Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-02-06 / 6. szám
10 NÉJCIBIKRION FRANCIA ÍRÓI HOLNAP AJKULÓ LESZEK Huszonhat francia író is költő próza, és versantológiája — Ecrivaim en prison — fekszik előttem az asztalon. A huszonhat írón kivül még jön (Hiány névtelen. Az antológia szerzőntt részben megölték a németek, részben elhurcolták. Egy részük felszabadult. De valamennyien első,en védték a nácibörtönt, mivel fracták és nem tűrték az idegen zsarnokságot. Némelyik vers a börtön falán maradt meg. Ei, például: Holnap áruló leszek, de ma nem. Ma tépjétek le a tiz körmömet. Ve áruló ma még nem leszek. Ti nem tudjátok, « bátorságom meddig ír el. De éi tudom. Lektek öt keménygitáros öklötök van És lábatokon Szeges bakancs. Holnap áruló leszek, rtt ma nem. Holnap. Az elszállásra kell nekem egy éjszaka, Sem kevesebb, mint egy éjszaka, Hogy tagadjak és hamisan esküdjek És eláruljak. Hogy megtagadjam, aki barátom vót. Hogy megtagadjam » bort és a kenyeret, Az életet És hogy meghaljak. Holnap áruló leszek, de ma nem. A reszelő ott a kiocka dalt. . ... . ., i A reszelő rzem a börtönrőrsnak szól, Aragon, a viágszerte ismert po«U ! ,, „ l...» " . ÍrT. • „ Í-A..O,./... ! « hóhérnak szo,, azt irja ezekről jí, írásokról „.. E* talán itt van néhány igen j '.ggszerü szóban a tanulás, amellyel r 'f'ranciaországf szolgál a világnak — i gyászt ü/ve bánatéban.* í Aragon joggá! beszél tanításról, ö Iseli~-.náia!, szökött, börtönbe került és wle 'együtt felesége, Elsa Triolet, író. Irigyelni lehet Franciaországtól ezt a könyvet. »: : • , * De a csaMó mtiak. Sformes semmi vqllalniMtnni-Áruló mijd atok holnap leszek. A németek eltakarodása a'fri irdegfala'tstk hulláját a börtön halottaskamrájában. A francia faók őrzik emlékét. A VÖRÖSBEGY VÖRÖS KENDŐ Igen, a hasamn fájdul, hogy majd megvernek, l's én megveretem magam, ffallod-é Mint egy meglobogtatott kendőt A feleségem Hangját és gyermekemet A visszatért örömet, •Vet'.) lángol, mint a vörösbegyi összeszorított szájú börtön zsona. Itt el kel!kettdözni a boringeket, Mirt az eltitkolt szülés fájdalmát S a megdicsőülés fénysugarait. Kezek sorakoznak itt fel, smelyeket az első világháború óta a francia új irodalmi folyóiratok élét s a párizsi könyvkiadás első rangsoraiban látjuuk. Aragonén kivül például. Ma*rtscol Jean Cassou, Charles Vadrac, Gabriel Audsid, Benjamin Crémieux, Madaleine Legrand, Jacques Decour,Jean'huT'ian, Jean.Jacques Bernard, Phippe Soupault, Stanislas Fumet névé. De olyan kevéssé ismert nevűek is mint például azé a nCosin"-é, polgári leleplezéssel Marianne Cöhn-é, aki nem ért rá híressé lenni, mert 1914-ben még csak huszonháromm éves volt, amikor a nácik — július 8-án — agyonlőtték. Úgy történt, hogy közvetlenül a német invázió előtt egy sereg kis francia gyermek kalauzolását valljata Svájcba. Mozgalmi ügy volt, az iratok rendben,, de Marianne-nak a gyermekmentés ezenfelül is szívügye. Útközben kapcsolták le vonatát a nászetek és Marianne-t gyermekcsapatostul bedobták az annemassei börtönbe. A kihallgatáskor neki, a nagylánynak , szabadulást ígértek, ha a (aysiinekeist magukra hagyja. Nem tette. Egy pillanatra sem szűnt meg a gyrmilek anyja Ismni. Az itt kö- I -velkező versei, börtöne egyetlen írott filokononímiát, sikerült igaza juttatnia. A nácikor, ön halottai közül a legérdekesebb költő kétségtelenül Mas Jacob volt Ez a bretagnei szegény Mikófiú, ki 1876-ban született és egész új fiatalin került Páriába, magával vitte felnőtt élítébe » brr.