Siketek és Nagyothallók, 1978 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
1918. MÁRCIUS SIKKTKK F.S NAIiVOTIIAI IOK Az egészséges életmódról A túlzott sófogyasztás, különösen idős korban és egyes betegségek esetében káros (vese, szív, érrendszeri stb. betegségek). A magas konyhasótartalom kedvezőtlen hatással van az anyagcsere-folyamatokra, elsősorban a víz-, sócserére és a vérnyomást szabályozó mechanizmusokra. Egyes tudósok szerint, ha konyhasó nagy mennyiségben fordul elő a szervezetben, ez az agyi véredények meszesedését segíti elő. A sós étel fokozott vízfogyasztásra késztet, és ez mértéktelenül megterheli a szívet. Fokozza a zsírképződést is. Helytelen szokás például a húslevesben főtt zöldséget vagy rántott húst közvetlenül az étkezés előtt még egyszer megsózni. A túlzott konyhasófogyasztás rontja az ízérzéket. Só nélkül ajánlatos enni a zöldpaprikát, paradicsomot, vajat, retket, sajtot. (Az ételek kisebb-nagyobb mennyiségben saját konyhasót tartalmaznak, tehát nem íztelenek.) Nyáron nagyobb a szervezet sóigénye, mint télen, mert a verejtékkel nagy mennyiségű sót veszít. Nagyobb sófogyasztást igényel az erős fizikai munkát végző ember szervezete is (arató, sportoló, stb.), de a sóveszteség pótlására szükség van akkor is, ha valaki meghűléses betegség esetén sokat izzad. Az izzadsággal elvesztett folyadék pótlására a szomjúságérzés figyelmeztet, minthogy vízzel a sóveszteséget nem pótoljuk, a testnedvek felhígulnak. Ezért kell betegség esetén enyhén sós folyadékot, levest vagy sós kekszet adni a betegnek, ezzel pótolni az izzadás által elvesztett konyhasómennyiséget. A feketekávé fogyasztásánál sem árt a mértékletesség. A kávét sokan fogyasszák, kedvelik közismert élénkítő hatása miatt. Egy csésze feketekávéban levő 0,05— 0,10 g koffein elősegíti a szellemi munkát, csökkenti a fáradságérzést és az álmosságot, serkenti a szívműködést, bizonyos érterületeket tágít, enyhe vizelethajtó hatása is van. A kávé koffeinje 5—6 óra alatt bomlik szét a szervezetben, hatása tehát órákon át tart. Ha gyakran fogyasztunk kávét, hatása felfokozódik, a nagyobb adag koffein szívdobogást, érvelésszaporodást, másoknál pulzusritkulást és egyéb panaszokat okozhat. Ha este iszunk kávét, élénkítő hatása miatt nem tudunk elaludni, mivel hatása 5—6 órán keresztül tart. Nagyot vétünk egészségünk ellen, ha a kávé élénkítő hatását este altató tabletták szedésével akarjuk ellensúlyozni. (A gyógyszerek szedésére később térünk ki.) Az elmondottakból kitűnik, hogy a túl sok feketekávé nem használ, hanem árt a szervezetnek. Nem használ az egészségnek az sem, ha tűzforrón isszuk meg a kávét — gyomorbántalmakat okozhat. De az sem jó, ha a tűzforró feketekávé után jéghideg üdítőt iszunk. Jó tudni azt hogy koffeinlekötő hatása van is, tejnek, tejszínnek. Tegyünk tehát a a feketekávéba egy pici tejet vagy tejszínt. Divatos szokás lett, hogy reggelenként tejjel készült reggeli helyett feketekávét iszunk. Sokszor a gyerek is ezt kapja reggelire!!! A feketekávé sem felnőttnek, sem gyereknek nem való reggelire! Gyermeknek különösen nem. Ne szoktassuk rá a gyermekeket a feketekávé élvezetére, mert a gyermek szervezetének árt a koffein. A gyermek itala: tej, kakaó, tejeskávé (malátakávéból), tejes tea, karamellás tej, aludttej. A felnőtteknek is ezeket ajánljuk reggelire, feketekávé helyett. Napközben fogyaszthatnak feketekávét — de mértékletesen. A táplálkozás ideális ritmusa: a napi táplálék egyharmadát gel, 35—40 százalékát délben, legtöbbi ételmennyiséget pedig este a fogyasszuk el. Ez az étkezési ritmus tükrözi azt a régi közismert mondást: „Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, vacsorázz úgy, mint egy koldus”. A gyakorlatban azonban legtöbbször fordított arányban történnek az étkezések. Reggel bekapunk egy kevés ételt, mert rohanunk, délben azt esszük meg, amit a munkahelyen tálalnak, este aztán bőven kipótoljuk a reggeli és déli hiányos étkezést, és az ideálisnál jóval több és tartalmasabb ételeket fogyasztunk. Pedig meg lehetne oldani a nyugodt körülmények között történő, bőséges reggeli étkezést is, ha este megfelelően előkészülnénk Hogyan? Először is azzal, ha rá. konyhában rendet teszünk vacsora után és még este megterítünk reggelihez. Minden edényt, merőkanalat stb. kikészítünk, ami a reggeli elkészítéséhez és elfogyasztásához szükséges. A családtagok részére a tiszta fehérneműt este tegyük ki és varrjuk fel a hiányzó gombokat, ne reggel kapkodjunk. A gyermek minden este készítse össze másnapra iskolai dolgait és rakja be a táskájába. Ha így előre elkészítünk mindent, reggel jut idő arra, hogy a család apraja-nagyja leüljön és megreggelizzen. Reggelire adjunk a tej, kakaó vagy kávé mellé májpástétomot (kenőmájast összekeverünk apróra vágott savanyú uborkával, pici mustárral, keménytojás-vagdalékkal), RÁMA margarint, körözöttet, sajtot, vajat, tojásételt, gyümölcsízt, felvágottat stb. reggelihez együnk barna kenyeret, édesítésre pedig használjunk mézet. Tízóraira és uzsonnára fogyasszunk el egy pohár joghurtot vagy egy-két almát. Az üzemi ebédet egészítsük ki egy pohár gyümölcslével vagy mézzel édesített limonádéval. A vacsorát lehetőleg hatkor, de legkésőbb hétkor tálaljuk fel. Adjunk könnyen emészthető ha'ételt, szárnyast, vagy kevés rántással elkészített zöldfőzeléket szelet hússal vagy tojásfeltéttel. Kitűnő vacsora például a meleg sajtos szendvics, vagy héjában főtt burgonya vajjal vagy RÁMA margarinnal, ecetes vöröshagymával. Utána kínáljunk befőttet, vagy gyümölcssalátát, de nagyon jó a mézzel édesített tejfölös túró is. (A főzelékeket sűríthetjük liszt helyett 2—3 elkevert tojással is). Nehezen emészthető, zsíros és erősen fűszeres ételeket ne adjunk vacsorára, de nem ajánlatos máskor sem enni. Gyermekek részére tápláló és könnyű vacsora a tejbedara; szórjunk rá reszelt csokoládét, cukros kakaót, vagy öntsünk rá málnaszörp-szirupot, de tehetünk rá cukros darált diót is. Fási Katalin (Folytatjuk.) 7 Öh, azok a szeplők! Néhány szeplő az arcnak egyéni bájt kölcsönöz, de ha nagyon sok van belőlük, akkor már feltűnő, zavaró szépséghiba. A szeplők télen sem tűnnek el teljesen, de elhalványodnak és kevés púderrel elkendőzhetők. A tavaszi napfény ultraibolya sugarainak hatására azonban újra „előbújnak”. A szeplő elleni védekezést már kora tavasszal, még a szeplők megjelenése előtt meg kell kezdeni és fényvédő anyagokat tartalmazó krémmel, speciális púderrel, vagy orvos által felírt fényvédő