Hallássérültek, 1988 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
fővárosban élő tanulók szülei tag pasztálhatták: in Mtézményünk az utóbbi időben fiff X h igyekszik mindent itt megtenni azért, • —hogy a gyermekei, szüleit minél több kérdésben bevonja az iskola, a diákotthon életébe. Ennek a törekvésnek nemcsak az a célja, hogy eleget tegyünk vele az oktatási törvény szellemének, célkitűzéseinek, hanem az a felismerés, hogy jobban tudjuk a gyermeket nevelni, csökkenteni a hallássérülés következményeit, és jobban tudjuk alkalmazni mindazt, a speciális eszközt és módszert, amelyek együttesen szolgálják, hogy tanulóink eredményesebben végezzék el az általános iskolát, jobban alakuljon nyelvi szintjük, és később könnyebben tudjanak beilleszkedni a hallók világába. A nagyothalló gyermekek nevelésének, oktatásának természetesen vannak olyan feladatai, amelyek a pedagógusokra tartoznak, de vannak olyanok is, amelyeket az eredményesség érdekében megoszthatunk a szülőkkel. Véleményem, hogy azokról a kérdésekről is fontos tájékoztatni a szülőket, amelyek egyértelműen a nevelőtestületre tartoznak, hogy tudják, elfogadják mindazt, ami az iskolában, a gyermekek érdekében történik. A továbbiakban ezért a szülőknek a nagyothalló gyermekek nevelése, oktatása több kérdésében az eddigieknél részletesebb tájékoztatást kívánunk adni, szóban is, írásban is. A szóbeli tájékoztatásnak, a közös beszélgetésnek az a nagy előnye, hogy a szülők azonnal reagálhatnak a hallottakra, kérhetik annak kiegészítését, és kifejezhetik azt is, hogy egyes kérdésekben nem értenek egyet velünk. De — minthogy nem áll mindenkinek módjában ezeken a tájékoztatókon megjelenni —, az írásos tájékoztatás gyakorlatát is rendszeressé kívánjuk tenni. agyothalló gyermekeink élete, tanulása, nyelvisége szempontjából döntő fontossága van a hallókészülék folyamatos, teljes napi viselésének. Miért olyan fontos ez? Talán még fontosabb, mint a súlyosan hallássérült (siket) gyermekek iskoláiban, hozzátéve, hogy a korszerű pedagógia már ott is megköveteli a hangerősítést, csoportosan is, egyénileg is. Azért, mert a nagyothalló gyermek — különböző fokú hallássérülése ellenére — alkalmas arra, hogy a beszédet meglévő hallásával tanulja meg, építse fel, és az általános iskolai tananyagot — kevés különbséggel, sok tekintetben különbség nélkül — meglévő hallásával végezze el, amelyet a hallókészülék nagyobb teljesítményre javít fel. Több szülő és több gyermek vélekedik úgy, hogy hangerősítés nélkül is meghallja a hozzá intézett szavakat, mondatokat. Csakhogy ez nincs így! Lehet, hogy meghallja, de nem teljességében. Hallja és megérti talán a mondatok egy részét, de sok esetben nem hallja meg a szavak végét. Hallja a legtöbb magánhangzót, de már nem hallja meg a mássalhangzók bizonyos részét. A teendő a következő: először is, szülőnek, pedagógusnak egyaránt meg kell követelni a hallókészülék állandó viselését. Örömmel látom hospitálásaim (tanóra-látogatás) során, hogy az ilyen értelemben „jól nevelt” gyermekek, amikor kijönnek a táblához vagy az írásvetítőhöz, abban a pillanatban már veszik is föl és kapcsolják is be hallókészüléküket. És ez így van jól. Lehet, hogy az enyhe fokban hallássérült gyermekek szülei most azt mondAz óvodás gyenrekek és iskolai tanulok hallásállapotát évente kétszer vizsgálja meg audioetriás névővel az iskola szülőjjes fülorvosa) és asszisztense. Egyidejűleg a gyermeki fülét is megvizsgálják, szükség esetén kezelik. A hailáatérés eredményét arthrimra rögzítik. Ez az osztályfő tföona van, dsak a sáruik káosÓn hamtatjár, meg magyarázzák a jelentését. Ha a pedagógusok a gyermek hallásállapotának rosszabbodását észlelik,rmtkívülii hallásmérést kérnek. Ha a szülők veszik észre lakásromlást vagy füli megjretegedést, ők is kérhetik a hallásvizsgálatát vagy a fül állapotának megvizsgálását, akár írásban is az ellenőrzőkönyv