Siketek és Nagyothallók, 1965 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1965-09-01 / 9. szám

2 AZ ÚJ TANÉV KEZDETÉN... „Ugyan, mit számít a fül siketsége, amikor a szel­lem hall? Az egyedüli, az igazi siketség: — az érte­lem siketsége!” Az idézett mondat Victor Hugótól, a halhatatlan szel­lemóriástól ered. Ez az örök­becsű aranymondás lebeg szüntelen előttem. Különösen ilyenkor, amikor újra ki­nyitják kapuikat az iskolák. Megkezdődik a tanítás, el­kezdi munkáját a továbbkép­zés, a művelődés... Kell, hogy a sorstársak, tag­társak is mélyen elgondolkoz­va álljanak a tanév kezdetén. Ez a nap egyike a legjelentő­sebb, legmaradandóbb epi­zódja életünknek. S végig a tanév minden tanulással töl­tött napja, felér egy-egy ér­tékes ajándékkal. Tanulás ál­tal kapjuk a nélkülözhetetlen szellemi táplálékot, a­­ tu­dást. Szövetségünk, a népi állam­­rendszer jóvoltából két kéz­zel nyújtja a tanulási, műve­lődési lehetőségeket. A szo­kásos továbbképző tanfolya­mok, szemináriumok mel­lett adva vannak a félbema­radt általános iskolai tanul­mányok folytatása, a tovább­tanulni kívánók részére a kö­zépiskolai oktatás a Dolgozók Esti Iskolája keretében, va­lamint különféle ismeret­­terjesztő — kulturális előadá­sok, melyek mind a tagság művelődési igényeinek kielé­gítését szolgálják. Ezúton is felhívjuk a tag­társakat, sorstársakat, élje­nek az adott Jelentkezzenek lehetőségekkel, minél többen a fent vázolt oktatások vala­melyikére és vegyenek részt az ismeretterjesztő előadáso­kon, kultúrrendezvényeken és kapcsolódjanak be az olvasó­mozgalomba. Mindez a tag­társak, sorstársak jól felfo­gott érdeke. De érdeke szö­vetségünknek, sőt népi álla­munknak is. A Siketek Világszövetsége ugyancsak ezekre hívja fel a világ sikereit minden adódó alkalommal. Erről írnak szak­lapokban,­­ folyóiratokban, könyvekben és erről beszélnek kongresszusokon, közgyűlése­ken, konferenciákon és a si­ketek nemzetközi napján. Szívleljük meg Victor Hugo intését: „Az egyedüli, az iga­zi siketség — az értelem si­ketsége”, s nagy akarással, igyekezettel képezzük, mű­veljük magunkat, hogy büsz­ke öntudattal mondhassuk el: „Ugyan, mit számít a fül siketsége, amikor a szellem hall N. E. { Minden sorstársat a szövetségbe! Minden tag­társ rendezze tagdíját! Augusztus hónapban 51 volt az új tagok száma. E terüle­ten a vonatkozó időszakban Hódmezővásárhely került az élre 12 új tag beszervezésével. Kisvárda a 11 új tagot még júliusban szervezte be a köz­ponti kiküldöttek és a tanácsi­­ szervek közreműködésével. Lapunk augusztusi számában közöltük is ezt, így az új ta­gokat a belépési nyilatkozatok késői felterjesztése­ miatt nem július, hanem augusztus hó­ban vehettük csak nyilvántar­tásba. Figyelemre méltó Pécs és Nyíregyháza 5—5 új tag szerzése. Augusztus hónapig az ez évben beszervezett új tagok száma 386. Ezen a téren is­mét Hódmezővásárhely vette át a vezetést. Debrecen előbb­re lépett, míg a 10. helyet az utolsó helyről felzárkózott Kisvárda foglalta el a fentebb ismertetettek szerint. Szolgál­jon tanulságul, hogy mily