Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1945-10-01 / 1. szám

Varaimat Aurél cikke: AZ INFLÁCIÓ ILLEN­ ­Jóllehet a szónoki dobogókról és a sajtóban az elkeseredés és a megvetés őszinte hangján hirdetnek keresztes­háborút az infláció ellen, a húszas esztendők tapasztalatain nem okult társadalom még ma sem foglal el egy­séges álláspontot az inflációval szem­ben. Igaz, senki előtt sem rokonszen­vesek az infláció apró hiénái és ma­muth-lovagjai s ha az infláció elleni küzdelem csak azt jelentené, hogy la­kat alá zárjuk a feketepiac lelketlen haszonélvezőit, vagy a Nádor­ utca spekulánsait, mindenki radikális intéz­kedéseket követelne az infláció ellen. Csakhogy az infláció gazdasági és lé­lektani mérgezése sokkal mélyebbre hatolt társadalmunk szervezetében, semhogy ilyen felületes tüneti kezelés­sel orvosolhatnánk a bajt. Az infláció lezülleszti a munka­erkölcsöket, meg­bénítja a termelést, mert a tőke, csak­úgy mint a munkaerő könnyebb kere­setek felé terelődik, felszívja és meg­semmisíti a vagyont és elsorvasztja a munkabérből származó jövedelmeket. Az államadósságok eközben nőttön­nének, minden fedezetten bankjegy az állam új eladósodását jelképezi azzal a polgárával szemben, aki nap­ról-napra kénytelen csökkenteni élet­színvonalát, hogy újabb kölcsönt nyújthasson az államnak­. Ha az inflációt meg lehetne akasz­tani, le lehetne vezetni azzal, hogy szabályozzuk az árakat és lecsukjuk az árdrágítókat, osztatlan rokonszenv kísérné a népszónokok és a sajtó in­flációellenes tüntetését. Csakhogy az ilyen felületi kezelés nem vezethet megoldásra: a háború, kifosztottságunk s az infláció veszteségeit nem lehet eltüntetni rendészeti beavatkozással. Igaz, hogy amikor az inflációs erköl­csök elfajulnak, erre is szükség van. Uftszü­kség volna más és gyökeresebb lefovdtkozásokra, amelyek aligha fog­nak ""hasonló népszerűségre találni, mert átmenetileg nem hogy javítanánk, hanem még súl­yosabítani is fogják a megélhetési viszonyokat. Kegyetlen operációra van szükség, ha őszintén fel akarjuk venni a harcot az infláció ellen, könyörtelen takarékosságot kell alkalmazni az államháztartás ve­zetésében, mert addig a javulás meg nem indulhat, az infláció fel nem tartóztatható, amíg hozzá nem fogunk az államháztartás egyensúlyának helyreállításához. Ma — mondhatni — költségvetés nélkül, vagy csak hónapról-hónapra összeállított előirányzattal gazdálkodik a kormány és semilyen adat nem á­l rendelkezésünkre, amiből megállapít­hatnánk, nélkülözhetetlenek-e az ál­lamháztartás kiadásai, ki vannak-e TiWfiy-RftJIRlfWty AKI leivENy-TetEN * soviNyeneee, * tievén. EMBER AKI ILYEN LAPOT Aki OLYAN LtfPOT 01 VAS* VILIAIOIOH, OLWS»VIU*MUIOH AKI ELAD* FEKFT­EPIRCOH FLKTOTTHON Jf*jSg. " Uöwatrer, merítve a bevételi forrásokt A de­mokrácia őszinteséget követel és ennek az őszinteségnek elsősorban az állam­háztartás adatainak nyilvánosságra hozatalában kell megnyilvánulni. Vissza kell térnünk a bevált módsze­rekhez: a nemzetgyűlés tagjainak, va­lamint a közgazdasági és pénzügyi élet szakértőinek bevonásával alakított bizottságot kellene kiküldeni, amely (Omega.) A második világháború idején, amikor se angol újságokhoz, se angol könyvekhez nem juthat­tunk, H. G. Wells, a világhírű re­gényíró és utópista szociológus, a Times hasábjain közzétette az em­beri jogok új tervezetét, amelyet ké­sőbb bővített formában, könyvalak­ban is közzétett. A *The Rights of man* többek között így hangzott: 1. Minden ember egyetemes örö­köse minden eszköznek, erőnek, ta­lálmánynak és lehetőségnek, ame­lyet elődeink felhalmoztak és igényt tarthat — faji, színbeli, vallási vagy meggyőződésbeli különbség nélkül — táplálékra, védelemre, orvosi ke­zelésre és ápolásra. 