Hallássérültek, 1980 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

1980. JANUAR HALLASSERÜLTEK írta: Jaroslav Paar, a Cseh Rokkantak Szövetsége elnökségének tagja, a Hallás [UNK] és Mozgássérültek Osztályának vezetője. A beszéd a közlési eszközök alkalma­zásával kapcsolatos jelenség. Szélesebb értelmezésben közlési folyamatot , kom­munikációt jelent. Még a legszorosabb kölcsönös kapcsolat is beszéd, mozgásma­gatartás, gesztikuláció stb. révén valósul meg. E közbeeső láncszemek nélkül a kölcsönös kapcsolat lehetetlen. Az emberek nem élhetnek kölcsönös kapcsolat (kommunikáció) nélkül. Ez be­folyásolja az emberi szükségletek kielé­gítését és maga is jellegzetes emberi szükséglet. Konkrét formáiban végtele­nül sokrétű, mint amilyen sokrétű ma­ga az élet. A kölcsönös kapcsolatban az em­ber valamilyen mértékben túllépi a sa­ját énjének körét és beavatkozik a tár­sadalmi folyamatba. A kölcsönös kapcso­latok révén azonban megvalósul a társa­dalom befolyása is az egyénre, az ember személyiségének kialakulására a szociali­zálási folyamatban. Ezért természetes, hogy a kölcsönös kapcsolat intenzíven befolyásolja az emberek szellemi életét, tá­rsadalmi b­ei­ll­es­zk­edésük­et. Ha ebből a szempontból nézzük a hal­lássérültek életét, nem lehet mást ten­ni, csak konstatálni kell: pontosan a kommunikációs hiányosságok azok, ame­lyek akadályozzák őket abban, hogy in­tegrálódjanak a hallók társadalmába. A hallássérültek nevelésének és oktatásá­nak kezdete óta, szocializálásuk ama ké­pességük lehetőségén áll vagy bukik, hogy valamilyen módon kommunikálja­nak a társadalommal. Az emberi elégedettség mércéje az em­ber érvényesülése a társadalomban. Az ember társas természete abban mutatko­zik meg, hogy naponta bizonyos időt be­szélgetéssel tölt el családja körében, ba­rátaival, tanácskozások során, hivatalá­ban, szakmai csoportokban stb. Az állan­dó napi kommunikáció segítségével al­kalmazkodik saját környezetéhez, erősí­ti saját társadalmi kapcsolatait és hatás­sal van a többiekre. Az emberek beszé­dükkel befolyásolják a társadalmi cso­portokat, amelyekbe belekapcsolódtak, a másik oldalon ezek a csoportok vannak hatással egyes tagjaikra. Az egész embe­ri élet jellemzője a környezettel való kommunikáció és az emberi kapcsolatok állandó hatása. A környezettel való kap­csolat nélkül, és közvetlen emberi kap­csolatok nélkül az­ ember szerencsétlen­­nek­ két-három évre, esetenként még hosszabb időre van szüksége ahhoz, amíg megtanulja helyesen kiejteni az összes hangokat El kell sajátítania az izmok birtoklásának képességét, amelyek köz­reműködnek egeetlen egy hang kimondá­sában. Próbálkozásait hallásával ellen­őrizheti. S emellett, ama természetes vá­gyáról van szó, hogy utánozza az apja, vagy anyja által kiadott hangot. SZÉP KIEJTÉS­­ AZ ÉRTELEM ROVÁSÁRA? Mindez együttvéve jelenti azt a leg­fontosabb indokot, amiért a hallássérül­tek saját, zárt csoportjukba tömörülnek. Mi az oka annak, hogy minden lehető módon védekeznek ama rideg törekvé­sünk ellen, hogy beillesszük őket a hallók társadalmába, ahol a kommunikációs ké­pességek gyakran elégtelenek és gyakran csak olyan színvonalúak, amelyek szel­lemi szempontból nem elégíthetik ki a halló- és hallássérült partnereket. Próbáljuk megvizsgálni, miért van ez így. Tegyük fel a következő kérdést: mi az ami inkább kizárja a siketet a hallók társadalmából — artikulációs hiányossá­gai, vagy tényleges tudatlansága, kis szó­készlete, és ezzel együtt a nem megfelelő gondolkodás is? Úgy gondolom, s a sokéves tapasztala­tok igazolják ezt, hogy elsősorban a kép­zettségükben, beszédük és gondolkodásuk fejlődésében meglevő hiányosságok, sem­mint a mondott szó kisebb vagy nagyobb érthetetlensége. Az emberek inkább al­kalmazkodnak az értekezési problémák­hoz, de már nehezebben az eltérő, egy­szerű gondolkodáshoz, agramm­aitikus­, tartalmi szempontból