Hallássérültek, 1980 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
1980. JANUAR HALLASSERÜLTEK írta: Jaroslav Paar, a Cseh Rokkantak Szövetsége elnökségének tagja, a Hallás [UNK] és Mozgássérültek Osztályának vezetője. A beszéd a közlési eszközök alkalmazásával kapcsolatos jelenség. Szélesebb értelmezésben közlési folyamatot , kommunikációt jelent. Még a legszorosabb kölcsönös kapcsolat is beszéd, mozgásmagatartás, gesztikuláció stb. révén valósul meg. E közbeeső láncszemek nélkül a kölcsönös kapcsolat lehetetlen. Az emberek nem élhetnek kölcsönös kapcsolat (kommunikáció) nélkül. Ez befolyásolja az emberi szükségletek kielégítését és maga is jellegzetes emberi szükséglet. Konkrét formáiban végtelenül sokrétű, mint amilyen sokrétű maga az élet. A kölcsönös kapcsolatban az ember valamilyen mértékben túllépi a saját énjének körét és beavatkozik a társadalmi folyamatba. A kölcsönös kapcsolatok révén azonban megvalósul a társadalom befolyása is az egyénre, az ember személyiségének kialakulására a szocializálási folyamatban. Ezért természetes, hogy a kölcsönös kapcsolat intenzíven befolyásolja az emberek szellemi életét, társadalmi beilleszkedésüket. Ha ebből a szempontból nézzük a hallássérültek életét, nem lehet mást tenni, csak konstatálni kell: pontosan a kommunikációs hiányosságok azok, amelyek akadályozzák őket abban, hogy integrálódjanak a hallók társadalmába. A hallássérültek nevelésének és oktatásának kezdete óta, szocializálásuk ama képességük lehetőségén áll vagy bukik, hogy valamilyen módon kommunikáljanak a társadalommal. Az emberi elégedettség mércéje az ember érvényesülése a társadalomban. Az ember társas természete abban mutatkozik meg, hogy naponta bizonyos időt beszélgetéssel tölt el családja körében, barátaival, tanácskozások során, hivatalában, szakmai csoportokban stb. Az állandó napi kommunikáció segítségével alkalmazkodik saját környezetéhez, erősíti saját társadalmi kapcsolatait és hatással van a többiekre. Az emberek beszédükkel befolyásolják a társadalmi csoportokat, amelyekbe belekapcsolódtak, a másik oldalon ezek a csoportok vannak hatással egyes tagjaikra. Az egész emberi élet jellemzője a környezettel való kommunikáció és az emberi kapcsolatok állandó hatása. A környezettel való kapcsolat nélkül, és közvetlen emberi kapcsolatok nélkül az ember szerencsétlennek két-három évre, esetenként még hosszabb időre van szüksége ahhoz, amíg megtanulja helyesen kiejteni az összes hangokat El kell sajátítania az izmok birtoklásának képességét, amelyek közreműködnek egeetlen egy hang kimondásában. Próbálkozásait hallásával ellenőrizheti. S emellett, ama természetes vágyáról van szó, hogy utánozza az apja, vagy anyja által kiadott hangot. SZÉP KIEJTÉS AZ ÉRTELEM ROVÁSÁRA? Mindez együttvéve jelenti azt a legfontosabb indokot, amiért a hallássérültek saját, zárt csoportjukba tömörülnek. Mi az oka annak, hogy minden lehető módon védekeznek ama rideg törekvésünk ellen, hogy beillesszük őket a hallók társadalmába, ahol a kommunikációs képességek gyakran elégtelenek és gyakran csak olyan színvonalúak, amelyek szellemi szempontból nem elégíthetik ki a halló- és hallássérült partnereket. Próbáljuk megvizsgálni, miért van ez így. Tegyük fel a következő kérdést: mi az ami inkább kizárja a siketet a hallók társadalmából — artikulációs hiányosságai, vagy tényleges tudatlansága, kis szókészlete, és ezzel együtt a nem megfelelő gondolkodás is? Úgy gondolom, s a sokéves tapasztalatok igazolják ezt, hogy elsősorban a képzettségükben, beszédük és gondolkodásuk fejlődésében meglevő hiányosságok, semmint a mondott szó kisebb vagy nagyobb érthetetlensége. Az emberek inkább alkalmazkodnak az értekezési problémákhoz, de már nehezebben az eltérő, egyszerű gondolkodáshoz, agrammaitikus, tartalmi szempontból gyakran érthetetlen