Siketek és Nagyothallók, 1965 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
2 AZ ÚJ TANÉV KEZDETÉN... „Ugyan, mit számít a fül siketsége, amikor a szellem hall? Az egyedüli, az igazi siketség: — az értelem siketsége!” Az idézett mondat Victor Hugótól, a halhatatlan szellemóriástól ered. Ez az örökbecsű aranymondás lebeg szüntelen előttem. Különösen ilyenkor, amikor újra kinyitják kapuikat az iskolák. Megkezdődik a tanítás, elkezdi munkáját a továbbképzés, a művelődés... Kell, hogy a sorstársak, tagtársak is mélyen elgondolkozva álljanak a tanév kezdetén. Ez a nap egyike a legjelentősebb, legmaradandóbb epizódja életünknek. S végig a tanév minden tanulással töltött napja, felér egy-egy értékes ajándékkal. Tanulás által kapjuk a nélkülözhetetlen szellemi táplálékot, a tudást. Szövetségünk, a népi államrendszer jóvoltából két kézzel nyújtja a tanulási, művelődési lehetőségeket. A szokásos továbbképző tanfolyamok, szemináriumok mellett adva vannak a félbemaradt általános iskolai tanulmányok folytatása, a továbbtanulni kívánók részére a középiskolai oktatás a Dolgozók Esti Iskolája keretében, valamint különféle ismeretterjesztő — kulturális előadások, melyek mind a tagság művelődési igényeinek kielégítését szolgálják. Ezúton is felhívjuk a tagtársakat, sorstársakat, éljenek az adott Jelentkezzenek lehetőségekkel, minél többen a fent vázolt oktatások valamelyikére és vegyenek részt az ismeretterjesztő előadásokon, kultúrrendezvényeken és kapcsolódjanak be az olvasómozgalomba. Mindez a tagtársak, sorstársak jól felfogott érdeke. De érdeke szövetségünknek, sőt népi államunknak is. A Siketek Világszövetsége ugyancsak ezekre hívja fel a világ sikereit minden adódó alkalommal. Erről írnak szaklapokban, folyóiratokban, könyvekben és erről beszélnek kongresszusokon, közgyűléseken, konferenciákon és a siketek nemzetközi napján. Szívleljük meg Victor Hugo intését: „Az egyedüli, az igazi siketség — az értelem siketsége”, s nagy akarással, igyekezettel képezzük, műveljük magunkat, hogy büszke öntudattal mondhassuk el: „Ugyan, mit számít a fül siketsége, amikor a szellem hall N. E. { Minden sorstársat a szövetségbe! Minden tagtárs rendezze tagdíját! Augusztus hónapban 51 volt az új tagok száma. E területen a vonatkozó időszakban Hódmezővásárhely került az élre 12 új tag beszervezésével. Kisvárda a 11 új tagot még júliusban szervezte be a központi kiküldöttek és a tanácsi szervek közreműködésével. Lapunk augusztusi számában közöltük is ezt, így az új tagokat a belépési nyilatkozatok késői felterjesztése miatt nem július, hanem augusztus hóban vehettük csak nyilvántartásba. Figyelemre méltó Pécs és Nyíregyháza 5—5 új tag szerzése. Augusztus hónapig az ez évben beszervezett új tagok száma 386. Ezen a téren ismét Hódmezővásárhely vette át a vezetést. Debrecen előbbre lépett, míg a 10. helyet az utolsó helyről felzárkózott Kisvárda foglalta el a fentebb ismertetettek szerint. Szolgáljon tanulságul, hogy mily döntő szerepe van a tanácsi szervek közreműködésének. Nyíregyháza is előbbre került. A vonatkozó időszak hullámzása egyes csoportokat, fiókokat és részleget kissé visszavetett, s Szombathely után Veszprém a sereghajtó. A tagdíjfizetés százalékos teljesítéséről augusztus hónapban szabadságolások miatt nem készült kimutatás. punk októberi számában maismét beszámolunk az e téren elért eredményekről. Fel, a taglétszám további emeléséért! Fel, a tagdíjfizetés mielőbbi teljesítéséért! II. Taglétszám-szaporulat 1965. augusztus 31-ig. Fő He- Csoportok ►4 lye- Fiókok 7és Részlegeik> 1 1. Hódmezővásárhely 12 58 2. Nagyothallók2 