Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-02 / 1. szám
SZIVAR ÉS FEKETEKÁVÉ éria: leengyel Génai. Ii ! Megint kidőlt egy fa az Adynemzedék erdejének ritkuló soraiból. Medve Miklós a mai olvasók százezrei számára semmitmondó, legfeljebb talán kissé fura név; a fogyatkozó számú jóbarátok úgy érzik, hogy elment valaki, aki ebben a viharza össze-vissza században a hűséget, megbízhatóságot, a megvigasztaló és biztató embertípust jelentette, és jelentette természetesenaz elmúlt fiatalságot is, melynek tűnő éveiben először bukkant fel kinek Itt, kinek ott, a századkezdete kivételesen vonzó repregntánsának alakja. Az idő múlásának természetesen nagy része várt abban, hogy barátai körében oly mély, és őszinte bánatot keltett Medve Miklós halálnak híre. Hiszen nem mondhatták jelentékeny embernek abban az értelemben, ahogyan ez a szó általában használatos. Sem irodalmi, sem politikai silkotás nem maradt utána s mikor annyi közeli és távolabbi barát, testvér, föltert földi pályája szakadt meg, bettne mégis nem Csupán önmagunkat sajnáljuk és siratjuk, hanem egy bár talán szűk körbe is értékelt, de a maga korát gazdagító jelenséget. Családi gyökerei teljesen a régi Magyarországhoz kötött.'k volna Nagy vagyon, ősi nemzetség, plebejusoktól teljesen ment családfa, melynek hajtásai tmegszeretíhítték — meg is szerezték — a kaínarási méltóságot. Neki nem kell e't volni alulról, a bocskoros nemesek sorából kacsintani az Igftzi'' rrtegyűi famíliákra, melyek aligha törték volna el, hogy a serdülő Ady Endre, családjának s maga magának vágya szerint központi szolgabíró, vagy éppen alispán lehessen. A Medve-nemzetség főispánokat, valódi megyei potentátokat adott. Ebből a körből lépett Medve Miklós a maga jellegzetesen szerény módján, minden zaj és póz nélkül, de Véglegesen és visszavonhata ta- I nul a század elejének abba a kavargó, forrongó, egyenetlen, cigányos — de elsősorban mindig intellektuális — társadalmába, mely írókat, költőket, művészeket, gondolkodókat, politikusokat, refor mereket adott Magyarországnak és tudva — öntudatlanul magot vetett Medve Miklósnak rendületlen és — ritka tünemény — végig zavartalan barátsága Ady Endrével nagyon korán, a debreceni jogászévek alatt kezdődött. Innen Medve Miklós a kolozsvári egyetemre került, Ady, aki már Debrecenben újságíró lett, Nagyváradra, majd Párizson keresztül, azt hiszem 1904-ben Budapestre. Adynak most következő éveivel a könyvek egész sora foglalkozik; szinte napjainak történetét jegyezték fel olyan részletességgel, mint egyetlen más magyar költő,ét sem. S ahol mindennapi életéről van szó, ott fel-felbukkant Medve Miklós neve. Medve Miklós Bécsbe került mint fiatal tisztviselő, a magyar király „személye körüli" minisztériumiba, abba a szép barokk épületbe, mely hajdan a magyar és az erdélyi kancelláriának adott hajlékot. Hosszú ideig, már mint házas és családos ember (Sárossy Paula kolozsvári színésznőt vette el) a császárváros régi résziben, a Baecker-Strasse egyik ódon házában volt szép otthona , itt keresték fel írók és művészek, átutaló és Bécsben lakó magyarok. Jószívű, szolgálatkész; nagyon sok embernek volt segítségére, főként a háborús évek során. De nemcsak társasági, hanem — a maga kedvtelésére, belső szükség!ett erősen intellektuális életet élt. Anélkül, hogy csak észrevették volna felületes ismerősei: alapos és messé terjedő műveltsége átfogta az európai irodalmat, művészetet. Intenzív érdeklődéssel s hamarosan tökéletes tájékozottsággal kísérte a nemzetközi politika minden eseményét. Böhöni említi, hogy Adynak sűrű párizsi kirándulásai során (a Lédakorszakban) visszafelé utaztában Is tbbnyire elfogyott a pénteklg, ahol kiszállt s Medve Miklósék segítették ki; egyszer nem találta őket otthon, külföldön voltak s igazi Ady-gesztussal a nevelőnktől kért és kapott kölcsönt. Bécsből Medve Miklós igen gyakran jött Budapestre és szélesítette baráti körét. Kevés ember tudott mindjárt az első megismerkedés alkalmával szinte megmagyarázhatatlan módon, oly erős rokonszenvet kelteni. Csendes, halkszivű, halk járású, szerény, pózmentes, bizalmat ébresztő. Az első háborút megelőző évtizedben a magyarság óriási többsége útja irányát nem is sejtve, ment végzete felé. Ady lilájában szinte tudatalatti szorongás és mardosás nyilatkozik meg. JuziOszkár és köre a politikai jogkiterjesztés problémáján kívül jól látta a megoldatlan nemzetiségi kérdés sötéten fenyegető felhőit. Az 1908-as annexiós krízis sok olvasó és gondolkozó magyar előtt fellebbentette a szédítő szakadékot takaró ködréteget, hiszen a nemzetközi helyzet már tökéletesen aznos volt az 1914-es konstellációval s a háború kitörése már akkor hajszálon múlt. A világ eseményeiről, az Összefüggésekről s készülődésekről, a