beszédhez. Mi hasznosabb tehát a siket egyén élete szempontjából? A minőségileg jobb artikuláció, amely egyébként a későbbiek során a halló emberek többsége számára érthetetlen, amelyet munkaigényesen, a gondolkodás, a szókészlet és az ismeretek fejlesztésének rovására hoznak létre? Vagy a hangsúlyt elsősorban kellő szókészlet elsajátítására és vele együtt a jobb értelmi fejlődésre kell helyezni, amely a minőségileg jobb képzést is lehetővé teszi? A beszédkészség az emberek számára természetes dolgot jelent. Nincsenek tudatában annak, hogy a kis emberi lény „Semmi nem volt az emberiség fejlődésére olyan nagy hatással, mint a gondolatok cseréje és kölcsönös megtermékenyítése, amit beszédszimbólumok tettek lehetővé. Az egész nevelési folyamat bizonyos értelemben semmi egyebet nem jelent, mint megtanulni azt, hogy ezeket a szimbólumokat miként lehet kölcsönös kapcsolatokba hozni egymással.” F. L. WEILS 3 A SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉST NEM AKADÁLYOZZA A siket gyermeknél eme természetes vágy nem jelentkezik, s emiatt sokkal nehezebb és bonyolultabb az ő esetében az artikuláció oktatása. Szükséges tehát a siket gyermekek potenciális képességét lényegében nem eredményes artikulációval megterhelni a gondolkodás fejlesztésének rovására? Nem lenne célszerűbb kezdetiben a mondott szó szimbólumát, mint olyat, a gyermekek számára érthető és természetesebb szimbólumokkal pótolni, és azokra később figyelmet fordítani? Úgy gondolom, hogy a mi hibánk (a hallók hibája), hogy a beszédet mint artikulációs képességet képzeljük el és ugyanakkor megfeledkezünk az írásról, további más szimbólumokról, de a jelbeszédről is. Nagyon gyakran a siketek kifejezési tökéletlenségét, megnyilvánulásaik agrammatikus jellegét, hiányos "szókészletét, minőségileg eltérő gondolkodását stb. a jelbeszédre hárítják. Úgy tűnik, hogy ez a nézet az egész problémát nagymértékben leegyszerűsíti. Határozottan nem a jelbeszéd hibája, hogy a siket gyermekeknél nem sikerül megfelelő színvonalra fejleszteni a gondolkodást, hogy hiányos szókészletük van stb. A hibák valahol másutt vannak. Mindenekelőtt abban rejlenek, hogy nem találtuk meg a siketekhez vezető olyan utat, hogy velük kapcsolatot és érzelmi szálat létesítsünk, időben kommunikálhassunk, s ily módon támogassuk gondolkodásuk fejlődését és a családba, a társadalomba történő beilleszkedésüket. Az a véleményem, hogy sok esetben sikeresen segítene a jelbeszéd. A fielbesaád nem jelenti a siketek személyiségfejlődésének fő akadályát. Erről tanúskodik az a tény, hogy vannak közöttünk siket emberek, akik kicsi gyermekkoruk óta gesztikulálnak. Ennek ellenére gondolkodásuk fejlődése, megfelelő szókészletük és képzettségük eléri a hallók színvonalát. Végeredményben ezt a tényt Ponce, Carrion, Pereire és mások történelmi tapasztalatai is igazolják. Igazolják azokat a siketek számára fenntartott iskoláink tapasztalatai is, ahol gyakran előfordul, hogy a gyermek több fogalmat ismer a jelbeszédben, mint a szóbeli beszédben. S emellett a jelbeszédet intenzíven nm tanulja. Még ma is élnek közöttünk olyan siketek, akiket jelbeszéddel képeztek, ötven, sőt annál, több év is eltelt azóta, hogy elhagyták az iskoláit, s ennek ellenére mind a mai napig figyelemre méltó ismeretekkel rendelkeznek. SOK A POZITÍVUM, DE... Minden egyén sikeres szellemi fejlődéséhez legfontosabb életének első három, illetve négy éve. Ebben az időszakban a gondolkodás a beszéd fejlődésével, a fogalmak megértésével együtt fejlődik. A gyermek megtanul elvontan gondolkodni, vagyis az egyes fogalmak osztályába sorolni az ingerek, kezdeményezések egész csoportjait, amelyek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. A gondolkodás szoros kapcsolatban áll a beszédkészséggel. Sőt, egyes szakemberek úgy vélik, hogy beszéd nélkül