Haladás, 1948 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1948-09-09 / 37. szám

HALADÁS Nem hiszek egy olyan út helyességében, mely külön a parasztságnak készül...I­SZÉLGETÉS Nem, egészen biztosan most talál­koztam először, Dobi Istvánnal, mis mégis ... Igazán zavartla­n vettem, mert a hangja... Hol és mikor? Ilyen, Mr. évivel ezenen­, Ede­lényben vagy Szikszón, már nem emlékszem pontosan, de hallottam ezt a hangot, Dobi István hangját, amim ezt mond­ta nekem: „A­ilág meg fog változni és a parasztság életformája sem lesz hosszabb életű, mint elnyomóié." Ezek a kissé vádló szemek már néztek így rám a nagykőrösi piactéren vasárnap délelőtt a nagytemplom harangjának bongás közben. „A szabadulást saját magunktól nem várhatjuk — pillan­tották ezek a szemek —, odafönt a gyárak vidékén bontakozik majd ki a kalapácsok ereje, de akkor elő kell ám venni a kaszákat is " A mozdu­­laait is láttam Szentesen, meg Fél­egyházán, meg Celldömölkön is, csak éppen Komáromiban nem, mert ott nem jártam és ezért nem találkoztam igazán vele, csak mindazzal, ami az ébredező parasztság értelmét elárulta. Most itt fittem vele egy nagy te­remben, amely a feudális Magyaror­szág nagyuraina­k ép­ül olyan megrendí­tően tágra, hogy elférjen benne a sok hatalom és terebélyes butaság. És ahogy ott ültünk, mintha csak egy kis szobává zsugorodott volna össze e pompázó helyiség, falus, tiszta szobává, barátságból és megértésből, így hát tulajdonképpen egy régi beszélgetést folytattunk, a­zt a beszél­getést, amelynek töredék szavait el­nyelte a csendőrség ordítása, azokat a pilantásokat váltottuk díjra, melyek vakká dermedtek a robbantások fé­nyétől és azokat a mozdulatokat fejez­tük be baráti kézfogássá, melyeket erőszakkal külön választott a gomdo® feudalizmus. — A parasztság — folytatta táz év után az igazi Dobi István — tulajdonhoz jutott és elnyerte az emberi jogokat. Tagadhatatlan, hogy a történelmi elzártságon kí­vül bizonyos földrajzi elzártság is hozzájárult helyzetének magányos jellegéhez. Az a fejlődési alap és szinte felmérhetetlen változás, amit a földreform jelentett a parasztság számára, ma m­ég sok tekintetben kihasználatlan. Sokszor gondolkoz­tam már azon, hogy azok a gon­dolati elemek, amelyek az ipari munkásság és az értelmiség erős fejlődésében olyan nagy szerepet játszottak, a parasztság gondolat­világába még nem jutottak el elég­gé. Miért nem? Ez­ nem ma­gyarázható a különállásnak emlí­tett okaival, ezért az elmaradásért felelősséget kell éreznüök azoknak, akik a parasztságot, mint egy kü­lön világot képzelik el. Ez a veszé­lyes romantika m­a már szeren­csére kezdi hatását elveszíteni. Sze­rintem a parasztság világképébe egy új elemnek kell helyet kapnia és ez az elem a nemzetköziség gon­dolata. Mert a parasztságnak nem­csak befelé, saját országának tár­sadalma felé kell erőszakolt határ­mesgyéit eltörölni, hanem kifelé is. A tíz évnek minden tanulságát­ és a jövőnek izgalmát éreztem át és régi emlékeim egyszerre renddé cso­portosultak, a töredék szavakból ha­tározott mondanivaló lett, a pillantá­sokból éles tekintet és tétova mozdu­latokból céltudatosság. És" így beszél­gettünk tovább, már nem emlékeztem, hanem értettem s a jövő ismét tá­gabb lett és világosabb előttem, mi­közben arra gondoltam, ho­gy milyen jó volna az értelmiség világkongresz­szusa után a parasztság Wroclawját PS