Hallássérültek, 1990 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1990-01-01 / 1. szám

f nJjeui üzenet új Beköszöntött az 1990-es, esztendő. Ez alkalom­ból először szólok ezen az újságon keresztül kedves Olvasóinkhoz. Szeretném ezúton is megköszönni a múlt évi, tavaszi küldöttközgyűlé­sen a főtitkári megbízatá­som megerősítéséhez az irántam kinyilvánított bi­zalmukat. Akaratuk egy­hangú kivitut­at­ásával meg­tiszteltek engem, ugyan­akkor nagy felelősséget és kötelezettséget is róttak rám. Ismételten felhívom kedves sorstársaim figyel­mét arra, hogy a főtitkári tisztség számomra nem cél, hanem elsősorban le­hetőség egy emberi külde­tés betöltésére. Mi azok a hallássérültek vagyunk, akiknek közös­sége zártabb és egysége­sebb — ezen az egységen belül élünk és dolgozunk. Kérjük ezért Önöket, hogy legalább közöttünk ne le­gyenek ellentétek, mert ennek kárát mi magunk szenvedjük meg a legjob­ban. Csak a lényeges dol­gokkal kell törődnünk. A tevékeny, cselekvő­kész, segítőkész tagság fel­becsülhetetlen értéke szö­vetségünknek, nekem pe­dig nélkülözhetetlen part­nerem, támaszom. se A célkitűzések teljesítő­mindenképpen arra késztet engem, Podani Já­nos elnököt és az Országos Elnökséget, hogy olyan jó, működőképes társadalmi bizottságokat alakítsunk ki szövetségünkön belül, amelyekkel meg tudjuk valósítani feladatainkat. Ezek közül a legfonto­sabbak: — gyorsabb, józanabb döntéseket várok az Or­szágos Elnökségtől. Nem vagyok híve a kompro­misszumoknak, és csak akkor támogatom a komp­romisszumos megoldáso­kat, ha azok nem sértik elveinket. Az elnökség ülései, határozatai világos vonalvezetéssel vigyék előbbre szövetségünk te­vékenységét; — a kommunikációs ne­hézségek elkerülése érde­kében a jeltolmácsok há­lózatát ki kell építeni az országban; — természetesen be kell vezetni a televíziós prog­ramok feliratozását; — tagságunk szociális helyzetét feltétlenül javí­tani kell; — végül: igényeljük, hogy tagságu­nk a hozzáál­lásával, megértőkészségé­vel támogassa munkánkat. E gondolatok jegyében kívánok boldo­g új évet minden kedi­i tagtárs­nak! Vasak Iván főtitkár Hűl KIEGÉSZÍTETTÉK AZ ÚJ ALAPSZABÁLYT Újabb rendkívüli küldöttgyűlés Lapunk decemberi számában már jeleztük, hogy a szövetség új alapszabályának megvitatására tar­tott múlt évi, rendkívüli küldöttközgyűlés néhány kérdést nyitva hagyott, ami élénk vitát váltott ki szövetségi berkekben. Közülük egy, a pártoló tag­ság tisztségviselésére vonatkozó döntés szabályos „­jogi bukfencet" eredményezett, ugyanis kizárta annak lehetőségét, hogy pártoló tagokat a tagság szövetségi tisztségre választhasson. Köztudott, hogy a megyei, városi titkárok, elnökök, klubvezetők között számosan vannak pártoló tagok; e döntés nyomán működésük alapszabályellenessé vált. Ter­mészetesen nem a pártoló tagok iránti ellenérzés szülte a helytelen döntést; oka téves szövegértel­mezés, rossz megfogalmazás volt. E kérdés sürgős rendezése végett hívta össze január 13-ra az or­szágos elnökség a Hallássérültek Országos Szövet­ségének rendkívüli küldöttközgyűlését, s A gyűlésen 85 küldött vett részt. Az elnökség­ben helyet foglaltak: l­odani János elnök, Vasak Iván főtitkár, Kisgyörgyné Cziráki Andrea, a Szo­ciális és Egészségügyi Minisztérium munkatársa, Lázár Tiborné, a szövetség főtitkár-helyettese. Az elnöki megnyitót követően Podani János bejelen­tette a szomorú hírt, hogy két küldött tagtársunk, Galambos Ernő és Mágocsi Béla elhunyt. A gyű­lés résztvevői egyperces néma