döntő szerepe van a tanácsi szervek közreműködésének. Nyíregyháza is előbbre került. A vonatkozó időszak hullám­zása egyes csoportokat, fióko­kat és részleget kissé vissza­vetett, s Szombathely után Veszprém a sereghajtó. A tagdíjfizetés százalékos teljesítéséről augusztus hó­napban szabadságolások miatt nem készült kimutatás. punk októberi számában ma­is­mét beszámolunk az e téren elért eredményekről. Fel, a taglétszám további emeléséért! Fel, a tagdíjfizetés mielőbbi teljesítéséért! II. Taglétszám-szaporulat 1965. augusztus 31-ig. Fő He- Csoportok ►4 lye- Fiókok 7és Részlegeik> 1 1. Hódmezővásárhely 12 58 2. Nagyothallók2 56 3. Budapest4 49 4. Kecskemét9 42 5. Szeged— 29 6. Pécs5 26 7. Sopron— 17 8. Baja— 15 9. Debrecen1 11 10. Kisvárda 11 11 11. Cegléd— 10 12. Békéscsaba— 9 13. Kaposvár— 8 14. Miskolc— 7 15. Győr1 7 16. Nyíregyháza5 7 17. Vác— 6 18. Nagykanizsa— 6 19. Makó1 6 20. Szombathely— 5 21. Veszprém— 1 összesen: 51386 MEGHÍVÓ A budapesti KISZ-szervezet szeretettel meghív mindenkit az október 2-án, szombaton, este 8 órakor kezdődő, reggelig tartó SZÜRETI BÁLRA. Zenekar! Büfé! Tombola! Szőlőlopás KISZ-szervezet * 6 «5TKFTFK ?S NAKYOTHAI Г«Ъс ICS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Augusztus 4-én Szentesen, 15-én Kunszentmártonban tar­tottak fogadónapot. Mindkét alkalommal voltak új belépők. Augusztus 19-én vezetőségi és aktívaértekezletet tartottak 41 tagtárs részvételével. Vida László csoporttitkár beszámolt a Debrecenben tartott országos titkári értekezletről. Dezső Sándor, Hadik Demeter, Szarvas György felszólalásai­ra a csoporttitkár válaszolt. Előzetes megbeszélés után szeptember 3-án Vida László csoporttitkár felkereste a vá­rosi tanács eü. osztályán Si­mon Istvánná főelőadót és tá­jékoztatta a csoport életéről, munkájáról. A csongrádi és környékbeli tagtársak részére is tartanak fogadónapot. VESZPRÉM Augusztus 20-án megyei ta­lálkozót rendeztek. A beszá­moló és a feladatok megbeszé­lése után a helybeli sorstár­sak kalauzolásával megnézték MISKOLC Augusztus 20-án, alkotmá­nyunk rendeztek­ ünnepén ünnepséget Az összejövetelen nagy számban vettek részt a miskolci és a vidéki sorstár­sak. a vidám- és vadasparkot, vala­mint a város nevezetességeit. A megjelentek igen jól érezték magukat. Sorstársak kívánságára ok­tóberben ismét rendeznek megyei találkozót, egybekötik szüreti bállal. KECSKEMÉT Augusztus 14-én Kiskunha­lason tartottak szervezőgyű­lést. Részt vett a megyei ta­nács szociálpolitikai előadója, Kancsár Istvánné. Kilenc új sorstárs lépett be tagjaink kö­zé. SZOMBATHELY Körmend járási székhelyen augusztus 1-én tartottak szer­vezőgyűlést. A kívülálló sors­társak örömmel próbálták ki a halláserősítő készüléket. Szegedről jelentik Augusztus 20 ünnepén zsú­folásig megtelt a kultúrte­rem. Koós József csoportel­nök ismertette alkotmányunk jelentőségét. Üdvözölte jugo­szláviai vendégeinket. Vol­tak Szabadka, Újvidék, Tö­­rökbecse, Zombor, Zrenja­­min városokból sorstársak és sorstársnők. Több napon keresték fel a helyi csopor­tot, csodálták a