írta. Gyárfás 3 Miklós megrendezni, mert az ipari munkás­sággal való szövetség ki fogja emelni a parasztságot is erőszakos határai közül és ez a hatalmas osztály is igényelni fogja a nemzetköziség gon­dola­tát, ezzel újabb biztosítékot adva a békének. Dobi István nem hit a paraszt­i életforma állandóságában. Hogyan is hihetne abban az életformában, amely látástól vakulásig­ való munkát jelent, asszonyaik, anyák és gyermekek ere­jének kihasználását, szabad idő nél­küli életet, kultúrától való elzártságot, egész­ségtelen építkezést, ijedelmeket és babonákat. Mert mi más lenne az a bizonyos „paraszti életforma", az örök törvény, ha nem ez? Miféle élet­formáról beszélgetünk történelmünk fölszabaduló...ig tartó tanulsága alap­ján, ha nem erről? Ha nem a rab­s­zolgaság feudalizmusban ápolt élet­formádról? A felszabadulás nemcsak a­­százezer holdas birtokokat törülte el, hanem ezt az életformát is. Ki merné a parasztságnak újból nyakába varrni a feudalizmus­ az örök élet­forma nevében? Hát ez bizony nem afféle beszélgetés a miniszterrel, nem csinált riport, kérdés- és feleletjáték. ..mi a vélemé­nye miniszter úr" riporter vigyorgás, hivatalos felelet a szöveg gondos át­nézésével, titkári beavat­kozzá­sal,­ ha­nem beszélgetés, heves és szenvedé­lyes találkozás, ahol a szavaiknak nin­csen politikai játékosságaik, diplomati­kus ravaszságuk, csak buzognak úgy, ahogy régen, ahogy tíz évvel ezelőtt, ahogy mindig, ha nem hazudni akar­nak, de teremteni valamit. — Nem hiszek az olyan út he­lyességében, amely külön a paraszt­ságnak készül. Csak az olyan út járható, amelyen mindenki közle­kedik. Ha úgy okoskodnánk, ak­kor az ipari munkásság, az értel­miség elől menekülnénk, de nem a jövőbe, hanem vissza a múltba, a kitaszítottságba. Kecsegtető szám­űzetésről pedig nem tudok. Előrehajolt é­s fogai közül csak­úgy szikráztak a szavak. Aztán foly­tatta: — Nem kívánok paraszti jöven­dőt a parasztságnak. Az élete le­gyen paraszti, ,mert mi más lehet­ne. Ott él a földön és megműveli, de nem az évszázados „hagyomá­nyok" alapján, hanem együtt a vá­rossal, az ipari munkássággal, az, értelmiséggel. A földműves vissza­adja a mérnöknek a cséplőgép megszerkesztését, a munkásnak a trák tárgytártásban őrlődött éveit, kenyeret ad nekik és gyümölcsöt. Nem lehet város és falu abban az értelemben, ahogyan eddig volt. Jó, legyen paraszti életforma, de villanyvilágítással és vízvezetékkel, tiszta iskolával, könyvtárakkal, szabad idővel és nem libákkal együtt növő gyerekek­kel. Legyen csak ilyen jövendő, de vájjon ne­vezhetem-e azt parasztinak? Alig­ha. Nem helyesebb, ha azt mon­dom, hogy emberi jövendő? Emberi jövendő, mert egyféle tartalma van, nem sandít mögötte az elkülönülés gondolata. Emberi jövendő, éppen olyan, mint a munkásságé vagy az értelmiségé. Hirtelen abbahagyta és mosolyogva rámnézett. Aztán­­kis idő­retíva még ennyit mondott: — Hát így gondolom valahogy. Nem kérdezte, hogy megértettem-e é­s arra sem kért, hogy írásomat előbb mutassam meg neki, mielőtt megje­lennék ez a beszélgetés. Ki tudja, mi­kor találkozunk megint és ahol? Ede­lényben vagy Szikszón vagy Celldö­mölkön és vele találkozom-e csak­ugyan, vagy újból Cak a hangjával, csak a pillanatásáival, csak a mozdu­lataival? Mindegy, így él az ember a hazájában és újra, meg újra találko­zik a szabadságot ép­tő néppel. Azzal, aki személy szerint Johasem határoz­ható meg, de mindig jelen van, egy­szer mint zsellér, egyszer mint fa­vágó és máskor mint miniszter.