gyakran érthetetlen beszédhez. Mi hasznosabb tehát a siket egyén éle­te szempontjából? A minőségileg jobb artikuláció, amely egyébként a későbbi­ek során a halló emberek többsége szá­mára érthetetlen, amelyet munkaigénye­sen, a gondolkodás, a szókészlet és az is­meretek fejlesztésének rovására hoznak létre? Vagy a hangsúlyt elsősorban kel­lő szókészlet elsajátítására és vele együtt a jobb értelmi fejlődésre kell helyezni, amely a minőségileg jobb képzést is le­hetővé teszi? A beszédkészség az emberek számára természetes dolgot jelent. Nincsenek tu­datában annak, hogy a kis emberi lény­ „Semmi nem volt az emberiség fejlődésére olyan nagy hatással, mint a gondolatok cseréje és kölcsönös megtermékenyítése, amit beszédszimbólumok tettek lehetővé. Az egész nevelési folyamat bizonyos értelemben semmi egyebet nem jelent, mint megtanulni azt, hogy ezeket a szimbólumokat miként lehet kölcsönös kapcsolatokba hozni egymással.” F. L. WEILS 3 A SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉST NEM AKADÁLYOZZA A siket gyermeknél eme természetes vágy nem jelentkezik, s emiatt sokkal nehezebb és bonyolultabb az ő esetében az artikuláció oktatása. Szükség­es tehát a siket gyermekek potenciális képessé­gét lényegében nem eredményes artiku­lációval megterhelni a gondolkodás fej­lesztésének rovására? Nem lenne célsze­rűbb kezdetiben a mondott szó szimbólu­mát, mint olyat, a gyermekek számára érthető és természetesebb szimbólumok­kal pótolni, és azokra később figyelmet fordítani? Úgy gondolom, hogy a mi hi­bánk (a hallók hibája), hogy a beszé­det mint artikulációs képességet kép­zeljük el és ugyanakkor megfeledkezünk az írásról, további más szimbólumok­ról, de a jelbeszédről is. Nagyon gyakran a siketek kifejezési tökéletlenségét, megnyilvánulásaik ag­­rammatikus jellegét, hiányos "szókészle­tét, minőségileg eltérő gondolkodását stb. a jelbeszédre hárítják. Úgy tűnik, hogy ez a nézet az egész problémát nagymérték­ben leegyszerűsíti. Határozottan nem a jelbeszéd hibája, hogy a siket gyerme­keknél nem sikerül megfelelő színvonal­ra fejleszteni a gondolkodást, hogy hiá­nyos szókészletük van stb. A hibák valahol másutt vannak. Min­denekelőtt abban rejlenek, hogy nem ta­láltuk meg a siketekhez vezető olyan utat, hogy velük kapcsolatot és érzelmi szálat létesítsünk, időben kommunikál­hassunk, s ily módon támogassuk gon­dolkodásuk fejlődését és a családba, a társadalomba történő beilleszkedésüket. Az a véleményem, hogy sok esetben si­keresen segítene a jelbeszéd. A fielbesaád nem jelenti a siketek sze­mélyiségfejlődésének fő akadályát. Erről tanúskodik az a tény, hogy vannak kö­zöttünk siket emberek­, akik kicsi gyer­mekkoruk óta gesztikulálnak. Ennek el­lenére gondolkodásuk fejlődése, megfele­lő szókészletük és képzettségük eléri a hallók színvonalát. Végeredményben ezt a tényt Ponce, Carrion, Pereire és mások történelmi tapasztalatai is igazolják. Iga­zolják azokat a siketek számára fenntar­tott iskoláink tapasztalatai is, ahol gyak­ran előfordul, hogy a gyermek több fo­galmat ismer a jelbeszédben, mint a szó­beli beszédben. S emellett a jelbeszédet intenzíven nm tanulja. Még ma is él­nek közöttünk olyan siketek, akiket jel­beszéddel képeztek, ötven, sőt annál, több év is­ eltelt azóta, hogy elhagyták az iskoláit, s ennek ellenére mind a mai napig figyelemre méltó ismeretekkel ren­delkeznek. SOK A POZITÍVUM, DE... Minden egyén sikeres szellemi fejlődé­séhez legfontosabb életének első három, illetve négy éve. Ebben az időszakban a gondolkodás a beszéd fejlődésével, a fo­galmak megértésével együtt fejlődik. A gyermek megtanul elvontan gondolkod­ni, vagyis az egyes fogalmak osztályába sorolni az ingerek, kezdeményezések egész csoportjait, amelyek hasonló tulaj­donságokkal rendelkeznek. A gondolko­dás szoros kapcsolatban áll a beszédkész­séggel. Sőt, egyes szakemberek úgy vé­lik, hogy beszéd