Siketek és Nagyothallók, 1970 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

1970. JULIUS A siketek középiskolai tanulmányainak kérdéséhez (Levél Jellinek­ Marianna tanárnőhöz.) Kedves kartársnő! Remélem, nem veszi rosszné­ven a megszólítást. Olvastam cik­két — többször is —, és arra a megnyugtató következtetésre ju­tottam, hogy Jellinek Marianna gimnáziumi tanár is egyike azok­nak a nem gyógypedagógus szak­embereknek, akik őszinte szív­vel, lelkesedéssel és hozzáértés­sel kívánnak és tudnak tenni azo­kért az embertársakért, akikért tenni egyre többet kell. Tulajdonképpen ez a következ­tetésem az, ami e levél írására serkent. Igen, mert mint gyógy­pedagógus tudom, hogy a fogya­tékosok társadalmi beillesztésé­nek feladatát önerőből, egyedül a gyógypedagógia megoldani nem tudja. Szüksége van ehhez sok­féle szakember hozzáértő támo­gatására, az állami és társadal­mi szervek megértő, de az egyes emberek, az egész társadalom se­gítőkész magatartása is. A fogyatékosok társadalmi be­illesztése sok olyan részfeladatot rejt magában amelyek ele­ve arra apellálnak, hogy a gyógypedagógián túl is teljes megértésben lesz részük. Egysze­rűbben és őszintébben: a fogyaté­kos fiataloknak az épek társadal­mába való bevezetése, az épek munka- és életkörülményeibe va­ló beillesztése sok olyan felada­tot rejt megoldása magában, amelyeknek meghaladja a gyógy­pedagógia erejét. Különösen így van ez, ha a tervezett beillesz­kedés szintje átlagot meghaladó követelményeket is támaszt, mint pl. a cikkében érintett siket fia­talok gimnáziumi érettségire is igényt tartó dicséretes törekvé­se. Az ön cikke mindezt meggyő­zően bizonyítja! De számomra nem is ez volt a legfontosabb. Sokkal inkább el­gondolkodtam azokon a — percig sem vitatható — megállapítá­sain, amelyeket például a siket fiatalok szókincsével, az olva­sással szembeni averziójukkal, a szinonimákkal való körülírás] „kényszerrel”, a hallóktól való elkülönülési tendenciával stb kapcsolatban tett. Ezek talán azok a kérdések, amelyek a siket fia­talok beillesztése problémaköré­nek legfontosabbjai. Ön hozzáértéssel látta meg és kitűnő írta le ezeket. Néhány logikus összefüggés és egy nyugtalanító ellentmondás! A szókincs elégtelenségéből táp­lálkozik az olvasási averzió, az olvasás mellőzéséből a „beszéd­­építő, gondolkodást finomító kincsek” nélkülözése, amely most már arra kényszeríti a ta­nító pedagógust, hogy szabatos fogalmazás helyett „körülírjon” Ez így valóban logikus és való­ban circulus vitiosus! A kérdés amit magamnak Vajon a legfontosabb fogalmaztam: elem­e a szókincs elégtelen­ségének okát — kizárólag a fiatalokban, a siket fiatalokban kell keresnünk? A kérdés már csak azért is fel­merül, mert amint ön írja, a fia­talok szókincse eredményesen fejleszthető. Vajon korábban — a gimnáziumi tanulmányok előtt — megtettünk-e mindent ennek érdekében ? És az ellentmondás: Magasabb szintű beilleszkedésre töreked­ve tanulnak ők tovább és ugyan­akkor az épektől, a hallóktól való izolációra törekszenek. Az összefüggések és az ellent­mondás kapcsolása egyúttal ész­revételre is serkent, így : a szóban forgó circulus vitiosus rendkí­vüli nehézségek elé állítja a si­ket középiskolást, aki emellett — itt mindegy, hogy milyen okai­ miatt —­­nem kíván elvegyülni” a hallók között. Vajon ezzel a „képlettel" összeegyeztethető-e az ön cikkének címe, amely egész beszámolójának a punctum sa­­liense is? „A