56 3. Budapest4 49 4. Kecskemét9 42 5. Szeged— 29 6. Pécs5 26 7. Sopron— 17 8. Baja— 15 9. Debrecen1 11 10. Kisvárda 11 11 11. Cegléd— 10 12. Békéscsaba— 9 13. Kaposvár— 8 14. Miskolc— 7 15. Győr1 7 16. Nyíregyháza5 7 17. Vác— 6 18. Nagykanizsa— 6 19. Makó1 6 20. Szombathely— 5 21. Veszprém— 1 összesen: 51386 MEGHÍVÓ A budapesti KISZ-szervezet szeretettel meghív mindenkit az október 2-án, szombaton, este 8 órakor kezdődő, reggelig tartó SZÜRETI BÁLRA. Zenekar! Büfé! Tombola! Szőlőlopás KISZ-szervezet * 6 «5TKFTFK ?S NAKYOTHAI Г«Ъс ICS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Augusztus 4-én Szentesen, 15-én Kunszentmártonban tartottak fogadónapot. Mindkét alkalommal voltak új belépők. Augusztus 19-én vezetőségi és aktívaértekezletet tartottak 41 tagtárs részvételével. Vida László csoporttitkár beszámolt a Debrecenben tartott országos titkári értekezletről. Dezső Sándor, Hadik Demeter, Szarvas György felszólalásaira a csoporttitkár válaszolt. Előzetes megbeszélés után szeptember 3-án Vida László csoporttitkár felkereste a városi tanács eü. osztályán Simon Istvánná főelőadót és tájékoztatta a csoport életéről, munkájáról. A csongrádi és környékbeli tagtársak részére is tartanak fogadónapot. VESZPRÉM Augusztus 20-án megyei találkozót rendeztek. A beszámoló és a feladatok megbeszélése után a helybeli sorstársak kalauzolásával megnézték MISKOLC Augusztus 20-án, alkotmányunk rendeztek ünnepén ünnepséget Az összejövetelen nagy számban vettek részt a miskolci és a vidéki sorstársak. a vidám- és vadasparkot, valamint a város nevezetességeit. A megjelentek igen jól érezték magukat. Sorstársak kívánságára októberben ismét rendeznek megyei találkozót, egybekötik szüreti bállal. KECSKEMÉT Augusztus 14-én Kiskunhalason tartottak szervezőgyűlést. Részt vett a megyei tanács szociálpolitikai előadója, Kancsár Istvánné. Kilenc új sorstárs lépett be tagjaink közé. SZOMBATHELY Körmend járási székhelyen augusztus 1-én tartottak szervezőgyűlést. A kívülálló sorstársak örömmel próbálták ki a halláserősítő készüléket. Szegedről jelentik Augusztus 20 ünnepén zsúfolásig megtelt a kultúrterem. Koós József csoportelnök ismertette alkotmányunk jelentőségét. Üdvözölte jugoszláviai vendégeinket. Voltak Szabadka, Újvidék, Törökbecse, Zombor, Zrenjamin városokból sorstársak és sorstársnők. Több napon keresték fel a helyi csoportot, csodálták a szép, tiszta helyiségeket, sok felvételt készítettek a csoport életéről. Voltak vendégek Budapestről, Békéscsabáról, Kaposvárról, Kecskemétről. Külföldi vendégeinknek Bálint csoporttitkár lapunkból tiszteletpéldányt adott, hogy az otthoniak is lássák, hogyan élünk, dolgozunk. Bálint titkár beszámolt az országos és átadta titkári értekezletről a legkulturáltabb csoport címért indított verseny III. helyezéséről kapott oklevelet. A tagság lelkesen megtapsolta. A csoport helyiségeiben külföldi sorstársak, akik Szengeden jártak a tanintézetbe, örömmel találkoztak régi iskolatársaikkal. Volt öröm, ha egymásra ismertek és pek, előkerültek a régi fénykéJugoszláviából még soha nem volt egyszerre annyi vendég, mint most. B. S. L. Emlékezés 20 évről Április 4-én múlt 20 hogy felszabadított minket éve, fasiszta elnyomás alól a Szovjetunió. Erre emlékezett az egész ország: sajtó, rádió, televízió. Emlékeztünk, hol kezdtük, mennyit fejlődtünk azóta. A romok helyén új házak épültek. Sokat fejlődtünk anyagi s kulturális szempontból is. Minderről emlékeztünk. De mi, siketek, másról is. Hogyan fejlődtünk, mit kaptunk a társadalomtól? Mert mi nagyon mélyről kezdtük. A magam személyes tapasztalatáról számolok be. Szörnyű, háborús élményeim nincsenek. Anyámtól s másoktól értesültem erről. Felszabaduláskor kezdtem csak eszmélni, mert olyan kicsi voltam... 