Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1945-10-06 / 2. szám

8 AKI FELTALÁLTA AZ ÉLETET (MÁTHÉ LYDIA.) Ki is volt Sam Small tulajdonképpen? — Háry János, Münchhausen, az Ezeregyéjszaka Bag­dadi tolvaja, Rabelais Panurgeje? — Egyik sem! Sam Small volt, yorks­ni­rei kispolgár a javából, ember sok­millió ember között, aki mindennél többre becsüli az életét. — Van egy régi arab mondás: «Az életét nem akkor szerzi meg az ember, amikor születik, hanem amikor megtanul élni». „Sam Small Csodálatos Élete" Eric Knight könyve, semmi más, mint en­nek a csodálatos élnitanulásnak a tör­ténete, szatirizálásra alkalmas keretek között. Egy apró ember, bányász valahol Polking Storpe Bridge-ben,­­ rájön egy napon, hogy minden jó és kellemes lehet itt ezen a világon, csak hinni kell benne, hogy jó és kellemes. Sam Small nem aranyember. Szeret célba­dobni, kockán játszani, inni, esténként víg cimborák között, míg aranyszájú felesége Mully, hiába várja békés ott­honában. Sam Small nem aranyember. Nem is akarja elhitetni senkivel, hogy az. Még jobbik énjével sem, akivel ott találkozik a Kiterjesztett Szárnyú Sas­hoz címzett fogadó előtt és akitől megtudja, hogy egyáltalán van egy jobbik énje. Sam Smalltnak választani kell két ember között. Melyik énjében lenne jobb, igazabb, tovább élnie. És Sam Small nem akar választani. Mert úgy van jól, hogy az embernek le­gyen egy rosszabbik meg egy jobbik énje s a kettőből tudja feltalálni a maga szántára azt az életet, amelyet érdemes lesz leélnie. Feltalálni "és nem hazudni, hiszen amit Sam csinál, feltalálás és nem hazugság Feltalálja, hogy az ember repülhet is. Csak akar­nia kell és nem lesz többé se felhő, se felhőkarcoló, mely gátat vethet vá­gyai elé. Feltalálja a hétköznapnél­küli hetet,­­ mert néha el kell felej­teni, hogy munka van, gond van, hogy pontosan beosztott, csillagászok által irányított napgépezet szerint kell élni, felkelni, enni, munkába vagy temp­lomba járni. Feltalálja, hogyan tehet boldog valaki egy önmaga által te­remtett boldogságban. Mindegy, hogy Kalifornia, Yorkshíre, — vagy mit tudom én — a világ melyik ege hozza meg számára ezt a boldogságot, ami­ért ha kell, csodák is történhetnek a világon, különösen azokkal, akik hisz­nek benne. (Révai-kiadás.) I. A sz­­ja-i nagy, és atomokra bont, de hol van ami biztos, az a pont. Hol van, amit megfoghatsz? Hol a jókor­a jött szabadságnak képe! Nem az ókor, melytől a szivek részegek, ha véres emléktől men­tek, de tovább is téves fények at£t szaladnak mámorosan. Ú­jpj, a Fanatizmus halhatatlan. II. Mi a szabad­ság mor? Képben kifejtve. Legombolyitva orsódról, szerencse! Lefejt­ve rólad, véletlen, e szónak mai értelmé­t, értékét, a holnap kedves reményét vágyom tudni végre. Ez van a Lőre írva és az énre. Ott van a mezőn és a naiv tavakban, de elsikkad a szörnyű nagy szavakban- III. És az, mi engem mélyen­ fiírva döbbent. A szabadság kilencszéznegyvenötben! Ha elmondanák mi az, mit csináljak érte. Tanuljak vagy a fára másszak, nőket szeressek szabadon vagy népet, vezessek harsány nőtákkal és tépett zászlók alatt. Kamasz legyek? Csupa meglepetés, aminek nincsen kulcsa, nincs gyökere a lélekben. Vagy kusza, könnyű szeleknek szabados hajósa? Vagy álom csak, — mert ez is a szabadság! — vagy eszerűen semmi. Tizenhat zsák semmit, barátim, mert ez is lehetnék, nem is kell hozzá különös tehetség. IV. Mi van e furcsa kor mögött? A