2. Minden embernek joga van ele­gendő tudásra, mely hasznos és ér­telmes polgárrá teszi, továbbá mi felelő nevelésre, mely kifejlesztheti különleges tehetségét — joga van ezenkívül arra is, hogy egész életé­ben könnyen útbaigazítást szerez­zen az általános tudás minden ágába és élvezze a lehető legna­gyobb fokú szólás-, egyesülési és vallásszabadságot. 3. Minden ember szabadon vállal­hat bármilyen foglalkozást és meg­kereshet annyit, amennyit munkája után megérdemel és amennyit az ál­talános jólét fokozásához történő hozzájárulása igazol. 4. Minden ember megkülönbözte­tés nélkül vehet vagy eladhat bár­mit, ami törvényesen vásárolható, vagy elidegeníthető, ha cselekedete nem összeegyezhetetlen az általános jóléttel. 5. Minden ember és­­jogosan szerzett személyes tulajdona igényt tarthat rendőri biztonságra és tör­vényes védelemre, személyes sér­tés, erőszak, megfélemlítés ellen. 6. Minden ember szabadon mo­zoghat a világban saját költségén. Háza, lakása vagy észszerűen mére­tezett kertje, az ő vára, melybe Csak engedélyével lehet belépni. De min­denki szabadon járhat, kelhet min­den vidéken, alföldön, hegyekben, gazdaságban, nagy kertekben, bár­hol, vagy a világ tengerein, tavain, folyóin, ahol jelenléte semilyen különleges szempontból nem káros, nem veszélyes önmagára nézve és nem komolyan kellemetlen polgár­társai szempontjából. 7. Egyetlen embert sem tarthas­sanak fogságban hat napnál hosz­szabb ideig határozott törvénysér­tés vádja nélkül és három hónap­nál hosszabb ideig nyilvános tár­gyalás nélkül — hacsak szaktekin­tély nem nyilvánítja ön- és közve­szélyesnek valami agyi rendellenes­sége alapján. Az ilyen véleményt évenként meg kell újítani. Ameny­nyiben valakit a törvényes idő le­teltéig nem hallgattak ki, vagy nem ítéltek el, bocsássák szabadon. 8. Minden embernek — bár tar­tozik eltűrni embertársai szabad kritikáját — joga van megfelelő vé­delemhez a megfélemlítésére törő és sértő hazugságokkal, ferdítések­kel szemben. Az egyes emberekre vonatkozó hivatalos lajstromokat és okmányokat mindenki felülvizs­gálhatja. Ne legyenek titkos irattá­rak semilyen adminisztrációs osz­tályon. Az aktacsomók legyenek hozzáférhetők az érdekeltek szá­mára, akiknek igazolásait és he­lyesbbítéseit figyelembe kell venni. Minden akta csupán feljegyzés, nem használható bizonyítéknak, nyílt tárgyaláson történő, megfelelő iga­zolás nélkül. H. G. Wells deklaráció-tervezete, a "The rights of man*, a követ­kező sorokkal végződik: «Egyetlen emberre, vagy a kö­zösség egyetlen adminisztrációs hi­pártatlanul is csakis az ország pénz­ügyi és gazdasági érdekeinek szem előtt tartásával vizsgálná felül állam­háztartásunk adatait és kíméletlenül törölne minden olyan kiadási tételt, amelyet feleslegesnek talált. Ez az egyetlen út, amely gazdasági életünk egészségének helyreállításá­hoz vezet. De tisztában vagyunk azzal, hogy ez az út göröngyös, hiszen az olyan szerződés, törvény, amely eze­ket az elemi jogokat korlátozza és amelyet nem nyíltan valósítottak meg, minden érdekelt, felnőtt ál­lampolgár cselekvő, vagy hallgatag beleegyezésével, tehát az érdekelt közösség közvetlen többségi szavaza­tával, vagy a közösség által meg­választott képviselők többségének határozatával. A közösség szabályainak eldönté­sénél a többség határozata mellett kell maradni. Ne ruházzanak fel senkit — adminisztrációt sürgősség illendőség, vagy bármilyen más cí­men — oly hatalommal, amellyel bűnöket idézhet elő, vagy korláto­kat szabhat, melléktörvényeket hoz­hat, vagy bármikép áthághatja itt igényelt jogokat és szabályokat. . Roosevelt, Churchill és az Atlanti Charta 1011 augusztus 14-én Attlee fő­pecsétőr, az angol kormány mai el­nöke, mint a távollevő akkori mi­niszterelnök helyettese, felolvasta a londoni rádióban a «Charter of th­e Atlantic»-ot, azt a híressé vált at­lantióceáni államokmányt, amely összefoglalta Roosevelt és Churchill többnapos nyílttengeri tanácskozá­sainak eredményét. A Potomac fe­délzetén