Siketek és Nagyothallók, 1975 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

i VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA < ••Ф A küldöttközgyűlés után A jubileumi év főbb feladatait tárgyalta az elnökség A Siketek és Nagyothallók Or­szágos Szövetsége újjáválasztott központi elnöksége január 4-én tartotta első ülését. Jafcsák Pál elnök, megnyitó beszédében kö­szöntötte az elnökség új tagjait és arról a felelősségteljes munkáról, azokról a feladatokról szólt, me­lyek a következő négyéves idő­szakban az újjáválasztott vezető­ségre hárulnak. Hangsúlyozta az együttműködés, a közös erővel végzett munka elengedhetetlen szükségét ahhoz, hogy jó eredmé­nyekről, további fejlődésről szá­molhassanak be a következő években is. О Папа Gizella szervező titkár Vázolja az üts* a­ iA-i 7-éri lezajlott küldöttközgyűlés és az ezt meg­előző választások menetét, ered­ményeit, hiányosságait. A csopor­toknál — Békéscsaba kivételével — a múlt évben megtörténtek a választások. Általában elmond­ható, hogy több fiatal kapott sze­repet a csoportok vezetésében, ez különösen vonatkozik Debrecenre és Pécsre. A vezetőségválasztások során sok helyütt nem tartották be a központi utasításokat, így a választások lebonyolítása nem volt zavartalan. Több csoportnál nem választottak küldötteket, ha­táridőn túl halasztották a gyűlé­sek idejét, nem gondoskodtak megfelelő előkészítésről. Ennek tudható be, hogy a december 7-én, Budapesten összehívott ve­­zetőségválasztó küldöttközgyűlés során is hiányosságok mutatkoz­tak. Ennek ellenére a központi vezető szervek választása ered­ményesen zárult. A küldöttköz­gyűlés megszavazta a választ­mányt, s ez tagjai sorából az el­nökséget. Kijelölték a választmá­nyi bizottságokat is. A jelöltek felkéréséről e tisztségekre, az el­nökségnek kell gondoskodnia. A napirendi pont megvitatása során szóba került a választmány és bizottságainak aktivizálása. Megszövegezték a választmányi tagok megbízóleveleit, körvona­lazták a bizottságok feladatait, te­vékenységük általános jellemzőit. Az elnökség, okulva a decem­beri választások tapasztalataiból, a jövőbeni hiányosságok elkerü­lése végett, felszólítja az érintett csoportokat és számonkéri tőlük mulasztásukat.­ ­ A szövetség megalakulásának 2.». évfordulója és negyedszázados fennállása tiszteletére meghirde­tett jubileumi év fontosabb fel­adatait, lényeges kérdéseit Illés­­falvi Béla főtitkár ismertette az elnökséggel. Elmondta, hogy a tervek szerint az 1975. év prog­ramjában jelentős helyen szere­pel az ünnepi díszközgyűlés, melyre a hazai társszervek veze­tőin kívül a Világszövetség el­nöke, főtitkára és alelnöke meghívást kapott. Az ünnepi köz­is gyűlés elsődleges napirendje a szövetség eddigi működésének, a szövetségi élet huszonöt évének bemutatása. Ez alkalommal az el­nökség Cházár András emlékér­meket adományoz. Az ünnepi díszközgyűlést meg­előző napokban kerül sor a IV. Országos szakmai tanácskozásra, amely a jubileumra szkinif­ i­eT a szövetség negyedszázados tevé­kenységét választotta témájául. „A hallássérültek intézményes rehabilitációjának 25 éve" téma­körön belül részletes kidolgozásra kerülnek a hallássérültek alsó­fokú oktatásának, ipari képzésé­nek, általános képzésének, mun­­kába helyezésének kérdései. A szö­vetség szervezeti tevékenységé­nek 25 évét idézik a kulturális nevelő munkát, általános szerve­zeti kérdéseket, szociális, ifjúsági és szakmai tevékenységet, egy-egy helyi csoport életét ismertető