Siketek és Nagyothallók, 1972 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1972-08-01 / 8. szám

1972. AUGUSZTUS SIKETEK ÍÍS NAGYOTHALLOK AZ „IGAZ MESTER” KORSZERŰ ÁTÍRÁSBAN 1972. június 23-a és 24-e. Neve­zetes napként fog bekerülni a ma­gyar gyógypedagógia történetébe. E napon tartotta első országos szakmai konferenciáját a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete a magyar gyógypedagógia alma ma­terében, a Siketek Országos Tan­intézetében, Vácott. A konferen­cián valamennyi részt­vevő meg­kapta Szatmári Antalné: Újabb adatok Simon Antalról, az „igaz mester” korszerű átírásban című munkáját. Szatmári A­makié nevét és mun­kásságát a gyógypedagógusok jól ismerik. Főiskolás korunkban többször hospitáltunk osztályá­ban, a Mosonyi utcai Gyógypeda­gógiai Iskolában. Lelkiismeretes, igényes, precíz tanárként ismer­tük meg, ezért szerettük és tisz­teltük. Ebédre várva, ülünk a konfe­rencia napján az intézet egyik ár­nyas padján Szatmári Antalnéval, Simon Antalról beszélgetünk. Júlia néni! Gratulálunk az ér­tékes munkához, köszönjük szé­pen mindazt a sok újat, amit könyvében Simon Antalról, a mi első magyar mesterünkről elmon­dott. A gratuláció láthatóan zavarja Júlia nénit, s mindjárt Simon An­tal méltatására tér át. Könyvének mottóját olvastatja velem. „Ez az évforduló mindnyájunk­nak jelentős, mert az ünnepléskor sok újat is tudunk mondani az embereknek. A két évszázadra visszatekintő nemzedék világo­sabb tudásával azokat az emberi alkotásokat hozza ismét napfény­re, melyeket a korabeli meg nem értés elhanyagolt.” Simon Antal a szó legneme­sebb értelmében igaz mester volt. Valamennyi pedagógusnak igaz mestere, aki nemcsak a betűve­téssel küzdő, azokat értelmes sza­vakká összerakó kisgyermekek erőlködését akarta megkönnyí­teni, hanem kollégái kezébe is olyan eljárást adni, amellyel, mint könyve címében is jelzi: „Tanít­ványait igen rövid idő alatt, min­den unalom nélkül, egyszerre írni és olvasni is megtanítja." Mióta foglalkozik Simon Antal életével és munkásságával? Már győri tanítóképzős korom­ban is nagyon foglalkoztatott a nevelés története. Pedagógus elő­deink munkássága mindig izgal­mas olvasmány volt számomra. Amellett, hogy­­ sokat tanultam tőlük, mindig különös tiszteletet váltott ki belőlem ügyszeretetük, a jövő generációk iránt érzett fe­lelősségük. Különösen megraga­dott Simon Antal munkássága. (Akkor még nem tudtam, hogy az ő műve az első magyar nyelvű fonetika, nem figyeltem azokra a sorokra, ahol a nyelv keletkezésé­ről filozofál.) Bennem a legmé­lyebb nyomot Simon Antal em­­berszeretete hagyta. Olvassa csak el ezt az idézetet, amellyel köny­vét zárja! „Ímé emberi nemzet! az az, amit kisdedeinknek javára és könnyebbségére tenni szándé­koztam? végyed tehát jó néven, amit ide leírtam, mert igaz szere­­tetbül veszi eredetét és adja a Mindenható! hogy valamit ezek jó végbül írattak, olyan jó is legyen ezen tanítás módjában fáradozó tanítók iparkodásának VÉGE.” Emberi igazságérzetemet min­dig bántotta, hogy Simon Antal a magyar és az egyetemes nevelés történetében nem kapta meg azt az elismerést, amely úttörő, a módszertani eljárások sorában korszakalkotó munkássága révén méltán megillette volna. Hosszú évtizedeken át nem vettek tudo­mást művéről. Még közvetlen munkatársai, Schwarczer és Mesz­­lényi Molnár sem említik az „Igaz mester”-t, annak megjele­nését néhány évvel követő szak­munkáikban. Csaknem 100 év te­lik el, mire Simon Antal munká­ját Bökényi Dániel 1891-ben ve­zérkönyvnek nevezi, módszerét a modern népiskola vívmányának tartja. Az írva-olvastatás módsze­re, melyet Simon Antal 1867-ben írt le, s 1808-ban könyvalakban is megjelentetett, a magyar oktatás­ügy számára sokáig ismeretlen maradt. Igaza volt