Siketek és Nagyothallók, 1972 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4. szám

1972. ÁPRILIS SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK FIATALOKRÓL - FIATALOKNAK ŐSZINTE SZAVAK A DOHÁNYZÁSRÓL Pityuval — barátnőm tizennégy éves fiával — az egyik nap vé­letlenül össze­­abál­koz rám az ut­cán. Cigaretta füstölgött a szájá­ban. Meglepődve kérdeztem: — Te dohányzós? — Igen! — hangzott kissé bizony­talanul. — De ne tessék mondani az anyunak. Ő még nem tudja. — Gyere fel hozzám, beszél­gessünk egy kicsit ezekről a dol­gokról. Ha akarsz... Néhány perc múlva folytató­dott a beszélgetésünk. Megkér­deztem : — Jó a cigi? — Nem nagyon. — Hát akkor? Ha nem jó? Miért dohányzol? — Csak ... Csend lett, csak az óra ketye­gése hallatszott. — Meg aztán olyan ,,nagyos” a cigizés — folytatta Pityu. — Olyan bűn az? Hiszen olyan sok felnőtt cigizik. Utánozom őket — nevetett zavartan Pityu. — A felnőtteket nemcsak rossz szokásokban lehet utánoz­a­ni. Nem gondolod? Például ab­ban is, hogy kulturáltan visel­kedsz, hogy vigyázol a ruhádra, rendben tartod magad, tiszta a cipőd, átvállalsz terheket édes­anyádtól a háztartási munkából és még sorolhatnám. Okos fiatal nem szokik rá a dohányzásra, mert az méreg a szervezetének. Tudod, hogy úgy is kérhetnél ci­garettát a dohányboltban: kérek 4 forintért mérget? Ne lepődjél meg, mert ez így van. A nikotin méreg a szervezetnek, s különö­sen a fiatal szervezetet rombolja. Hallottál róla, hogy világkong­resszus foglalkozott az elmúlt években a dohányzás káros hatá­sainak kutatásával? Tudósok, pszichológusok, kémikusok, orvo­sok megállapították és ezen a vi­lágkongresszuson ismertették, hogy a cigarettában 800-féle mér­gező anyag van. Hihetetlen, de­­ így van. Vannak olyan országok, ahol a cigarettadobozra ráírják, hogy a dohányzás káros az egész­ségre. Ezzel akarják felhívni minden dohányos figyelmét, hogy önmaga ellen vét, ha dohányzik. — De akkor miért dohányzik annyi felnőtt? — kérdezte elgon­dolkodva Pityu. — Ha annyira ártalmas. Hiszen ők is tudják. — Ennek az a magyarázata, hogy rászoktak és nincs elég ak­ar­at erejük, hogy leszokjanak róla. Ha már szenvedély a do­hányzás, nagyon nehéz leszokni róla. Rendszerint nem is sikerül. Ezért jobb megelőzni ezt és ad­dig leszokni róla, amíg könnyen megy az elhatározás. Tudod, Pi­tyu, a felnőttek nem szívesen vallják be, hogy nincs elég aka­raterejük leszokni erről az egész­ségre nagyon káros szenvedély­ről. Pedig a nikotin méreg! Egy cseppje elég, hogy megöljön egy embert. A dohányban levő niko­tin lassan végzi el a szervezetben­­ romboló munkáját. Olvastam múltkor egy cikkben, hogy a tu­­­dósok azt is kimutatták: már egyetlen­­ cigaretta elszívása is rontja pl. a sportolóknál a sport­­eredményt! Ilyen káros hatalma van az ember felett annak a kis cigarettának! Nem is beszélve arról, hogy ideg-, szív-, gyomor-, vérkeringési és egyéb kat okoz a rendszeres panasz a­dohány­zás. És ott lebeg a dohányosok előtt az örök félelem ... a tüdő­rák, amely napjainkban egyre jobban szedi áldozatait. Te, Pityu, olyan szép az élet! Nézd, süt a nap, zöldellnek a fák, nyílnak,­­illatoznak a virágok, volna ked­ved most megmérgezni magad? És általában, tennél valami ros­­­szat egészséged ellen? — Majd bolond lennék —sza­ladt ki a válasz Pityuból. Nagyot nevettem Pityu őszin­teségén. Majd folytattam: — Nézd, Pityu, én nem mon­dom, hogy ne cigizzél, mert hiá­ba is mondanám. Úgy is azt te­szed, amit jónak látsz. Hiába til­tanák meg szüleid is, mert ak­kor titokban dohányoznál, ha mindenáron dohányozni akarsz. Én inkább arra kérlek, hogy gondolkozz azon, amit elmond­tam. Te magad