Hallássérültek, 1980 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

4 HALLÁSSÉRÜLTEK LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE örömmel tölt el, hogy az Asz­talos János Kollégium hallássé­rült fiataljainak élete rendre nyil­vánosságot kap lapunkban, s eb­ben az érzésben bizonyára olva­sóink is osztoznak. Remélni le­het, hogy ezek az írások ösztön­zőleg hatnak a többi ifjúsági szer­vezetünkre is, melyek nem na­gyon igyekeznek a rendszeres tá­jékoztatással, pedig de sok lehe­tőség rejlik ebben a formában is! Milyen nagyszerű lenne, ha az is­kolai alapszervek, úttörőcsapatok, ifjúsági klubok végre fölfedeznék ezt a fórumot, s a távolságok el­lenére is kialakulhatna az oly so­kat szorgalmazott kapcsolat, együttműködés. „Telapo-jaras Hiszen — például —, bizonyá­ra más szervezetekhez is elláto­gatott idén ismét a Mikulás, akár­csak hozzánk, a kollégiumba. Szép csomagot kaptak a gyerekek, mi jártunk hálóról hálóra Orsós Zo­lival, s osztottuk ki a „muníciót”. Negyedóra sem kellett, s már csak a piros zacskók sejtették, hogy itt járt a Télapó. Megérkezett Simor Tibor szakoktató is a szövetség ajándékával: egy rugós focival és két társasjátékkal. Persze ez csak töredéke volt a szövetségi aján­déknak, az igazán nagy dolog az volt, amikor több ezer forintért béreltek két autóbuszt számunk­ra, hogy meglátogathassuk miku­láskor a váci leányokat. Télapó-járás után volt még egy kedves este, amikor a legrende­sebb, a kollégiumi munkákban leginkább jeleskedő gyerekeket megjutalmaztuk egy-egy tábla csokoládéval. Hadd írjam ide a nevüket: Vágási Jancsi, Pincz Jancsi, Gölöncsér Pista, Balogh Géza, Bimbó Anti, Tompa Csaba, Piki Laci, Tarsoly Zoli, Molnár Sanyi, Csillag Feri. S még az aján­dékokról annyit: a kollégiumi há­zi mozit is a szövetségnek köszön­hetjük. A fővárosi vetítőszolgá­lattól a Düh és a Rocky című fil­meket hozattuk ki. A költségeket a budapesti bizottság fedezte. ,Képkeresők" Nemrég a Magyar Nemzeti Ga­lériába hirdettünk látogatást a gyerekeknek. Az érdeklődés fel­­csigázására képeslap-reproduk­ciókból tablót készítettem. Mun­kácsy, Benczúr, Szinyei, Hol­­lósy, Glatz, Fényes ismert képei kerültek a tablóra. A gyerekek feladata az volt, hogy az erede­tit megkeressék a Galériában, s adják be a megfejtést. Orsós Zo­li lerajzolta magának a figurákat, s olyan lelkes kutatásba kezdett, hogy hamarosan öt képet megta­lált. A sikerén felbuzdulva Sze­­bellédi Zoli is csatlakozott hozzá, s a hiányzó Munkácsy-képet már együtt keresték. Mindhiába. Ki­derült, hogy a Rőzsehordó nő már hónapok óta külföldön van. De a fiúkon ez sem fogott ki; megta­lálták a megfejtést a reproduk­ciókat árusító pultnál. Sajnos, csak ők ketten voltak a jutalma­­zottak. A többiek el-elnézegették a képeket, de bizony attól még messze vagyunk, hogy igazi mű­élvezői legyenek a festmények­nek. Felfedeztünk viszont egy siket festőt, Balassa Ferencet (1794— 1860). A siketek váci intézetében kezdett festeni, majd Bécsben, Münchenben, Rómában tanult. Corvin Mátyás halála című kom­pozícióját 1843-ban állította ki. Történelmi témák mellett tájké­peket is festett, A Galéria az ön­arckép című festményét őrzi. En­nek a festménynek a fényképe és Balassa életrajzi adatai a Magyar Életrajzi Lexikonban is megtalál­hatók. Sok-sok apró lépés Valahogy szervezettebbé kell