• s®ne.i dajkamesék kieörle 'JtMtrcoagA-sá£, a népdalok és balladák tenerimusát és az elten" küzdő faj üldözőW-érzését. Pedig ít nem feedzte francia földön fenti és semmi (csakk épp Drey as-pert irta ő is meg a multszázadvégen) — ( Párizsi művésznegyedek, e Montparnasse és a Montmartre ifjú Utánja) — mnivet azonnal felismertek berme •milvenít — ezérot banvissigra loptak vele.. A francia művészet 26-ik századibeli újjáfiíiülelésének, az antiromantikus lradalomnak .ipoltinaire-rel és Picassoval karöltve Marc Jacob ült egyik eluiditója és más nelletű forrása. (AkárPicasso.) Jacob misztikus, amellett irónikus, csupa villam szatíra, amely halat üzen a polgári rajongásoknak és közheljeknek, poéta, aki akárhányszor gyermekded s népi egyszerüségbe menekül s amit kifejez, mégis a legtitkosabb , legárnyaltabb bersóség. Életében örök magányos és öröik szegény marad (holott harniinckilenc műve jelent meg), d. ő is ,,elátkozott", miként Veliame, ő se más, mint egy „,patrvre Lufllian** (ahogy Verlaine önmagát nevezte) és ő is találkozik a maga Risabaudjával, Hadiguet kamasz-regényíróval, aki nem Afrikába szökik meg elviselhetetlensége elől, de egészen fiatalp a túlvilágra. Max Jacob katolizál, hívő lesz, látomásai vannak és minél jobban ránehezednik ai elink, annál belsíte szüksége a hit. Nem a németek elől menekül egy Lake-dem le szépséges városka rendiházaiba, majd plébániájára, de már a húszas években, ott meditál, ír, javul, miniatjá!, keresetét vergényeinek adja és készül a túlvilági életre. Sziginy Lélian önmaga elá! me'iein't o»'a s a mártiromság, amely ezt a mome.» térfibenv művészegyéniséget 10' ben várja, amikor a Gestapo a plébános szobájából hurcolja el a csflagos írót börtönbe, nem íri készületlenül. Két hótig szenved át csak a földi pokolban. A jeges téli cellátós a kínzásoktól tüdőgyulladás lá tja meg. Fogságának egyetlen írott emlékét közreadja az antológia. Levél. Kedves mébános uram, bocsássa rpep nekem ezt a hajótörött levelet, cm.olyet zsindáraim jóvoltából irhatok. Szeretném közölni önnel, hogy nemsokára Drancyban leszek• (A legszörnyűbb emlékű, nácibörtön Nagy-Párizs északkeleti körzetében. A szerk.) Ti- i ritiseim vannak folyamatban. Bizom Istenben és barátaimban. Köszönöm neki a vértanúságot, amenn kezdődik. Tisztelettel és barátsággal Mar Jacoban • Sajnálom, hogy Itt nincs helyem a egész antológia részletes ismertetésre. Olyan véres-nagy írások, olyan tiszteletet közltők, amilyennel kevés nép büszkélkedhetik a fenyegető megsemmisülés óráiban. El kell olvasnia a himnuszt, amellyel Aragon föld alól üdvözli Angliát, „Oroszlánszívű Richárds"-ot Vagy azt a másikat, amely Ives Soupault a századszor megbombázott Londont ünnepli. El kell olvasni a börtönbe zárt írópap, R. P. Maydieu búcsúját az agyonlőtt Jacques Decour liceumi nőtanártól, akinek az volt a bűne, hogy kommunista és francia volt. El kell olvasni az „csárja" Gábriel Audisio vagy bármely más francia patrióta sorait azsidó sorstársakihoz, akiket elvállalnak testvérül, úgyi.5. mint franciákat és úgyis, mint halálra keresett cakrieket. Ezekben a halál előtti írásokban utóbb a könyv összeállását tanti: minden gyűlölet kivétel nélkül ewk a nácinak szól és mindenkinek szeretet, aki ember. Itt nincs megkülön öltöztetés se fajiban, se vallásban, kasztban,se politikai árnyalatban. A szavak mögött pedig ott állanak a tettek és minden tettek legnagyobbika, adott esőben a halál. Ha Franciaország gyászt ül is bánatában, ezzel a könyvvel ismét mindenki feje fölé ér. Dénes Zsófia • A Magyar Színház a magyar szerzők színháza! Második eredeti magyar bemutató: Szántó Armand — Szécsén Mihály — de Fries Károly zenés vígjátéka. Minden este 7 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. n. V44-kor a t-láti, Patsky Jenő Szigeti ,Ten. Sorthy György Sugár