Halászat, 1969 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1969-09-01 / 5. szám

ínycsiklandozó téma és látvány. A Ha­lászati Termelőszövetkezetek Szövet­sége immáron negyedszer szervezett halfőzőversenyt. Ezúttal a szolnoki Felszabadulás Halászati Termelőszö­vetkezet vállalkozott a vetélkedő meg­rendezésére és lebonyolítására. Ebben a rendkívül szélsőséges au­gusztusban sikerült versenyidőt ki­fogni. Az Alkotmány-napi hagyomá­nyos szép idő most is nagy tömeget csalogatott a IV. országos halfőző versenyre. Vessünk talán egy pillantást az ed­digi versenyek helyeire. Elsőízben Baján, az ottani Új Élet Halászati TSZ rendezett ilyen versenyt 1966- ban. Éppen ezért — a Bajai Napok keretében — 1967-ben is ugyanott tartották meg ezt a nemes versengést. Szó volt arról is, nem lenne helyes Baja részére kisajátítani ezt a nagyon hasznos és okos kezdeményezést. 1968-ban azután Szegeden a Kossuth HTSZ, majd idén Szolnokon a Fel­­szabadulás HTSZ rendezett országos halfőző versenyt. Vajon mi lehet a célja egy ilyen jel­legű versenynek, és azt a célt sikerül-e elérni ? Tudvalevő, hogy a világszerte iga­zán jó hírnévnek örvendő konyhánk, — amely sokrétűségével, választéká­val, az elkészítési módok sokaságával az ízek tobzódását tudja tálba vará­zsolni, s ezzel nagy megbecsülést sze­rez szakácsművészetünknek — a hal­ételek elkészítésében nem tudja fel­l. táblázat 2. táblázat mutatni azt a választékot, amelyi hírneve kötelezné. Halászlé, rántot hal, halászlé, rántotthal! Ez a válas­­ték. Igen! Propagandát kell csinálni jobbnál-jobb halételeknek. És eze elkészítése még csak nem is ördöngő­­ség! Másfél óra versenyidő alatt, — jobbak persze már 50 perc alatt ti­laltak — csodálatos ízeket lehet el­­varázsolni hazai halainkból. A közönséget meg kell és meg is le­het tanítani a jóféle halételek elké­szítésére. Ezt igazolta — immáro negyedszer — az a nagy érdeklődő­­s, ami a verseny egész idején töme­geket vonzott a színhelyre. Sajnos közönség megszavaztatása még nem megoldott, hiszen egy-egy versenyt mindössze 6 adag hal megfőzésére vá­lalkozik a verseny időtartama alat A jegyek erre a néhány adagra elővi­telben percek alatt elkeltek. A verseny két kategóriában zajlot Az egyik a halászlé, a másik az egyé halételek kategóriája. A IV. országi halfőző versenyre azok nevezhettél akik halászati termelőszövetkezt tagjai, vagy alkalmazottai. A nevezi díja 200 Ft volt. Kiírás szerint a versenyfeladat : Az I. kategóriában: 3 kg hal fe használásával nyílt tűzön halré főzé Kötelező vízfelhasználás legalább 3­1 ter. Főzési idő 90 perc. A II. kategóriában: Halpaprika halpörkölt, illetve egyéb halétel ké­szítése bográcsban. Főzési idő 90 per A zsűri elsősorban természetesen­­ elkészült halétel íz- és zamatanyaga értékeli, minősíti, de egyéb körü­lmé­nyeket is mérlegel, így nagyon lénye­ges a hal tisztítása, higiénikus és gyér munka. Nem kevésbé fontos, hogy a készíti elő a versenyző az ún. „hozzá­valót”, a hagymát, a paprikát stb. A hal előkészítése (tisztítása, szi­getelése, irdalása, stb.) korántsem olyan nagy munka, mint az a köztu­datban elterjedt. Néhány ügyes fogó és jó szerszám jelentősen leegyszerű­síti a hallal való munkát. A zsűri figyelembe vette azt is, hog az elkészült halétel mennyire tála­lható szépen, hogyan adagolható, es­­tétikai szempontból kifogástalan-e, az esetleges tájjeleget tükrözi-e. A bírálatot az általában 7 — 9 tag zsűri egyénileg végzi, és a kóstolás követően az elnöknek csak a szán­szerű végeredményt mondják be. A adott pontszám maximum 20 lein zsűritagonként. A szélsőségek kikü­szöbölése végett a legmagasabban i a legalacsonyabban értékelő zsűrit; pontszámát az elnök törli, s így megmaradandó 5 — 7 személy összes tett pontszáma alapján döntenek sorrendről. Bédai csendélet (Tóth János felv.) Név Hisz Pontszám Díj 1. Farkas József Bajai Új Élet 109 arany 2. Kovács Ferenc Paksi Vörös Csillag 108 arany 3. Bognár József Hódmezővásárhelyi Ady 99 arany 4. Rózsahegyi Istvánná Szolnoki Felszabadulás 86 arany 5. Gémes Jánosné Szegedi Kossuth 85 ezüst 6. Szita Ferencné Szolnoki Felszabadulás 78 ezüst­ 7. Kovács Mária Szolnoki Felszabadulás 76 ezüst 8. Kondor Jánosné Csongrádi Haladás 72 bronz 9. Cseri Károly Szolnoki Felszabadulás 71 bronz 10. Sztepanov György Szolnoki Felszabadulás 72 bronz ] 1. Soós Istvánná Fehérgyarmati Rákóczi 63 bronz Név Hisz Pontszám Díj 1. Varga Piroska Gyomai Viharsarok 118 arany 2. Farkas József Bajai Új Élet 107 arany 3. Rózsahegyi Istvánná Szolnoki Felszabadulás 100 arany 4. Sipos István Paksi Vörös Csillag 90 ezüst 5. Raffás György Gyomai Viharsarok 89 ezüst 6. Gémes J­ánosné Szegedi Kossuth 86 ezüst 7. Hárskúti János Gyomai Viharsarok 83 bronz 8. Szita Ferencné Szolnoki Felszabadulás 83 bronz 9. Sztepanov György Szolnoki Felszabadulás 78 bronz /44

Next