tennünk a múzeumlátogatásokat —­ gondolkodtunk el a Galéria­beli félsiker után. Legközelebb a Közlekedési Múzeumba mentünk, de nemcsak vezetőt kértünk a ki­állításhoz, hanem tolmácsot is a szövetségtők Dosztál Jenőné vál­lalkozott a feladatra. Egy kiscso­port követte is hűségesen a tol­mácsunkat, de a nagyobb rész szétszéledt, kit merre vont az ér­deklődés. Hiába, sok-sok apró lépés ve­zet el az igazi eredményhez. Arányi László A sikeres képkeresők és nevelő­tanáruk a Balassa-önarckép előtt a Nemzeti Galériában. (Fotó: Ká­vai Géza.) PÉCS. Az ifjúsági klub tagjai aktívan bekapcsolódnak a csoport szervezeti életébe. Hazánk felsza­badulásának 35. évfordulójára Baranya megye és Pécs város fel­­szabadulásának történetét dolgoz­zák föl. SZOLNOK: A megyében még akadozik az ifjúság szervezeti éle­te. A klubnapok megtartásához a Megyei Tanács Vasipari Vállala­ta KISZ-szervezetének és szocia­lista brigádjának tagjai nyújta­nak segítséget a szolnoki fiatalok­nak. SZOMBATHELY: Új kiadván­­nyal és új filmekkel gyarapodott a megyei film- és szemléltetőesz­közök tára. Az ebből adódó lehe­tőségeket — mint eddig is — sze­retnék minél jobban kihasználni a szombathelyi ifjúsági klub tag­jai. krónika ZALAEGERSZEG. A megyei szervezetnél egyelőre még csak al­kalmanként találkozik az ifjúság. Ilyenkor baráti beszélgetéssel töl­tik az időt. MAGNÓS KLUBOK FEGYE­LEM! Szövetségünk központi hangszalagtára már negyven szte­reó műsoros kazettával rendelke­zik. A kölcsönözhető kazetták lis­táján olyan együttesek és előadók műsorai szerepelnek, mint az AB­BA, a BONEY M., a STATUS QUO, a LEAR és BACCARA, A MANDA TINA CHARLES, az ELECTRIC LIGHT ORCHESTRA, a BELLE EPOQUE vagy a D­SCHINGHIS KHAN együttes nagylemezei — egyszóval az 1979- es év nagy diszkósikerei. Azok­nak az ifjúsági kluboknak a je­lentkezését is várjuk, akik eddig még nem vették igénybe a köz­ponti hangszalagtárat! 1980. JANt­ÄR LEVEL VACROL Intézetünkben, a Siketek Váci Általános Iskolájában és Nevelő­otthonában működik a 4134. számú­ Cházár András Úttörőcsapat. Kilencvenhat úttörőnk és ötven kisdobosunk van. Jó kapcsolatot alakítottunk ki az Árpád és a Báthory iskola pajtásaival, közösen tartunk örsi összejöveteleket, együtt játszunk velük, s ez a mi hallássérült tanulóinknak nagy dolog, hiszen a beilleszkedésben se­gíti őket. Tevékenyen részt veszünk a városi sportrendezvényeken; legutóbb hat pajtás az Úttörőház rajzversenyén indult. Vác város felszabadulásának ünnepén, december 8-án a „Hálaláng” akcióban is részt vettünk. A fáklyát és a városi elnökség ünnepi parancsát csapatgyűlés keretében fogadtuk és küldtük tovább a következő csapatnak. Patronálóink is vannak; a Sallai Laktanya és az Egye­sült Izzó váci gyárának KISZ-esei. Félévenként sokszorosított inté­zeti újságot adunk ki Ablak címmel. Természetesen nem hiányzik belőle a kisdobosok híradója és az úttörőhírek rovata sem. Czóra Éva csapatvezető Júliustól decemberig a Török Béla ifjúsági klubban Szervezetünknél — habár csak félévenként nyílik lehetőségünk jelentkezni e tájékoztatóval — mozgalmas volt a klubélet az el­múlt év második felében is. Jú­lius elsején, kiválóan sikerült ha­jókirándulás nyitotta meg a fél­évi programot. Visegrádra és Nagyvillámra látogattunk el. Ki­rándulásaink szinte minden alka­lommal sok részvevőt vonzanak, így