Lajos Soós Lajos Lilih János Szereplők: Kiss Manyi Stuttkay Éva Kalassy Marii,a FŰTÖTT NÉZŐTÉS! wm M M Hl A ntaftyar&éfc'ho*, amikor otthon tilos volt magyarnak termeim, külföldön pedig kellemetlen, nem becsukált bugris bari csakúgy, mint anglifikált magyarban és kitért zsidóban. I fri fr i 6 N 0 T U Sp fit IBUPAPOSTI IGNDONI EMIXEK különbség". Ez volt az ó-üiberál-nacionalista felfogás, melyet a zsidóság és ex-zsidóság vezérei és védői az 1919-es ellenforradalomig hittel vallottak és hirdettek, azután pedig ,nem-megbicsal.Jó bizalommal, csalódásokon és kudarcokon át is görcsösen tartottak fenn, mint a polgárosodott nemzeti lét egyetlen munkahipotézisét. Legföljebb azzal veselhető, s mi és mennyi az, amit foglalkozás, életforma, társadalmi helyzet, környezet termel ki, nem pedig a sejtek ősalkata. Aki egyszer másfél órát szán egy antropológiai kompendiumra, meggyőződhetik róla, hogy olyan faji jegyek, melyek szerint bármely európai ország lakosságát társadalmi csoportokra lehetne osztani, egyszerűen nincsenek. Szó sincs róla, hogy egy Sán-Sőt nem csak a kiértben. Gyak- r Oszoltak a kurzus bunkóira, hogy felleml ragaszkodtam, hanem mert van, igen gyakran azönérzetes- s mind jobban elhalványították a 11- dor, ha ezelőtt Schlesingernek hív. I;pr éreztem, hogy amit mondanivalóim még ez életben lesz, azt vagy r-3'i mpgvsrijli mcnrllisttom el maüvg'-irti, valy mint magyaru nh'tr oem nvcvarwknak. Aki'máskép érti s vásott jobban mígleli helyét, ,ir tűi.Ugyanúgy lehet nálam kül'Vol, mint silányabb. Ám szerezzen mindenki ízlése szerint olyan keresztlevelet és állampolgársági bizonyítványt, amilyent tud, az ő dolga. Még azt sem mondom, hogy utána nincs joga szidni vagy kárhoztatni a közösséget, felekezetet vagy országot, melytől elszakadt. Az ember nem maga választja származási közösségét, születési helyét és gyermekkori környezetét; nem tartozik érte felelősséggel, nem tartozik iránta kegyelettel. Csak az a kínos, ha felejttetni akarja. Ha belepirul, amikor sugárzó udvariassággal azt mondják neki, hogy „ mindjárt magyarnak gondoltam, láttam a kabátja szabásán”, vagy ha idomított tétovasággal mereszti a szemét, amikor valaki azt kérdi, hogy tavasszal szokás-e pászkát sütni, vagy ősszel, Testvénnyel tiltani ezt a magatartást sem lehet, de azt sem, hogy utáljuk — megtollasodott, munkásgyírlölő proliban, kivetkőzött parasztban, dwontrifkosa, mind vidékiesebb a hithű zsidaja. Mind úrlovasabb az aranyifjúsága, mind népiesebb az irodalmárja, mind irredentább a lapszerkesztője. Ettől a mimikrizéstől, túlpótló és túligérő nemzetiességtől, de még a tisztes sándorpáli önáltatástól is, kezdettől fogva a lehető legfeltűnőbben elkülönböztettem magam. Nem mintha nem tudtam volna, ahogy vallom ma is, amikor kevésbé kötelező meggyőződve lenni róla, hogy ama sándorpáli alaptétel igaz. Afaji kérdés a humbug. Üresebb humbug, mint amilyennek lelkében a nemzetieskedő zsidó hiszi, aki többnyire maga is annyira hatása alatt áll a horgas orrokról és vérrel örökölt üzleti érzékről kialakult képzeteknek, hogy eszébe sem jut végiggondolnia, mi és menniül ebből olyan tulajdonság, amely Európa más földrajzi pontjain a legkatolikusabb közösségekben is fölben is. Az utákt kemény szó és iberális színezetet a nacionalista sasemmiesetre sem vonatkoztatnám avára. Mind nagyobb kokárdát tűztek néhai derék Sándor Pálra, aki nehéz ki, hogy a mimikri teljes legyen: időkben tanúsított bátorságával először csak jelképesen, aztán a ke. megérdemelte, hogy emlékét tiszte- trékbetört búzakalász, meg a tűzharci lettel idézzük fel." Szelíd lélek volt, j cos jelvények formájában A zsidóságnak mind katolikusabb lett a bankárja, mind kálvinistább a gyámint megannyi délceg párbajhős; gyanútlan, mint a legtöbb jó üzletember. Büszke volt rá, hogy szakasztott mintha a Feszty-körképből lépett volna át a t. Házba „holott fiam én csak egy egyszerű zsidó kereskedő vagyok". Kortársa volt annak a Lánczy nevezetű úrnak, a kegyelmes Leó bankár rokonának, aki arcrándulás és irónia nélkül tudott így alkudni az ékszerésszel: «Hogy' képzeli, hogy ennyit adhatok ezért a gyűrűért? Én egy egyszerű köznemes vagyok.