3 éves. Csupán epizódokra emlékszem, hogy ruhástól, cipőstől fektetett le 1965 SZEPTEMBER HÁHN BÉLA EMLÉKEZETÉRE Háhn Béla, szövetségünk egyik legrégibb tagja, július 3-án, 62 éves korában, elköltözött az élők sorából. Régen azt mondta magáról, hogy ő kétszer született, először a világosságra, később a sötétségre. Háhn Béla születése óta siket. A Bethlen téri siketek intézetéből való kilépése után belvárosi cipészmesternél inaskodott. Abban az időben történt, hogy siket bátyja, Vilmos, szabósegéd, súlyos betegségéből kigyógyult ugyan, de látóideg sorvadása vakságot okozott. Béla testvéri szeretettel nyújtotta felé segítő kezét. A sors szeszélye folytán másfél évvel később ő is — a bátyjáéhoz hasonló körülmények között — elvesztette látását. Erős akarattal sikerült elsajátítani az utcán az egyedüli közlekedést. E sorok írója az 1930-as években egészen véletlenül szemtanúja volt, amikor a világtalan Béla fehér botjával egy idős vidéki siket látó asszonyt a Szív utcáig szépen vezetett. A 19 éves Béla a vakok foglalkoztató intézetébe került. Ügyes kezével hamarosan test is, megtanulta a kerekes helyzet miatt rossz gazdasági hosszú évekig munkanélküli volt. Bátyjával nagy szegénységben éltek. A német megszállást a gettóban nagy szerencsével megúszta, míg két sorstársa, Friedmann Dezső és Herskovics Ödön az éhség következtében elpusztult. Hazánk felszabadulása után a Fővárosi Seprő- és Kefegyártó Vállalatnál serényen dolgozott. Boldog örömmel mondta, hogy az emberi nagy közösség, az egyenlőség testvéri, jó érzése, a munka szeretete, mert munkája után megbecsülés jár a dolgozónak, sok szépséget adott neki. Minden vasárnap délután szövetségünk székházának társalgójában csendesen ülve élénk érdeklődéssel hallgatta végig a melegszívű siketvak ember az elbeszéléseket a bel- és külpolitikáról, sportról és egyéb aktuális dologokról. Ezen az úton tudomására jutottak a heti események. Háhn Béla rendkívül értelmes ember tudott maradni az örökös csöndben-sötétségben, meg tudta őrizni emberi méltóságát az élet peremén. Meg vagyok győződve, hogy emléke maradandó lesz mindnyájunk számára, akik részesei voltunk őszinte szeretetének. Breuer Andor Újszerű közgyűlés A Siketek és Csökkent munkaképességűek Ktsz félévi közgyűlését hajókirándulással egybekötve tartotta meg. Reggel hajón mentek Csongrád felé, Mártélyra a ktsz dolgozói, ott ebédeltek és este jöttek haza. Faragó Károly elnök ezúttal is jelentős eredményekről számolt be. Ambrus Béláné főkönyvelőnő a munkaverseny-eredményeket ismertette. Sorstársaink közül Börcsök Szilveszterné, Földesi Rudolfné, Fái Erzsébet és Sarró József kaptak pénzjutalmat. A dolgozók egy kellemes nap emlékével tértek haza a kirándulással egybekötött közgyűlésről. vezetőségét Üdvözöljük a ktsz az újszerű közgyűlés alkalmával. B. S. I*. A két Kerekes Anna önfeledten andalogtak a temető keskeny, kanyargós útjain. Egyedül akartak lenni és a lehetne nagyvárosi ember hol igazabban egyedül, mint a halottak birodalmában? Egyszerre léptek. Karjuk a lépések ritmusára össze-összeért. Egymás kezét fogták, néha egymásra mosolyogtak és gyengéden megszorították egymás kezét. Ez a kézfogás szimbolikus volt. Annak a csöppnyi kis kezét érezték meleg tenyerükben, aki boldog ígéretként az asszonyka szíve alatt élte meg titokzatos, de annál valóságosabb életét. Az egyik behorpadt sír lábánál szomorúfűz álldogált. Lehajlott ágai, mint gyászoló özvegy fátyola, hullottak