szép, tiszta he­lyiségeket, sok felvételt ké­szítettek a csoport életéről. Voltak vendégek Budapest­ről, Békéscsabáról, Kapos­várról, Kecskemétről. Külföldi vendégeinknek Bá­lint csoporttitkár lapunkból tiszteletpéldányt adott, hogy az otthoniak is lássák, ho­gyan élünk, dolgozunk. Bálint titkár beszámolt az országos és átadta titkári értekezletről a legkulturáltabb csoport címért indított ver­seny III. helyezéséről kapott oklevelet. A tagság lelkesen megtapsolta. A csoport helyiségeiben külföldi sorstársak, akik Sze­n­geden jártak a tanintézet­be, örömmel találkoztak ré­gi iskolatársaikkal. Volt öröm, ha egymásra ismertek és pek, előkerültek a régi fényké­Jugoszláviából még so­ha nem volt egyszerre annyi vendég, mint most. B. S. L. Emlékezés 20 évről Április 4-én múlt 20 hogy felszabadított minket éve, fasiszta elnyomás alól a Szov­­­jetunió. Erre emlékezett az egész ország: sajtó, rádió, te­levízió. Emlékeztünk, hol kezdtük, mennyit fejlődtünk azóta. A romok helyén új há­zak épültek. Sokat fejlődtünk anyagi s kulturális szempont­ból is. Minderről emlékez­tünk. De mi, siketek, másról is. Hogyan fejlődtünk, mit kaptunk a társadalomtól? Mert mi nagyon mélyről kezd­tük. A magam személyes tapasz­talatáról számolok be. Szörnyű, háborús élmé­nyeim nincsenek. Anyámtól s másoktól értesültem erről. Felszabaduláskor kezdtem csak eszmélni, mert olyan ki­csi voltam... 3 éves. Csupán epizódokra emlékszem, hogy ruhástól, cipőstől fektetett le 1965 SZEPTEMBER HÁHN BÉLA EMLÉKEZETÉRE Háhn Béla, szövetségünk egyik legrégibb tagja, július 3-án, 62 éves korában, elköl­tözött az élők sorából. Régen azt mondta magáról, hogy ő kétszer született, elő­ször a világosságra, később a sötétségre. Háhn Béla születése óta si­ket. A Bethlen téri siketek in­tézetéből való kilépése után belvárosi cipészmesternél inaskodott. Abban az időben történt, hogy siket bátyja, Vilmos, szabósegéd, súlyos betegségéből kigyógyult ugyan, de látóideg sorvadása vakságot okozott. Béla test­véri szeretettel nyújtotta fe­lé segítő kezét. A sors szeszélye folytán másfél évvel később ő is — a bátyjáéhoz hasonló körülmé­nyek között — elvesztette lá­tását. Erős akarattal sikerült el­sajátítani az utcán az egyedü­li közlekedést. E sorok írója az 1930-as években egészen véletlenül szemtanúja volt, amikor a világtalan Béla fe­hér botjával egy idős vidéki siket látó asszonyt a Szív ut­cáig szépen vezetett. A 19 éves Béla a vakok foglalkoztató intézetébe ke­rült. Ügyes kezével hama­rosan test is, megtanulta a kereke­s helyzet miatt rossz gazdasági hosszú évekig munkanélküli volt. Bátyjával nagy szegénységben éltek. A német megszállást a get­tóban nagy szerencsével meg­úszta, míg két sorstársa, Friedmann Dezső és Hersko­­vics Ödön az éhség következ­tében elpusztult. Hazánk felszabadulása után a Fővárosi Seprő- és Kefe­gyártó Vállalatnál serényen dolgozott. Boldog örömmel mondta, hogy az emberi nagy közösség, az egyenlőség test­véri, jó érzése, a munka szeretete, mert munkája után megbecsülés jár a dolgo­zónak, sok szépséget adott ne­ki. Minden