határozd el, és válaszd azt az utat, amelyet he­lyesnek látsz. És még azt ké­rem, hogy olvassál el minden cikket, amely a dohányzásról szól, majd többet mondanak ezekről a dolgokról neked. Pityukám! Aho­gyan most határozol, kihatással lesz az egész életedre! Ha oko­san élsz, vigyázol az egészséged­re, akkor még idős korban egészséges, tevékeny, boldog em­b­­ber lehetsz és értékes életet él­hetsz késő öreg korodig. Vannak ilyen emberek most is. Ezek le­gyenek a példaképeid. Gondol­kozz ezen... És ha majd lesz mondanivalód, bizalommal gyere el hozzám ... • — Köszönöm, Kati néni — mondta nagyon komoly Pityu — megígérem, hogy arccal gon­dolkozom azokon, amiket elmon­dott nekem. És lehet, hogy majd eljövök még ... ★ Kedves fiatalok! Írjátok meg, mit gondoltok, hogyan határozott Pityú? írjátok meg a történet végét, szívetek szerint. Várjuk le­­veleteiket. A legjobb válaszokat­ közöljük és könyvjutalomban ré­szesítjük. Kati néni FIATALSÁGUNK örömmel üdvözlöm az új rovatot, mely nagyon is idő­szerű. Ne haragudjanak meg rám, kedves Olvasóim, ha arra ké­rem Önöket, hogy miről ír­janak! Ifjúságról, a tetterős mai fiatalságról. A múlt fiataljai­ról, akik ma példaképeink le­hetnek! Fiatalok, közületek sokan jártak már középisko­lába, azaz jártatok, járuljatok hozzá a sorstársak kulturális felemelkedéséhez! Írjatok mintegy példaként­ról, erőfeszítéseitekről magatok­és nehézségekről, amiket le kel­­­lett küzdenetek, hogy művel­tebbek legyetek. Többek között én is meg­próbálok csatlakozni a fiata­lokhoz. Tehát fiatal vagyok — gondolhatják. Igen is, meg nem is! De fő­ként fiatalokhoz hat a fog­lalkozásom! Szakoktató va­gyok, felelős a felnövő gene­rációért, mint a többi kollé­­­­gám! Hogyan nő fel a gene­rációnk? Úgy, ahogy a kör­nyezetét látja és ahogyan irá­nyítják. Igen ám, de akadnak olyanok, akik kikerültek a ke­zem alól és torzon borz frizu­rát, szakállt és bajuszt növesz­tettek! Ezeknél csőd a nevelés terén? Issem! Nem nevezhet­ném annak, inkább feltűnni­­vágyásnak! És ez rossz fényt vet a többiekre is, mert az emberek hamar abba a hibá­ba esnek, hogy általánosíta­nak. Ilyen ferde irányzat is van a divatnál. A Beatlesek is csodálatosak voltak?­ majmolni kezdték őket. Sokan Saj­nos, nem a zenei érzésüket tudták utánozni — különösen nem a siket fiatalok —, ha­nem a megjelenési formáju­kat.. Ezzel még nem lettek „bif­­licek”. Ezt próbálom magya­rázni még ma is, állítom 90'n-ban — nem­ hiába. Váltig érő hosszú haj a di­vat, ám legyen, virágos tapé­tanadrág, ám legyen, cipó, is­ten bocsá’, ha annak nevez­hető, ám legyen! Viszont­ siket ember, siket fiatal ne ezen a téren próbál­jon feltűnést szerezni magá­nak, még a lányok körében sem. Itt nem akarok a cicát Don Quijotéja lenni, hanem, csupán­­­arra kérném a mai fiatalokat, hogy ne ezen a téren próbál­janak kiemelkedni, feltűnést kelteni, hanem! Hanem a kulturáltság te­rén! Próbáljanak tökéletesebb beszédtechnikát elsajátítani, legyenek minél tájékozottab­bak, olvasottabbak — ami ki­hat a viselkedésükre, megje­lenésükre —, egyszóval: le­gyenek kulturáltabbak. Próbáljanak maguk között kevesebb jelbeszéddel, de an­nál több hangos beszéddel érintkezni. A jelbeszédet érez­zék szükséges rossznak! Mindez bizony annyit ér nálunk, a siketeknél, Beatleseknél a hosszú haj mint es a zenetudás, mely a világon sikert aratott. Simor Tibor Eső szemerkél. Megyek a kis pécsi utcán, magam mögött hagyom a magas, új épületeket és a Kossuth cipészszövetk­ezetet, a témát, amiről írni szerettem­ vol­na. December van, a hajrá hónapja, nem fogadhatnak, de: „Jöjjön visszan januárban, szívesen látjuk!” Hát jó! Egyszer még