alá. Levelei, mint megannyi fájdalomtól megdermedt könnycsepp. A fiatalasszony szeme végigsiklott a síron. Buján benőtte a fű és a gaz. Mélyre süppedt, már csak A hajdani fejfából a függőleges szár magaslott felfelé. A kereszt vízszintes ága a tövében hevert. Az eső mosta, viharletörte lécen még eléggé kivehetően feketéllett a felírás. Az asszonyka megállt, lehajolt, kibetűzte: Kerekes Anna, élt 22 évet. Felegyenesedett, totta a párja kezét, megszortmintha mondta volna: — Nézd. A fiú is lehajolt. Elolvasta ő is a felírást. Aztán az asszonyfiára nézett. Az asszonyka arcán csodálkozás, szorongás, döbbenet tükröződött. Saját nevét, saját életkorát olvasta a korhadozó fejfán, hiszen őt is Kerekes Annának hívják, ő is 22 esztendős. A szőke férfi szavak nélkül, is megértette kicsi Rámosolyodott erős, asszonyát, bátorító mosolygással. Némán mozgó ajkakkal tagolta a szavakat: — Te már nem Kerekes Anna vagy, hanem Kiss Jánosné. — Gyengéden magához ölelte és kajár.kodó, halk kis nevetéssel tette hozzá. — 22 éves se leszel mindig. Az asszonyka homloka nemerült fel. Kék szemeiben benne égett a ki nem mondott kérdés: — Ki volt ez a másik Kerekes Anna? Ki lehetett? Hűs szél suhant át a temetőn. Megrezzentette a fák leveleit. Mintha megszólalt volna a szomorúfűz lehajló lombkoronája: beszélt a süket asszonykának misztikus, mások által nem hallható hangon: — öt csak Annának hívták — suttogta a fa. — Süket Annának. Mert siketnéma volt, mint te. Szegény emberek gyermekeként született, mint te. De őt nem adták intézetbe, mint téged. Vele nem törődött senki. Libákat őrzött, kacsákra vigyázott, kisgyermekeket bíztak rá. Társtalanul, magányosan nőtt fel, szegénységben, nyomorban. Előbb édesanyja halt meg. Tüdővész sorvasztotta korai sírjába. Aztán az édesapja, 15 éves alig múlt Anna, amikor teljesen elárvult. Hányódott, vetődött addig is, de attól kezdve még inkább. Egy szűk tányér híg levesért egész nap kellett verítékeznie. Te 18 éves sem voltál még, amikor már annyit kerestél, hogy szépen megélhettél belőle, csinosan öltözködhettél, ő mindig mások levetett rongyaiban járt. Te siketséged ellenére is művelt, okos nő lettél, é ímiolvasni sem tanulhatott meg. Ki is veszkődött volna szegény teremtéssel? ... Szeretett valakit ő is egyszer. Egy szőke iparosfiút. A fiú is szerette. össze. Mégsem házasodhattak A kisváros, amelyben akkor éltek, lehetetlenné tette volna a fiút... Aztán jött a háború, náci-fasiszta katonák szállták meg az országot. Sok lányt, asszonyt meggyaláztak. Annát is. Ő is hordott gyermeket a szíve alatt, mint te, de az övé erőszakból fogant és nem édes szerelemből, mint a tiéd. Rád mennyire vigyáz mindenki, mióta a kicsit várod. Óvnak, féltenek, szinte a tenyerükön hordanak. Őt megvetették, becsmérelték, bántalmazták. Bukott lánynak mondták. Menekülnie kellett szülővárosából. Téged kímélnek munkahelyeden is, neki az ismeretlen nagyvárosban még keményebben kellett dolgoznia, mint valaha. Ha eljön majd a te órád, gondoskodó, segítőkész szeretet vesz körül, ő szegényes vackán szülte meg kisfiát, ki meghalt, mielőtt megláthatta volna a napvilágot. És meghalt ő is, mire kínterhes éjszakájára felvirradt a hajnal... Elhallgatott a fa. Annus szeméből kicsordult egy ragyogó könnycsepp. Görcsösen kapaszkodott férje karjába. Az inkább riadtan, mint meglepetten szorította magához: — Mi baj, szívem? Annus szőke feje a széles férfimellre simult: — Milyen jó — tördelte hangtalanul, sírással küzdve — milyen jó, hogy most élek Kováts Ilona Szeged, anyám, minden pillanatban készen az óvóhelyre futásra... és egy pincelejárat