vagy az uzsnófüzet útján. ják magukban: „az én kislányom, az én kisfiam mindent meghall”. Csakhogy ezt könnyű megcáfolni azzal, hogy az általános iskola elküldte a mégoly jól halló nagyothalló gyermeket is. Miért is küldte el? Mert az a gyermek, aki bizonyos hangokat nem képes megkülönböztetni, nem hallja a szavak, a szerkezetek végét, annál ez a probléma az írásban, az olvasásban, a helyesírásban feltűnően jelentkezik és komoly akadályt jelent. A hallókészülék tehát minden idehelyezett gyermek szükséges eszköze, segítőtársa a legenyhébb nagyothallótól a legsúlyosabbig. A másik igen fontos dolog a megfelelő típusú hallókészülék kiválasztása. Iskolánkban erre megvan a jó lehetőség. Hatalmas költséggel felépítettük az iskolaépületben az ún. camera silentát, vagyis a hangszigetelt hallásvizsgáló szobát. Ez a szoba úgy van kialakítva, hogy a vizsgálat alatt semmiféle külső zavaró zaj nem szűrődhet be. A hallásvizsgálatot évente kétszer dr. Palotás Gábor főorvos, illetve audiológus asszisztens, az erre a feladatra speciálisan kiképzett szakember végzi. A vizsgálat előtt az orvos megvizsgálja a gyermekek fülét, bizonyos esetekben — ha a fül olyan állapotban van, ami zavarná a vizsgálatot — kezeli, megtisztítja a fület, de a vizsgálatot egy későbbi időpontra halasztja. Az audiológus asszisztens audiométerrel végzi a tanulók hallásvizsgálatát, külön-külön vizsgálva a két fül teljesítményét. A gép ún. szinuszos hangot — tehát nem beszédhangot — bocsát ki a fülre, különböző rezgésszámban. Tudnivaló: a hang maga nem más, mint rezgés, és a fül ezeket a rezgéseket fogja fel, továbbítja az idegrendszer útján az agyi központba, ahol ezek a jelek hangérzetté, beszéd esetében nyelvi jellé alakulnak át, és lehetővé teszik a felismerést, a szavak, mondatok megértését. Az emberi beszédhang rezgésszáma kb. 500 hertz és 4000 hertz között van. A magánhangzók rezgésszáma alacsonyabb, a mássalhangzóké jóval magasabb. Ezért van az, hogy a nagyothalló gyermekek, akik általában rosszabbul fogják fel a magasabb rezgésszámú hangokat, elég jól meghallják, visszaadják a magánhangzókat, de bizonyos mássalhangzóknak megfelelő rezgéseket már nem képesek jól megkülönböztetni. Ebből adódik, hogy ezeket a hangokat tévesztik, rosszul ejtik ki, rosszul is írják le. z audiométeres vizsgálat során különböző erősségű hanggal megvizsgálják a fül teljesítményét 125, 250, 500, 1000, 2000, 4000 és esetleg 3000 hertz rezgésszámú hangokat, így megállapíthatják azt, hogy a gyermeknek milyen hangerőre van szüksége ahhoz, hogy az adott hangot meghallja. Ezen a ponton aztán megjelölik a fül teljesítményét, zöld színnel ábrázolva. A bejelölt pontokat összekötik, és így alakul ki a hallásgörbe, a tulajdonképpeni audiogram, amely igen különböző lehet. Sok esetben azt mutatja ki, hogy mind a két fül teljesítménye egyformán csökken, de több esetben éppen azt mutatja, hogy komoly különbség van a két fül teljesítménye között: a gyermek az egyik fülével jobban hall, mint a másikkal. Pedagógiai értelemben a jobban halló fül teljesítménye számít csak. Tehát, ha a gyermek egyik fülének mondjuk átlagosan 60 dB a halláscsökkenése, a másik fülön viszont átlagosan 80 dB, a gyermek hallásveszteségét 60 dßesnek értékeljük. Nyomatékosan kijelentem: a gyermek hallásával kapcsolatos adatokat, a hallássérülés okát, a hallásveszteség mértékét, magát az audiogramot úgy kezeljük, mint ahogy az orvosok kezelik az ún. orvosi titoktartás körébe tartozó adatokat. Azokat csak a fülorvos, ill. a pedagógus ismeri és kezeli, névvel nem bocsátjuk ezeket az adatokat senki illetéktelen rendelkezésére. Viszont, amennyiben a szülőt ez érdekli, számára szívesen betekintést engedünk az audiogramba, illetve értékelésének mikéntjébe. A hallásvizsgálatot követi a készülék megrendelése és beszerzése. A készülékrendelés és annak megérkezése után ismét egy jelentős munka következik: a