­ket kérdeztem meg. Szathmáry Pál­nak hívták az egyiket, Petik Bélának a másikat, az általános iskola nyolca­dik osztályának, növendékei, vagyis negyedgimnazisták ahogyan mi öre­gek még megszoktuk. Az eső nap so­kat még nem jelent, de a két diákon egy cseppet sem látszott, hogy külö­nösebben megzavarta őket a változás. Még csak a latin tanár­ volt benni ná­luk és az új osztályfőnök, mondták. Régi osztálytársaik majdnem mind visszajöttek és ha i­­gem­, nekik na­gyon rokonszenvesek az új tanárok ... A Református Gimnáziumnak a Ló­nyay és Kinizsi­ utca sarkán fekvő, nagy modern épületében is ezren felül van a diákok létszáma, mint az is­kola igazgatója. Kondór Kiss József mondja, aki mint a gimnáziumi tago­zat igazgatója az egyház, és mint az általános iskolai tagozat igazgatója, az állam alkalmazottja. A díszteremben találom még, ahol a négy gimnáziumi osztály növendékeinek, a volt felső­söknek magyarázza az állam és az egyház között megosztott iskola kü­lönleges helyzetét. Éppen arról van szó, hogy a diákautonómia kérdéseit hogyan oldják meg és hogy az iskola régi hagyományai szerinti karszala­gos folyosói őrök, akik a két legfelső osztályból kerülnek ki, továbbra is végezhetik-e ezt a munkájukat az ál­lami általános iskolai növendékek között. — A főigazgatóság részéről minden kérdésben igen nagy megértéssel ta­lálkoztunk — mondja az igazgató. — Az intézet református növendékekkel való utánpótlását sikerült biztosíta­nunk olyanformán, hogy az általános iskola felső osztályaiban a főigazga­tóság megszüntette Ht. iskola körzeti jellegét és református növendékeket fel lehet venni a főváros bármelyik kerületéből, az intézethez tartozó 100—120 személyes internátusba pe­dig református növendékeket felvehe­tünk az egész ország területéről. A tanári testület minden tagja helyén maradt, és bár erre vonatkozólag még nincs végleges megállapodás, az állam részéről megvan a hajlandóság arra, hogy ha az alsó általán­os iskolai tago­zat növendékeinek létszáma fele rész­ben református lesz, az intézethez re­formátus vallású tanítókat nevez­nek ki. Néhány fiatal tanárral beszélgettem és ők pontosan látják, merre vezet az ő útjuk és az iskola útja. •— Az egyház kezében megmaradt gimnáziumok előtt három út között tehet választani — mondja az egyik. —­ Ha a demokratikus életrenddel nyíltan szembeszállnak, el kell tűn­niök. Ha közönyösek maradnak, ideig­óráig fennmaradhatnak. De lehet harmadik út is, őszintén akarni a de­mokráciát, ami nemcsak a fennmara­dás, hanem a további fejlődés útja is. A református gimnázium, a „Ló­nyay", közel száz esztendős hagyo­mányaihoz — az iskolát a­z enyhülni kezdő abszolutizmus éveiben, 1859-ben alapították — marad hű, ami azok után, amiket hajlottam, alig lehet két­séges, ha az az igazi és szívvel-lélek­kel vállalt demokrácia útját választja. Az evangélikus egyház nagymúltú gimnáziumában, a Vilma királynő­úton, a ,,Fofor"-ban a tisztes szegény­ség kopottsága fogad, ami az épület külsejét iileti. Óraközben érkezem, a folyosókon csend, csak az egyik osz­tályból hangzik ki erőteljes zsoltár­ének. A kétfelé osztódás, állam és egy­ház között itt is ugyanolyan, mint a reformátusoknál, de itt a két tagozat­nak külön igazgatója van. Laki Tibor, a gimnáziumi tagozat igazgatója