halványan pislákoló lámpájára, félhomályos lyukra, ahol a fal mellett székeken, padokon ültünk stb. Apám, mint kocsis, hullákat is szállított bombázás után, s mint anyám mondta, leverten szokott hazajönni, világért sem nyilatkozott, hogy mit látott, annyira szörnyű volt. Mikor vége lett a háborúnak, az inflációs időkre is csak úgy emlékszem, hogy olykor szó került az élelemre s láttam anyám kezében az élelmiszeres jegyeket. Emlékszem még a fekete kenyérre és a barna, zsömle alakú bucikra. Apám nem volt kommunista, sőt... Mindig szólt, hogy kapcsoljuk ki a rádiót, mikor szónokolni kezdtek. Mert csak a fasiszta rendszert ismerte. Akkor régen az kutya rossz volt. Anyámmal általános volt a veszekedése. Aztán beteg, tbc-s lett... Később, mikor egyszer anyám automatikusan ki akarta kapcsolni a rádiót beszédnél, apám rászólt, hogy a hagyja csak ... s végighallgatta a szónoklatot. Ezután többet már nem kellett kikapcsolni a rádiót... Én már kis korom óta rosszul hallottam, egyre rosszabbul. Anyám gondolta, mi lesz velem? Elmehetek cselédnek. Más megoldást a mi helyzetünkben nem is gondolt volna. Halló iskolából siketnémák intézetébe kerültem. Varróipariskolám is szintén siketnémák intézetében volt. Mibe került ez beteg apámnak és szintén beteg, szívbeteg, bejárónő anyámnak? Jóformán semmibe. Az ipari tanintézetben a teljes ellátás mellett még zsebpénzt is kaptunk. Mielőtt elvégezhettem volna az ipariskolát, apám meghalt, mint párttagjelölt... Miért tisztelte meg a Miért? pártot jelentkezésével, mikor azelőtt hallani sem akart róla? Mert össze kellett, hogy hasonlítsa, hogyan volt régen, fiatal téglás korában, s hogyan van ma, betegen, családosan? Észre kellett venni, mi lett volna, ha ez a felszabadulás előtt történik. Biztos kidobta volna a téglagyáros. S nyugdíjat hol kapott volna? Ki gondoskodott volna családjáról, ki segítette volna, hogy rokkantan is munkába, könnyebb munkába — portás — állhasson? Nem elküldték volna-e sok helyről? Később kapott volna-e rokkantsági nyugdíjat? volna-e szanatóriumba jutott nem is egyszer, munkás létére, ingyen? Nem a társadalmon múlt, hogy az akkori orvostudomány nem tudta megmenteni az életnek. — Most már talán. Egyszer, mikor utoljára volt kórházban, meglátogattuk anyámmal. Az a kockás ruha volt rajtam, amit nemrég varrtam. Megmutattam apámnak. Megnézte, aztán rám tekintett, könnyes volt a szeme, s mondta anyámnak: ugye, szépen megvarrta? Mi minden volt abban a szemben! Öröm, hogy mégis ember leszek, szakma lesz a kezemben ... — s bánat... Még egy epizód: Bátyám családja és mi laktunk egy szobában. Mikor lakást kaptunk, nagyon örült apám, hogy ezt is megérte. Örömmel járta be a három szoba, összkomfortos lakást, örült a fürdőszobának, kiállt az erkélyre s újra be. Szakmunkásképzésem után munkába álltam mint varrónő. A vezetőktől, munkatársaimtól megbecsülést kaptam, illetve kaptunk, mert többen is dolgoztunk ott siketek. A vezetők részéről nem észleltünk semmiféle hátrányt, sőt... Jutalmazást is kaptunk, szívesen törődtek velünk, s ha valami probléma akadt, segítettek. Csak magamról írtam. De hányan és hányan vannak siketek, kik kivívták maguknak az elismerést munkájukkal, tudásukkal. Hányan járnak felsőbb iskolába, nem is rossz eredménnyel. Ebben társadalmunk segít, mert nekünk káhéz is jogunk van a mintanuláshoz, kulturált szórakozáshoz. Egyre több halló kapcsolódik be mozgalmunkba, hogy egyenértékű tagjai legyünk társadalmunknak. S ez be fog következni. Mindehhez béke kell. Eredményesen dolgozni, kulturáltan élni, szépen fejlődni csak békében lehet. Kiss Gézáné Szabó Ida Komló