Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1947-01-23 / 4. szám

KÜLPOLITIKA Bluin lelépett ismét a miniszter­elnöki pódiumról, de az egész vi­lágsajtó méltán állapítja meg, hogy aligha volt még kormányzat ered­ményesebb és áldásosabb egy nem­zetre, mint a harmadik Bluin-kor­mány párhetes uralma Nemcsak a francia nép önbizalmát adta vissza/ megmutatta, miként lehet a jó­szándéknak és tehetségnek alkotnia, nemcsak a szociális jólét felé tett hatalmas lépést, hanem Franciaor­szág nemzetközi állását is impo­náló lendülettel vitte előre a fran­cia-angol szövetség előkészítésével. Ez a szövetség alkalmas arra, hogy elsimítsa a nagy keleti hatalommal szemben mutatkozó félreértéseket és kiküszöbölje a gyanús blokkok alakításának politikáját. A Szovjet­únió irányában az angol-francia szövetség az út a nagyhatalmi egyetértés megszilárdítása felé. Ezt az irányt mutatja, hogy Franciaor­szág immár nem ragaszkodik ah­hoz, hogy a német békeszerződés vagy statútum feldarabolja Német­országot, hanem a szovjet inten­cióihoz képest megtartaná a közpon­tilag kormányzott német biroda­lom rendszerét akként, hogy azért ez a negyedik birodalom többé semmiféle formában ne lehessen még egyszer a­­béke ellensége. Miután Auriol személyében mun­káspárti köztársasági elnököt vá­lasztott a francia nemzetgyűlés, Blum visszalépett és átadta helyét Ramadier szociáldemokrata poli­tikusnak, akinek remélhetőleg si­kerülni fog, végre koalíciós kor­mányt alakítania. Blum számára Londonban alkalom nyílt arra, hogy véglegesen készülő békeszer­ződéseket, köztük a magyart is, megismerje. A magyar békeszerző­dés egyébként már ismeretes ná­lunk is, most tanulmányozzák. Laski professzor megállapítja, hogy a francia-angol szerződés vé­get vet a churchilli szovjetellenes Szövetkezés irányzatának, mert Franciaország és Nagybritannia megállapodása azzal kecsegtet, hogy Nagybritannia és a Szovjet között a szálak szorosabbra fűződnek. Az új szövetszé­ teljessé teszi az angol­szovjet és francia-szovjet szövetsé­get és véget vet a német veszede­lemnek Churchill azonban tovább folytatja az Egyesült Európa-moz­galom megszervezését és pártembe­reken kívül teoretikusokat, egyházi férfiakat, írókat tömörít maga köré. Ilyenformán az akció elveszti ki­élezett politikai jellegét és a Fá­biánus-mozgalomhoz hasonló tö­mörüléssé válik, ami visszavonulást jelent attól, amittek Churchill zü­richi beszédében agresszív tónusban elindította.­­ Ezek mellett az európai­­esemé­nyek mellett Amerika mint nagy­­ kérdőjel várja az új külügyminisz­ter működéséne­k első megnyilatko­zásait. Nevezetes megszólalás­ volt Truman beszéde annak a bizott­ságnak a megnyitása alkalmával, amelyet a polgári jogok hatályo­sabb védelmének kidolgozására küldtek ki Truman hangoztatta: lehetetlen, hogy az Egyesült Álla­mok területén faji, vagy vallási ki­sebbségek a polgári jogok alkotmá­nyos szempontjából hátrányosabb­helyzetbe kerüljenek Hisszük, hogy amit Truman az E­gyes­ü­l Álla­mokra nézve mondott, az érvényes Európa népeire is Az erre törekvő reakció idején nem árt ezt hangsú­lyozni A békeszerződések megköté­ivel és ratifikálásával együtt jár a meg­szálló hadseregek kivonulása. Köz-és belpolitikailag egyaránt jelentős tehát Rákosi Mátyás kijelentése, am­it a szakszervezeti gyűlésen mondott, hogy a magyar demokrá­cia elég erősnek érzi magát arra, hogy a megszállás megszűnte után megvédelmezze a demokráciát. Ez nyomatékos cáfolat arra a suttogó híresztelésre, hogy az egyes orszá­gok kommunista pártjai a meg­szállás meghosszabbításán dolgoz­nak. A kommunista párt is a nem­zet