veszedelmekről Medve Miklós sokkal többet vett észre, mint azoknak a társaságoknak legtöbb tagja, melyekben Budapesten megfordult, a hallgatta a legkülönfélébb helyekről összeverődött emberek töprengéseit, kritikáját, tervezgetését. A háború utolsóelőtti évében, 1937 júniusában Károly király, aki már kétségbeesett kísérleteket tett, hogy békét kapjon, belpolitikai kezdeményezés gyanánt gróf Esterházy Móricot nevezte ki miniszterelnökké, kabinetjében Vázsonyi Vilmost igazságügyminiszterré, a függetlenségipárti gróf Batthyány Tivadart pedig személye körüli miniszterré. Két hónap múlva a miniszterelnök megbukott és Wekerlé jött; Batthyány azonban maradt s mellette személyi titkára gyanánt Medve Miklós, aki így közvetlen kapcsolatba került aktív politikai körökkel, elsősorbn azokkal, amelynek tagjai később októberi eseményekben vettek cselekvő részt. A háború győzelmes befejezését váró optimizmus csökkenőként korül bebontakozni a jövő sötét képe s konkrét értelmet kapnak Ady sorai: , Nekem, pajtát, úgyis mindegy, Farkas esz meg, ördög esz meg, De megesznek bennünket. S az a szomorú és mindegy, Hogy jó időben bennünket Sorsunkra mi sem intett. „Itt valahol, ott valahol" összehajolnak az aggódók, félők, szorongók s a nagy magyar magabízással szemben hosszú évek óta erősödött és terjedt az a sokféle kételkedés, mely később a „destrukció" és a „defetizmus" gyűjtőnevét érdemelte ki. Csendes hallgatója volt a végevárhatatlan vitáknak Medve Miklós, kit a város, hoz elsősorban törhetetlen Adybarátsága kötött. A hűség érdesfte teljesen az övé. A kortársak jól tudták, amit Bölöni mond Adyról: „Hű pajtása, szellemi-lelki segítője és társa rendszeresen nem tudott lenni valakinek. A barátság terhét épen úgy nem viselte el, mint ahogy nem tűrte a szerelem béklyóját." Akit időnkint naprólnapra, vagyis éjszakáról éjszakára elválaszthatatlanok voltak tőle, mint például Révész Béla vagy Reinitz Béla, azokkal megtörtént, hogy évekig fel nem engedő sértődöttséggel vonultak előle. Zavartalan barátság — tartós haragot okozó összezördülés nélkül — azt a kevésszámú hívét fűzte hozzá, akik költői nagyságának teljes átérzéséből fakadó megbecsüléssel tértek napirendre emberi gyarlóságai felett; mellette maradtak jóbanrosszban, anélkül, hogy italos éjszakáiban — ha csak nem mát hallgatók s nézők — nagyobb részt vettek volna. Közéjük tartozott Medve Miklós a költő haláláig. A forradalom kitörésekor Pestre költözött, mint az új magyar külügyminisztérium tisztviselője; a buks után mint követségi tanácsos ment nyugdíjba. A barátság valóban a sírig tartott. A kerepesi úti temető egy jobb magyar életnek, az októberi forradalomban rövid időre testetöltött elgondolását is magába zárta már. Az ellenforradalom idején Medve Miklós régi barátai megszállt területen szereztek neki nyugodalmasnak vélt állást s akik nem tartoztak legszűkebb köréhez, évekig nem látták. . Az új háború alatt ismét Budapesten volt. Egyik legutolsó tagozásunk a háború második v, harmadik évében, mindenesetre nagy, fordulat előtt történt. „ Magyarország rendületlenül bíz a német győzelemben, csak a m is üldözöttek s meg vadabb üttetések előtt álló érzékeny felve készüléke sejtetett — haaddig bírjuk — jobb időket. Med Miklós rendületlenül meg volt védve a szövetségesek győzelmét — Miért nem jövünk Miért nem találkozunk a régi rátékkal? — kérdezte. Könnyű volt felelni, „mint dott kévé" hulltunk szét. Láti gondolni kellett arra, hogy ez az embertípus, amelyre az ősomlás után az újraéledőnak szüksége lehet; nem mint fitikusra, hanem mint demokráciában kipróbáltan megingathatlan, tudásában, műveltségében,jékozottságában oly kivételes kitatásokkal rendelkező munka Medve Miklós azonban már és később még inkább sokkal radtabb és betegebb volt, s emire újra kezdhette volna. Megnehezdett sora ellenére csendben és fe tűnés nélkül segített, akin ésdig tudott. Kistarcsára, járt ki dául s a ma,a változatlanul felnést kerülő módján emberek mentette meg. Egyre nehezebb idők közvetkedtek reá. S ő csendben és panas nélkül tűrte a nélkülözést s az ő hatalmasodó betegségét. A fejebadulás után a Kecskeméti úlban nagyon szerény lakásban todott meg mint társbérlő. Be't öreg ésszegény volt. Aminek hiányát időnként a legfájdalmas érezte: a szivar és a feketekávé. Hónapok óta már az utcára tudott lemenni, de azért mi dél iránt érdeklődött s milyenről tudott.. Nemrégen bevitték a várd ligeti . Szász-szanatóriumba, megoperálták. Utána, meghalt. H vannyolcéves volt. Utolsó szav ezek voltak: — Síromra dohánylevelet, szir és feketekávét tegyetek. Akik utolsó idejében ipoly azt mondják,hogy élete folyam írt kötetekre, való vera mára utána. Amennyire ellenőrizni tudom, soha nyomtatott sor nem jelent tőle. .HALADÁS-