visszamegyek. . De a téma? Honnan szedjek fel most rögtön másikat?... No lám! Nemhiába mondják, hogy a téma az utcán hever, csak le kell ha­jolni érte! Épp közel is van, a szomszéd utcában. Már­kus tanár úr jegyezte meg, hogy írjak egyszer Walzl Ottóékról. No, forduljunk is mindjárt jobbra, aztán pár lépés balra, itt is van már a József Attila utcában a Vegyesipari Vállalat konfekciója. Lassítom a lépést, jólesik körülnézni az ismerős épületeken. Gyerekkoromat éltem itt, nagylánykorom­ban máshol laktunk ugyan, de idejártam dolgozni. A portán Walzlné, csoportunk elnöke után érdeklő­döm. Az órán fél kettő. Kettőkor jönnek ki, Walziné is délelőttös. ★ Várok: Fellépek a régi épület bejárati lépcsőjének második fokára, hogy védve legyek az esőtől. Közben gondolatom a múltat idézi. Ezen a lépcsőn jártam, itt volt a varroda. A túlsó épület azután épült, most ott a konfekció, jó nagy üzemmé fejlődve. Ezt a régit, ahogy a dolgozókról ítélem, műszerészek foglalták el. A vaskerítésen fiatal férfi les be, ácsorog. Engem néz? Aztán feltűnik egy másik, a túlsó járdán, ő is ácsorog. Ja, vagy úgy! Udvarlók, vagy férjek lehetnek. Várják a kedvest. Kezdenek is már szállingózni a csupa fiatal lányok. Tanulók? Később már idősebbek is jönnek. Bordó autó fordul be, előttem kanyarog, stoppol. Inte­get a sofőr. Nézek magam mellé. Senki! Nekem szól? Az üvegen keresztül nem láttam, de kezdtem sejteni, ki lehet, de hát. .. Erre lendületesen kiugrik a valaki, s széles mosollyal tart felém. Most már én is mozdulok, mosolygok. Tibi, az ifjú jogász. A KISZ-ből ismerjük egymást, ő vezetőségi tag volt. — Szervusz! Hogy-hogy látni téged? Hogy vagy? — Szervusz! Hát vagyok, jól. És te? — Én is — néz —, cseppet sem változtál. — Nono! Elmúlt már tíz év! — Komolyan mondom! Láttam, jobban megnéz. Mivel nevettem, biztos észrevette a szarkalábakat, de nem mondta. Beszélget­tünk pár percig, majd nekem szegezte a kérdést: — Tudod ki a KISZ-titkár? — A kérdésről megsej­tettem a választ: — Hát... az Eta? — Az! A fia lassan nagyobb mint ő, s még mindig ő a KISZ-titkár? Jót­ nevettünk. Majd elmondtam, mi járatban vagyok. S mondott valamit a portásnőnek. Ekkor derült ki, hogy Walziné ma nem jött be, beteget jelentett. Egy ismerős munka­társ mondta, aki készült haza. Puff neki! Hiába vártam! Mehetek tovább, vagyis Walzlék lakására. Tulajdonkép­pen oda is készültem, csak a biztonság kedvéért néztem be az üzembe, hogy hiába ne menjek. Elbúcsúztam, s utaztam az arra járó busszal két megállót, hátha gyalog messze van. Atléta utca. Nagyjából hasonló, nemrég épült házak. Walzléké is szép nagy: 3 szoba hallos, pincéből fűthető, fürdőszobában villanybojlerrel. Otthon volt az egész család, mármint aki otthon maradt, szülők és nagyszülők. Tavaly ugyanis kirepül­tek a puha fészekből a fiókák: a 22 éves Bélus és a 20 éves Márti. Mindketten érettségiztek. Egyiknek tavas­­­szal, másiknak ősszel volt az esküvője. Bélus a „telefon­ ERŐS ÉLET automatában” dolgozik, felesége tejüzemben adminiszt­rátor és az ő szülei segítségével saját, kétszobás új családi házuk van. Mártiék Siklóson kaptak szolgálati lakást, onnan viszi-hozza őket a vállalati kocsi a bere­­mendi cementgyárba, mint technikusokat. Jevő Walzlnéval, aki feküdt és Ottóval, aki épp a hallban varrógép mellől állt fel, a „betegszobában” be­szélgettünk. Elmondták gy­erekeik életének alakulását. Majd a múltba csaptunk át, csoportunk megalakulását, ennek körülményeit boncolgattuk. Időrendi kérdésekben egymást igazították ki. Hja, ennek tavaly volt 20 éve! Először férfiak, mint Walzl Ottó és Cserni János voltak vezetőségi poszton, majd nemsokára felváltották