Halászat, 1956 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1956-05-01 / 5. szám

SZEGEDI —­­ HTSZ HÍRADÓ Nem is olyan könnyű feladat olyan szövetkezetben eredménye­ket — még­hozzá országosan is figyelemére méltó eredményeket — elérni, melynek vízterülete két folyóra és még vagy jónéhány tó­ra terjed ki. Nem bizony, ha meg­gondoljuk, hogy ez azt jelenti, hogy a szövetkezet egyik sarkától a­ másik sarkáig több mint 60 km-t kell utazni, ha az ember a szövetkezet minden tagjával ta­lálkozni kíván munkahelyén. Olyan tagság kell ehhez, mint amilyen a szegedi Kossuthé, ahol nem az egyéni értékesítés és az ilyen módon szerzett — kevésbé megnyugtató jövedelem — a cél, hanem a szövetkezet termelésé­nek a biztosítása. Ha nem így vol­na, el sem lehetne képzelni, hogy hogyan jutott be a szövetkezet központi halcsarnokába annyi hal, hogy a tervet 115 százalékra, a halbeadási kötelezettséget pedig még ennél is jóval magasabban teljesítették úgy, hogy éves hal­­beadási kötelezettségüknek már szeptember 29-én eleget tettek. A Halértékesítő Vállalat elis­merésképpen a Szövetkezetnek selyemzászlót, az elnöknek heren­di porcelánhalat ajándékozott. Az ünnepélyes átadáson képviseltette magát a Csongrád megyei Tanács és a Szegedi Halgazdaság. De ezt segítette az a tény is, amit a zárszámadás alkalmával számítottak ki, hogy a központi halcsarnokba beadott hal utáni jövedelme a halászcsárda üzemel­tetése miatt lényegesen az egyé­nileg elérhető ár felett volt. Úgy, hogy például a Szegedtől legtávolabbra eső marosi halászok a napi termelésüket minden nap összegyűjtötték és elvitték Juhász József szövetkezeti elnöknek, aki azt naponta, néhány mázsánál is többet vonaton szállította Sze­gedre és így a halak még rend­szerint élve érkeztek meg. De a többiek is, mint pl. az algyőiek, naponta 10 km-t hajlandók vol­tak kerékpározni, vagy vonaton ülni, hogy a szövetkezet részére előírt kötelezettségeknek eleget tudjanak tenni. Az előző évek so­rán a halászat nagy részét és a termelést is egyéni munkával tel­jesítették. 1955. évben rendsze­ressé tették a kollektív nagyhalú- Sügéresítés A vadhalat legtöbb gazdaságban külön telelőben gyűjtik. Itt talál helyet a fehér halak mellett az ap­ró kárász, csuka és sügér is. Erre a telelő medencére ugyan nem sok ügyet fordítanak a gazdaságok, le­halászására, a vadhalállomány eltá­volítására is csak akkor kerül sor, amikor már minden más tógazdasá­gi sürgősebb munka befejeződött. A gyakorlat szerint tehát a vadhalas telelő kiürítése jó későre marad. A sügér, mely nálunk a süllőt megelőzően kb. március végén, áp­rilis legelején ívik, nem zavartatja magát a telelőben és életében utol­jára itt is megüli a nászát. Ha figyelő szemmel végigvizsgáljuk a telelő szélét, szinte egymást szátokat, ahol több brigádot is összevontak és így dolgoztak És ha már itt tartunk a terv­szerűségnél, akkor hamar mond­juk meg, hogy a Kossuth-beliek nemcsak a mára gondolnak, ha­nem az 1954. évben az előző évek tapasztalatain okulva vették az ivadékmentést, megszer­vala­mint a fészkek telepítését. Ezt 1955. évben még jobban kifejlesz­tették, úgy hogy versenyt hirdet­tek az ivadékmentésben elérhető eredmények javítására. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a Szövetkezet tagjai egymás között felosztották a ren­delkezésre álló vízterületet és így minden tagnak megvan a maga területe, ahol a hal gondozásáról pl. a téli időben a jég lékeléséről s minden más gondozási feladat­ról, azonkívül az elért eredmé­nyekről a Szövetkezet vezetőségé­nek, illetve a közgyűlésnek be­számol. Juhász József nagybani érik a hálószerűen összetapadó ikraszemekből álló vastag füzérek. A lerakott sügérikra itt „védetten“ kel ki, és a fürgén úszkáló nagysze­mű sügérlárvák az elfolyó vízzel el­hagyják a telelőt. A telelőből elfo­lyó víz legtöbb tógazdaságokban új­ra halastóba jut. Semmi akadálya sincs tehát annak, hogy a védetten kikeltetett sügérlárvákból egészsé­ges ivadék fejlődjék. Mi pedig azon gondolkodhatunk, honnan az a sok fránya sügér, mikor az ősszel a ta­vakat jól lemeszeztük és télen át egy csepp víz sem volt bennük. (Mindezek leírását a helyszínen szerzett tapasztalat alapján láttam szükségesnek.) dr. Woynárovich Elek Az orvosi pióca, mint halkártevő. Ráragadt az ivadék szemére — és kiszívta azt. (Woynárovich felv.) 81

Next