gépek és gondolatok harcát milyen képek Indítják, fonják, fejlesztik, tanálják? Korunkban va­ ijon milyenek a Párkák? Mennyi a Kor Lelke kilowattban kifejezve, vagy más ilyen alakban? És minden mögött, ami van, mi áll még? Hol­­anyázik m­ost a legvégső árnyék? V. A bűntudat már. Érzed, alacsony vagy embernek. Úgy élsz mint a panaszos vad, így élsz, barátom, ölve, hitegetve, az Értelmet makacsul hessegetve. Ha Tűzbe ugrasz, megemészt, nem old fel, és nem old fel a Víz sem. Csak az Ember. Csak önmagad. Hát vállald minden terhed, hogy a világot méltón ünepeljed, 1945 október. ANTAL GÁBOR VERSE: SZABADSÁG TÖBB LEVEGŐT! Kaptuk az alábbi levelet. Jól tudom, hogy a „Több levegőt" című rovatuk nem az én panasz­levelem tartalmának közlésére vár. Tudnék „oda is" megfelelő sóhajokat küldeni, de egyelőre egy oly fontos és nagyon sok családot érintő dologban írok, amely ordít a „radikális" elin­tézés után. ígéreteket, szép szavakat, nagy szólamokat hallottam eleget, bi­zalmam teljesen megrendülőben. Bí­zom a „radikálisokban", mert —egye­lőre — még nem volt módom csalódni bennük. Röviden: "Hatósági rendeletre mért kap csak az 5—6 éves gyermek pótjegyet, több cukrot, kenyeret, vajat? Mert nem a 12 éven felüli is 15—16 év­e? 13 éves, fejl­ődésben lévő állandóan éhes nevelt lányom van. Csontrend­szere, izmai fejlődésben. Eddig pót­jegyet kapott és öröm volt néha 10 deka vaj, 1—2 tojás. Reggel korán kü­lönösen télen, az iskolába menet forró vizet pótló teájába mért ne kapja az oly fontos egy kanál cukrot? Venni 2003-ért nem tudok sem én, sem a hoz­zám hasonlók! Kérünk „radikálisan" cukrot a gyermekek forró vizébe, vagy olyan cukorlehetőséget, amely­nek kilójáért nem kell az utolsó ruha­darabunkat eladni. Kiváló tizstelettel Krassó Ferencné VI., Izabella u. 47. III. 21. s­­e f­ele­­dtsd el, hogy a 2-ik számú kocka a Radikális Párté! HALADÁS. BALLADA ÉSZAK FIAIRÓL (—S .R.) A germán hódítók meg­szállnak egy kisvárost. Mi történik a kisvárossal és a hódítókkal! Erről szól az «Érik a gyümölcs» szerzőjé­nek új regénye, a „Lement a hold". Nem azt a pillanatot írja le, mi­kor a szörnyű embergyilkoló tűzre felcsapódik az ellentűz és a támadók véresen maradnak a csatatéren. John Steinbeck a maga majdnem színtelen, tárgyilagos és mégis e­r.beri érzelmek legmélyéig hatoló írásmódjával és fegyvertelenek győzelmét zengi, azt a különleges és mégsem ritka pillanatot, mikor a Hódító megrendül. Mi az, ami gondolkodásra készteti a pedáns ezredest és furcsa kalandokba sodorja a vezérmű­hosztól megrészegült fiatal hadnagyot? Ebben az esetben nem az ellenhaderő, hanem a szabadság­nak­ az a konokul természetes lég­köre, mely a leigázottakat körüllengi. A Polgármester, a kisváros polgármest­­­tere nem az a szokványos hőstípus, akire a háborús regényeket szokták építeni. Egyszerű polgár, aki éppen gesztustalanságával és naivitásával ren­díti meg a hódítókat. Kevesebbet tud az ezredesnél, nem olyan okos és ki­számított, kevesebb benne az érzelmes­ség és a lendület is. Nem ért a Tüzek Nyelvén, a döntő pillanatban hasme­­legítőt kér a feleségétől és a madarai­ról beszél. És ő a S­abadság, minden kezdetleges és nevetséges vonása elle­nére, szabad ember, a­kiről a tervek, gépek, vér, arany és hatalom meg­szállottai azonnal meg is érzik ezt. John Steinbeck leheletfinoman, az igazi humanizmus közvetett módszeré­vel ábrázolja az eszme győzelmét, mely ekrazit és