szép élmény marad mind­annyiunknak a szentendrei skan­­zenban tett látogatás, vagy a kis­pályás csapat szereplésével egybe­kötött városnézések Szombathe­lyen, Győrött és Zalaegerszegen. A klubtagok egyik leginkább kedvelt programja változatlanul a diszkó. Minden hónapban rend­szeresek és nagy számban látoga­tottak a diszkóműsorok. Ezek kö­zül is kiemelkedett a nemzetközi gyermekév alkalmából a Nagyot­hallók Általános Iskolájának vég­zős tanulói számára rendezett klubest, ahol a tánc mellett izgal­mas vetélkedő is várta a jövendő klubtagokat. A vetélkedők immár régi ha­gyományai a klubnak. Az elmúlt félévben Móricz Zsigmond mun­kásságáról irodalmi fejtörőt, a Szovjetunióról földrajzi vetélke­dőt, végül a fiúk és lányok között ügyességi és szellemi versenyt rendeztünk. A sportjátékok kedvelőit házi asztalifoci-bajnokság várta, s ezen kívül a kispályás labdarúgócsapat figyelemre méltó szereplése a kü­lönböző versenyeken, így az or­szágos kispályás bajnokságon ahol negyedikek lettek, a VI. ke­rületi bajnokságon, ahol 12 csapat közül a negyedik helyet szerezték meg (nem hivatalos eredmény!), továbbá a szombathelyi „Savaria” és az SSC által rendezett „Alkot­mány” kupák mérkőzésein, ahon­nan az első díjjal érkeztek haza. Harmadik, illetve negyedik helye­zést értek el a győri „Rába” és a zalaegerszegi „Göcsej” kupákért vívott küzdelemben. Természetesen az ismeretter­jesztő programok sem hiányoztak a féléves munkatervből. Sőt, a nagy érdeklődésre tekintettel „Párizs és környéke” című elő­a­­dást kétszer is meg kellett tar­tani. Az elmúlt hat hónap legfonto­sabb eseménye egy új szervezeti lehetőség, az új ifjúsági helyiség birtokbavétele volt. Az összejö­vetelek hagyományos rendjén a múlt évben emiatt nem változtat­tunk, de 1980-ra már ezt az új és nagyszerű lehetőséget is figyelem­be vettük, amikor a klub munka­tervét összeállítottuk. S reméljük, hogy az új körülmények hozzáse­gítik majd a klubot, hogy ezt a tervet maradéktalanul végre is hajtsa. A februári program 1- én: Előadás. 2- án: DISCO! 8-án: Páros asztalifoci-bajnok­ság. 15- én: Filmvetítés. 16- án: DISCO! (Játékok!) 22-én: Szabadfoglalkozás. 29-én: Vetélkedő. „Lehet egy kérdéssel több?” G. I. E. a­z ősz kószált a kert fe­lett. Rozsdásodott a fák feje. A levelek puha zizzenéssel hulltak egy­másra. Halk neszükből semmit sem hallottam. Az én érzékeimmel csak a kert gaz­dag, fűszeres illatát észlel­tem. Ösztönösen haladtam le­felé, mert egy völgybe kúszott le az őszi park. e­lőször egy épület rózsa­színű palával borított teteje vált láthatóvá. Majd az erkély tárult a szemeim elé. Rácsozata végigvonult a kastély magas­földszinti vonalán. vű, cirádás vonalai Remekmí­tiszteletet parancsoltak. És szigorú gőg­gel zárták el a bejáratot. Már ott voltam egy kéznyújtásnyi távolságra. Mohón szemeimmel a sokszor kutattam látott, számomra kedves tárgyakat. A nagy hintaszéket, vörös, puha szőnyeggel melyet borí­tottak, a foteleket és kényelmes, törökös más bútorokat, melyek rendeltetését nem is­mertem. A ház kis úrnője még nem mutatkozott. Apja — a híres politikus, dúsgazdag ember — csak ritkán volt látható. A kislány a ház fáj­dalmas titka lehetett. Néma volt, és valószínűleg nem is hallott. Mert megtudtam las­san mindent. Én az erdőn túl éltem egy kis falusi házban. Nagyothalló voltam kisgyer­mekkorom