siketek legbiztosabb útja a társadalomba: középisko­lai végzettség”. Kérem, ne értsen félre: nem a siketek középszintű iskolázta­tása célszerűségét kívánom két­ségbe vonni! De a „legbiztosab­bat” engedje meg legalább kér­dőjeleznem. Vajon mondható egy olyan út, biztosnak amely annyi bizonytalansággal tarkí­tott, mint amennyit az előző be­kezdésben összesűrítettünk? Kér­dőjelem — szándéka szerint semmit sem változtat az ön kitű­­­nő tanulmányán, különösen nem von le annak szakmai értékei­ből. Ellenben remélem, ha megelőzheti néhány siket fiatal különösen pedig szüleinek esetleges csalódását a „legbizto­sabb” útban. Remélem, megérti szándékomat. Őszintén szólva a siketek kö­zépiskolai tanulmányokra való toborzásához, jobb címet magam sem találhattam volna ki. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy nincs is itt szó másról, Siketek és Nagyothallók mint a Lapja szerkesztőségének kitűnő szer­vező és jó szándékú propagan­d­aérzékéről. Dr Göllesz Viktor, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója ISKOLAI TALÁLKOZÓ Az 1940—1941-es évfolyamban végzett tanulótársakkal abban egyeztünk meg, hogy 1970-ben ismét összejövünk. Az iskolai találkozót júniusban tartottuk meg a budapesti Si­ketek Általános Iskolájában. Ve­lünk tartott Hausinger Krisztina volt felügyelőnő. Felkerestük azt a tantermet is, ahol a VIII. osz­tályt végeztük. Ott visszaemlé­keztünk a régi tanulóévekre. Él­ményekről beszéltem, s ezt tet­te Dingha Mihály is. Megaján­dékoztuk a volt felügyelőnőnket Ellátogattunk a Rákoskeresztúri temetőben volt tanárunk, Istenes Károly sírjához, s azt megkoszo­rúztuk. Utána a Royal Étte­rembe mentünk társas ebédre. Csatlakozott hozzánk Thüringer Károly és neje nyugállományú tanárok. Ott ismét beszédet mon­dott Dingha Mihály, feleleve­nítve az iskolaévet. Megajándé­koztuk a tanár házaspárt, voltunk együtt, s csak az­­oka esti órákban váltunk el. Szép nap volt... Schönfeld Ant­alné Az iskolai találkozó részvevői SIKETEK ÉS NAGYOTHALLOK A szerkesztőség megjegyzése A levélnek — írója kérésére — természetesen helyt adunk, bár nem a legszerencsésebb időben jelenik meg, mivel most szervezi a szövetség az 1970 71-es tanévre az első osztályosokat. Ám bízunk abban, hogy a kételyekkel és ag­godalommal telített levél nem fogja nehezíteni ezt a munkát. A tízéves tapasztalat után ugyanis már az a meggyőződés alakult ki fiatalságunkban és a szülőkben, hogy érdemes ennek az útnak ne­kivágni. Az érettségizett­jeink tiszteletet váltanak ki, és nem a bizonyítványuk miatt, hanem mert műveltebbek, határozottab­­bak. A cikk címét valóban a szer­kesztőség adta, s valóban a szer­vezés elősegítésének szándékával, de főképpen azért, mert igaz, s mert fedi a cikk tartalmát. An­nak ellenére, hogy vannak nehéz­ségek a kezdeti időszakban — amiket a tanárnő őszintén fel is tár —, mégis bátran merjük irá­nyítani a hallássérülteket a kö­zépiskolák felé, mert ezek a ne­hézségek leküzdhetők, amit bizo­nyíthatnak a végzett növendékek. Egyelőre a cél elérésének ez az egyik legjárhatóbb útja, ennél csak a siketekkel a csecsemőkor­ban való foglalkozás megvalósí­tása lehet jelentősebb. S hogy valóban járható ez az út , a gyakorlat már régen iga­zolta. Méghozzá olyan megnyug­tató módon, hogy már nem is számítottunk ilyen, a korábbiak­ban is elhangzott ellenvetésekre. Hozzánk hasonló törekvéseket ta­pasztalhatunk egyébként több szocialista országban is, így Bul­gáriában, Lengyelországban és a Szovjetunióban —­ ahol sok ez­ren végzik a gimnáziumot, szak­középiskolát, vagy technikumot — a szövetség jelszavává vált: „lehetőleg minden siker végezze el a középiskolát”. Ezen túlme­nően a felsőfokú képzést is szor­galmazzák. 