elő­adások. A jubileumi év kiemelkedő kulturális eseménye az országos színjátszóverseny, melynek elő­döntőire az előzetes tervek sze­rint júniusban, Pécsett és Debre­cenben kerül sor, a döntőt Buda­pesten tartják. Hazánk felszaba­dulásának és szövetségünk meg­alakulásának évfordulói tisztele­tére több csoportnál rendeznek kiállítást, melyek­et szándékoznak ben­­аптк É kiál­lítások anyagából nyílik országos bemutató szeptemberben, Buda­pesten. A jubileumi ünnepségek szer­vezésére" az elnökség előkészítő emlékbizottságot alakított, mely­nek elnöke Déri Sándor, tagjai Jafcsák Pál, Illésfalvi Béla, Bar­na Gizella és Vidít Gábor. Az emlékbizottság, munkájáról az elnökségnek számol be. A szövetség 1975. évi költségve­téséről, annak várható alakulásá­ról a főtitkár elvtárs adott tájé­koztatást. Részletesen ismertette a kiadási és bevételi terveket, az egyes fejlesztések, általános és kiemelt feladatok anyagi lehető­ségeit.­ ­ Jafcsák Pál az elnökség gya­korlati munkáját érintő kérdé­sekről szólt. Az újjáválasztott el­nökségnek több vidéki tagja is , áml, az­­ ü­lésük eddigi gya­korlatán szükséges változtatni. A jövőben kéthavonta üléseznek szükség esetén, a budapesti tagok részvételével, rendkívüli ülést hívnak össze. Előterjesztette az 1975. évi elnökségi tervet, melyet megvitatása után jóváhagytak. A beszámolók formarendje is el­tér az eddigiektől: a központ ille­tékes szakelőadói az ülésekre meghívást kapnak, s az elnökég tisztségviselőjével közösen szá­molnak be az adott terület mun­kájáról.­ ­ Egyéb ügyek keretén belül Il­­lésfalvi Béla főtitkár kért szót. Az elnökség nevében, megkülön­böztetett tisztelettel köszöntötte Déri Sándor elvtársat abból az al­kalomból, hogy a hallássérültek ügyéért végzett több évtizedes munkája elismeréseként a Munka Érdemrend bronz fokozata kitün­tetésben részesült. Majd a szövetség nemzetközi kapcsolatait érintő időszerű kér­désekkel foglalkozott. E téren több változtatás szüksége merült fel. Javaslat hangzott el testvérszö­vetségek sajtótermékeiből rende­zett kiállításra. Szóba került a szövetségi tagok által készített filmek feliratozásának problémá­ja. Ennek megoldása érdekében az elnökség felkérte Sándor Já­nos kultúrfelelőst a módszertani tervek kidolgozására. Az ülés Jafcsák Pál elnök zár­szavával ért véget. A vezetőségválasztások értékelése Tervek, feladatok 1975-re • Gazdasági ügyek Nemzetközi kapcsolatok '-itiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiuliiiHiMiiiiiiiiitiHiiHiiiiiiiiiiiifiiMiiiiiiiiiiiMiiiiiiniiiHiiiiifiinHiiinuiiiiiiiiiiiiiiiiMitiiiiiiiiiiHitiiiiiiMtiiii HiiiiiiiuiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiimiimiiiiiiiiíiwiiiHimiiiiiiiiiliiiHHluiiiHitiiiHHiitilHiHiiiiHliiiiioi Л Hagyomány, hogy az új­­ évet különböző fogadkozá­st sokkal kezdjük, s ha nem­ is­­ hagyomány, de szokás, hogy­­ ezek a fogadkozások csak rit­­­­kán tartanak néhány napnál­­ tovább. Persze ezek a foga­­­­dalm­ak többnyire személyes­­ jellegű, „csip-csup” ügyek,­­ amiket senki nem vesz ko­­­­molyán. Szokott tréfálkozá­­­­saink közé soroljuk és mo­­­­solygunk rajta. Az 1975. esz­i­n­­tendő küszöbét átlépve azon­­ban olyan eseményekre készü­­­­lünk, amelyek előjeleként e­­ régi és személyes jellegű ha­­­­gyomány élettel, tartalommal­­ telítődve, kollektív, országos­­ mozgalommá duzzad. A „le­­­ szokom a dohányzásról” és a hasonló egyéni fogadkozások­­ elvesztik jelentőségüket . E tervekké, felajánlásokká, bri­­­­gádvállalásokká alakulnak át, s