Hallássérültek, 1989 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
A HALLÁSSÉRÜLTEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA IBEQJ&G) Figyelmes tagtársainknak bizonyára feltűnt, hogy lapunk fejlécén kerek esztendőt jelölnek a római számok: a negyvenedik évfolyam első számát adjuk olvasóink kezébe. Figyelemre méltó évforduló ez, ha jelentősége nem is olyan, hogy szövetségünk történetének jeles dátumai közé sorolhatnánk. Mégis visszapillantásra, számvetésre ösztönöz. Jó alkalom, hogy mérlegre tegyük: az elmúlt négy évtizedben propagandamunkánk mennyiben szolgálta a szövetség törekvéseit, tudtunk-e (és milyen mértékben) igazodni a megnövekedett igényekhez, hozzájárulásunk az évről évre bővülő szélesedő rehabilitációs munka célkitűzéseihez, meghozta-e gyümölcsét. Úgy érezzük, mai lehetőségeink tükrében olyan munkáról adhatunk számot, amely megőrizte a lap elődeinek haladó hagyományait, de sikerült lépést tartanunk a fejlődés követelményeivel is. Hosszú út vezetett el idáig. ár az ISO0-as évek végén voltak próbálkozások arra, hogy a siketek ügyének támogatására önálló sajtótermék szülessen. Történeti utalásokból tudjuk, hogy az első ilyen, hosszabb életű folyóiratot 1900-ban egy fiatal, siket nyomdász, Oros Kálmán alapította Siketnémák Közlönye címmel. A nagyszerű gondolat, hogy legyen nyomtatott híradója azoknak az embereknek is, akiket hallásuk hiánya megfosztott a szóbeli érintkezés élményétől, de nem a SZÓ utáni vágytól — végre megvalósult. Sajnos e szép gondolat szülője, az ifjú Oros Kálmán mindössze egy évfolyam számain át követhette figyelemmel a kezdeti kibontakozást: tragikus fintora a sorsnak, hogy annyi évi vajúdás után, mire kiteljesedhetett, megerősödhetett volna lapja, éppen őt és éppen ekkor ragadta el halál. Ám az ügy lelkes köve tőkre talált: az oly sok mindenben úttörő és kezdeményező váci intézet karolta fel és segítette évtizedeken át a siketek „írott fórumának” anyagi létét, szellemi fejlődését. Szerkesztői, munkatársai között szinte mindvégig ott találjuk az iskola jeles emlékű igazgatóit, tanárait, akik segítő kezet nyújtottak ahhoz, hogy célkitűzéseit valóra válthassa a siketek közlönye. Ezek pedig nem kisebb programot írtak elő, mint. ......küzdeni a siketnémák tankötelezettségéért, továbbképzésük elérhetőségéért, a társadalomban való jobb érvényesülésükért ... (a lapot) a hazai siketnéma társadalom köreinek, egyesületeinek, otthonainak találkozóhelyévé tenni...” emes célok voltak ezek, melyek két nagy fontossági kérdés köré csoportosították a lap erőit: az egyik a siketek közoktatása melletti harcos kiállás (nagy szó volt ez akkoriban!), a másik az a törekvés, hogy a siketeknek az országban szétszórtan létesült, kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró és nem mindig azonos célokat valló egyletei, körei, csoportosulásai egy platformon egyesüljenek, amely megsokszorozott hatékonysággal küzdhet társadalmi érvényesülésükért, elismerésükért , előítéletekkel, maradisággal, elutasító és elforduló közvéleménnyel szemben. Sok vihart ért meg a lap a történelem hullámverésének kitéve, sokszor mellőzve, sokszor megnyirbálva, nevet, kiadót, megjelenési gyakoriságot változtatva. Volt, hogy évekig szünetelt a kiadása, de az Oros Kálmán-i gondolatot már semmi sem tudta visszaszorítani. Az igény a siketek önálló újságjára végleg polgárjogot nyert. A második világháborút megelőző években a már nagy hagyománnyal rendelkező folyóirat válságba jutott, de meg nem szűnt. Hol más néven, magánkiadásban, hol az akkor már végleg gyökeret vert és megerősödött Cházár András Siketnéma Otthon hivatalos lapjaként jelent meg újra. felszabadulást követően, 1950. július 15-én indult mai lapunk elődjének közvetlen első évfolyama, az ugyanebben az évben megalakult Siketnémák Országos Szövetségének hivatalos közlönyeként, Siketnémák címmel. A szövetség törekvéseihez igazodva rövidesen a lap is fölvette nevébe a „siketek és nagyothallók” elnevezést, mígnem 70-es évek végétől, tükrözve a a szövetségi tagság szoros egységét és az érdekvédelem kiterjesztését valamennyi hallássérültre, mai nevén, mostani formájában jut el lapunk az olvasókhoz. Példányszámunk immár elérte a 2 ezret, s elmondhatjuk, lapunk jelentős tényező a szövetség sokrétű munkájában, de a tagsági kedvezmények között (és sajnos a költségvetésben) is. Alapvető céljaink lényegesen nem változtak, noha az évek során a lap profilja — a fejlődésnek, az egyre heterogénebb összetételű tagság igényének és létszámbeli növekedésének megfelelően — sok részletben módosult. Törekvéseinkben mind nagyobb szerephez jut a szövetségi tagság sajátos helyzetének bemutatása, a gondok, nehézségek őszinte feltárása, s az, hogy lapunk olvasói e hasábokon olyan írásokkal találkozhassanak, amelyek nem, vagy csak vagy másutt ritkán kapnak helyet. Változásoktól — a társadalmi, gazdasági környezet változásaira szükségképpen reagálva — a jövőben sem lesz mentes lapunk. Nem változhat azonban elkötelezett, mindenkori célunk: a hallássérültek társadalmi beilleszkedésének segítése és szolgálata. cA_ A HALLÁSSÉRÜLTEK KORAI GONDOZÁSÁNAK ÉS FEJLESZTÉSÉNEK JELENTŐSÉGE ÉS TAPASZTALATAI Gállos Ilonának, a Hallásvizsgáló és Tanácsadó Állomás vezetőjének a kaposvári, szakmai tanácskozáson elhangzott előadása (5. oldal). Névfelvételi ünnepség, díszoklevél- és emlékéremalapítás, emléktáblaavatás Sopron Im n Szakály Ernő iskolaigazgató írása a Tóth Antal-emlékünnepségekről (3. oldal). KONFERENCIA AZ NDK-BAN December közepén az NDK hallássérültek szövetsége szakmai tanácskozást rendezett a szocialista országok siketek és nagyothallók szervezeteinek részvételével, amelyen hazánk is képviseltette magát. Képünk a tanácskozás szünetében készült a „nemzetközi párbeszédről”: Karl Reschke, az NDK szövetség elnöke, Yerker Andersson (USA), a világszövetség elnöke, Vaszil Panev, a világszövetség alelnöke, a bolgár szövetség elnöke és Milada Smutna, a csehszlovák szövetség elnöke, a prágai információs iroda vezetője. (Cikkünk a tanácskozásról a 2. oldalon található.)