Bökényi Dánielnek, amikor ezt írta: „Tisztulni, élni kellett az eszmének, születni pe­dagógusoknak, kik közül annak elsőrendű szerepkört bírjanak ki­jelölni, s fönntartani is.” Sikerült-e Júlia néninek teljes bizonyossággal tisztázni Simon Antal születésének helyét és ide­jét? Bátran és teljes felelősséggel állítom, hogy igen — válaszolja. Ha elolvasta könyvem első részét, úgy gondolom, nem támad kétsé­ge azt illetően, hogy mindennek alaposan utána jártam, a Simon Antallal foglalkozó valamennyi forrásmunkát átnéztem, két éven át sok hivatalos okmányba bete­kintettem, sok-sok adatot egyez­tettem, míg kétségtelenül meg­győződtem, hogy Simon Antal 1772. szeptember 7-én született, Ikrényben (Győr megyében). Éppen a jubileumot megelőző nap érkezett Győrzámolyból a valóságot perdöntően igazoló ke­resztelési anyakönyvi értesítés, mely sajnos, a nyomtatásból ki­maradt. Az irodalomba tévesen bekerült „Újfalu” nem születési, hanem későbbi lakóhelye volt Simon Antalnak, s felcserélték születési helyével. Simon Antal szülei 1775-től laktak csak Újfa­luban és ott született hat gyerme­küket Győrzámolyban keresztel­ték, ahová Újfalu mint fília tarto­zott. Az adatokat Zámolyban pon­tosan bevezették, sőt abban az anyakönyvben Simon Antal szü­­lei, mint keresztszülők is szerepel­nek 1775 után. 1775 előtt azonban semmi nyoma nincs Újfaluban a Simon családnak, tehát Simon Antal ikrényi születése nem két­séges. A zámolyi adatokból azt is megtudtuk, hogy Simon Antal atyja, Simon András már nem élt; édesanyja, 1799-ben Hőgye Judit viszont túlélte az „Igaz mester” szerzőjét, mert 1812-ben még keresztanyaként jegyezték be Zámolyban. Hogyan fogadták a kutatót adatgyűjtő munkája közben az egyes helyeken? Örömmel mondhatom, hogy mindenütt a legnagyobb segítő­­szándékkal. Minden megtalálható okmányt készséggel bocsátottak rendelkezésemre. Tanárképző Fő­iskolánktól kezdve a plébániák, az állami levéltárakon keresztül egészen a magánszemélyek birto­kában levő adatokig. Nagyon boldog vagyok, hogy a Magyar Gyógypedagógusok Egye­sülete első szakmai konferenciá­ját az első nagy magyar gyógype­dagógus, Simon Antal szellemi hagyatékának jegyében tartja. A 200 éve született, új módszert al­kotó, fiatalon elhunyt (1808-ban) 36 éves pedagógust, akit kortársai megpróbáltak elhallgatni, később mással helyettesíteni, végre az őt megillető megbecsülésben része­síti hálás nemzedékünk. Szakmai konferenciánk hozzájárul ahhoz, hogy Simon Antal érdemeit meg­illető helyre kerüljön mind a ma­gyar, mind az egyetemes nevelés­­történetben. Szatmári Antalné elévülhetetlen érdeme, hogy sok új adattal gaz­dagította Simon Antalról való is­mereteinket, több homályos, egy­másnak ellentmondó adatot tisz­tázott Simon Antal életrajzát, szakmai fejlődését illetően. Az írva-olvastatás módszerének út­ját gazdagon, sok irodalmi adattal kiegészítve tárta elénk. Könyve ünneppé avatta a Simon Antal év­fordulót. Júlia néni most már jól meg­érdemelt nyugdíjas éveit tölti, de példát mutat nekünk most is, mint főiskolás korunkban. Most azzal, hogy az igaz mester pályá­ja nem zárul le a nyugdíjba vo­nuláskor. Méltó tanítványa ő az „Igaz mester”-nek. Kutatómunká­jának eredményeivel tovább gaz­dagítja ismereteinket. A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületén keresztül megajándékozott ben­nünket egy olyan értékes könyv­vel, mely minden hivatását sze­rető gyógypedagógus könyvespol­cának egyik legféltettebb darabja lesz. Köszönjük szépen, Júlia néni! Mikó Gyula tanár (Vác) Szatmári Antalné. v TOLMÁCS VAGY SZAKÉRTŐ? Már századunk elején felvető­dött a kérdés: egyszerű tolmácso­­lás-e vagy szakértői tevékenység az a közreműködés, mely a ha­tóságok előtt álló siket emberek meghallgatásánál — a törvény előírása