így kerülnek újra felszínre, s így összegeződnek egy ország 5 együttes törekvésében. Nagy jelentőségű nemzeti­­ ünnep előtt állunk, s a nem­­­­zet méltóképp készül ünnepé­­­­re. Készülünk a Magyar Szo­­­­cialista Munkáspárt XI. kong­­­­resszusára, hazánk felszaba­dulásának 30 é évfordulójára és szűkebb körű­ekben a szö­vetség negyedszázados év­fordulójára. S ezek az évfor­dulók köteleznek­­ Köteleznek az elmúlt évtizedek áttekinté­­­sére, az eredm­ények feletti jogos büszkeségr­e, a hibák, tévedések javítására, őszinte­ feltárására, eddigi munkánk összegezésére. Kibeleznek, hogy mérlegeljük feladatainkat, te­endőinket, s ugyanakkor tudá­sunkat, tehetségünket, erőin­ket is. Köteleznek arra, hogy mindezek legjavát adjuk ha­zánknak, tes­t e kötelességnek természe­téről kell fakadnia. Oly egyszerűen és természetes buz­galommal, ahogy nap mint nap látjuk, halljuk, olvassuk hír­adásokban, jelentésekben, érezzük akár egy esztergályos felajánlásában, egy brigád, üzem, vagy intézet vállalásá­ban jobb, több, eredménye­sebb munkára. Kollektíván, vagy egyénileg — önbecsülé­sünkből, értékrendünkből szü­letően, mennyit Tudnunk kell azt is, bírunk, hol a határ, hiszen lehetőségeink végesek. Nincs szükség fölös erőfeszíté­sekre, megvalósíthatatlan szár­nyalásokra, de elengedhetetlen a józan elgondolás, jó terv, értékes gondolat és megvalósí­tásukhoz a segítség. Szövetségünkre, dolgozóira és tagságára, sok feladat vár ebben az évben. Szeretnénk méltó részt vállalni abból az országépítő munkából, amely idén a XI. kongresszus és ha­zánk felszabadulásának évfor­dulója tartalmaz, jegyében nyer ünnepi Mindezeken túl, szövetségünk megalakulása 25. évfordulójának méltó megün­neplése nemes és szép, de ne­héz feladatok elé állít ben­nünket. Országos és helyi ren­dezvényeink, szervezeti meg­mozdulásaink az évfordulók jegyében zajlanak. Kiállítások, versenyek, pályázatok, bemu­tatók, tanácskozások viselik cí­mükben, tartalmukban az év­fordulók tiszteletét. Mindez méltó az ünnephez, egymagában azonban nem ele­gendő, hogy kifejezze és bizo­nyítsa azt a jobbat-többet­­szebbet akarást, amit célul tűztünk magunk elé. Ahhoz, hogy e kettős évforduló a szövetségen belül mélyebb tar­talommal telítődjék, nem ele­gendő néhányak törekvése, igyekezete, mindannyiunk ös­­­szefogása, egységes munkája, közös felajánlása szükséges. Úgy, ahogy a fiatalok tették az ifjúsági parlament során több­­ féle formában is. Úgy, ahogy gyöngyösi csoport tagsága hívta versenyre a szövetség tagjait. Úgy, ahogy a küldött­közgyűlésen hallottuk több íz­ben is a csoportok képviselői­től. — Kinek mennyire rellik erejéből. Köszönjük felajánlásukat, segítségüket. Bízunk abban, hogy szövetségünk tagsága, vezetői, aktívái, felelősei, tisztségviselői; ~ munkájukkal, odaadásukkal, szorgalmukkal ebben az évben is hozzájárul­nak feladataink mind telje­sebb v­alóraváltásáh­oz, célki­tűzéseink eléréséhez. Hagyományok felidézésével kezdődik ez az írás, de ami­ről szól: bizalom, öntudat, hitvallás. Az elmúlt évtizedek köteleznek. Köteleznek önma­gunkkal szemben is, értékeink feltárására és felajánlására mindannyiunkért — a jövőért. évtizedei [UNK] kötelezneL .............................................................................................................................................................................................................unni...................................imitim...........................................un......

Next