nem lehetne gondolkodni. Az ember egész értelmi fejlődése a környezettel való kapcsolatától függ. Ezért ebben az időszakban a siketek nevelésére a legnagyobb figyelmet kell fordítani. S nem szabadna lényegtelennek tekinteni azt, hogy milyen módon fogunk a gyermekekkel kommunikálni. A cél a gondolkodás fejlesztése, a megfelelő szókészlet. E célból olyan módot alkalmazunk, amely a gyermek számára könnyebb és természetesebb lesz. Nem mindig helyes a gyermek korlátozott képességeit olyan tevékenységekkel terhelni, amelyek nem biztosítják azt az eredményt, amit elképzeltünk. Nem lehet tagadni a siketek nevelésének és oktatásának eddigi tapasztalait és eredményeit. Ezen a területen minden bizonnyal sok pozitív dolog történt. Az elektronika fejlődése lehetővé teszi azt, hogy a hangsúlyt a hallásnevelésre helyezzük — a Csehszlovák Szocialista Köztársaságiban minden siket gyermek a hallássérülésének megfelelő hallókészüléket kap. Fokozatosan szélesedik a szakemberek szoros és eredményes együttműködése a szülőkkel. Magától értetődőnek kezd tűnni, hogy a gyermeket már hároméves korukban speciális óvodákban helyezzük el. Célunk: felfedezni, nevelni és oktatni minden gyermeket, gyakorlatilag a hallássérülés megállapításának pillanatától kezdve. Csupán az a kérdés, vajon a kapcsolatok, az érzelmi szálak kialakítása, a nevelés és az oktatás céljából, helyes, és a gyermek számára célirányos formákat alkalmazunk-e vagy sem? SZÁZ ÉV ALATT SEM TŰNT EL Mindezek szerint tehát a nevelés, a gondolkodás fejlesztés, a szókészlet gazdagítása során is mint egyik forma, a siketek jelbeszéde felhasználható lehetőség. Ezt mint oktatási módszert az 1880. évi milánói kongresszuson elutasították. Ezért bátorsággal kellene rendelkeznünk annak beismerésére, hogy az orális módszer nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket attól a milánói kongresszus várt. Alapjában véve ugyanolyan problémák maradtak meg, mint amilyenek száz évvel ezelőtt voltak. Ez alatt az időszak alatt azonban a jelbeszéd sem tűnt el, inkább tökéletesebb lett, új kifejezésekkel gazdagodott és a siketek között továbbra is a fő megértési eszköz. Nyilvánvaló tehát, hogy megvannak a maga létjogosultságai. Megállapították például, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a siketek 97 százaléka a kölcsönös megértés céljából a jelbeszédet használja. A többi (elenyésző rész) szavak és leolvasás segítségével érti meg egymást. Lényegesebben jobb a helyzet azon iskolák súlyos nagyothalló végzettjeinél, amelyeket a siket fiatalok részére tartanak fenn. Ötven százalékuk szavak, leolvasás és esetleg részben a hallókészülék segítségével érti meg egymást. Második felük a kölcsönös kapcsolatokban a jelbeszédet használja. Azt állítják, hogy kevésbé nehéz. Olyan nézettel sem találkoztunk, hogy a jelbeszéd valamilyen módon korlátozná bármilyen beszéd lehetőségét. Ellenkezőleg, a magasabb képzettséggel és kiváló leolvasási készséggel rendelkezők egyértelműen azt állítják, hogy számukra a jelbeszéd lényegesen megkönnyíti az érthetőséget. MINT A FEKETE-FEHÉR FILM A két egyén közötti megértés lényegében a hasonló gondolkodást teszi szükségessé. A beszéd érthetőségét azonban nemcsak a szavak tartalma, hanem a modulációs tényezőknek (a hangerősségnek, a beszéd melódiájának, ritmusának, a hangszínnek, a hangsúlynak, az ütemnek stb.) megváltoztatása is meghatározza. A beszéd érzelmi hangsúlyozása, amelyet eme modulációs tényezőkkel fejeznek ki, a szavak jelentőségének lényeges összetevőjévé válik. Ez logikus. Egyetlen gondolat sem születik önmagától, hanem szükségleteinkből, érdekeinkből, indítékainkból, effektusainkból, vagy emócióinkból. Ez azonban a hallott szóra, nem pedig leolvasott szóra vonatkozik, amely olyan mint a fekete-fehér film. Azok az emberek, akik gyakran kerülnek