szerint — szükséges. Nyilvánvaló, hogy a siketek jelbeszédének tolmácsolása nem­csak abból áll, hogy a jelnyelv­ről hangbeszédre „fordítsuk” a si­ket személyek mondanivalóját. A tolmácsolás ennél több! A sike­tek helyes megítéléséhez ismerni kell az ő személyiségüket, min­den esetben ügyelve arra, senki se magyarázzon a siket emberek tevékenységébe olyat, ami való­jában nincs is benne. Óvni kell a siket embereket a hallók félre­magyarázásától, amivel az élet­ben gyakran találkozunk. Mind­ehhez szakértelemre van szükség. Nem korszerűtlen igény ez ma sem. (Bár már ott tartanánk az oktató-nevelő munka eredménye­ként, hogy szakértő tolmácsra ne lenne szükség!) A Budapesti Fővárosi Bíróság elnöke — a fővárosi főügyésszel egyetértésben — Bors Vilmos bu­dapesti lakost igazságügyi szak­értővé kijelölte a siket-néma tol­mács szakágban. 1971. november 19-én letette az igazságügyi szak­értői esküt. A tanárság erkölcsi reputációja szempontjából üdvözölni kell az igazságügyi hatóságok ama dön­tését, mely Bors Vilmos tanár, igazságügyi szakértővé történt ki­nevezésében jut kifejezésre. Bors Vilmos BORS VILMOS 1932-ben — 40 évvel ezelőtt — indult el a taná­ri pályán. Két és fél évtizeden át siket gyermekeket tanított. Eközben állandóan kapcsolatot tartott fenn a felnőtt siketekkel is: közreműködött a Siketek és Nagyothallók Szövetségének szer­vezésében, segédkezett a Benczúr utcai székház megvételénél, részt vett a háborús okok miatt tanul­mányaiban visszamaradt felnőtt siketek Dolgozók Iskolájának megszervezésében, felkérésre te­matikát állított össze a Siketek Szövetségében szervezés alatt ál­ló továbbképző tanfolyamok szá­mára. Tanulmányokat, szakcikkeket írt a siketek oktatásának jobbá tétele érdekében. Módszertani újításáért külön elismerésben ré­szesült. Eredményes tanári mun­kásságáért több ízben kapott pénzjutalmat. Kétszer előadást is tartott a Magyar Tudományos Akadémián. Jelenleg mint igazságügyi szak­értő végez felvilágosító munkát hivatalos helyeken és segíti a baj­ba jutott siket dolgozókat problé­máik megoldásában. Mindenkor készséggel kapcsolódik a Siketek Szövetségének a hallássérült em­berek társadalmi felemelkedésé­ért folytatott munkájába. Szaktudásának, gazdag tapasz­talatainak összegezését adta Magyar Pszichológiai Szekciójá­n­­ak ülésén, ami 1972. május 29- én hangzott el a Magyar Tudo­mányos Akadémián. A „Siketek társadalmi beillesz­kedése” címmel tartott tudomá­nyos értekezésében Bors Vilmos előadó többek között megállapí­totta, hogy világszerte az a tö­rekvés figyelhető meg, hogy a si­ketek ne szigetelődjenek el a tár­sadalomban. A siketek és a hal­lók összehangolt együttműködé­sének előmozdítása az igazi em­berszeretetnek ad tartalmat és hitelt. Minden ezzel szemben álló álláspont antidemokratikus, mert a kitaszítottságot szolgálja egy minoritásban élő értékes ember­­csoport vonatkozásában. A siketek és a hallók kapcsolata Az előadó a továbbiakban meg­állapította, hogy a siketek és a hallók kapcsolatában sok a lené­zés, félreismerés, belem­agyarázás, elutasítás, türelmetlenség, gúnyo­lódás, kicsúfolás stb. Ez elég baj, mert a siketek magatartásásána­k tájékoztató modellje csak a halló ember lehet. A halló ember de­mokratikus partnerszerű maga­tartásától nagyban függ a sike­tek szocializálódásának sikere. Vannak primitív emberek, akik kihasználják a siketséget, vissza­élnek a siket emberek hátrányos helyzetével és így bántják, meg­sértik, sőt félrevezetik őket. Meg kell mondanunk — bármennyire is fáj —, hogy vannak viszont primitíven gondolkodó siketek is, akik megsértik a törvényt laza erkölcsi felfogásukkal, akik nem akarják tudomásul venni, hogy nincs külön siket társadalom és sajnos, olyanok is akadnak, akik társadalmon