megfogalmazott, történelmi jelentőségű deklaráció, amely az új emberi jogok kivívásáért folytatott küzdelem fontos állomásának tekint­­hető, többek között ezeket tartal­mazza: «Az Egyesült Államok elnöke és Churchill miniszterelnök, mint a brit kormány képviselője, a nemzeti szocialista uralom végleges megsem­misítése után oly béke megkötését kívánják, amely lehetővé teszi, hogy határain belül minden nemzet biz­tonságban lehessen és szavatosságot nyújt arra is, hogy minden ember minden országban félelem és nyo­morúság nélkül élhesse életét...» A Szovjetunió és a Szolidaritási Nyilatkozat 1941 szeptember 25-én kezdődött a londoni St. James-palotában, Eden külügyminiszter vezetésével, a második Szövetségközi Konferen­cia, amelyen Majszk­i nagykövet közölte, hogy a Szovjetúnió is hoz­zájárul az Atlanti Charta alapelvei­hez és azok gyakorlati megvalósí­tását teljes erejével előmozdítja. 1942 január 3-án pedig a wash­ingtoni Fehér Házban közzétették azt a Szolidaritási Nyilatkozatot, amelyet eredetileg Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Szovjetúnió és Kína adtak ki három nappal előbb, január 1-én és amelyhez a következő 22 állam kormánya csatlakozott: Ausztrália, Belgium, Kanada, Costa­ Rica, Kuba, Cseh­szlovákia, San­ Domingo, San­ Sal­vador, Görögország, Guatemala, Haiti, Honduras, India, Luxemburg, Hollandia, Új-Zéland, Nicaragua, Norvégia, Panama, Lengyelország, Délafrikai Unió és Jugoszlávia. A Szolidaritási Nyilatkozat — amelyben az emberi jogok már ex­pressis verbis szerepelnek a szövet­ségesek hadicéljai sorában — így hangzik: • Alulírott kormányok e nyilatko­zattal teljes mértékben vállalják — a célok és alapelvek tekintetében — állami feladatok körének megszű­kíté­sét, a tisztviselők számának csökkenté­sét, az állami hitelakciók felszámolá­sát jelenti, egyszóval azoknak a hal­vány fényeknek kialvását, amelyeket sokan a remélhető gazdasági fellendü­lés fényszóróinak hittek. Még nagyobb nyomor, még kevesebb munka, még lassúbb ütem az újjáépítéshez fogja jellemezni az operációt követő első azt a közös programot, amelyet az Egyesült Államok elnökének és az angol miniszterelnöknek az «Atlanti Charta» néven ismert augusztus 14-i proklamációja tartalmaz; meg­győződésük, hogy az ellenség tel­jes legyőzése elsőrangú fontosságú a nemzetek fennmaradásának, sza­badságának és függetlenségének megvédése, a vallásszabadságnak, az emberi jogoknak és az igazságos­ságnak fenntartása érdekében...* A nyilatkozat aláírása után Hull, az Egyesült Államok külügyi ál­lamtitkára, kijelentette: «Az Egye­sült Nemzetek nyilatkozata magá­ban foglalja a történelem legna­gyobb közös katonai megmozdulása keretében 26 szabad nemzet akara­tát és szándékát. Ezek a nemzetek az összes földrészek lakóinak túl­nyomó többségét képviselik. Ez élő bizonysága annak, hogy a béke­szerető népek, ha kell, tudnak egye­sülni és kardot rántani az igazság a szabadság és az alapvető emberi javak védelmében. Az a meggyőző­désünk, hogy ez a hadsereg legyőzi a szervezett álnokság erőit.» Az emberi szabadság kilenc pontja 1942 január 14-én Roosevelt el­nök üzenetet intézett az Egyesült Államok kongresszusához és ismer­tette a második világháború utáni emberi szabadság kilenc pontját: 1. Mindenkinek joga van észszerű alkotó munkához. 2. Mindenkinek joga van igaz­ságos bérhez, amelyért megszerez­heti az élet szükségleti cikkeit és kényelmi eszközeit. 3. Mindenkinek joga van megfe­lelő élelemhez, ruházathoz, szállás­hoz és orvosi segítséghez. 4. Mindenkinek joga van olyan biztonsághoz, amely mentesíti az öregkorral, a nélkülözéssel, a füg­gőséggel, a betegséggel, a munka­nélküliséggel és a szerencsétlenség­gel kapcsolatos rettegéstől. 5. Mindenkinek joga van szabad vállalkozáshoz, ahhoz, hogy ne le­gyen kiszolgáltatva lelkiismeretlen magánvállalkozók, zsarnokoskodó közhivatalok és korlátolt monopó­liumok önkényének. 