felállással adták meg emléküknek a kegyeletteljes tiszteletet. Ezt követően meghallgatták Tóthné Ráduly Erzsébet­nek a mandátumvizsgáló bizottság részéről tett jelentését, amely megállapította, hogy a küldött­­gyűlés határozatképes. Megválasztották a szám­­vizsgáló bizottságot, melynek tagjai:­­P­amándi János, Varsányi György és Kovács András. jfv köz­gyűlés tudomásul vette Szentpéteri László ‘.jelen­tését az előző közgyűlés jegyzőkönyvéről, amelyet a hitelesítők rendben találtak. Megválasztották e mostani gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítőit Kon­koly Sándor és Belecz István személyében. Ezt követően sor került az egyetlen napirendi pontra, a szövetség új alapszabálya 4. § (1) bekez­désének kiegészítésére, amely a következőképpen hangzik: „Indokolt esetben a pártoló tag az or­szágos elnökség engedélyével szövetségi tisztségre választható”. A kiegészítést 78 „igen” szavazattal a rendkívüli küldöttközgyűlés elfogadta. A továbbiakban tájékoztató jellegű felszólalások és hozzászólások hangzottak el. A küldöttgyűlést követően, első ízben került sor a megyei elnökök országos találkozójára, amely­nek témája a szövetség regionális működési ter­vének megvitatása volt. A jelenlévők többsége a regionális területi egységek létrehozását formális­nak tartotta, valamennyien hangsúlyozták azon­ban a szervezetek közötti együttműködés elmélyí­tését. Megegyeztek abban, hogy ez évtől a titká­rok és ügyintézők országos értekezletén a megyei, városi szervezetek elnökei is részt vesznek majd. Az elesettek gyámohtól a KISKUNHALAS ÉS VÁC DÍSZPOLGÁRA A Vácra érkező turisták, mi­után megtekintették a Dómot, a kőkaput, a siketek intézetét és más műemlékeket, arra kérik az idegenvezetőt: vigye el őket Váci György kétszeres könyvkö­tőművész műhelyébe. A Géza király téri ferences templom szomszédságában él és dolgozik munkatársaival az ősz­hajú mester. Hetvenedik életéve felé közeledik, de nem gondol nyugdíjazásra, még szeretne munkálkodni, szeretne tanítani. Átadni félévszázados gyakorlatát. Harmincnál több ipari tanulót oktatott eddig, sokukból lett megbecsült folytatója a szép, ősi mesterségnek. Közülük hárman voltak siketek. Váci György vál­lalta az oktatással járó plusz­a fáradságot, anyagilag is segítette rászorultakat. Sikerült nekik letenni a vizsgát. Ő maga is hal­lókészüléket hord, így átérzi a rászorultak, elesettek baját, s ahol csak tud, segít. Munkásságát először szülővá­rosa, Kiskunhalas ismerte el díszpolgári címmel. December­ben Vác vá­ros Tanácsa tisztelte meg hasonló, magas szintű er­kölcsi elismeréssel. Gratulálunk Váci Györgynek, és töretlen munkakedvet kívá­nunk a következő esztendőkre! Papp Rezső immunun A mester és egyik tanítványa (Néninger Géza felvétele) 1990. JANUÁR Nyílt levél tagjainkhoz Tagjaink közül nem sokan ismernek személyesen, de akik közelebbi kapcsolatban vannak velem, tudják: én becsületes, közösségi ember voltam és ma­radok továbbra is. Nem tudok jól fogalmazni, de nem élek mások mankójá­val, ne értsék félre alábbi ki­jelentéseimet. Engem sohasem az anyagi dolgok vezéreltek a szövetségben, csupán az, hogy szerény képességeimmel töb­­bé-kevésbé ellássam a sors­társaim nehéz helyzetéből fa­kadó gondok megoldását — ezeknek amúgy is mindnyájan részesei vagyunk. Éppen ezért fáj az, hogy egyre több sors­társ jelezte feleségemnek és nekem­ engem leváltottak a legutóbbi elnökválasztásnál. Ez nem felel meg a valóságnak, amit az is bizonyít: a HÖSZ vezetőit én