belüli konfliktusok esetén a felelősségre vonás elől a siketség mögé szeretnének búj­ni, stb. Ezek a primitív siketek sokat ártanak a társadalmi fel­­emelkedés útjára lépett sorstár­saik társadalmi megbecsültetésé­­nek­ azzal, hogy a hallók hajla­mosak őket is egy kalap alá ven­ni az alacsony színvonalon ál­lókkal. Igaz, hogy több sikernél tapasztalunk önzést, hirtelen fel­háborodást. Sokszor tévednek is, tévedéseiket nemh, vagy nehezen ismerik be. A helytelen maga­tartáson nem akarnak változtatni, egocentrikus gondolkodásmódjuk szerint mentik magukat és igen gyakran a hallók siketel­lenessé­gé­re hivatkoznak. Mindez viszont a hallóknak nem tetszik, így rom­lik a siketek és hallók közötti kapcsolat, melynek következtében a siket emberek eltávolodnak a hallóktól. A hallóknak emberba­ráti kötelességük a siketek eltá­volodását megakadályozni szere­tettől áthatott, helyes magatartás­sal. Szeretettel kell velük bánni, meg kell magyarázni az egyes helytelenségeket. A siketeknél ta­pasztalt belső feszültség könnyen oldódik emberi megközelítés ha­tására. Az előadásban szó volt arról is, hogy a siketek a hallók között nem szívesen beszélnek, mert fél­nek attól, hogy a hallók kineve­tik, kigúnyolják őket. A hallók bátorítsák a beszé­lő siketeket. Sajnos, a halló beszéljenek velük, embereknél és mutatkozik az az érzés, hogy nem tudják magukat megértetni a si­kettel. Pedig a siketek többet megértenek a hallók beszédéből, mint ezt­ általában hiszik, csak nem kell tátogva és tagoltan be­szélni hozzájuk. A siketek gondolkodása Az előadó arra is kitért, hogy a siketek nem jelben gondolkod­nak. Ugyanis ez a téves nézet a siketek segítésében hátrányos helyzetet teremt. Élményekről, történésekről látott, tapasztalt összefüggésekről kapunk tájé­koztatást szavaktól függetlenül a képszerű jelekkel. A nyelv nem tekinthető kész eszköznek, amely­ben a gondolkodás zajlik. A nyel­vileg elmaradt siketeknél is van a fogalmi gondolkodáshoz hason­ló gondolkodás. A gondolkodás belső rendszerező tevékenység, mely nyelv nélkül is létezik. Majd az előadás további részé­ben arról volt szó, hogy jó vol­na párbeszédet folytatni a sike­tekkel saját életvitelük tekinte­tében. Tapasztalta, hogy a sike­teket mindenki magyarázza, de hogy magá­nak a siket embernek mi a véleménye a világról (erről vagy arról) , arra kevesen kí­váncsiak, pedig e tekintetben mégiscsak ők a legkompetensebb személyek. Róluk határozni nél­külük — egyszerűen nem lehet. Ebből az elvből kiindulva ja­vasolja, hogy kérdezzenek meg több száz siket embert pl. arról, mit tesznek annak érdekében, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a siketek és a hallók között? Mit kívánnak a hallóktól a jó kapcso­lat érdekében? stb. Végül példákat sorolt fel a si­ketekkel szemben elkövetett hi­bák, hátrányos megkülönbözteté­sek, társadalmon belül velük szemben elkövetett igazságtalan­ságok vonatkozásában. Köztudott ugyanis, hogy a szocialista tár­sadalomban érvényesülő demok­ratizmus szellemében sokkal szembetűnőbbé válnak bizonyos sérelmek, mint ahogyan az a múltban volt. Az előadó előadásának végén mindenkit arra kért, hogy tart­sák tiszteletben a siket emberek személyi méltóságát és segítsék őket társadalmi felemelkedésük­ben. Megérdemlik, hisz társadal­munk értékes tagjai. Bors Vilmos gyógypedagógust mint a szakma kiváló művelőjét, nagy gyakorlatú mesterét ismer­jük és tiszteljük. Jelen előadásá­ból is a mélységes humanizmus, a hallássérültek iránti nagy meg­értés, együttérzés csendül ki. Még sok hasonló, értékes előadást szeretnénk hallani tőle. Kívánjuk, hogy még hosszú időn át tevékenykedjen ilyen szívvel, lélekkel a siketek ügyé­ben, és segítse Szövetségünket célkitűzéseinek meg­valósít­ása- Bors Vilmos

Next