vasárnap délután szövetségünk székházának társalgójában csendesen ülve élénk érdeklődéssel hallgat­ta végig a melegszívű siket­vak ember az elbeszéléseket a bel- és külpolitikáról, sportról és egyéb aktuális dol­o­gokról. Ezen az úton tudomá­sára jutottak a heti esemé­nyek. Háhn Béla rendkívül ér­telmes ember tudott marad­ni az örökös csöndben-sötét­­ségben, meg tudta őrizni em­beri méltóságát az élet pere­mén. Meg vagyok győződve, hogy emléke maradandó lesz mind­nyájunk számára, akik része­sei voltunk őszinte szereteté­­nek. Breuer Andor Újszerű közgyűlés A Siketek és Csökkent mun­­kaképességűek Ktsz félévi közgyűlését hajókirándulás­sal egybekötve tartotta meg. Reggel hajón mentek Csongrád felé, Mártélyra a ktsz dolgozói, ott ebédeltek és este jöttek haza. Faragó Károly elnök ezút­tal is jelentős eredményekről számolt be. Ambrus Béláné főkönyvelőnő a munkaver­seny-eredményeket ismertet­te. Sorstársaink közül Bör­­csök Szilveszterné, Földesi Rudolfné, Fái Erzsébet­ és Sarró József kaptak pénzju­talmat. A dolgozók egy kellemes nap emlékével tértek haza a kirándulással egybekötött köz­gyűlésről. vezetőségét Üdvözöljük a ktsz az újszerű köz­gyűlés alkalmával. B. S. I*. A két Kerekes Anna önfeledten an­dalogt­ak a te­mető keskeny, kanyargós út­jain. Egyedül akartak lenni és a lehetne nagyvárosi ember hol igazabban egyedül, mint a halottak birodalmá­ban? Egyszerre léptek. Kar­juk a lépések ritmusára ös­­­sze-összeért. Egymás kezét fogták, néha egymásra mo­solyogtak és gyengéden meg­szorították egymás kezét. Ez a kézfogás szimbolikus volt. Annak a csöppnyi kis kezét érezték meleg tenyerükben, aki boldog ígéretként az as­­­szonyka szíve alatt élte meg titokzatos, de annál valóságo­sabb életét. Az egyik behorpadt sír lá­bánál szomorúfűz álldogált. Lehajlott ágai, mint gyászoló özvegy fátyola, hullottak alá. Levelei, mint megannyi fáj­dalomtól megdermedt könny­csepp. A fiatalasszony szeme vé­­gigsiklott a síron. Buján be­nőtte a fű és a gaz. Mélyre süppedt, már csak A hajdani fejfából a függőleges szár m­agaslott felfelé. A kereszt vízszintes ága a tövében he­vert. Az eső mosta, vihar­­letörte lécen még eléggé ki­vehetően feketéllett a felírás. Az asszonyka megállt, leha­jolt, kibetűzte: Kerekes Anna, élt 22 évet. Felegyenesedett, totta a párja kezét, megszort­mintha mondta volna: — Nézd. A fiú is lehajolt. Elolvasta ő is a felírást. Aztán az as­­­szonyfiára nézett. Az asszony­ka arcán csodálkozás, szoron­gás, döbbenet tükröződött. Saját nevét, saját életkorát olvasta a korhadozó fejfán, hiszen őt is Kerekes Annának hívják, ő is 22 esztendős. A szőke férfi szavak nélkül, is megértette kicsi Rámosolyodott erős, asszonyát, bátorító mosolygással. Némán mozgó ajkakkal tagolta a szavakat: — Te már nem Kerekes Anna vagy, hanem Kiss Já­­nosné. — Gyengéden magá­hoz ölelte és kajár.kodó, halk kis nevetéssel tette hozzá. — 22 éves se leszel mindig. Az asszonyka homloka nem­­­­erült fel. Kék szemeiben benne égett a ki nem mondott kérdés: — Ki volt ez a másik Kere­kes Anna? Ki lehetett? Hűs szél