géppuska nélkül is elpusztítja a leigázó szándékot és a bitorló fennhéjázást. Vas István fordítása dicséretet ér­demel. (Új Idők kiadása.) VÁZSONYI JÁNOS TRAGÉDIÁJA (A. G.) A magyar baloldali politiku­sok közül elsőnek dr. Vázsonyi Jánost hurcolta el a Gestapo. Március 19-én este 8 órakor már a Mosonyi­ utcai to­loncházban volt. És április 27-én a vá­logatott­ rablógyilkosokkal és bűnö­zőkkel összezárva az első transzporttal küldték ki Auschwitzba. Mindvégig kegyetlenül kínozták, s mikor 1945 áprilisában az amerikaiak végre fel­szabadíották, már annyira legyengült, hogy nem lehetett többé megmenteni. Augusztus 28-án, anélkül, hogy lát­hatta volna családját és barátait, egy hannoveri kórházban elhúnyt. — A végleges és sajnos most már teljesen megbízható hírt tulajdonkép­pen csak ma kaptuk, — mondja Vá­zsonyi János gyászbaborult özvegye. — Horovitz László hozta, aki még 1944 április 23-án összehozott ben­nünket a toloncházban. Másnap anyó­somat, fiacskámat és engem kienged­tek, de őt azóta sem láttuk. Könyörögtünk a Zsidó Tanácsnak, hogy járjanak közbe férjem érdeké­ben, de Stern Samu, aki ismerte fér­jem gerinces, nagykapitalistaellenes ál­lásfoglalását, a ridegen megtagadta ezt. A Gestapo hirtelen és váratlanul elhur­colta, még­pedig nem politikusok kö­zött, — ami aránylag mégis emberibb helyzetet biztosított volna részére, — hanem veszedelmes bűnözők társasá­gában. A Gestapo — folytatta megrendítő vallomását dr. Vázsonyi Jánosné — már 1938 óta megfigyelés alatt tar­totta férjemet, aki azóta szervezte a németekkel szemben az ellenállást. Telefonunk, — mint azóta kiderült — a katonai politikai osztályhoz volt kapcsolva, legszűkebb társaságunkba befurakodtak a Gestapo kémjei. Fér­jem állandóan tudósította a külföldet a magyar fasizmus erőviszonyairól, úgy látszik ezért «szenteltek» neki ilyen különleges figyelmet. Kim­ Auschwitz­ban csak pár napig tartózkodott, in­nen Wüstegischdorfba került. Feláll, az egyik fiókból elővesz egy összeragasztott, sárga level­ezőlapot. — Ezt a lapot kalandos körülmé­nyek között, egy zsaroló kémnő út­ján október 22-én kaptuk meg. A kém­nő összetépte, úgy kellett összeragasz­tanunk. Mint most megtudtuk, a né­metek egyszer megengedték, hogy ír­hassanak az ottani deportáltak, de csak az övé érkezett meg, mert az S. S. tisztek pénzt reméltek kapni a levélért. — Azóta kaptunk még egy levelet — mondja mély sóhajtással dr. Vázso­nyiné. — Amikor felszabadult, eljutta­tott egy levelet hozzánk, melyben azt írta, hogy „Anyám. Feleségem, Kis­fiam! Újra ember vagyok!" — és írt a kormánynak is, megírta, hogy telje­sen le van romolva, segítsenek rajta. Iszonyú harc kezdődött, tudtuk, hogy az életéről van szó. De csak ígéretet koptunk, még csak egy levelet sem juttattak ki Vázsonyi Jánosnak, a ma­gyar baloldal egyik vezető politikusá­nak! És aztán a szomorú hír, hogy vége, mindennek vége, sohasem látjuk többé ... Két papírlapot mutat nekünk. Most hozta Horovitz László. Az egyiken vers van: karácsonykor, re­ménytelen, nyitott téli szállásán írta Vázsonyi János, a másikon ötven «stichwort»-ban összefoglalva a depor­tálás borzalmai. Az ötvenedik pont így hangzik: (Szabadság és mégsem!) — Szabadság és mégsem! — sóhajt az Édesanya és a feleség. — Már fel­szabadult és mégsem tudott megma­radni. Szeretnénk holttestét minél előbb hazaszállítani, hogy magyar földben nyugodhasson Vázsonyi János. VASZARY GÁBOR