szuverenitásának teljes vissza­nyerését óhajtja, mert súlyát nem a megszálló csapatokban, hanem a munkástömpsrek elszántságában és szervezettségében látja Egyébként a békeszerződések végleges elkészítésének egyetlen súlyos akadálya még Jugoszlávia igénye a­­klagenfurti terület és vá­ros átcsatolásáról. JOOOOn lakos és több város sorsáról van szó. Szégyelje magát mindenki, aki­nek nincs humorérzéke és a maga kis életének leélését valami állandó pátoszban képzeli el. Nem akarok szégyenkezni én így gon­dosan emlékezem arra a közmon­dásra, amely kissé bágyadt ma­gyar fordításban úgy hangzik, hogy „szeretném, ha a te gond­jaid volnának az enyémek". Ez a közmondás pedig azért jutott az eszembe, mert igen jól tudom, hogy a demokráciának súlyosabb problémái vannak, mint részt­vevői vagy haszonélvezői íz­­ábeli attitűdjének kutatása. Hiszen éppen a közelmúlt napokban derült ki például az, hogy igen számottevő erők szövetkeztek a magyar de­mokrácia megbuktatására Én e®t az összeesküvést igen jelentősnek tartom­. Úgy érzem, hogy a lelep­lezés azokat igazolja, akik már 1945 január 18-án sem hitték el, hogy fasiszta­­és árpádsávos orszá­gunk a szovjet hadsereg győzel­mének hatása alatt egyszeriben demokratává alakul át és akik tudták és tudják, hogy a magyar demokráciát még vagy egy ne­gyedszázadig — tehát addig, amíg új és fertőzetlen nemzedék fel nem nő — a karhatalomnak kell biztosítania. Annak ellenére azonban, hogy nagyon jól tudo­m, hogy ezek a demokrácia igazi gondjai, mégis úgy érzem, hogy a demokrácia egyetlen őszinte híve sem mulaszt­hat el a demokrácia megvédésén felül is egyetlen olyan lehetőséget sem, amellyel a demokráciáit kívá­natosabbá teheti. És ez a kívána­tossá tétel nemcsak a demokrácia erkölcseinek megjavítása, amiről az utóbbi időben — hála néhá­nyunk állandó kötekedésének és lármájának — egyre több szó esik (feltehetőleg a szavakat tet­tek is követik majd), hanem — amiről eddig keveset beszéltünk — a demokrácia ízlésének meg­tisztítása is. Ez i a gondom­ra vá­rom, hogy valaki megirigyelje gondomat. Nem lesz igaza. Nem vagyok ma már színház­járó ember és a könnyű múzsának színházjáró koromban sem hódol­tam. De így látatlanban nagyon szeretem azt az operettet, amely­ben a balkáni herceg sok sorsfor­dulat után feleségül veszi a szoba­lányi ,álruhában domborító mon­tenegrói grófnőt. Minden tiszte­letem (tekintet nélkül Abris ír ró­zsájára) a „Torockói Meny­asszony"-é, amely darabcímet jó Indigüak, akivel Párizsban be­széltem, olyan áhítattal ejtette ki, mintha legalább is Hannele mennybemeneteléről lett volna szó. Viszont, ha az operett szü­zséje a spanyol polgárháború, akkor rúgni szeretnék és dühön­gök a rendőri cenzúrán, amelynek nincs elég bátorsága ahhoz, hogy — akár hatásköre túllépésével is — megtiltson egy ilyen ízléselle­nes merényletet. Tudom azt is, hogy a lokálok műsora a lokálhölgyek" közhasznú tevékenységének körítése és tu­dom azt is, hogy demokráciánk egyes férfitagjainak érdeklődési köre semmiben sem különbözik a reakciósok és fasiszták szenvedel­métől. De azért túlzásaik tartain, ha a Moulin-Rouge-ban spanyol témája van a meztelen vagy fél­meztelen revűnek és a kebelkiálli­tást polgárháborús frazeológiával fűszerezik. Nem tehetek róla, nemcsak mo­solygok, de bosszankodom is az un­iformisok végtelen során. Ren­des és tisztiissurco* lajsam­beli ma­gántisztviselők e* fiatal ügyvédek, akik az elszenvedettek hatása alatt vagy pártjaik utasítására vagy hajlamaikat követve, vagy akárcsak jobb híján különféle testületekbe álltak, angyali tünte­tést űznek egyenruháikból, nicara­guai