készülék beállítása. Mindkét feladat dr. Götze Árpád főorvos tevékenységi körébe tartozik, s bár ő a legkiemelkedőbb hazai szaktekintély, előfordulhat, hogy beállított készülékkel kapcsolataban a gyermeknek még panaszai, viselési nehézségei vannak. Ebben az esetben a szülő jelezze az iskolának ezeket a panaszokat, ismételten, újra be fogjuk állítani a készüléket. (Folytatjuk.) SZÜLŐK ISKOLÁJA Dr. Sári Jánosné előadása a hallásvizsgálatról, hallókészülékekről, az audiogramról A szájról olvasás lényege, módszerei, gyakorlása, a környezet segítsége SZÁJRÓL OLVASÁS A címben idézett sorok 1954-ben datálódtak: a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola akkori Kossuth-díjas igazgatója annak a könyvnek az előszavában írta, amelyet szövetségünk megbízásából, az Oktatási Minisztérium gyógypedagógiai osztályának irányításával Göllesz Viktor és Kelédi Ferenc készített. „1926 óta ez az első eset, hogy gyógypedagógiai tanárok irodalmilag is foglalkoznak a nagyothallók ügyével" — lelkendezik a könyv megjelenésén Bárczi Gusztáv, majd leszögezi: „Jelen munka azt bizonyítja, hogy a gyógypedagógiai nevelés-oktatás felelős szervei mind jobban érdeklődnek a nagyothallók sorsa iránt, s ez az érdeklődés biztató jel a jövő számára". Szövetségünk fejlődése az említett könyv megjelenése óta eltelt időszakban törvényszerűen, jutott el a mai fokra, amelynek egyik fő jellemzője a nagyothallókkal való intenzívebb foglalkozás, az általános érdekvédelem mellett mindenekelőtt a kommunikációs gondok felszámolására tett törekvések. Szervezeti keretet ehhez korábban is biztosítottak helyi szervezeteink, ámde ma már nemcsak itt-ott és időszakosan működő szájról olvasási tanfolyamok nyújtják ezt a lehetőséget, hanem a szinte hónapról hónapra megszerveződő nagyothalló klubok, melyek száma egyre gyarapodik. Szükségessé vált tehát, hogy a szövetség vezetősége ismételten célul tűzze egy olyan könyv kiadását, amely tematikát nyújt a klubokban és a helyi szerveknél működő vagy tervbe vett szájról olvasási tanfolyamoknak, és segédkezet a nagyothallók önképző munkájához. (E helyt emlékezünk újólag kegyelettel elhunyt tagtársnőnkre, Kopácsi Annára, akinek hagyatéka révén vált lehetővé, hogy a kiadvány költségeit szövetségünk önerőből fedezze.) A könyv, amely 1988-ban megjelenik, a korábbi kiadvány anyagára épül, s lényegileg azonos tartalommal kerül kiadásra. Azt, hogy megjelenése előtt folytatásokban (ha nem is teljes terjedelmében) lapunk is közzéteszi, nem a tanfolyami tematikához nyújtott segítség indokolja, hanem elsősorban az önképzés lehetősége, amelyet ebben a formában is szeretnénk valamennyi nagyothalló tagunk számára megteremteni. Nézzük először is: mi a nagyothallás és mik lehetnek az okai? A hallásnak ismert vagy ismeretlen okból beállott, változó mértékű csökkenése, illetve csökkentsége: a nagyothallás. Ebből a meghatározás„Célunk, hogy a felnőtt nagyothallók szájról olvasási tanfolyamai számára tervszerű anyagot nyújtsunk; útmutatást arra nézve, hogy mi a szájról olvasás lényege, gyakorlati értéke; áttekintést a nagyothallóknak a hangok szövevényes mozgástömegében, amely tényleg leküzdhetetlennek látszó feladatként áll a nagyothalló előtt akkor, ha nem mutatjuk meg neki az eredményhez vezető legrövidebb és legbiztosabb utat, s nem utolsósorban célunk, hogy nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a hallás nevelésére is.” (Dr. Bárczi Gusztáv) ból az is kiderül, hogy legjellemzőbb ismérve a halláscsökkenés mennyisége. A nagyothallás számszerűen is kifejezhető. Bárczi Gusztáv szerint: „a nagyothallás fokául állítsuk fel a 1/2-1 méteres társalgó beszéd hallását”. Séra Lajos így vélekedik a nagyothallásról: „én azt tartom nagyothallónak, aki a normális beszédet egy méter távolságból alig érti meg”. A mérték mellett azonban figyelnünk kell a hallás milyenségére is. Nagyon érdekes például, amit