesnek betét elhelyezését. Bejelentette továbbá, hogy a jövőben úgy a hajdúböszörményi, mint a többi megyei városi takarékpénztárt ajánlattételre fogja felhívni. Dr. Csiha Endre, Rásó István alispán bejelentése után az indítványt visszavonta abbana reményben, hogy a jövőben ezek a bankok is kapnak ajánlati felhívást. Minthogy több felszólalás nem történt és minthogy a törvényhatósági útalap, továbbá az egyes alapok és központi gyámpénztár feleslegeinek gyümölcsözés végett leendő elhelyezése kérdésében névszerinti szavazással kell határozni, elnök,főispán a névszerinti szavazást elrendelte és feltette a kérdést aképpen, hogy akik Vitéz Nagy Pál indítványát fogadják el „igennel", akik a kisgyűlés javaslatát fogadják el, „nem"-mel szavazzanak. A névsor olvasására Dr. Uzonyi Barna tb. főjegyzőt, az igennel szavazók jegyzésére Dr. Mándy József tb. aljegyzőt, a nemmel szavazók jegyzésére Dr. Jóna Mátyás aljegyzőt hívja fel. A kérdésnek e formájában történt feltevése után „igen“nel szavaztak Dr. Ujvárosy Lajos, Magi Lajos, Mikó József, Dr. Uzonyi Barna, Dr. Szél Gábor, Papp János, Tóth István, Tormay Géza, Lénárt András, Lukács István, Lányi Géza, Pajor Kálmán Strausz Pál, Dr. Mándy András, Dr. Szélkay Antal, Müller Antal, Tisza István, Rékási Balázs, Dr. Soós János, Dr. Nagy Sándor, Szász József, Martinszky Zoltán dr. Szilágyi József, Tóth Gábor, Makai Péter, Szepesi Mátyás, Török Imre, P. Nagy Gábor, Nagy János, Mikó Gyula, Steinberger Emil, Péter Gábor, Zsupán Kálmán, Makai János, Ludány Lajos, V. Nagy Pál, Dr. Nagy Sándor, Vincze Sándor, Rácz Dániel, Oláh János, Rásó György, Vitéz Dr. Nábráczky Béla, Dr. Márton Gábor, Dr. Po-