* Ez bizonnyal kevésbé rokonszenves típus s egyazon körön belül ellentéte a Sándor Pál-félének. De valóban egyszerűek voltak mindketten. Tudták, hogy a magyarság nemzet, a zsidóság pedig — a magyar anyanyelvű, magyar állampolgárságú zsidóság — hitfelekezet; lehet tehát az ember zsidó kereskedő létére is «ugyanolyan jó magyar*, mint a szabolcsi kurtanemes, ha pedig tetejébe még vallást és pályát cserél, akkor egyszerűen „nincs köztük fák, ne lehetne ugyanolyan jó magyar, mint aki a nagyiványi vagy a kerekenbottyáni Sándorok címerét teheti pecsétgyűrűjére. Lehetni lehet, csak az a kérdés, üdvös-e? A jó magyarnál nem jobb magyar-e a rossz magyar*? Én mindig a rossz magyarok pártján álltam, akik Hajnóczytól és Berzeviczy Gergelytől Szabó Ervinig, Széchenyi Istvántól Ady Endréig, Bacsányitól és Kazinczytól Gáspár Zoltánig és József Attiláig, annyi gyönyörű példával mutatták meg, hogy annál, ami azért jó, mert magyar, miképpen kell többre becsülnünk azt, ami azért lesz magyar, mert jó. Ha ugyan igaz, hogyMagyarország teszi, Magyarország a rossz magyarok nélkül temető lenne vagy szemétdomb. A zsidók, éreztem, sokat tehetnek, sőt sokat tettek is azért, hogy ne legyen azzá. Megint nem azért, mintha csont- vagy véralkatuknál fogva különbek volnának a többieknél. Hanem mert helyzetüknél fogva, mely a művelődést és anyagi gyarapodást aránylag megkönnyítette részükre, viszont a rendi ország hatalmi és társadalmi gócaitól elrekesztette őket, több módjuk volt arra, hogy a magyarságot egyszerre lássák kívülről és belülről, mint a legtöbb magyarnak és nemmagyarnak. A hetvenes évek óta — amikor a nemesség abbahagyta vagy közjogi sérelmek hánytorgatására korlátozta a polgári és nemzeti szabadságharcot, melynek útirányába a reformkorszak vezérei állították volt — a zsidó kereskedő, önálló iparos, szabad pályán működő Internet kezdte betölteni a rongvnri harmadik rend.ű szerepét, mert kívüle nem volt aki betöltse. Ezen belül természetesen gazdasági érdeke, osztályhelyzete, politikai felfogása szerint annyifelé szakadt, mint a többiek; alig maradt szem léleti vagy társadalmi kapocs, mely összefogta volna a nemesített és katolizált zsidót a tincses talmudistával, a hitbuzgót az ateistával, a bankárt a hordárral, a gyárost kistisztviselővel, az udvari tanácsost a szakszervezeti titkárral és az egyik újságírót a másik újságíróval. Együttvéve mégis ők voltak a réteg, mely legkevésbé fért el a «történelmi osztályok» és a jobbágyiakból lett »köznép» kategóriáiban. És a különleges társadalmi helyzete tette némileg mindig idegenné —• sokkal inkább ez, mint az elütő arcvonások, a különböző vallási szertartások vagy akár, némely esetben, a különböző anyanyelv — • ez az idegenszerűség, mely pedig igen természetesen illeszkedik az emancipáció, az asszimiláció, a nemzeti integrálódás és fejlődés törvényeibe, ez volt az, amit vagy ostorozni illett, vagy letagadni, csak tudomásul venni nem. (Jövő héten folytatjuk.) HALADÁS KIRAKAT IRTA: VARANNAI AURÉL Aki a gazdag kirakat előtt állva lemondással méregeti sovány pénztárcáját, 37. méltán szidhatja a drágaságot. De aki félreveri a harangot a drágaság miatt, az