biztosít felőle, hogy az ál­talános iskola államosítása semmi na­gyobb zökkenőt nem okozott. Az evangélikus egyház vidéken egyetlen középiskoláját sem tarthatta meg, de Budapesten, éppen úgy, mint a refor­mátus egyház a Baár-Madais intéze­tet, az evangélikusok is megtartották leánygimnáziumukat is. Az iskola régi jellegének és hagyo­mányainak a megőrzése a Fasori gim­názium igazgatójának és tanárainak is a legfőbb gondja. A főigazgatóság itz is hozzájárult ahhoz, hogy az álta­lános iskolai tagozat növendékeinek megmaradhassanak az iskola régi diákjai, tekintet nélkül a körzeti be­osztás korlátozottságára. Másik bizto­saiés, az iskola hagyományai folyto­nosságának megőrzésére itt is, mint a református gimnáziumban, hogy az általános iskolai tagozatban tanító ta­­­nárokat is mind helyükön hagyták.­­ A legnyüzsgőbb, legélénkebb iskolai kép a Szent Domokos­ utcai Zsidó Gim­názium vöröstéglából épült modern épületében fogadott. Ebben a hatal­mas iskola-komprekszusban 1200— 1400 diák és diáklány tanul az álta­lános iskolai, a gimnáziumi és az ipari­­középiskolai tagozatban Az államosítás a zsidó gimnáziu­mot kevésbé érintette, mint a keresz­tény felekezeti iskolákat, mivel a zsidó felekezeti tanintézeteknek tan­ügyi igazgatás szempontjából azelőtt is sokkal szűkebb körű önkormányzat­ban volt részük, bár a tantestület tag­jainak választása azelőtt is, most is a hitközség joga.­­ Ezzel szemben mint Grünnfald Fü­löp igazgató elmondta, az egész is­kola felekezeti jellege csaknem száz százalékos. C­sak az ipari középiskola növendékei között vannak jelentékte­len számban nem-zsidó növendékek. Középiskolája több nincs is a zsidó hitfelekezetnek, csak a Szent Domo­kos-utcai mintaszerűen berendezett és egészen modern intézetük. Zsidó jel­legű, de egyébként államosított álta­lános iskolák vannak ezenkívül a Wesselényi- és a Dob-utcában, vala­mint a Rökk Szilárd-utcai és hasonló­képpen állami Rabbiképző Főiskola­­ mellett. Vidéken csak Debrecenben és Szegeden maradtak meg államosított, de egyébként a héber nyelv nagyobb méretű tanítása és a növendékek fe­lekezeti hovatartozandósága révén, zsidó jellegű általános iskolák. Grün­vxu­d igazgató szerint Magyarországon mintegy nyolcezerre tehető a zsidó vallású tankötelesek száma és ezek­nek körülbelül a fele jár államosított, de zsidó felekezeti jellegét továbbra is fenntartó, különféle fokozatú isko­lába.­­. iü. • — Ez a két szerény betű szignálta szaszon­hat esztendeig min-i­den hétfőn a német demokraták leg­­elterjedtebb és legjelentősebb lapjá­• nak a „Berliner Tageblatt-nakt a J vezércikkeit, amelyeket Theodor­e Wolff irt, aki a lapnak huszonhat •évig volt főszerkesztője, 1907-től , egészen 1833 februárjának addig a • fekete napjáig, amikor el kellett a • nácivá lett Németországból meneUüt­£nie. Ha nem pusztult volna el nyo­­morultul, szörnyű kínok közt Hitler A pribékjeinek a kezében, akik Nizzá­ban elfogták és Oranienburgba hur­colták, éppen ma lett volna nyolcvan esztendős. Igazi nagy publicista volt, előbb a császári, majd a vieinári Né­metország legnagyobb közírója, a " német próza " mestere, világlátott, 4 f okos és főképpen bátor ember, aki • kétszer is játszotta kitartó kötelesség­átadással az újságíró örök Kasszandra­szerepét — előbb I. Vilmos uralma­­ alatt, amelynek végét kísérteties pre­® cizitással jósolta meg előre, majd a • weimari Németországban, amikor­­ kétségbeesetten igyekezett felrázni a­­ német demokrácia nemtörődömséget­­ a nácizmus közelgő veszedelmével ^szemben. Göbbels egyszer a nácisajtó • egy értekezletén, amikor a náci újság-bírók rossz stílusát szidta, azt mondta: ...Melegen ajánlom az uraknak, olvas­­­gassák a Berliner Tageblatt régebbi­­ évfolyamaiban egy bizonyos T. W.