kenőccsel kenjük be a bőrt. Kitűnő készítmény erre a célra az EXOTIC fényvédő krém, amely nemcsak védő, hanem fehérítő és fedő hatású is. Érzékeny, száraz bőrön sem okoz panaszokat. A krém felkenése után ajánlatos az arcot barnás árnyalatú púderrel is bevonni, ez növeli a fényvédő hatást. A fényvédő szereket borús időben is használnunk kell, tavasztól őszig. Mit tegyünk, ha már kibújtak a szeplők? Használjunk akkor is fényvédő készítményt, mert meggátolja a szeplők további sötétedését. A szeplők halványítására használhatunk gyógyszertárban kapható 3 százalékos hidrogénhiperoxid oldatot is, amellyel naponta kétszer ajánlatos áttörölni a bőrt, de vigyázzunk, hogy a szemünk közelébe ne kerüljön az oldatból. Szeplők, szülés utáni sötétebb foltocskák eltávolítására kipróbálhatjuk az ACHROMIN krémet, amely kombinált készítmény, védi a bőrt a napsugarak káros hatásaitól és fehérít. A krém általában nem okoz gyulladást, de ha rendkívül érzékeny bőrűeknél mégis előfordul, tartsunk 4—5 napi szünetet, majd újra használhatjuk. Házi szerek a szeplő halványítására: citromlé, uborkalé, paradicsomlé, reteklé, petrezselyemlé. Ezeket a következőképpen alkalmazhatjuk halványításra. Egy fogvájó vagy egy gyufaszál végére vattát csavarunk, ezt bemártjuk a gyümölcs- vagy zöldséglébe és a szeplőket bekenjük vele. Ezt az eljárást naponta kétszer alkalmazzuk, amíg a szeplők elhalványodnak. Ha zellerleveleket forró vízzel leöntünk, ebbe a lébe vattát teszünk, s azt tíz percre az arcunkra helyezzük, a szeplőink elhalványodnak. Ha a kezelést rendszeresen végezzük, egy idő után esetleg el is tűnnek. (Másnaponként tegyünk fel zellerlepakolást.) Egyszerű módja a szeplők eltüntetésének, ha fokozatosan lebarnulunk, így a szeplők néhány hét múlva egybeolvadnak környezetükkel, alig látszanak, különösebb esztétikai hátrányuk nincs. Nagyon jók a higanytartalmú szeplőkrémek, amelyek a szeplők kifejlődését élettani módon gátolják, azonban ilyen krémeket csak orvos írhat fel. Szakorvos végzi a szeplő végleges eltávolítását és a hámlasztó eljárást is. Végül azt is el kell mondani, hogy van akinek kifejezetten jól áll néhány szeplő, egyéni bájt kölcsönöz az arcának. Fási Katalin A tavaszi napsugár meleg simogatásával felébresztette az alvó természetet. A rügyek kipattantak a fák ágain és kíváncsian nésztek körül, hová tűnt a hideg tél? A réten tavaszi virágok illatoztak, a kertek is üdezöld ruhát öltöttek, virágba borultak a fák, nyusziknál is nagy volt a sürgésA forgás, húsvétra készülődtek. Piros tojást festettek. Nagy kötényt akasztottak a nyakukba, nehogy festékes legyen a bundácskájuk. Volt olyan ügyetlenke nyuszi is, amelyik nyakig maszatos lett. Ezen aztán jót kacagtak többiek. Az idősebb nyuszik ma a tanították a fiatalabb nyuszikat, hogyan kell a piros tojásra szép, színes virágokat festeni. A leggyorsabban futó nyuszit meg elküldték az Erdei Boltba festékekért, mert már fogytán volt a készlet. Az egyik zöld bokor alatt élt szüleivel Tapsifüles. A nyuszik között ő volt a legkisebb. Amikor Tapsifüles látta, mindenki serényen dolgozik, hogy időben készen legyenek a húsvéti piros tojások. Ő is odaállt szülei elé és kérlelte őket: — Vigyetek magatokkal engem is dolgozni, kérek