nélkül nem lehetne gon­dolkodni. Az ember egész értelmi fejlő­dése a környezettel való kapcsolatától függ. Ezért ebben az időszakban a sike­tek nevelésére a legnagyobb figyelmet kell fordítani. S nem szabadna lényeg­telennek tekinteni azt, hogy milyen mó­don fogunk a gyermekekkel kommuni­kálni. A cél a gondolkodás fejlesztése, a megfelelő szókészlet. E célból olyan mó­dot alkalmazunk, amely a gyermek szá­mára könnyebb és természetesebb lesz. Nem mindig helyes a gyermek korláto­zott képességeit olyan tevékenységekkel terhelni, amelyek nem biztosítják azt az eredményt, amit elképzeltünk. Nem lehet tagadni a siketek nevelésé­nek és oktatásának eddigi tapasztalait és eredményeit. Ezen a területen min­den bizonnyal sok pozitív dolog történt. Az elektronika fejlődése lehetővé teszi azt, hogy a hangsúlyt a hallásnevelésre helyezzük — a Csehszlovák Szocialista Köztársaságiban minden siket gyermek a hallássérülésének megfelelő hallókészülé­ket kap. Fokozatosan szélesedik a szak­emberek szoros és eredményes együtt­működése a szülőkkel. Magától értetődő­nek kezd tűnni, hogy a gyermeket már hároméves korukban speciális óvodák­ban helyezzük el. Célunk: felfedezni, ne­velni és oktatni minden gyermeket, gya­korlatilag a hallássérülés megállapításá­nak pillanatától kezdve. Csupán az a kér­dés, vajon a kapcsolatok, az érzelmi szá­lak kialakítása, a nevelés és az oktatás céljából, helyes, és a gyermek számára célirányos formákat alkalmazunk-e vagy sem? SZÁZ ÉV ALATT SEM TŰNT EL Mindezek szerint tehát a nevelés, a gondolkodás­ fejlesztés, a szókészlet gaz­dagítása során is mint egyik forma, a si­ketek jelbeszéde felhasználható lehető­ség. Ez­t mint oktatási módszert az 1880. évi milánói kongresszuson elutasították. Ezért bátorsággal kellene rendelkeznünk annak beismerésére, hogy az orális mód­szer nem hozta meg azokat az eredmé­nyeket, amelyeket attól a milánói kong­resszus várt. Alapjában véve ugyanolyan problémák maradtak meg, mint amilye­nek száz évvel ezelőtt voltak. Ez alatt az időszak alatt azonban a jelbeszéd sem tűnt el, inkább tökéletesebb lett, új ki­fejezésekkel gazdagodott és a siketek kö­zött továbbra is a fő megértési eszköz. Nyilvánvaló tehát, hogy megvannak a maga létjogosultságai. Megállapították például, hogy a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaságban a si­­ketek 97 százaléka a kölcsönös megér­tés céljából a jelbeszédet használja. A többi (elenyésző rész) szavak és leolvasás segítségével érti meg egymást. Lényege­sebben jobb a helyzet azon iskolák sú­lyos nagyothalló végzettjeinél, amelyeket a siket fiatalok részére tartanak fenn. Ötven százalékuk szavak, leolvasás és esetleg részben a hallókészülék segítsé­gével érti meg egymást. Második felük a kölcsönös kapcsolatokban a jelbeszédet használja. Azt állítják, hogy kevésbé ne­héz. Olyan nézettel sem találkoztunk, hogy a jelbeszéd valamilyen módon kor­látozná bármilyen beszéd lehetőségét. El­lenkezőleg, a magasabb képzettséggel és kiváló leolvasási készséggel rendelkezők egyértelműen azt állítják, hogy számuk­ra a jelbeszéd lényegesen megkönnyíti az érthetőséget. MINT A FEKETE-FEHÉR FILM A két egyén közötti megértés lényegé­ben a hasonló gondolkodást t­eszi szük­ségessé. A beszéd érthetőségét azonban nemcsak a szavak tartalma, hanem a modulációs tényezőknek (a hangerősség­nek, a beszéd melódiájának, ritmusának, a hang­színnek, a hangsúlynak, az ütem­nek stb.) megváltoztatása is meghatá­rozza. A beszéd érzelmi hangsúlyozása, amelyet eme modulációs tényezőkkel fe­jeznek ki, a szavak jelentőségének lénye­ges összetevőjévé válik. Ez logikus. Egyetlen gondolat sem születik önma­gától, hanem szükségleteinkből, érdeke­inkből, indítékainkból, effektusainkból, vagy emócióinkból.