őket a nők, mármint a feleségek — Gereben Ida akkor még nem volt Cserniné —, akik jelenleg is ott vannak, Bar­­lainéval, mint a vezetőség magva. Az évek folyamán csak a tisztségek cserélődtek egymás között — egy-két, rövidebb ideig ott levő vezetőségi taggal — míg végül Walzlné, mint elnök állapodott meg, Cserniné mint tit­kár, Barlainé mint pénztáros. Walzl Ottó a csoport után egy évvel alakult Siket­némák Ruhajavító Vállalatának igazgatója is volt. Saj­nos, a vállalat csak egy évig volt életképes. Hogy miért? Ottó megpróbálja körvonalazni: — Csak páran voltunk, s egy év elteltével tíz új dolgozót kellett volna felvenni. Nem volt összekötte­tés, csak ígérgetés, jöttek volna a tagok vidékről, de nem volt lakás, s a személyeskedés miatt az összetar­tás sem volt erős. Ha már akkor Varjas ügyintézőnk közöttünk lett volna, talán megmarad a vállalat. Ta­pasztalat és a kapcsolat sokat számít. A Siketnémák Vállalatából Csökkent Munkaképes­­ségűek Vállalata lett, majd Vegyesipari Vállalat. Walzl innen a konfekcióból, mint vasaló ment nyugdíjba. A Walzl-házaspár ajánlotta, nézzem meg a jegyző­könyvet, abban pontosabban követni tudom az esemé­nyeket. Walzlnétól és szüleitől elbúcsúzva, Ottóval bemen­tünk a csoportba, klubnap lévén. Ott meg is szereztem a jegyzőkönyvet, kis, vastagfedelű füzetet. Tisztelettel vettük kezünkbe, Walzl mélyen belemerült, emlékez­ve ... De most nálam van ... Befejezésül szeretném leírni, mit mond a Vegyes­ipari Vállalat Walzlnéról és a könyvkötészetben dol­gozó Perger Magdáról? Maneskó Ferenc igazgató elvtárs tájékoztat, hogy jelenleg csak két siket dolgozójuk van. Walzlné a leg­régibb munkásai közé tartozik. Magdi most szabadult, náluk tanult. Ambrusics Jánosné művezető és Károlyi Istvánná­l­rigádvezető Magdiról azt vallják, hogy csendes, szor­galmas kislány. Közepesen sik­erült a szakvizsgája. De a tanulással már sokszor volt baj. — Igen, tudom. Varjas ügyintéző többször intette türelemre a panaszkodó feleket, amikor már úgy érez­ték, nem mehet tovább. Azért mégis levizsgázott. Orszá­gos probléma. Már Pesten Rudas elvtárs­ is szóvátette több értekezleten, hogy az intézeti felvételnél részesít­sék előnyben a gyengébb tanulókat, mert a jobb tanu­lók együtt. alkalmasabbak arra, hogy a hallókkal tanuljanak így siketek számára szervezett szakmunkás­képző intézetekben a gyengébb tanulók oktatása is eredményesebb lyüket az életben. lenne, ezáltal jobban megtalálnák ne­m — Igen, valahogy így kellene — válaszolták. Na­gyon sajnáltuk a kislányt. Magdi a munkatársaival elégedett. Barátságosak, pártfogásukba veszik. Sűrűn jár a szövetségbe, szeret ott lenni. Mikor újra felkerestem Walzinét a munkahelyén, már dolgozott­. Kiderült­, hogy szalagvezetője egy régi munkatárs, Gizi: Trinn Jánosné. Ezen a szalagon csak hárman maradtak a régiek közül. Nagy a terem, sokan vannak. Nagy munka folyik. Jelenleg többféle kabátot varrnak. Trinné mondja, épp mérgelődik Walzlné, rossz a nomblyukasztó gépe. Azért csak menjek, beszélegessek vele. Walzlné épp szálazással nyugtatta idegeit. Csak ő egyedül gomblyukasztó. Most másikon ül. Ez a gép sem valami jó... de ami előtte van, hát... Vastagok, kemé­nyek a vászonnadrágok, amire gomblyukat kellene varrni. Különben más problémája nincs. Keresete in­gadozik ugyan, mert darabbéres. Attól füao, sok-e munka, vagy kevés. Jelenleg kevés, 1300—1400 Ft körül a van, de volt már 2000 Ft körül is. Munkatársaival т s­­értik egymást. Kicsit hall, ez segíti — Varjas ügyintéző mellett tolmácskodott is —, s jól beszél. Ő már innen akar nyugdíjba menni. Persze, az még messze van. Kiss Gézéné Komló, IV-es akna

Next