óta. Naponta el­indultam, hogy legalább lás­sam a világot, melynek lük­tető zajából csak keveset ész­leltem. Így jutottam el ehhez a nagy kerthez. Akkor tavasz volt és ő a húgocskáját hin­­táztatta. Engem kizárt a­­­ zord kerítés. Vágyakozva néztem a föl-fellendülő hintát, elfedeztem egyszer azt a helyet is, akadálytalanul ahonnan eljutot­tam az erkély fáig. Nagy, sötét, rácsozó­beszé­des szeme fölcsillant, amikor észrevett. Tetszett ne­ki ez a másféle játék, amely változatosságot hozott egy­hangú életébe. És megérintet­tük egymás kezét a rácson keresztül. Beszélni próbáltunk egymással, de ki értette ezt meg? eguggolt a rács mellé, így arcunk egy vonalba ért. Kellemes volt uj­­jaink hegyével riogatni egymás megsi­­uttogni akartunk arcát, va­lamit. Megtelt bennőnk az is­meretlen vággyal, mely má­­morító volt, mintha nemes bort ízlelgettünk volna. Vala­mit kaptunk most az élettől, hogy el tudjuk viselni bánatos csendünket, amely beárnyé­­ zz Krkíly írta: Zwolenszky Lajos kotta életünket. Nehéz volt alkonyatkor elválnunk, meg most megint meg­­nyílt az üvegajtó, ő lépett ki rajta, valami sajátságos keleti ruhá­ban. Élvezte azt, ha va­lamin meglepődtem. Egy brokátba öltözött majom ug­rándozott, járkált körülötte. Mosolyogtunk. A kezén szép kesztyű volt, csipke szőttes. Ködös szemmel kerestük egy­mást. Mikor fejét magam felé húztam, engedelmesen nyúj­totta száját. Ha most emberek volnánk, zengő, halló bű­vös szavakat mondanánk egy­másnak, esztelenül és gyorsan­­ közeledett a tél. A félfi körül nyugtalanító tü­zek lobbantak fel. Ágyúgolyók csapódtak a házak falaihoz. Nem törődtem az életemmel. Egyre csak ar­ra gondoltam, mi van vele. Elmenekült ő is? tétlen vágy fogott Leküzdhe­el, hogy odamenjek. Állandó gránát­­tűzben haladtam az erdőn. Már messziről láttam, hogy ég a kastély. Most könnyű volt bejutni. A büszke erkély ros­­kadtan, szétterülve a földön. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy kiáltozom és az égő, füstölgő romok között őr­jöngve, sírva kutatok. Nem, itt van valahol. Itt Érez­ma­radt. Itt felejtették! S­ejtelmem nem csalt meg. Valami megmoz­dult az ajtó mögött. Odarohantam. A földön feküdt. Teste pokrócba volt csavarva. Felemeltem és kivittem a havas gyepre. Ak­kor pillantottam az arcára. Fehér volt, mint a márvány. Halántékából vér szivárgott. Élesztgettem és az arcát simo­gattam. Egy pillanatra föl­rebbent sötét szempillája. Aj­kai mozogtak. Leolvastam róla a szót: vártalak! Aztán lehunyta szemeit és nem moz­dult többé. Könnyű testét föl­emeltem és a park egy csön­desebb helyére vittem. S ak­kor megremegett a föld. Mintha ezernyi lovas sereg vágtatna felém. Az út felé hú­zódtam. Az emelkedőnél már felbukkant az első harckocsi. Fiatal, kemény arcvonású ka­tonák csüngtek rajta. K­os zászlócskákat lebeg­tetett a szél. A város felé vonultak, amely most füstbe és lángba burkolózott. Engem ész­re sem vettek. Kezdetleges sírt ástam. Beburkoltam őt az épségben maradt, kön­­­nyű szőnyegbe. Átfutott raj­tam a gondolat, talán születtem a világra, hogy azért őt eltemessem. Még egyszer rá­pillantottam az erkélyre. A földre görnyedt. Egyre erősö­dő szél élesztette a lángokat. Reggel egy megváltozott vi­lágra fog sütni a nap. (Szövetségünk 1979. évi iro­dalmi pályázatán második dí­jat nyert alkotás.) I I­­­P

Next