SZÉLJEGYZETEI: A DEMOKRÁCIÁRÓL Pár évvel ezelőtt Párizsban a francia ifjúság felvilágosításáról vi­tatkoztak. Konferenciákat tartottak és a közönség is vitába keveredett a szónokokkal. Aki csak tehette, el­ment vitatkozni, hogy megmentse a világot. Addig vitatkoztak, míg végül ki­sütötték, hogy előbb az öregeket is fel kellene világosítani, hogy miről is világosítsák fel a fiatalokat. Eny­nyiben is maradt az egész. Erről jut eszembe egy másik tör­ténet. Egy csinos párizsi lány angolul szeretett volna tanulni. Isten tudja hogy, eltévesztette a címet és egy fiatalember lakására került, akinek annyira megtetszett a csinos lány, hogy habozás nélkül vállalta az an­gol nyelvtanár szerepét, holott egyetlen szót se tudott angolul. (Egy szép lányért mindenre képes az ember.) Persze, korrekt fiatal­ember volt és előzőleg ő is angol leckéket vett, hogy angolul tanít­hasson. Mindez azért jutott eszembe, mert nálunk jelenleg lépten-nyomon min­denki a demokráciát magyarázza. Nem magyarázni kell azt, hanem meg kell csinálni. Én sem magya­rázom, pedig közel egy évtizeden át reggeltől estig és estétől reggelig élveztem a demokrácia áldott jó légkörét. Nem magyarázom, csak emlékezem. A franciák három szóban leszö­gezték : Szabadság, Egyenlőség, Testvéri­ség. Aztán már nem beszéltak róla. Nem emlékszem, hogy Párizsban egyszer is hallottam volna ezt a szót, hogy demokrácia. Megint csak a régi görögöknek van igazuk, akik igen bölcsen megállapították, hogy: « Amiről sokat beszélnek, az nincs.* Ifjúságom legszebb idejét töltöt­tem Párizsban. De szép dolog a de­mokrácia. Akár holnap indulnék vissza, annyira hiányzik. Vite et bien! — mondják a fran­ciák. — Gyorsan és jóll Aki lusta, azt minden állásból ki­vágják, éhenhal, eltemetik és nem beszélnek róla. — Nálunk pedig cikk­téma a lusta ember; ahelyett, hogy védekeznének ellene, irkálnak róla. A párizsi kis kávéházakban állva fogyasztanak és nem lehet órákig üldögélni. Aki leü­l, többet fizet. Legfeljebb a szerelmes párok üldö­gélnek ott, de azokat is kinézik. Menjenek ki az utcára csókolódzni, kevesebb feltűnést keltenek vele. (A felsőbb tízezer sem engem nem érdekelt, sem én őket.) Borravaló nincs. Protekció nincs. (Hogy nálunk van, azt onnan sej­tem, hogy sokat beszélnek róla, hogy nincs.) Véleményedet nyugodtan elmond­hatod mindenkinek, senki se cso­dálkozik semmin. Demokráciában nem szabad csodálkozni. Egy párizsi házmester még egy miniszterrel is szóba áll — mert az, hogy egy miniszter nem áll vele szóba, — teljesen kizárt. Párizsban mindent szabad. Papucsban mehetsz a moziba, •15adás alatt cigarettázol és kedve­sedet gyengéden csókolgatod. Ha nem tetszik a film, felkiáltasz, hogy hagyják abba, nem érdekel. Ha többségben vagy, abba is hagyják — egyébként neked is oda kiálta­nak, hogy fogd a szád, mert kidob­nak.., mert nekik is demokrácia van, nem csak neked. Szóval olyan üzletet nyithatsz, amilyent akarsz és akkor tarthatsz üzleti órákat, amikor akarod. A Boul Mid­-en például éjfélkor is le­hetett kalapot vásárolni. Ez a legfigyelemreméltóbb. Mi­csoda gyöngyélet lehet ott, amikor az ember éjfélkor is vásárolhat ka­lapot. A nőknek nem kell kezet csó­kolni. Nem csinálnak olyan nagy cirkuszt körülöttük, őszintébb életet élnek. A francia férj ideális férj. Főzni is tud, ha kell takarít, gyerekkocsit tol. Szereti a feleségét, de rendsze­resen csalja. Persze ez nálunk is így van, csak éppen az