epauiesteket hordanak és úgy feszítenek dolmányaikban, mint ahogyan hajdan a kivülvar­rott zsebű berberiruhában flangi­roztak a korzón. Kérdem: nem tennék-e le az uniformist? A posz­ton álló rendőrnek és a karhata­lom vezetőinek szükségük van az uniformisra. De csalási eseteket egyfelől, politikai ügyeket másfelől civilben is ki lehet nyomozni. És az egyenruháról rosszak az emlé­keink. És erre éppen az egyen­ruha mostani viselőinek kellene emlékezniök. Nem gondolják, illetékesek, hogy a demokrácia kerüljön e­l minden önkéntelen és akaratlan hivatko­zást? Nem gondolnak arra, hogy a szerencsétlen plakátú „Siess Adj Segíts" • mozgalom kihangsúlyozott SAS kezdőbetűi, az 1938 és 1944 közötti rémséget, a SAS behívót juttatják mindenki eszébe? És ha erre nem gondoltak,­­el lehet-e tűrni azt, hogy e mozgalom cél­jaira (mellesleg a társadalmi jó­tékonyságnál többre tartok egy na­gyobb hozamú céladót) egy ügy­buzgó intéző, akinek egyik rokona vagy névrokona, mint közismert murukásnyúzó emlékeztet, bor­áhítatot" rendez? Nem­­ tudom, hogy mi ez a „boráhítat". Érzé­sem szerint a demokratizált Hadúr­komplexus birodalmába tartozik. De hogy a szó maga olyan émely­gős, gusztustalan és provokáló­, mint amilyennel régen találkoz­tam, az bizonyos. Ennél ocsmá­nyabb csak a „bori bál" vagy az exhumálásuk céljaira gyűjtőívvel tarháló kültelki színház. És mit szóljak ahhoz, hogy min­denki valamilyen férfias sportnak hódol? Hajdan tu­ristáskodni járt, kuglizott vagy — hajlamaihoz ké­pest (megjegyzem, hogy ez a leg­rokonszenvesebb sport) huszon­egyezett valahol. Ma pedig nem­csak vadászik (lehetőleg sörtés kalapban), hanem­­ vadásztársasá­gokat is alakít és ezeket a demo­krácia mártírjairól nevezi el. Úgy érzem, hogy a halottak helyett az élőknek kell protestálniok ezek ellen a szörnyűségek ellen. És vannak zászlóapák és zászló­anyák. Szögek és jelmondatok. A jobb sorsra érdemes politikus vagy felesége behódol a részegepiskolai tűzoltóegylet manírjainak és haj­lamos arra, hogy az egész ország­nak egyetlen Részegepiskolttá való átalakítását elérje. Jövőre 1848 százéves évforduló­ját ünnepli fez ország, illetve az országnak az a része, amelynek van köze 1848 tiszta hagyomá­nyaihoz. És arról kell értesülnünk a lapokból, hogy többi között futball-, futó- és egyéb sportver­senyek emelik majd az ünnepi év fényét. A W oil­side-ra állított jóizlés kikapcsolásával izomóriások emlé­keznek majd kegyelettel Táncsics , Mihályról, miközben 180 centimé- s­­ért ugranak magasan vagy l­as- i izmaik végső megfeszítésével ki­nyomják a mázsás súlyt. Közben átformálódik a családi élet is. A feleségek kialakulnak hitvesekké és akármi legyek, ha rövidesen nagyasszonyokká nem lesznek. Mint ahogy hitvesek és nagyasszonyok voltak negyedszá­zadon át. Csak éppen mások és csak éppen a mostaniak rendes, minden gyomorpátosz nélküli fele­ségek voltak akkor ... És így lehetne folytatni , sokáig. Beszélhetnénk plakátokról és­­regé­nyekről. Elmélkedhetnénk reklá­mokról és szónoklatokról. Megem­lékezhetnénk arról, hogy hajdaná­ban — 1919 előtt — mindenki szégyenlette, ha műveletlem volt. 1919-től kezdve a műveletlenség természetes joggá — majd azt mondanám, hogy természetjoggá — alakult át. Most pedig egyesek po­litikai „sikk"-ből meglévő művelt­ségüket tagadják le, frazeológiá­ban és kiejtésben hazugul művelet­lent mutatnak, ugyanúgy, ahogy ma mindenkinek paraszt és mun­kás volt az őse (viszont 1944-ig úr és nemes). De kár az elénk utálkozó esete­ket tovább sorolgatni. Inkább a tünet jelentőségéről kellene gon­dolkodnunk. E sorok írója ezek­ben a tünetekben