oktalan dolgot művel. Hogyne, lehetnek túlzások, tévedések, lehetnek rút és kapzsi kufárkortusok a kereskedők széles soraiban, de az is huncut, aki a közvéleményt arról akarja meggyőzni, hogy a magas árakért a kereskedő a felelős. Vájjon nem halljuk-e lépten-nyomon, hogy stabilizációs politikánk alapja az életszínvonal alacsonyan tartása? Nem kell-e beérnünk a békebeli színvonal 40—50 százalékával? S várjon nem azt !?,menti-e az alacsony életszínvonal, hogy jövedelmünkből nem vásárolhatunk annyit, tu-ínt a ház nincsen, azt a ború előtt? Nem azt jelenti-e, hogy úgy látszik, aki munkabérek az árszínvimatak alatt maradnak? De bizony azt! A bölcs Pascal mondotta, hogy ami igazság a Pyreneusokon innen, a Pyreneusokon túl mér tévedés. A Pyreneusok körül ma is így van, sokszáz év múltán. De azt már mégsem hisszük, hogy ami a stabilizációs politika lerögzített slape.top a Dunaparton, s Nagykörúton szellemes fegyver lehet a kereskedve-fleres uszításra! I Ha majd megvalósítjuk hároméves tervünket, úgy emeíhetjük ételszínvonaalunkat és a drágaság is csökkenni fog, ami éppen úgy nem lesz a kereskedők érdeme, ahogyan most nem a kereskedőket terheli a felelősség a drágaságért. A közvélemény elvárhatja azt az őszinteséget, hogy amit önkéntes áldozatul vállalt, azt ne mások bűneinek rovására írják. Arról, hogy a kiskereskedelem érdemes a támogatásra és megbecsülésre, biztató és vigasztaló szavakat hallottunk, Rákosi Mátyás és Vas Zoltán szájából. Gerő Ernő hároméves tervében is hangsúlyozta a kiskereskedő szerepének fontosságát. Ez történt egy héttel ezelőtt. A kereskedők fellélegeztek, íme, oszlik a köd, a megértés napsugara áttörte a reménytelenség homályát. Aztán elmúlt néhány nap és kirobbant a híre, hogy a textilkiskereskedők haszonkulcsát 17%-ról 12%-ra, a nagykereskedőkét 12%-ról 8/ó-ra akarják leütni. Miután a mai haszonkulcsokat is olyan fukarul szabták meg, hogy az adók és költségek levonása után misem marad a kereskedőnek, ez azt jelentené, hogy a tisztességes kereskedőinek le kell húzni a redőnyöket és maradnak azok, akiket eddg sem érdekelt, mennyi hasznot sírt meg a rendelet. A kereskedők között skerült újabb pánikhangulatot kelteni valakinek, aki sem gazdaságpolitikához nem ért, semol kiszámításhoz. Hiszen ha gazdaságpolitikához értene, akkor hallgatnia kellett volna Rákos... Gara, Vas szavára ladízszámításhoz értene. Ind.ka kellett volni, hogy ahol haszon azt nem lehet csökkenteni, a kereskedőellenes merényletet kieszelte, nem az értelemre hallgat, neon Rákosira hallgat, bancaj — Vares leterrat A tojás forgalmát felszabadították, mire a tojás ára leszédült a magaéból és ma már egy forintért kapható a piacon. Ebből lehet okulni annak, aki okulni akar s akinek fontosabb az olcsó tojás, mint a drága birokrácia, ami bonyolultnál bonyolultabb rendeletek , fogalmazásival igyekszik megszolgálni fizetését Szabad lett tojás és ömlik a piacra, elhagyja rejtekét, hová az ízek és a forgalom korlátozása elöl bújt. Megjegyzendő, az olcsó tojás nem a Kolumbusztojása, amit nagy furfanggal kellett kitalálni, kitalálták azt már régebben, mint az árszabályozást és a kötött forgalmat! Csak éppen szabadság kell, csak éppen nem kell mesterségesen kiokoskodott árakkal elriasztani a tojást a piacról, jön az, kínálgatja magát, ha hagyják! Hiába vitatják most a kötöttgazdálkodás makacs prókátorai, hogy indul az idény, szaporán tojnak a tyúkok, innen a nagy bőség! Olyan szaporán aligha tojnak, hogy egy napról másikra negyedére, harmadára esett volna a tojás ára, ha nem szabadítják fel a forgalmat. Ám felszabadították , hogy ezért esik a tojás ára, annyi esze a tyúknak is van!