szépen ecsetet és tojást, én is szeretnék festeni a gyerekeknek piros tojást. A szülei mosolyogtak a nagy igyekezeten. — Pici vagy még, Tapsifüleske! — mondta az édesapja. — Majd ha kicsit nagyobb leszel, akkor te is segíthetsz tojást festeni. Tapsifüles egy kicsit elszomorodott és elszaladt egy illatos jácinthoz panaszkodni. — Nézd, virágocska — mondta bánatosan —, azt mondják, hogy én még kicsi vagyok és nem tudok dolgozni. Hát majd megmutatom, hogy már erős vagyok! Majd én kitalálok valamit. .. Úgy is történt.. Addig-addig törte a buksiját, amíg eszébe jutott valami. Rohant haza, senkit sem talált otthon. Mindenki piros tojást festett a selyemréten. Nosza, ő sem volt lusta. A bokor mellett talált egy kicsi ásót, gereblyét. Bizonyára valamelyik gyermek felejtette ott. Tapsifüles azonnal hozzálátott a munkához, házuk fája szépítéséhez. Estére ragyogott minden. Amikor este szülei hazajöttek, alig hittek a szemüknek. Édesanyja megkérdezte: — Tapsifüleske, mondd, talán itt járt a jó nagymamika? A: csinált ilyen gyönyörű rendet? Tapsifüles vidáman kacagott: — Dehogy járt itt a nagymamika, dehogy járt. Én voltam! Én csináltam rendet! Tudod anyuci, meg akartam mutatni, hogy én nem is vagyok már olyan pici, mint ti gondoljátok. Én már nagy nyuszi vagyok! Dolgozni is tudok! Bizony. Édesanyja boldogan ölelte magához gyermekét. A nyuszika feljajdult: — Jaj ... — Mi bajod. Tapsitülitkém? — kérdezte aggódva. — Egy picit fáj a tenyerem soke ásástól, de sebaj, majd mega gyógyul. Nem leszek kényes. Tapsifüles éjjel nagyon szépet álmodott. Álmában a selyemréten piros tojást festett a többi nyuszival. Az övé lett a legszebb. Mit gondoltak gyerekek, másnap mi történt? Tapsifülest is elvitték szülei a munkába. Látták, hogy akármilyen kicsi, az akarat nagy benne. Nem is gyönyörű piros tojásokat csalódtak, festett. Lehet, hogy hozzátok is elvisz belőle majd a nyuszika. Keressétek meg gyerekek, húsvétkor, biztosan megtaláljátok. FÁSI KATALIN Mese a legkisebb nyusziról UJJATLAN HORGOLT PULÓVER A pulóvert használhatjuk blúzzal vagy blúz nélkül. Kb. 35 dkg fehér vagy színes fonal az anyagszükséglet, 21 ,2-es kötőtű és horgolótű. I. minta — kötés: 2 sima, 2 fordított. II. minta — horgolás: egy 1 ráhajtásos pálcika, egy láncszem. Eleje: 130 szemre kezdjük és az I. mintával 10 cm-t kötünk. Majd a szemeket felszedjük a horgolótűre és folytatjuk a munkát. 22 cm maagasságnál kezdjük a nyak- és karkivágást készíteni. A karkivágás részére minden második sorban 9x1 szemet, majd minden negyedik sorban 3x1 mintát fogyasztunk. A nyakkivágás részére minden második sorban 10x1 mintát fogyasztunk. A nyakkivágástól 21 cm magasságnál a vállrészre 3x2 mintát fogyasztunk. Háta: 126 szemre kezdjük, és az I. mintával 10 cm-t kötünk, tolással. Majd folytatjuk a kor22 cm magasságnál kezdjük a karkivágást. Minden második sorban 10x1 mintát fogyasztunk, majd 19 cm magasságnál kezdjük a nyakkivágást egyszerre 17 mintát, azután 2x2 mintát, majd a váll részére 3x2 mintát fogyasztunk A nyakkivágás szegőpántja részére felszedünk 250 szemet és az I. mintával 11 sort kötünk. A két ujj szegőpántja részére 2x190 szemet, az I mintával 11 sort kötünk. pulóver elejét színes hímzéssel is díszíthetjük. F. K.