a magyar társa­dalom gyógyíthatatlan sznobéniáját és a demokratikus átalakulás fe­l­színességét látja. Minden legyen úgy, ahogy régen volt, csak he­lyettesítsük be a megfelelő szemé­lyeket és korszerűsítsük itt-ott a kifejezéseket. De a legjobb, ha nem is nyúlunk hozzájuk. • A demokrácia a tömegek uralma és egyben a tömegek önnevelése is. A tömegek neveléséhez a példákat a vezetők és az irányító szerveik adják. A neveléshez tartozik az ízlés fejlesztése is. Az ízlés is kí­vánatossá teszi a rendszert, az íz­lés hiánya is destruáljs. Amit jó példának elmondtam, csupa destruáló tünet. Az igazi demokrata azt kívánja, hogy rend­szere — minden külsőség nélkül — ébresszen tiszteletet és méltósá­got önmagában és nem idétlen és hozzánk nem illő magatartásában. A felsorol­t kis jelenségek és szá­mos társuk azortban nevetésre in­gerli a­­ jóízléses embert. A demo­krácián való nevetés viszont hatá­sában fölér egy összeesküvéssel. Isten óvjon persze­ attól hogy a nevetést eltiltassuk. Inkább: az okokat szüntessük meg Részben rendszabályokkal, részben önvizs­gálattal. Az első könnyebb, a má­sodik jóval nehezebb, de haszno­sabb. Csabák, Emesék, tegeződök és vadászok, nagyasszonyok, zászló­anyák, keresztapák, úrlovasok és borgazdák hazájából legyen végre valami más. Mondjuk: egyszerű emberek egyszerű országa. A dem­o­kráci­a ízlése ..... CTIFT.wwm.w-IV-'Tr—- —'fTwi-i—I IIMHII AI—rmniw—'—-—*—*•————•r~*"—— f ti r ago Ej a s a l & eladás, vétel, csere, javíts, karbantartás CSILLAG SÁNDOR irodaslépüzem, VIII., Práter-utca 3 Telefon: 180-374. CSUKOVITS LAJOS Irodagéps­zem, V., Ká­mán-utca 16. Telefon: 123-250 DIX1­rodagépüzem. Triumph-írógépek képviseletre, VI., Podmaniczky-utca I. Telefon 123-251 EURÓPA lRrtGEPVAll.AI.AT. V., Aulich-utca 4—A HEIMER JENŐ, Telefon: 122-518.­­ FORB.trH ftS RfiVfiSZ .rodagépüzem. Javítóműhely, V. Gr Teleki Pil nVa . Telefon: 121-918 KOVÁCS ALADÁR F.S ZOLTÁN irodagép vállalat, VII., Nagyatádi Szabó­ ut.a 46. Telefon: 428-141 KOVÁCS A. ÉS TSA Hermes-írógépképviselet, V.,­ Nádor utca 5. Telefon: 183-296. MADARÁSZ GYÖRGY irodagépüzem, javítóme­hely, V. Bajcsy-Zsilinszky­ út 72. Telefon: 125-055 BACSKrt­stS GÁBOR irodagépszaküzlet, VII. Erzsébet­ körút 13 (Csohiny utcai oldal) Telefon: 230-470 SIMÓ FERENC irodagépüzem, IV. Kecskeméti-utca 2 Telefon: 184-767 SZILÁGYI SÁNDOR irodagépüzem, javítóműhely, VI., Bajcsy-Zsilinszky­ út (I/a. Telefon: 123-174 TiZENI ÉS POLGÁR irodagépüzem, V., Gr. Vigyár­ Ó Ferenc­ utca 2. Telefon: 123-230 VÖLGYI FERENC irodagépüzem, javítóműhely, viszonteladók bevásárlási helye, V., Alkotmány-u. 16. T.: 120-232 HALADÁS 75 ÉVE NAGEL ZSÁK* TŐZSDE PÁLOSA BELPOLITIKA | Tisztulás a láthatáron ! Múlthe­­l számunkban azt a remé­nyünket, fejeztük ki, hogy a nagy vi­har, a­mely az összeesküvés feltárásá­nak nyomában egész politikai életen­végigszántott, meg is fogja tisztítani a politikai légkört és a rá az ál­landóvá lett válság végleges megoldá­sára fog vezetni. Úgy látszik, ez a­­ reményünk beteljesedik. Mind a há­rom nagy politikai párt­ vezetőségében általánosnak látszik a felismerés, hogy a reakció elleni küzdelem sike­res keresztülvitelének, a reakció kiir­tásának előfeltételeihez tartozik a po­litikai béke megteremtése a demo­krata pártok közt, a koalíció keretein belül. Kétségtelen, hogy a Kisgazda­párté kell hogy legyen az első szó ebben a tekintetben, a Semmelweis­utcából kell hogy az első lépés meg­történjék, mert a Baloldali Blokk már régen precszírozta a maga álláspont­ját és közötte követeléseit, am­elyeken azóta sem volt oka változtatni." Úgy látszik, hogy a