Urbantschitsch ír le: „Egy súlyos nagyothalló betegem azt állította, hogy amikor valamely mondatot nem hall egész világosan, az a benyomása, mintha az egyes szavak a beszélőtől sugárirányban szóródnának széjjel, ő pedig csak azt a szótagot érti meg, amely a beszélő szájától az ő füléig haladó sugár irányában érkezik. Ilyenkor az az érzésem, hogy más szavakat hallanék, ha máshol állnék — véli a nagyothalló”. Azonban akár a mérték, akár a milyenség kérdését vizsgáljuk, az előtérben mindig a hallás csökkentsége áll. Magától adódik tehát a kérdés, hogy vajon miért, minek következtében csökkent a hallás? A nagyothallás okaiként a következőket sorolhatjuk fel: “ fertőző betegségek (Bárczi Gusztáv szerint a nagyothallás eseteinek 45%-át fertőző betegségek okozzák), mint például a méhen belüli fertőzés (rubeola); a középfülgyulladás (otitis media), vörheny, kanyaró, tífusz, influenza következtében; a csecsnyúlvány-gyulladás (mastoiditis) középfülgyulladás által; a vérbaj; a járványos fültőmirigy-gyulladás; az agyhártyagyulladás; — sérülések, mint a szülési sérülés (agyvérzés, fogós műtét); fülsérülések (külsőleg); koponyaalapi törés; kérgi sérülések (vérzés, daganat, nekrosis); — légnyomás (háborús sérülés); — öröklés; — mérgezések (amelyek a hallóidegekre hatnak, mint pl. a gyógyszerek: kinin, salvarsan, nikotin, alkohol stb.); — végül egyéb ártalmak, mint pl. a foglalkozási ártalom. A felsorolásból is kitűnik: a hallás csökkenésének számos súlyos oka és — amint látni fogjuk — következménye is lehetséges. A testi jelenség hatással van minden nagyothalló lelki világára. A lelki jelenségek közül leggyakrabban jelentkezik a zárkózottság, az önbizalom csökkenése, a bizalmatlanság mások iránt, az akaraterő csökkenése. A hallószerv sérüléseinek korrekciós lehetősége sajnos korlátozott (gyógyítás, hallókészülékes pótlás), de a lelki jelenségek javítása korlátlan. Az orvosság, a meggyőződés, hogy a sérült hallású egyén semmivel sem kevesebb halló társainál. E meggyőződést azonban csak a környezettel kapcsolatban lévő nagyothalló szerezheti meg. A KÖRNYEZETTEL VALÓ KAPCSOLAT MÓDJA PEDIG A SZÁJRÓL OLVASÁS. Az a nagyothalló, aki jól használható módon sajátította el a szájról olvasást, nincs kizárva a hallók társadalmából, amely tény már maga is nagy fokban növeli önbizalmát és eloszlatja a mások iránt megmutatkozó bizalmatlanságot. Aki pedig bízni tud önmagában és másokban, az hallási csökkentsége ellenére is tetterős, hasznos dolgozó tagja marad szocializmust építő társadalmunknak. Az ilyen egyén megtalálja a maga számára a legmegfelelőbb munkalehetőséget, és egészen bizonyos, hogy jó munkát fog végezni. Számtalan nagyothalló kiváló dolgozó, megbecsült munkás a bizonyíték erre. Életük, önbizalmuk legyen buzdító példa azok számára, akik a szájról olvasás tökéletes ismerete hiányában még zárkózottak. Hadd csatlakozzunk a szerzők gondolatmenetéhez egy további megállapítással: nagyothalló klubjaink tagsága jórészt idős emberekből tevődik össze, így ők a szájról olvasási tanfolyamok aktív résztvevői is, sőt az önképzést vállalók tábora is inkább közülük verbuválódik. Érthető, hiszen az idős korban amúgy is megnő a veszélye az elszigetelődésnek. Ámde ha a korábban felsorolt lelki jelenségek már ifjú korban meggyökeresednek a szájról olvasás hiányos, nem megfelelő volta miatt, ez még súlyosabb a fiatal nagyothallók esetében. Ifjú nagyothalló tagjainknak tanácsoljuk: ne idegenkedjenek a tanfolyamokon való részvételtől, még ha klubprogramjaink zöme érthetően inkább az idősebb korosztály érdeklődési körére épül is. S az önképzés szükségessége ifjainknál fennáll, mint minden ismeretanyagra, a szájról olvas sásra is érvényes: szinten tartásához, megőrzéséhez elengedhetetlen a rendszeres gyakorlás, a módszerek, a megtanult ismeretek felidézése újra és újra. (Következik: A SZÁJRÓL OLVASÁS LÉNYEGE.) FELNŐTT NAGYOTHALLÓKNÁL