­­ vezércikkeit. Az a zsidó úgy tudott • németül írni, mint csak kevesen eb­­ben az országban." Theodor Wolff 4 valóban tudott írni. A szó szoros­­ értelmében írt Sohase diktált, soha­­ írógépet nem használt, egy-egy vezér­• cikken két napig is dolgozott, minden • szavát, minden mondatát kétszer is­­ megfontolta, csiszolta, mielőtt leírta • volna. Hetvenöétéves volt, amikor fél­•­holtra verve, agyongyötörve lehúnyta­­ szemét az oranienburgi koncentrációs tábor kórházában. A sors nem adta • meg neki, hogy a felszabadulást meg­£ érhete volna, pedig a mai Németor­­­szágnak nagy szüksége lett volna az • ő tollára, tudására , és tekintélyére.­­ Neki viszont aliglia lett volna nagy • öröme a mai Németországban. ,,Die " Deutschen lernen nie" — írta egyszer­­ egy vezércikkében. Igaza volt — a­­ németek sohasem tanulnak. A piaristák, a Lónysy és a írta: Máthé Elek Hétfőn volt első tanítási nap az új tanévben. Sorra jártuk és lelkiismere­tes helyszíni szemlét tartottunk a fő­város négy legismertebb felekezeti­­középiskolájában. Az a közvetlen be­nyomásunk, hogy az új szellemmel és a forradalmi változások sokat igérő lendületével sikerült talá­lkoznunk min­den egyes esetben. Első útunk a Piaristák gimnáziu­mába vezeted. Reggel kilenc órakor, az első óra utáni szünetben érkez­tünk. Első pillanatra semmi változás nem látszott. A széles főlépcsőn pia­rista paptanár jött lefele. Mint ké­sőbb megtudtuk, az egyik hittanár, akit egyébként a teljesen világi kézbe került, ezre­­­ felüli diákot befogadó intézet rendes alkalmazásba átvett a katolikus növendékek vallásoktatá­sára. A falfülkékben híres piarista ta­nárok bronzból készül mellszobrait láttuk és tekintetünk megakadt May­va­.d József nevén, akinek görög nyelvtanából nemzedékek tanulták meg Homérosz és Platón nyelvének nyelvtani szabályait. Az első emeleten egymás mellett van a gimnáziumi és az általános is­kolai tagozat igazgatói irodája. Herzka Béla dr. a gimnáziumi tagozat igazga­tójától két fontos dogot tudtam meg, amiben bennne van az egész változás lényege. A Kossuth Lajos­ utca, a Váci­utca, a Piarista­ utca és a Dunapart között elterülő hatalmas épületnek a rendházat magában foglaló részét a változás nem érintette és a prímási rendelkezéssel tétlenségre kényszerí­tett piarista tanárok továbbra is az épületben laknak. A­ másik pedig, hogy a gimnáziumi tagozat mintegy négy­száz diákja változatlanul az intézet növendéke maradt. De ugyanez az eset a most általános iskolai felső ta­gozatba járó egykori „alsósok"-kal is, amint erről az általános iskolai tago­zat igazgatói irodájában értesültem. Kinn a folyosón két élénk tekintetű, tizenhárom-tizen­négy éves korukhoz képest igen önálló gondolkodású diá­ Az államosított textilipar látványos kiállítása az Őszi Vásáron •­­ I KG-OS SZERETETCSOMAGOT KÜLDHET NÉMETORSZÁGBA Rendelések felvétele : Központi telepünkön IX. Soroksári­ út 58. szám alatt és az ÖGZI VÁSÁRON lévő pavillonunkban. 99 99 KOZEMS­T (KÖZSÉGI ÉLELMISZERKERESKEDELMI RT. BUDAPEST)

Next