6. Mindenkinek joga van, minden titkos politikai rendőrség ellenőrzé­sétől mentesen, szabad mozgáshoz, szabad beszédhez és szabad hallga­táshoz. 7. Mindenkinek joga van a tör­vény előtti egyenlőséghez és az egyenlő részesedéshez az igazságos­ságban. 8. Mindenkinek joga van munká­hoz, művelődéshez, polgárosodáshoz és személyes jóléthez. 9 .Mindenkinek joga van nyuga­lomhoz és pihenéshez, ahhoz, hogy élvezhesse az életet és részt vehessen a civilizáció örömeiben.­ «Olyan bolygóvá alakíthatjuk át...» Roosevelt, az emberi szabadság kilenc pontjának ismertetését köve­tően, rádiószózatot intézett a wash­ingtoni Fehér Házból az amerikai néphez és ennek végén imát olva­sott fel: "Szabad emberek Istene. Neked ajánljuk fel ma szívünket és éle­tünket az egész szabad emberiség ügyéért. Adj nekünk testvériséget a reményben és az egységben, nem­csak e rettenetes háború idején, hanem a jövőben is. A mi földgo­lyónk csak kis csillag a nagy világ­mindenségben és mégis, ha akarjuk, olyan bolygóvá alakíthatjuk át, amelyet megkímél a háború és nem keres fel az Éhség és Rette­időszakot- és ami az után következik, bizonyára abban s­em lelhetjük majd fel derűlátó várakozásunk ajándékait, mert az államháztartás egyensúlyának helyreállítását és pénzünk értékállan­dóságának megszilárdítását átmeneti­leg nem fogja szárnyaló fellendülés követni, hiszen gazdasági és pénzügyi életünk színvonalát egyelőre alacsonyan kell tartani, a reális feltételekhez kell mérni és óvatosan elhárítani minden olyan kí­­sérletet, amely látszatnyereségek ked­véért ismét felborítaná a nagy fájdal­mak és bűnhődések árán elért egyen­súlyt. Sokan vannak, akik előre látják, hogy az infláció elleni komoly harc ide vezetne és átmeneti áldozatokat kö­vetelne, kihúzná a talajt azok alól, akik a politikai sikerek legolcsóbb módszerét, a meggondolatlan ígérge­tést választották. Igaz, hogy ipvpk­bót is lehet építeni­,­­ amire szeretnek hivatkozni azok, akik figyelmen kívül hagyják az inflációnak azt a mérgező hatását, amelyet nemcsak az állam­ pénzügyeire, hanem a társadalom er­kölcseire gyakorol. Papírból is lehet építeni, de mennél tovább folytatjuk az inflációs gazdálkodást, annál keser­vesebb lesz az operáció, amelyen vagy előbb, vagy utóbb át kell esni. «Cres­centem sequitam cura pecuniam», — ahogyan gyarapodik a pénz, nőnek a gondok is, — írta Horácius, aki ugyan a gazdag ember gondjaira gondolt, de egyben felismerte az infláció lélekta­nát. Mennél később nézünk szembe a valósággal, annál sötétebb képet fog mutatni a valóság. Egyelőre megállapíthatjuk azt, hogy az Infláció ellen nem tettünk sem­mit, csak beszéltünk róla. Sokan azért beszélnek róla, hogy el­tereljék a felelősséget azért, amit nem­ tettek meg,­­ mások azért beszélnek, mert nagyobb súlyt vetnek az Infláció tüneti kezelésére, az árak szabályozá­sára, az áruelosztásba való beavatko­zásra, a szervezésre és a korlátozásra, ami mindmegannyi lehetőség a gazda­sági életnek az államhatalom alá veté­sére,­­ mint az infláció felszámolá­sára. De vannak olyanok is, akik azért beszélnek az inflációról, mert őszintén küzdeni akarnak ellene, bár tartanak e küzdelem politikai veszélyeitől. Az utóbbiakat kell megerősíteni és támo­gatni, megértetve a közvéleménnyel, hogy a bűnhődést elkerülni nem lehet s ha az elmúlt esztendők bűnei és té­­vedései szegénységre ítéltek bennünket, ezt a szegínységet a papirospénzhullá­mok nem fogják rólunk lemoshatni A szavak után, amelyek szaporán ítél­keztek az infláció felett, végre várjuk az első tollvonást, amellyel megindul az államháztartás egyensúlyának hely­reállítása. AZ ÚJ EMBERI JOGOK A HALADÁS. Ne tétovázz! Szavazz ! A kisnyilas harminc embert megölt. Vádlott: Az igaz, de tetszik látni, hogy fríznyilas­­ Vádlott: Kérem a felmentésemet. Néplelrői De hiszen beismerte, hogy

Next