Hajdu Vármegye Hivatalos Lapja, 1948 (51. évfolyam, 1-18. szám)
1948-02-12 / 4. szám
14 HAJDÚ VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA határozatát tudomás végett a vármegyei Nemzeti Bizottságnak küldje meg. Javasolja továbbá a kisgyűlés, hogy dr. Juhász Nagy Sándor elhalálozásával megüresedett pártonkívüli tagsági helyre az elhunyt özvegyét, özv. dr. Juhász Nagy Sándorné debreceni lakost ii írja be a közgyűlés. Végül javasolja, vegye tudomásul és hagyja jóvá alispán úrnak azt az intézkedését, hogy a közgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében a Magyar Kommunista Párt 16, a Nemzeti Parasztpárt 15 és 16 és a Szociáldemokrata Párt 16 tagját tanácskozási joggal már erre a közgyűlésre behívta A kisgyűlés javaslatát elfogadjuk és egyhangúan meghozzuk az alábbi v é g h a t á r o z a t o t. A magyar nép érdekében elvégzendő közös munka, a demokratikus kormány rendeleteinek végrehajtása, vármegyénk lakossága életnívójának emelését célzó közös erőfeszítéseink megkönnyítése, az egyenlő elbánás és igazságosság elvének betartása és a pártok közötti legteljesebb együttműködés szempontjai által vezéreltetve kimondjuk, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottságban a koalícióban tömörült 4 demokratikus párt, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt egyenlő arányban 16—16 taggal legyen abban képviselve. A törvényhatósági bizottság összes tagjainak száma pedig a 2 Földmunkás Szakszervezeti tagot, az 1 Polgári Demokratapárti tagot és az 1 pártonkívüli tagot is számítva 68 legyen. Ezt a véghatározatunkat a Vármegyei Nemzeti Bizottságnak tudomás végett megküldjük. Elhatározzuk továbbá, hogy a dr. Juhász Nagy Sándor elhalálozásával megüresedett pártonkívüli th. bizottsági tagsági helyre özvegyét, özv. dr. Juhász Nagy Sándorné debreceni lakost hívjuk be. Erről 1. Hajdúvármegyei Nemzeti Bizottságot, 2. Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártot, 3. Magyar Kommunista Pártot, 4. Nemzeti Parasztpártot, 5. Szociáldemokrata Pártot, 6. Polgári Demokrata Pártot, 7. Földműves Szakszervezetet, 8. özv. dr. Juhász Nagy Sándornál, 9. Hajdú vármegye főispánját, 10. Hajdú vármegye alispánját, tudomás. 11. a vármegyei főjegyzőt, nyilvántartásba vétel végett értesítjük. Kmft. Kiadta: Dr. Veszprémi Zoltán vm. jegyző, tb. járási főjegyző. CIKKELYE ' * V. Hajdú vármegye th. bizottságának 1948. évi január hó 15-én tartott rendes havi ülése jegyzőkönyvének. 13—382/1948. kgy. sz. Tárgy: Alispán úr előterjesztése a törvényhatósági Bizottság póttagjai személyeinek bejelentése tárgyában tudomás végett. Alispán úr bejelenti, hogy az 1030/1945. M. E. sz. rendelet 6. §-a alapján a vármegyei törvényhatósági bizottsági rendes tagok egynegyedének megfelelő póttagot kell választani, akiket aztán a rendes tagok kiesése folytán az 1929: XXX. t. c. 13. §-ának (9) bekezdése értelmében az alispánnak kell esetenként behívnia. A póttagok kijelölése a hivatkozott kormányrendelet 2. §. értelmében a pártok kötelessége, ezért megkereste a koalícióban tömörült 4 párt vármegyei vezetőségeit, hogy pártonként 4—4 főt jelentsenek be törvényhatósági bizottsági póttagul. A póttagok neveit a kisgyűlés tb. bizottság közgyűlésének tudomás végett jelenti be és közli, hogy a rendes tagok kiesése folytán szigorúan alkalmazkodni kell a pártok által bejelentett póttagok sorrendjéhez, átugrás, vagy kihagyás a behívások során nem lehetséges. A beküldött póttagok nevei a következők: A Nemzeti Parasztpártból. 1. Serdült Lajos letétleni, 2. Kecskés János debreceni, Batthyány u. 1. sz. 3. Molnár Sándor hajdúböszörményi, 4. Kovács András józsai. A Független Kisgazdapártból. 1. Karancs János földesi, 2 Kövendy Gyula nyírábrányi, 3. Zeke László hajdúhadházi, 4. Szabó István hajdúsámsoni. A Szociáldemokrata Pártból: 1. Túri Mihály hajdúszoboszlói, 2. Rezes Gábor hajdúhadházi, 3. Balogh Sándor tiszacsegei, 4. Szabó Miklós kábái. A M. Kommunista Pártból. 1. Cziffra Sándor hajdúnánási, Debrecen, Sas u. 4. sz. 2. Molnár János debreceni, Arany János u. 2. sz. (FÉKOSZ titkár.) 3 M. Fúró János nyírábrányi közs. bíró, 4. Kocsis Gergely tiszacsegei lakosok. A törvényhatósági bizottság azután meghozza az alábbi véghatározatot. Tudomásul vesszük, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottság soron következő póttagjai a következők:A Független Kisgazdapártból: 1. Karancs János földesi, 2. Kövendy Gyula nyírábrányi, 3. Zeke László hajdúhadházi, 4. Szabó István hajdúsámsoni.