suhant át a teme­tőn. Megrezzentette a fák le­veleit. Mintha megszólalt vol­na a szomorúfűz lehajló lomb­koronája: beszélt a süket asszonykának misztikus, má­sok által nem hallható han­gon: — öt csak Annának hívták — suttogta a fa. — Süket An­nának. Mert siketnéma volt, mint te. Szegény emberek gyermekeként született, mint te. De őt nem adták intézetbe, mint téged. Vele nem törődött senki. Libákat őrzött, kacsák­ra vigyázott, kisgyermekeket bíztak rá. Társtalanul, magá­nyosan nőtt fel, szegénység­ben, nyomorban. Előbb édes­anyja halt meg. Tüdővész sor­vasztotta korai sírjába. Aztán az édesapja, 15 éves alig múlt Anna, amikor teljesen elár­vult. Hányódott, vetődött ad­dig is, de attól kezdve még inkább. Egy szűk tányér híg levesért egész nap kellett ve­­rítékeznie. Te 18 éves sem voltál még, amikor már an­­­nyit kerestél, hogy szépen megélhettél belőle, csinosan öltözködhettél, ő mindig má­sok levetett rongyaiban járt. Te siketséged ellenére is mű­velt, okos nő lettél, é ími­­olvasni sem tanulhatott meg. Ki is veszkődött volna sze­gény teremtéssel? ... Szere­tett valakit ő is egyszer. Egy szőke iparosfiút. A fiú is sze­rette. össze. Mégsem házasodhattak A kisváros, amelyben akkor éltek, lehetetlenné tette­­ volna a fiút... Aztán jött a háború, náci-fasiszta katonák szállták meg az országot. Sok lányt, asszonyt meggyaláztak. Annát is. Ő is hordott gyer­meket a szíve alatt, mint te, de az övé erőszakból fogant és nem édes­ szerelemből, mint a tiéd. Rád mennyire vigyáz mindenki, mióta a kicsit vá­rod. Óvnak, féltenek, szinte a tenyerükön hordanak. Őt meg­vetették, becsmérelték, bán­talmazták. Bukott lánynak mondták. Menekülnie kellett szülővárosából. Téged kímél­nek munkahelyeden is, neki az ismeretlen nagyvárosban még keményebben kellett dol­goznia, mint valaha. Ha eljön majd a te órád, gondoskodó, segítőkész szeretet vesz körül, ő szegényes vackán szülte meg kisfiát, ki meghalt, mi­előtt megláthatta volna a nap­világot. És meghalt ő is, mire kínterhes éjszakájára felvir­radt a hajnal... Elhallgatott a fa. Annus szeméből kicsordult egy ra­gyogó könnycsepp. Görcsösen kapaszkodott férje karjába. Az inkább riadtan, mint meg­lepetten szorította magához: — Mi baj, szívem? Annus szőke feje a széles férfimellre simult: — Milyen jó — tördelte hangtalanul, sírással küzdve — milyen jó, hogy most élek Kováts Ilona Szeged, anyám, minden pillanatban készen az óvóhelyre futás­ra... és egy pincelejárat hal­ványan pislákoló lámpájára, félhomályos lyukra, ahol a fal mellett székeken, padokon ül­tünk stb. Apám, mint kocsis, hullákat is szállított bombázás után, s mint anyám mondta, leverten szokott hazajönni, világért sem nyilatkozott, hogy mit látott, annyira szörnyű volt. Mikor vége lett a háború­nak, az inflációs időkre is csak úgy emlékszem, hogy olykor szó került az élelemre s lát­tam anyám kezében az élel­miszeres jegyeket. Emlékszem még a fekete kenyérre és a barna, zsömle alakú bucikra. Apám nem volt kommunis­ta, sőt... Mindig szólt, hogy kapcsoljuk ki a rádiót, mikor szónokolni kezdtek. Mert