Siketnémák, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-12-01 / 12. szám
Ш. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM, 1952. DECEMBER KOUVNK LEGNAGYOBB EMBERE... Sztálin elvtárs decemiber 21-én tölti be 73. életévét. 1879. évi december 21-én született a tifliszi kormányzóságban, Goriíban. Apja parasztcsaládból származott. Foglalkozására cipelsz. Édesanyja jobbágyi család gyermeke. Sztálin elvitárs az elemi iskoláit 1894-ben végezte el. Jó tanuló lévén, tanára ajánlatára a tifliszi pravoszláv papi szemináriumba iratkozott be. A marxizmus Oroszországban is gyorsan terjedt és hatalmas lökést adott a szociáldemokrata munkásmozgalomnak, amelyet Lenin vezetett. A tifliszi szeminárium az időben a narodnyik nacionalista és marxista internacionális ifjúságnak volt a melegágya. A fiatal, 15 éves Sztálin a papi környezetbe nem tudott beilleszkedni, felvette a kapcsolatát a marxista körökkel. 1897- ben Sztálin a papi szemináriumban a marxista szeminárium tanulóköreinek a vezetője lett, 1898-ban pedig belépett az oroszországi szociáldemokrata munkáspárt tifliszi szervezetébe. Sztálin állandóan képezte magát. Tanulmányozta Marx «Tőké »-jét, a Kommunista Párt kiáltványát. Megismerkedett Lenin műveivel, ami nagy hatással volt reá. Elhatározta, hogy mindenképpen találkoznia kell vele. Sztálin állandóan és sokat olvasott, képzett marxistává művelte magát. Illegális munkásgyűléseken vesz részt, röplapokat ír, sztrájkokat szervez. Amikor Sztálin aktív forradalmi tevékenységét megismerték, a papi szemináriumiból kizárták. 1900-ban jelent meg Lenin szerkesztésében az Iszkra (Szikra) c. újság. Sztálin azonnal felismerte Lenin rendkívüliségét és nagyságát, felfedezte, hogy nemcsak vezetője, hanem egy új típusú pártnak a megteremtője. Sztálin határtalanul bízott Leninben, pedig még nem is látta, csak a műveit tanulmányozta, s így lett hűséges tanítványa. Sztálin 1903-ban úgy ismerkedett meg Leninnel, hogy a szibériai száműzetésében levelet kapott tőle. 1904-ben megszökik, hogy forradalmi munkáját folytassa. 1905-ben küldöttként vett részt Tamimerforsban, az összoroszországi bolsevikek konfferenciáján, ahol először találkozott Leninnel. Mint kiváló vezetőt beválasztották a szerkesztőbizottságba, amelyben Leninnel együtt dolgozott. Sztálin már 1905-ben megmondotta volt, hogy az orosz forradalom éppen olyan elmaradhatatlan, mint a napfelkelte. Az 1905-ös forradalom leverése után Lenin és Sztálin is illegalitásban folytatták munkájukat. A cári kopók érezték, hogy Sztálin személyében veszedelmes forradalmárral van dolguk. 1902 és 1913 között hétszer tartóztatták le, hatszor volt száműzetésben, ötször szökött meg. Utolsó száműzetéséből a forradalom szabadította ki. Sztálin elvtárs Leninnek legjobb munkatársaként a Nagy Forradalom előkészítésében hatalmas munkát végzett. Lenin elvtárs halála után Sztálin a legnehezebb időkben, imperialista államok közepette, biztos kézzell vezette az első szocialista államot a fejlődés útján. 1941-ben a fasiszta Németország, sorozatos győzelmeitől megrészegülve,hitszegő módon megtámadta a Szovjetuniót abban a reményben, hogy hat hét alatt végez vele. Sztálin elvtárs bölcs vezetése szétzúzta a fasiszták számításait. Az amerikai imperialistáik és csatlósaik Hitler nyomdokain haladva, most a harmadik világháborút akarják kirobbantani. 1939-ben Hitlernek, a népek becsapásával sikerült a II. világháborút kirobbantania. Azóta azonban nagyot fordult a történelem kereke. A Szovjetunió vezetésével kialakult a világ leghatalmasabb szervezete, amilyenre még nem volt példa a történelemben. Ebben tömörülnek a világ leghaladottabb népei, vallásra, fajra és politikai állásfoglalásra való tekintet nélkül, oly hatalmas szervezet, amelynek megvan az ereje ahhoz, hogy lefogja a tömeggyilkosaik kezét. A békemozgalmunk megindulásakor a háborús uszítók gúnyosan mosolyogtak és azt mondották, hogy aláírásokkal nem lehet a békét megmenteni. Ma már reszketnek azonban attól a hatalmas erőtől, amelyet a béketábor képvisel. Hogy még ma is békében élhetünk, elsősorban is a nagy Sztálinnak köszönhetjük, aki életét az emberi haladás szolgálatába állította. 