Halászat, 1954 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1954-07-01 / 4. szám
Ikre ügyeljünk . A halastavak feliszapolódásának lehetőségét a tógazdaság helyének megválasztásakor alaposan meg kell vizsgálni. A tógazdaság tavaiba kerülő víz mindig szállít magával több kevesebb hordalékot, amely a tó fenekén lerakódik és eliszapolódást okoz. Kismértékű iszaplerakódás előnyös, mert javítja a tófenék általában rosszabb minőségű talaját, trágyázó hatású, ha a hordalék jól trágyázott termőtalajról származik és fokozza a tófenék vízzáró képességét, ami homokos, tőzeges talajokon nagyon kívánatos. Nagyobb arányú hordaléklerakódás már káros, mert állandóan emeli a tófeneket és evvel csökkenti a tavak vízmélységét, esetleg olyan mértékben, hogy a tavak haltermelésre alkalmatlanok lesznek. Dombvidéki tógazdaságokban esetleg megvan annak a lehetősége, hogy a tavak töltéseit és műtárgyait már kezdetben olyan magasra építsék, hogy a feliszapolódás fokozódásakor magasabb vízszintet lehessen a tavakban tartani. Síkvidéki tógazdaságokban a tavakba vezethető víz szintje rendszerint alacsony és nagyobb feliszapolódás esetén csak motorikus emeléssel lehet a tavakba magasabb szinten vizet juttatni. Különösen nagy körültekintést igényel a feliszapolódás kérdésének megvizsgálása azokban a tógazdaságokban, amelyek torrensjellegű vízfolyásból kapják a táplálóvizüket, mert ezek rendszerint nagy menyiségű hordalékot szállítanak. Azoknál a tógazdaságoknál, amelyekhez teleltetők is épülnek, már a tógazdaság helyének megválasztásánál gondolni kell a teleltetőket tápláló csatorna jó és helyes vezetésének lehetőségeire is. A teleltetőket tápláló csatornáknak az egész teleltetési idény alatt mindig és minden körülmények között vizet kell szállítaniok, mert a csatorna üzemzavara a teleltetőkben lévő teljes halmennyiség pusztulására vezethet. A csatornákban üzemzavart a hófúvás és a csatorna vizének befagyása okozhat. Hófúvás szempontjából a kis bevágásban épült csatornák a veszélyesek, ezért ezek építését lehetőleg el kell kerülni. A befagyás ellen legjobban a víz sebességének a növelésével lehet védekezni mert — amint ismeretes — a sebesebben folyó vizek sokkal nehezebben fagynak be, mint a lassú folyásúak. Akármilyen nagy gonddal és körültekintéssel járnak is el teleltetők táplálócsatornájának megatervezésekor és építésekor, sohasem Az idén is fellépő hasvízkór járvány sok tóban 90%-ban, sőt 100%ban kipusztította ponty állományunkat. Felmerült a kérdés, egyáltalán kezeljük-e trágyákkal az ennek folytán üresen maradt tó vizét, vagy ha kezeljük, milyen módszert alkalmazzunk, hogy a tó termelékenységét legjobban biztosíthassuk a jövőben is. Egyes vélemények szerint nem szabad oldott, egyenletes elosztásban (Woynárovich elmélet szerint) alkalmazni ez esetben a meszet és a műtrágyát, mert így a trágyázott víz kihasználatlanul elfolyik lecsapolás alkalmával és nincs kihatással a jövő évi termésre. Ez esetben inkább lehet a csatornák hótól és jégtől való tisztogatását teljesen elkerülni, ezért a táplálócsatornát lehetőleg rövidre kell építeni, hogy az üzemzavarokat minél kevesebb munkával és minél gyorsabban lehessen megszüntetni. A hótorlaszok nagyon rövid idő alatt keletkeznek, a kis csatorna rövid idő alatt fenékig befagyhat, ezért ezeknek az akadályoknak elhárítása gyors beavatkozást kíván. Szükséges tehát, hogy valaki állandóan a közelben tartózkodjék. A teleltetők állandó őrzéséről is gondoskodni kell, mert őrzés nélkül túl magas lenne a teleltetőkben előálló halveszteség. Nagyobb tógazdaságnál a teleltetők közelében halőrnek kell laknia, kis tógazdaságoknál azonban az őrzés gazdaságosan csak úgy oldható meg, ha a tógazdaság lakott terület közelében van. Nagy tógazdaságok helyének megválasztásánál a teleltetők őrzése nem döntő, azonban kis tógazdaságoknál nagyon komolyan elbírálandó kérdés. (Gaál Elemér) darabosan kellene beszórni a meszet és a műtrágyát, hogy az a fenékre szállva, raktározódjék a jövő évre az iszapban és ezzel elősegíthetjük a jövő évi jobb termést. Nézetem szerint minden tógazda iparkodik kipusztult halállományát ,compóval, vagy pontyporonty ráhelyezéssel pótolni és üresen maradt vizét értékesíteni. A ráhelyezett kisponty tápláléka a plankton, melyet az általam is már használt Woynárovich-féle oldott állapotú víztrágyázással növelhetünk legjobban. Tehát kívánatos tovább is úgy adagolni a trágyaféleségeket, hogy állati és növényi plankton állományunk legkedvezőbb legyen. Ha a planktont nem tudná a behelyezett hal felhasználni, a fejlődés elérése után az úgyis elpusztul és fenékre szállva az aktív iszapréteg tápértékét növeli, finom elosztásban, mely a feltárásra legalkalmasabb. Ha darabosan szórjuk bele a trágyaféleségeket, azok iszapba esve körülzáródnak és feltárásra nem alkalmas módon helyezkednek el a tófenéken. Az őszi időben 10 fok alatti víz már lecsapoláskor úgyis planktonszegény, az élet legnagyobbrészt befejeződött benne és a tápérték raktározódott az iszapban, tehát nem viszi el a fáradsággal megtermelt értéket oly mértékben a víz, mintha azt darabosan dobáljuk a vízbe és nem tud feltáródni. Megtakaríthatjuk a Woynárovich-eljárással a takarmányt, mely ez esetben a víz haltelítettségétől függően egyáltalán elmaradhat vagy csak oly mértékben alkalmazható amint azt a hal növekedése megkívánja. Tóth József agronómus, Varászló. — a halastavak tervezésekor ? Hogyan meszezzük és műtrágyázzuk — — üresen maradt tavainkat ? Miunkában a töápító brigád, az alsó csákány vágások után pár hónapra már vígan lubickolnak a potykák új otthonukban. (Szalay felv.J 4