­­ Ez azonban a hallott szóra, nem pedig leolvasott szóra vonatkozik, amely olyan mint a fekete-fehér film. Azok az emberek, akik gyakran kerülnek kapcso­latba siket emberekkel és velük szavak és leolvasás segítségével érintkeznek, megállapítják, hogy a siketek, annak el­lenére, hogy jól leolvasták az egyes sza­vakat és mondatokat, olykor a tartalmat másként magyarázzák. Előfordulnak fe­lesleges konfliktusok is. A halló egyén a beszéd modulációs faktoraival akaratla­nul megváltoztatja a szavak értelmét. Ha azonban a tartalmat jelbeszéddel ma­gyarázza, úgy az a siket egyén számára érthetőbb. A j­elbeszédnek is megvan a maga rit­musa, üteme, ereje, tehát (ha lehet így mondani) modulációs faktorai. Más sza­vakkal : a jelbeszéd segítségével a leol­vasott szónak, amely fekete-fehér film­nek tűnik, meg lehet adni a kellő színt, és azzal együtt a jobb érthetőséget is. A siketeknél a beszéd megfelelő vagy tel­jes fejlődésével a jelek lehetővé teszik a hibátlan és kevésbé megerőltető leolva­sást. A jelbeszéd jelentősége a hallássérültek nevelésében és okta­tásában MÉG SOKÁIG VITA TÁRGYA LESZ A siketek jelbeszéde kihasználásának problémája a nevelés és oktatás során olyan régi, mint maga nevelésük és ok­tatásuk. Olykor azonban a szakemberek között a viták alifáját is jelenti. Gyakran el­len­tétibe állítanak egymással két ex­trém esetet — az egyik a jelbeszédet el­utasítja, a másik korlátlan lehetőséggel ruházza fel. Tény marad azonban, hogy a megértés eme módjának indokoltnak kell lennie mindenütt, ahol csalódást okoztak a többi kommunikációs formák. El kell tehát gondolkodni felhasználásán. Már­­ csak amiatt is például, hogy az utóbbi időben változik a siketség okai­nak struktúrája. Emelkedik azoknak a száma, akik hallássérülésen kívül men­tális hiányosságokkal is rendelkeznek. Mindezekkel arra szerettem volna fel­hívni a figyelmet, hogy az oktatásban milyen fontos szerepe lehet a jelbeszéd alkalmazásának. Felhasználásának prob­lémája minden bizonnyal még hosszú ideig fogja éles viták tárgyát képezni. Emellett érdekes, hogy legnagyobb el­lenzői azoknak a soraiból verbuválódnak, akik a jelbeszédet nem is ismerik. Nem az a dolog lényege, hogy milyen módon szemléljük a közlési módszerek problémáját, hanem minden esetben az a lényeg: a siketek ismereteit szélesítsék a célhoz vezető és számukra elfogadható eszközökkel, megfelelő alapképzettséget biztosítsanak számukra, amely a későb­bi életkorban lehetővé teszi a szakkép­zettség emelését a különböző szakmák­ban. Éppen ezért nem az a legfontosabb, hogy a siket egyén milyen módon érte­ti meg magát és milyen módon fogadja be az információkat, hanem az a fontos, hogy képes legyen ezen információk be­fogadására , másokkal való megérte­tésére! (Elhangzott a Hallássérültek Országos Szövetsége által 1976-ban, Budapesten megrendezett nemzetközi szimpozionon.) SZÓJEGYZET Az előadásban szereplő kiesen szavak és ki­fejezések jelentése, értelmezése. SZOCIALIZÁCIÓ: az egyén beilleszkedése a társadalomba. INTENZÍV: alapos, fokozott. KONSTATÁL: tapasztal, tényként megállapít. INTEGRÁCIÓ, INTEGRÁLÓDÁS: beilleszke­dés. ARTIKULÁCIÓ: nyelvi tagolás, hangok kép­zése (beszédszervekkel). AGRAMMATIKUS: nyelvtanilag helytelen (beszéd). POTENCIÁLIS (képesség): teljesítőképesség. SZIMBÓLUM: jel, jelkép. POZITÍV: valóságos, határozott. ELEKTRONIKA: elektromos készülék elmé­letével és gyakorlati alkalmazásával foglal­kozó tudományág. SPECIALIS: sajátos, különleges. ORALIS: szájüregben képzett hang. ORÁLIS BESZÉD: hangbeszéd. ORALIS MÓDSZER: a siketek mesterséges hangbeszédre tanításának módszere. MODULÁCIÓS FAKTOR: módosító tényező. EFFEKTUS: siker, eredmény (pl.: a mim*­kában). EMÓCIÓ: érzelem. KONFLIKTUS: összeütközés, nézeteltérés. EXTRÉM: szélsőséges, rendkívüli. KOMMUNIKÁCIÓS FORMÁK: az ismeret­közlés cseréjének formái. VERBUVÁLÓDIK: összegyűlik, összeverődik. STRUKTÚRA: szerkezet, felépítés. (Itt: a si­ketség okainak szerkezete.) MENTALIS: értelmi­ INFORMÁCIÓ: ismeretközlés, tájékoztatás.

Next