ellenkező­jét hangoztatják. Ha az asszony is csal, vagy meg­bocsátanak neki, vagy megfojtják. Tedd azt, amit akarsz és viseld a következményeket. Ha meghalsz, egy ládába raknak, nincs rajta se név, se évszám, nem vagy már fontos senkinek, de amíg a temetőbe visznek, minden francia megemeli előtted a kalapját. (Más­különben nehezen veszik le a fe­jükről.) Hát ilyen szép az élet egy de­mokrata országban, össze sem ha­svatt mixtó Pesttel. REX KROKIJA: ANATÓMIA DALBAN Nézzük, hogy a­ letűnt korban Rex krokija: Hogy viselték magukat a Testrészeink, meg a szervek. Első az agy. A múltjában. Nem találunk foltot, ködöt. Hisz az elmúlt esztendőkben. Nálunk az agy nem működött!" Lám, a szemmel más a helyzet,­s már vétkes, sokat ártott: Mert a sötét időszakban, A legtöbb szem, rosszul látott! Hát a fülünk! Szintén bűnös! Okozott sok bajt és halált! Mert a bölcs szó éveken át Sajnos süket fülre talált. Szervek közül, ezek után Az orr kerül tüstént sorra, ő is hibás! Sok emberről. Derült ki, hogy rossz az orral Vétkesek a lábaink is. Ők is sültgalambra vártak, Hej, a lábak éveken át Csak tapostak vagy — kijártak, Ám a kéz se dicsekedhet, Fel se fogjuk ezt ma ésszel, s Jobboldali politikát Csináltak itt — két balkézzell Nem különb a jobbkezünk se, — Míg nem láttam, el se hittem­­Hisz a jobbkéz azt se tudta: Mit csinál a balkéz itten... És a könyök! Főbűnös él Sok-sok évig, látták Önök, Hogy e honban, ész és jellem, Nem ért célhoz, csak a könyök! És amiért elterjedt a Pusztulás és szörnyű nyomor: Mert a régi vezetőknek Istenük volt itt a gyomor. A halat sem igazolnám, Okozott ő tenger­veszélyt, Mert a legtöbb politikus, Itt a múltban hasból beszélt. Most pediglen hadd szálljak a Hátgerinccel kemény pörbe: Nem lehetünk büszkék rája, A legtöbbje bizony görbe... Csak a szív, az egyedüli Melynek múltján nincsen folt, Hiszen tudjuk, hogy a szív az, Mindig baloldali volt... KEDVES POLGÁRTÁRSUNK! Ha úgy érzed, hogy elég volt a pártjelvényekből, a kiabáló plakátokból, a különféle kö­szöntésekből, a pártok mindenhatósá­­gából, és a beszajkózott, meg nem ér­tett jelszavakból, ha úgy látod, hogy elérkezett az ideje a tanulásnak, az önálló gondolkodásnak, a céltuda­tos munkának és a jellemes helyt­állásnak; ha meggyőződésed, hogy sürgősen meg kell szüntetni a 25 éves fasizmus fojtogató rendelet­halmazának uralmát, hog­y egészen le kell egyszerűsíteni a közigazgatást és a közhivatalnoknak a közösség szolgájává kell lennie a­helyett, hogy zsarnoka volna, hogy meg kell valósítani a pártoktól független sajtószabadságot és az egy­mondatos 'hazudni nem szabad* sajtótörvényt, hogy az adómorál ne csak az adófizető polgárt, hanem az adót előíró és ki­viló*. Allemot is kötelezi, hogy a hadsereg nem lehet állam az­ állaimban, ha.nem maga a fegyveres nemzet, hogy nem rideg fegyelmet követelő pártokat, hanem gondolkodó, meg­győzhető és jellemes egyéneket kell képviselőidül választanod, ha nem látsz áthidalhatatlan ellentétet a falu és vá­ros, a kézi munkás és az értelmiség, a különböző nemzetiségek, a külön­böző vallások és a győztes nagyha­talmak között, ha törvényesen kívánod szabályozni a dolgozók munkabérét, munkaidejét, szabad, de nem kötelező szervezkedését, munká­hoz és tanuláshoz való jogát, akkor csatlakozz a haladó szellemű, egyéni szabadságát tisztelő MAG­YAR RADIKÁLIS PÁRTHOZ. Ady Endre, Jászi Oszkár, Vámbéry Rosztaza és elvtá­np­ortjához.

Next