1968-as adat szerint csak az OSZSZSZK területén kö­zel kétezren tanultak egyeteme­ken, főiskolákon. A siketek to­vábbtanulását az említett orszá­gok mind nagyobb fokú anyagi és erkölcsi támogatással is elősegí­tik. Ennyit általánosságban. Ami a konkrétumokat illeti, a levél jó néhány tételével — tár­sadalmi beilleszkedés, körülírás stb. — vitatkozhatnánk, ám ez­úttal csak egyet ragadunk ki, s ez a körülírás problémaköre. Véle­ményünk szerint erősen félreér­tette a levélíró a cikket, ha úgy véli, hogy az iskolában a sike­teknek mindent körül kell írni. Már csak azért is, mert maga a cikkíró sem állította ezt. Mind­össze arról van szó, hogy eddig még nem, vagy csak ritkán hal­lott szavakat szinonimákkal tu­datosítja, illetve körülírással te­szi érthetővé, mivelhogy ez álta­lánosan bevált pedagógiai mód­szer. A levél többi tétele is vitára ösztönözne bennünket, de úgy véljük, ez a problémakör — amelynek megoldását szövetségünk az egyik egyébként legfonto­sabb feladatnak tekint — több olvasónkat is —, gondolunk első­sorban az „esetlegesen csalódott fiatalokra és szüleikre” — levél­írásra serkent. F­elhívás Dolgozók esti általános iskolája indul olyan Budapest és kör­nyékén lakók számára, akik általános iskolai tanulmányaikat ed­dig nem tudták befejezni és azt most folytatni kívánják. Tanítás hetenként háromszor lesz az esti órákban. Egyben felhívjuk az általános iskolát végzett és tovább tanulni kívánó tagjaink figyel­mét, hogy jelentkezhetnek a dolgozók gimnáziumába. Kérjük, hogy a jelentkezéskor általános iskolai végbizonyítványukat hoz­zák magukkal. Tanítás szintén hetenként háromszor lesz. Mindkét iskolára a budapesti helyi csoport és a nagyothallók csoportjának vezetőségénél lehet jelentkezni. Akarattal és szorgalommal a hátrányok leküzdéséért Az első siket érettségiző Sopronban Különös öröm érte a csoportun­kat. Sándor János, a soproni Ber­zsenyi Dániel gimnázium tanuló­ja csoportunk lelkes könyvtárosa sikerrel tette le az érettségi vizs­gát. A gondos családi nevelés már korán rávezette Sándor Jánost a szorgalmas tanulásra és önképzés­re. Szeretett olvasni. A soproni siketek tanintézetének kiváló ta­nári kara felfigyelt rá és fokozot­tabb gondot fordított oktatására. Meg is lett az eredmény, mert ki­tünően végezte az általános isko­lát. Jelentkezett a Berzsenyi gimná­zium délelőtti tagozatára. Itt is észrevették, hogy a fiú nagy aka­raterővel rendelkezik. Olvasottsá­ga és az általános iskolában ki­alakult jó szájról olvasási készsé­ge lehetővé tette, hogy tanáraival és osztálytársaival különösebb ne­hézség nélkül érintkezzen. Tanárai kellő körültekintéssel kezelték, a magyarázatnál mindig megkérdezték, hogy megértette-e az előadott anyagot. Felelésnél szükség esetén megismételték a kérdést. A tanárok megértő támo­gatásával és következetes önfe­gyelemmel Sándor János eljutott az érettségihez. Csoportunknál igen nagy örömet jelentett az eredménye, mert bebizonyosodott, hogy az ember, ha akaratereje és szorgalma van, át tudja hidalni a nehézségeket, a siketség sem lehet akadálya a tudás fejlesztésének és a kitűzött cél elérésének. Sán­dor János a