Kisgazdapárt, amely­­nek őszintén és becsületesen demo­krata gondolkozású elemeit valóban mélyen megrendítették az események, valóban kész a tisztogatás keresztül­vitelére, még­pedig a párt képviselői csoportjában is, viszont az nem való­színű, hogy ez a tisztogatás olyan nagymérvű lenne, mint egyik déli lapunk tudni véli, amely arról ír, hogy a Kisgazdapárt a tisztogatás következ­tében el fogja veszteni abszolút több­ségét a nemzetgyűlésben. Kisgazda­párti körökből olyan értesüléseink vannak, hogy a tisztogatás körülbelül húsz képviselőre terjedne ki. Ebben a tekintetben nem a szám a fontos, ha­nem az egyes személyek jelentősége. Kormány­válságról tehát egyelőre nem lehet beszélni, bár egyik esti lapunk rikkancsai már hét­főn este telekiabáltak vele a pesti ut­cát a lap kérdőjeles főcímének alap­ján, amihez azt a megjegyzést kell hozzáfűznünk, hogy a magyar demo­kráciában természetesen szabad a szó, de csak az igaz szó szabad. Hogy kor­mányválság egyelőre nem fenyeget, az kitűnik azokból a­ beszédekből, ame­lyeket Rákosi Mátyás és Szakasits Ár­pád szombaton a Sportcsarnokban tar­tott nagygyűlésen elmondottak és ame­lyekben éppoly bölcs politikai mér­sékletet tanúsítottak ebben a tekintet­ben, mint amilyen élesen, keményen és határozottan követelték a reakció minden kísérletének könyörtelen fel­számolását. Nem lehetetlen, hogy a kormány kebelében bizonyos részleges­­ átalakulások mennek végbe. Különö­sen a földművelésügyi tárca körül észlelhető­ megint kavargás, eltekintve az olyan drámai módon megüresedett újjáépítési minisztériumtól és a még mindig betöltetlen kultusztárcától. Az újjáépítési minisztériumra különben nem igen akad vállalkozó. Eddig a Kisgazdapárt három tagjának is fel­ajánlották, de egyik sem volt hajlandó Mistéth Endre örökségét vállalni. Le­het, hogy kötéllel kell újjáépítési mi­nisztert fogni? Hol volt a hiba? Parlamenti körökben sok szó esik mostanában arról, nem volt-e komoly politikai hiba, hogy a nemzetgyűlési választásokon 1946 novemberében a koalíció pártjain kívül csak a radiká­lis pártnak adták m­eg az indulás lehe­tőségét s annak is csak az utolsó pil­lanatban, amikor nem volt módja résztvenni az agitációban és nem en­gedtek indulni kifejezetten jobboldali pártokat, mint amilyen a katolikus Néppárt lett volna. Akik ezt feszeget­­ik, arra utalnak, hogy ha megenged­ték volna ilyen pártoknak az indulás, akkor a reakció természetesen ezek-,­ben a pártokban, tömörült volna és kifejezett ellenzékképpen elszigetelten maradt volna a parlament jobbolda­lán. Miután azonban a koalíc­ió párt­jain kívül csak a radikális párt indul­hatott, amely a reakciónak ugyanúgy nem kell, mint a munkáspártok, a re­akciós elemek természetesen igyekez­tek kikeresni maguknak azt a koalí­ciós pártot, amelyről remélték, hogy abba befurakodhatnak. Így jutottak be a Kisgazdapártba, így kergette bele a koalíció saját maga egyik pártjába és ezzel tulajdon keretei, közé a re­akciót, amely ahelyett, hogy elszigetelt ellenzék lett volna, ez­en az úton meg­kapta azt­­ a lehetőséget, hogy magá­­ban a koalícióban folytathatta mér­gező munkáját. Az is megfontolandó, hogy a koalíciós pártoknak egymás­thoz való helyzete is másképen alakult volna talán, ha elejétől lett volna egy olyan ellenzék, amely ellen közös erő­vel küzdeniök kellett vona, míg így az ellenzék a koalíció keretein belül, bomlasztó formában jelentkezett. Olyan kérdés ez, amely felett érdemes­­gondolkozni még ma is, mert egy po­litikai hiba felismerése sohasem késő és mindig értékes tanulságokkal szol­gálhat­ a jövő szempontjából. Vod Péter

Next