73. születésnapja alkalmából kívánunk Sztálin elvtársnak hosszú életerőt és egészséget, hogy nagy művét be tudja fejezni és az emberiség milliós tömegeit kivezethesse az imperialista elnyomás alól. Az elnyomottak élete napról-napra elviselhetetlenebbé válik, nem utolsó sorban a háborús készülődések következtében. Sohasem felejtjük el Sztálin elvitárs bölcs szavait, amikor azt mondja, hogy a béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke ügyét és végig kitartanak mellette. A békét nemcsak óhajtani kell, a békéért harcolni is kell. Vajjon mit tettél ennek érdekben? A világ valamennyi tájáról ezekben a napokban a népek gondolata és hálája a Kreml felé száll, afelé a Nagy Ember felé, aki mindnyájunk békéje felett őrködik. A történelem folyamán még nem fordult elő, hogy ember annyit tett volna az emberek jobb életének kialakításáért, mint Sztálin. Ez teszi őt naggyá és halhatatlanná. Neve ismert Kelettől Nyugatig, Északtól Délig. A legeldugottabb földi helyeken is mindenki tudja már, hogy Sztálin a békét jelenti. Elljen a hatalmas béketábor és annak szeretett, bölcs vezére a nagy Sztálin! Országos gyógypedagógiai konferencia A jubileumnak jelentős eseménye volt a kétnapos országos gyógypedagógiai konferencia. Közoktatásügyi Minisztérium a nevelők részére rendezte december 1-én és 2-án a minisztérium Petőfitermében. A konferencia iránt oly nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy a terem szűknek bizonyult. Az időtartamát is szűkreszabottan tervezték meg. Hat hosszú, igen érdekes és fontos előadást tűzött a rendezőség a tárgysorozatra, de nem adott elég időt a megvitatásra. Szövetségünket különösen Illyés Gyuláné előadása érdekelte, amely a fogyatékosok munalehetőségeinek kiszélesítéséiről szólott. A Belügyminisztérium részéről Gál Jánosné, a szövetségünk részéről Győri János szóltak hozzá, de még sok hozzászólás lett volna, a vitát azonban az idő előrehaladottságára való tekintettel, lezárták. E témának a megbeszélésére, alapos megvitatására sem lett volna sok a két nap. A tanulságot ebből le is kell vonni, s a legközelebbi konferenciát másként kell megrendezni. A tanácskozás egyébként a Közoktatásügyi Minisztérium ügyszeretetéről, demokratikus érzéséről tett tanúságot, hogy a legilletékesebbekkel, a nevelőkkel, a gyógypedagógusok legjobbjaival ült le egy asztalhoz, hogy a jövő tennivalókat megbeszélje, a reformoknál a magyar gyógypedagóga vezetőit, Bárczi Guszávot és társait meghallgatja A határozati javaslat tárgyalásakor a jelenvoltak nagy örömére Laczkó István osztályvezető több fontos reformot jelentett be, amelynek teljesítéséhez, ezek között nélkülözhetetlen intézményeink felállításához a nagyothallók iskolájának megszervezéséhez, a minisztériumi hozzájárult. Az előadások mind köztetszéssel találkoztak, mindazonáltal ezek közül is kitűnt Bárczi Gusztáv ,dr. főiskolai igazgató előadása: A nervizmus hatása a magyar gyógypedagógia fejlődésében», s amelyet nagyszerűen egészített ki Győrffy Pál igazgató «a pavlovi fiziológia alkalmazása a síké:némák beszédnevelő munkájában». A konferenciát dr. Vadász Jánosné főosztályvezető vezette igen körültekintően. Hogyan gondolkodnak a siketnémák? Válasz Kanizsai Dezsőnek A „Siketek és Nagyothallók Lapjá”-ban az átlag siketnémák értelmi színvonalát messze meghaladó cikkét nagy érdeklődéssel olvastam. Mint iskolázott, művelt siket készséggel bocsátom tapasztalataimat, megfigyeléseimet a kérdéssel foglalkozó gyógypedagógusok rendelkezésére. Hogy a normális siket gyermek milyen értelmi képességgel kerül az intézetbe, az nagyrészt attól is függ, hogy hallását mikor vesztette el és hogy a család, a környezet foglalkozott-e vele, vagy pedig teljes némaságra kárhoztatva vegetált. Ahol a dolgozó szülők nem érnek rá törődni, foglalkozni siket gyermekükkel, ott a gyermek szellemileg alig fejlődik, kizárólag látás, megfigyelés alapján szerzi „szellemi kincsét”. Ahogy a vakoknál a tapintási képesség fejlettebb, a siketeknél a látás útján való megfigyelési képesség pótolja többé-kevésbbé a hallás hiányát. E téren nagyon sok tapasztalattal rendelkezem. Sorstársaim élete, problémái, ügyei mindig