kapcsolatba siket emberekkel és velük szavak és leolvasás segítségével érintkeznek, megállapítják, hogy a siketek, annak ellenére, hogy jól leolvasták az egyes szavakat és mondatokat, olykor a tartalmat másként magyarázzák. Előfordulnak felesleges konfliktusok is. A halló egyén a beszéd modulációs faktoraival akaratlanul megváltoztatja a szavak értelmét. Ha azonban a tartalmat jelbeszéddel magyarázza, úgy az a siket egyén számára érthetőbb. A jelbeszédnek is megvan a maga ritmusa, üteme, ereje, tehát (ha lehet így mondani) modulációs faktorai. Más szavakkal : a jelbeszéd segítségével a leolvasott szónak, amely fekete-fehér filmnek tűnik, meg lehet adni a kellő színt, és azzal együtt a jobb érthetőséget is. A siketeknél a beszéd megfelelő vagy teljes fejlődésével a jelek lehetővé teszik a hibátlan és kevésbé megerőltető leolvasást. A jelbeszéd jelentősége a hallássérültek nevelésében és oktatásában MÉG SOKÁIG VITA TÁRGYA LESZ A siketek jelbeszéde kihasználásának problémája a nevelés és oktatás során olyan régi, mint maga nevelésük és oktatásuk. Olykor azonban a szakemberek között a viták alifáját is jelenti. Gyakran ellentétibe állítanak egymással két extrém esetet — az egyik a jelbeszédet elutasítja, a másik korlátlan lehetőséggel ruházza fel. Tény marad azonban, hogy a megértés eme módjának indokoltnak kell lennie mindenütt, ahol csalódást okoztak a többi kommunikációs formák. El kell tehát gondolkodni felhasználásán. Már csak amiatt is például, hogy az utóbbi időben változik a siketség okainak struktúrája. Emelkedik azoknak a száma, akik hallássérülésen kívül mentális hiányosságokkal is rendelkeznek. Mindezekkel arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az oktatásban milyen fontos szerepe lehet a jelbeszéd alkalmazásának. Felhasználásának problémája minden bizonnyal még hosszú ideig fogja éles viták tárgyát képezni. Emellett érdekes, hogy legnagyobb ellenzői azoknak a soraiból verbuválódnak, akik a jelbeszédet nem is ismerik. Nem az a dolog lényege, hogy milyen módon szemléljük a közlési módszerek problémáját, hanem minden esetben az a lényeg: a siketek ismereteit szélesítsék a célhoz vezető és számukra elfogadható eszközökkel, megfelelő alapképzettséget biztosítsanak számukra, amely a későbbi életkorban lehetővé teszi a szakképzettség emelését a különböző szakmákban. Éppen ezért nem az a legfontosabb, hogy a siket egyén milyen módon érteti meg magát és milyen módon fogadja be az információkat, hanem az a fontos, hogy képes legyen ezen információk befogadására , másokkal való megértetésére! (Elhangzott a Hallássérültek Országos Szövetsége által 1976-ban, Budapesten megrendezett nemzetközi szimpozionon.) SZÓJEGYZET Az előadásban szereplő kiesen szavak és kifejezések jelentése, értelmezése. SZOCIALIZÁCIÓ: az egyén beilleszkedése a társadalomba. INTENZÍV: alapos, fokozott. KONSTATÁL: tapasztal, tényként megállapít. INTEGRÁCIÓ, INTEGRÁLÓDÁS: beilleszkedés. ARTIKULÁCIÓ: nyelvi tagolás, hangok képzése (beszédszervekkel). AGRAMMATIKUS: nyelvtanilag helytelen (beszéd). POTENCIÁLIS (képesség): teljesítőképesség. SZIMBÓLUM: jel, jelkép. POZITÍV: valóságos, határozott. ELEKTRONIKA: elektromos készülék elméletével és gyakorlati alkalmazásával foglalkozó tudományág. SPECIALIS: sajátos, különleges. ORALIS: szájüregben képzett hang. ORÁLIS BESZÉD: hangbeszéd. ORALIS MÓDSZER: a siketek mesterséges hangbeszédre tanításának módszere. MODULÁCIÓS FAKTOR: módosító tényező. EFFEKTUS: siker, eredmény (pl.: a mim*kában). EMÓCIÓ: érzelem. KONFLIKTUS: összeütközés, nézeteltérés. EXTRÉM: szélsőséges, rendkívüli. KOMMUNIKÁCIÓS FORMÁK: az ismeretközlés cseréjének formái. VERBUVÁLÓDIK: összegyűlik, összeverődik. STRUKTÚRA: szerkezet, felépítés. (Itt: a siketség okainak szerkezete.) MENTALIS: értelmi INFORMÁCIÓ: ismeretközlés, tájékoztatás.