csak a fasiszta rendszert ismerte. Akkor régen az kutya rossz volt. Anyámmal általános volt a veszekedése. Aztán beteg, tbc-s lett... Később, mikor egyszer anyám automatikusan ki akarta kapcsolni a rádiót beszédnél, apám rászólt, hogy a hagyja csak ... s végighallgat­ta a szónoklatot. Ezután töb­bet már nem kellett kikap­csolni a rádiót... Én már kis korom óta ros­­­szul hallottam, egyre rosszab­bul. Anyám gondolta, mi lesz velem? Elmehetek cseléd­nek. Más megoldást a mi helyzetünkben nem is gondolt volna. Halló iskolából siketnémák intézetébe kerültem. Varró­ipariskolám is szintén siket­némák intézetében volt. Mi­be került ez beteg apámnak és szintén beteg, szívbeteg, bejárónő anyámnak? Jófor­mán semmibe. Az ipari tan­intézetben a teljes ellátás mel­lett még zsebpénzt is kaptunk. Mielőtt elvégezhettem volna az ipariskolát, apám meghalt, mint párttagjelölt... Miért tisztelte meg a Miért? pártot jelentkezésével, mikor azelőtt hallani sem akart róla? Mert össze kellett, hogy hasonlítsa, hogyan volt régen, fiatal tég­lás korában, s hogyan van ma, betegen, családosan? Észre kellett venni, mi lett volna, ha ez a felszabadulás előtt tör­ténik. Biztos kidobta volna a téglagyáros. S nyugdíjat hol kapott volna? Ki gondoskodott volna családjáról, ki segítette volna, hogy rokkantan is munkába, könnyebb munkába — portás — állhasson? Nem elküldték volna-e sok helyről? Később kapott volna-e rok­kantsági nyugdíjat? volna-e szanatóriumba jutott nem is egyszer, munkás létére, in­gyen?­­ Nem a társadalmon múlt, hogy az akkori orvostu­domány nem tudta megmente­ni az életnek. — Most már talán. Egyszer, mikor utoljára volt kórházban, meglátogattuk anyámmal. Az a kockás ruha volt rajtam, amit nemrég varrtam. Megmutattam apám­nak. Megnézte, aztán rám te­kintett, könnyes volt a szeme, s mondta anyámnak: ugye, szépen megvarrta? Mi minden volt abban a szemben! Öröm, hogy mégis ember leszek, szakma lesz a kezemben ... — s bánat... Még egy epizód: Bátyám családja és mi lak­tunk egy szobában. Mikor la­kást kaptunk, nagyon örült apám, hogy ezt is megérte. Örömmel járta be a három szoba, összkomfortos lakást, örült a fürdőszobának, kiállt az erkélyre s újra be. Szakmunkásképzésem után munkába álltam mint varró­nő. A vezetőktől, munkatár­saimtól megbecsülést kaptam, illetve kaptunk, mert többen­­ is dolgoztunk ott siketek. A vezetők részéről nem észlel­tünk semmiféle hátrányt, sőt... Jutalmazást is kap­tunk, szívesen törődtek ve­lünk, s ha valami probléma akadt, segítettek. Csak magamról írtam. De hányan és hányan vannak si­ketek, kik kivívták maguk­nak az elismerést munkájuk­kal, tudásukkal. Hányan jár­nak felsőbb iskolába, nem is rossz eredménnyel. Ebben tár­sadalmunk segít, mert ne­künk káhéz­ is jogunk van a min­tanuláshoz, kulturált szórakozáshoz. Egyre több halló kapcsoló­dik be mozgalmunkba, hogy egyenértékű tagjai legyünk társadalmunknak. S ez be fog következni. Mindehhez béke kell. Ered­ményesen dolgozni, kulturál­tan élni, szépen fejlődni csak békében lehet. Kiss Gézáné Szabó Ida Komló

Next