fogtechnikusi szakmát választotta és elárulta, hogy végső célja a lehetőségek szerint a fogorvosi pálya. Az ő esete is példázza, hogy a mai demokratikus államrendben mindenki érvényesülhet képessé­ge szerint, ha az akaraterővel és szorgalommal párosul. Sándor János törekvése legyen példa minden tehetséges és szor­galmas siker számára, s ne riad­janak vissza a kezdeti nehézsé­gektől. Aki érzi, hogy tud tanulni, az okvetlenül tanuljon tovább, mert államunk gondot fordít arra,­ hogy minél több képzett állam­polgára legyen. —g.v .nő. Tanfolyamzárót tartottunk Bensőséges, meleg hangulatú ünnepséggel zárták a tanévet a felnőttoktatásban részt vevő hal­lássérültek, a Siketek és a Na­gyothallók Országos Szövetsége vásárhelyi csoportjánál. A cso­portnál négy tanfolyam működött. Ezenkívül klubesteken, kirándu­lásokon szórakozott tagságunk. Minden adásnapon megszerveztük tv-ügyeletet is, hogy a tagok minél jobban feloldódjanak a hal­lássérülésük okozta elszigeteltsé­gükből. Az évzárón először szocialista hazánk új létesítményeiről és ter­mészeti kincseiről, műemlékeiről diaképek alapján megrendezett szellemi vetélkedőn adtak számot a tanfolyamhallgatók az elmúlt oktatási év eredményeiről. Ezután­­ zárról olvasási gyakorlat követ­kezett. Tóth Károly, a megyei tanács vb művelődésügyi osztá­lyának képviseletében elismerően nyilatkozott az itt tanító pedagó­gusok munkájáról és a tanfolyam­­hallgatók eredményeiről. Az ün­nepség teaesttel folytatódott, ame­lyen az országos mozgalomhoz kapcsolódva az árvízkárosultak javára tombolát rendeztünk. A tagtársak által adományozott tombolatárgyak sorsolása révén befolyt összeget — 655 forintot — teljes egészében befizettük az ár­vízkárosultak javára. Ez az összeg nem nagy, de úgy gondolom, még­is szép teljesítmény tagjainktól, akik zömmel nyugdíjasok. Dura József csoporttitkár (Megjelent a Hódmezővásárhe­lyi Hírlap 1970. június 27-i szá­mában.) Egy sikeres tanfolyam margójára A soproni csoportnál Szakály Ernő tanfolyamvezető tanár olyan sikeres módszerrel dolgozik, hogy sorstársak szívesen, sőt lelkesen vesznek részt a rendszeres elő­adásokon. Az eredmények titka abban rejlik, hogy az országos ve­zetőség által kibocsátott temati­kát életszerűen dolgozza fel. Elő­adásai mindig aktuálisak és élve­zetesek. Az idei tanévzáró ünnepélyt valóban ünnepély volt. Vetélkedő a javából. Szakály tanár ugyanis a tanfolyamon elhangzott előadá­sokból kérdéseket állított össze, hogy meggyőződjön arról, mit raktároztak el a tanfolyam rész­vevői az előadásaiból. A vetélkedőn minden hallgató három tételt kapott, kidolgozásra. Aki mind a három tételt megfej­tette, jutalomban részesült. A kérdések felölelték a történelem, földrajz, nyelvtan, gazdasági és politikai témaköröket. Szép szám­mal tudtak feleni mind a három kérdésre. Kettőre is sokan vála­szoltak, de senki sem akadt, aki ne tudott volna felelni legalább egy kérdésre. A tanfolyamvezető tanár is meg­lepődött a jó eredményen. Ez azt bizonyítja, hogy helyes úton jár, és jó módszerrel dolgozik, gondol­kodásra serkenti a tagságot. vetélkedőn javarészt fiatalok vet­­­tek részt, de az öregebb tagok is örültek a sikeres feleleteknek, így a vetélkedő ezúttal öröm­ünnep is volt, s természetesen nem maradt el Szakály tanár ün­neplése sem, akinek sok köszön­hető az eredmények elérésében. G mindig szívvel-lélekkel dolgozik a csoport kulturális életének fel­lendítésén. —gy —nő.

Next