melegen érdekeltek. Néhány évtizede a soproni intézetben megfigyeltem két teljesen néma 5—6 éves siket leányka „beszélgetését”. Szeptember derekán már megszokták az intézeti rendet, de az otthon képe, emléke még élénken vibrál bennük. Az egyik fekete, dróthajú, anyátlan, a Menhelyből került az intézetbe, a másiknak szőke, selymes haja az anyai szeretet gondosságára vallott, ő „vitte a szót”. Egészen eredeti, primitív kézjelekkel mesélgette: az apja, az anyja, a testvérei milyenek, mit csinálnak, hogyan mozognak, miféle és hány állatjuk van. Nagyon szeretik őt. Anyja ölbe veszi, simogatja, megfésüli és piros szalagot köt a hajába. (Hogy piros, azt azzal jelzi, hogy mutatóujját végighúzza a száján, amely csakugyan piros, mintha rúzzsal kenték volna be.) A másik, aki eddig áhítattal figyelt, itt elsírta magát. Jónak láttam odamenni és jelelve megkérdeztem: miért sírsz? A kis szőke felelt helyette éspedig. •„Azért sír, mert az ő mamája nem köt piros szalagot a hajába.” Soha sem felejtem el ezt a jelenetet. Gondolkodás, értelem, logika, mély érzés van benne. Más alkalommal a kertben olvasgattam, s kedvencem, az I. osztályos kis leány játszott körülöttem. Egyszer csak örvendezve szalad hozzám, s mutogat a bokrok felé: ott, ott és szétterpesztett ujjait, hüvelykujjával a homlokát érinti. Nézek oda ... hogy kerülhet ide kakas? Persze, hogy nem kakas volt, egy kis veréb ugrált a bokrok között. Csőre van, szárnya van — ezzel a logikával talán a sast is kakasnak mondta volna. A beszélni nem tudó siketnémáknál a hasonlóságoknak nagy szerepük van. Számtalan más megfigyelésemet abban összegezhetem, hogy a cikkíró feltevése helytálló: „ ... beszédfejlődése kezdeti fokán, de primitíven már jelelni tudó siketnéma gyermekek optikai képekben és mozgásjelekben gondolkodnak”. Gondolkodásuk — precíz hasonlattal élve — talán olyan, mint a némafilm. Minél normálisabb az értelmük, a képek annál pozitívebbek, ellenkező esetben negatívak. A kis néma gyermekek egymás között gátlás nélkül eljelelik mindazt, amin gondolkodnak, mindazt, ami emlékezetük még szűk és homályos kamráját csak betölti, — de ha én, a felnőtt faggatom őket, vajmi ritkán sikerül spontán megnyilatkozásra bírni, többnyire reménytelen arckifejezés válasz. De az oktatók a pedagógiai művészettel mindegyik ilyen néma szájhoz megtalálják a megfelelő kulcsot, amivel szólásra bírhatják. Ebben a művészetben fontos szerepe van a szeretetnek, a gyermekekhez való kedvességnek, ami minden gyógypedagógusnak nélkülözhetetlen fegyvere. A beszédfejlődés folyamata alatt a megtanult szavak, mondatok használata nem mindig szorítja ki a kézjeleket. Sok siketnéma még felnőtt korában is jelekben gondolkodik. Ismerek olyan sorstársat is, aki jelelve szokott magában morfondírozni. Egymást közt is szívesebben jellelve társalognak, gyakran még műveltebbek is. A hallókkal pedig úgy beszélnek, hogy a jelekben gondolt mondanivalójukat mintegy „lefordítják” hangzó beszédre. Ez annál jobban sikerül, minél több szókinccsel rendelkezik az illető. Szemléltető példa erre, amikor a magyar anyanyelvű egyén megtanul franciául. Ha tud is franciául, természetesen inkább anyanyelvén gondolkodik. Ha összekerül egy született franciával, a magyarul gondolt mondanivalót több-kevesebb agymunkával francia szavakra fordítva teszi közölhetővé. És minél jobban elsajátítja valaki az idegen nyelvet, annál könnyebb és gyorsabb a lefordítás. Az már a nyelvben való tökéletesség jele, ha az anyanyelv helyett közvetlenül a tanult nyelven formálódnak meg az agyban a gondolatok és a hangzólyamatos, beszéd így könnyed, részinte élvezetesnek mondható. De hány siketnéma jut el idáig? 90 százaléka talán soha. Ha gondolkodásuk normális, okos, praktikus és az intelligens jelzőt sem lehet megvonni tőlük, a hangzó beszédjük, kiejtésük, kifejező készségük nem mindig tiszta búza. A pedagógia egyre fejlettebb lesz. A szakismeretek mellé igénybe veszik a modern segédeszközöket. Nem tudom, hogy a filmoktatást milyen mértékben és formában alkalmazzák a gyógypedagógiában. Véleményem, hogy a filmroppantul megkönnyítené a gyógypedagógusok nehéz munkáját. A szájról leolvasás, a