javasoltam. A fél­reértésre (és talán „bosszúál­lásra") az adhatott szerintem okot, hogy nem vagyok híve a szabálytalanságoknak, ano­máliáknak, önzésnek, s nem vállalhattam a becsületem megsértésével járó helyzetet. Kérem a kedves sorstársa­kat, a fentiek alapján maguk között tisztázzák a személyem­mel kapcsolatos dolgokat. Higgyék el — bár kifelé talán nem látszik —, én is mindent megteszek a sorstársaimmal kapcsolatos helytelen felfogá­sok ellen, és ebben a szellem­ben tevékenykedik az Orszá­gos Elnökség valamennyi tag­ja. Jafcsák Pál Nyíregyházi felajánlás Balatonfenyvesért! A nyíregyházi megyei, városi ta­nács, Csabai Lászlóné tanácselnök javaslatára, figyelembe véve és elis­merve szövetségünk nyíregyházi szer­vezetének kimagaslóan eredményes érdekvédelmi tevékenységét, a csoport egyévi helyiségbérleti díját —a több mint negyvenezer forintot — támoga­tásképpen visszautalja szövetségünk­nek. A nyíregyháziak ezt az összeget felajánlották a balatonfenyvesi üdülő­­ingatlan felújítására. Köszönjük a segítséget! A Hallássérültek Országos Szövetsége 1990. évi, központi rendezvényterve JANUÁR 13-án: Rendkívüli küldöttköz­gyűlés Budapesten. 19- én: Elnökségi ülés. Téma: az 1990. évi költségvetési elő­irányzat alapjául szolgáló rész­tervek előkészítése döntésre. FEBRUÁR 17-én: Országos ifjúsági napok, sportrendezvény (asztalitenisz, sakk) Szegeden. 23-án: Rendkívüli elnökségi ülés. Téma: az 1989. évi költség­­vetési beszámoló. MÁRCIUS 9—10-én: Ifjúsági és gyermek kulturális bemutató Sopronban. 23-án: Elnökségi ülés. 20— 24-én: Szocialista országok sportvezetőinek tanácskozása Bu­dapesten. ... Tv-programok hallássérül­tek részére címmel szimpózium Kijevben (S­ovjetunió). . . .Halláss­­ültek kommuniká­ciója címmel konferencia Bad- Godesbergben (NSZK). ÁPRILIS 7-én: Országos ifjúsági emlék­túra Salgótarjánban vagy Zala­egerszegen. 6—8-án: Szakmai tanácskozás művészeti rendezők, betanítók számára, Sopronban. 14-én: Választmányitag-válasz­tó küldöttközgyűlés Budapesten. 21- én: Országos ifjúsági napok, sportrendezvény (úszás, kispályás labdarúgás) Vácott. 25—27-én: Országos iskolai honvédelmi verseny Egerben. 25—29-én: Országos Nagy Ernő gyermekrajzpályázat és kiállítás Egerben. 28—29-én: EDSO-kongresszus Gdanskban (Lengyelország). MÁJUS. 18—20-án: Országos ifjúsági honvédelmi verseny Csillebércen. 18-án: Elnökségi ülés. 20-án: Országos ifjúsági napok, sportrendezvény (atlétika) Kapos­várott. .. .Országos kispályás la­bdarú­­gó-selejtezők . . .­­Nemzetközi labdarúgótorna (HUN-SUI-DEN) Svájcban­. .. .Felnőtt kultúrcsoportok ver­senyének dunántúli elődöntője Győrött. JÚNIUS 8-án­: Elnökségi ülés 18-tól július 2-ig: Hallássérült sakkcsapatok Xi­nifé­gbajnoksága és az ICSC kongresszusa Veszp­rémben. 22— 23-án: Nemzetközi atlétikai verseny Münchenben (NSZK). 25—30-án: Úszó-Európa-bajnok­­ság Lundban (Svédország). 28—30-án Vízilabda Európa­­bajnok­ság Lundban (Svédország). .. .Országos kispályás labdarú­­gó-selej­tezők. .. .Felnőtt kultúrcsoportok­ ver­senyének tiszántúli elődöntője Debrecenben. AUGUSZTUS . • T. adási futóverseny ín. ,gos céllövőverseny Mis­kolcon. Budi SZEPTEMBER .. Nemzetközi fotó- és filmki­állítás, verseny Primorszkóban (Bulgária). 14-én: Elnökségi ülés. 22—29-én: Barátság labdarúgó­kupa Primorszkóban (Bulgária). 29-én: Országos kispályás lab­darúgódöntő Budapesten. 29-én: Kulturális gálaest, jubi­leumi ünnepség Budapesten. 29-től: Világszövetségi delegá­ció m­agyarországi látogatása. 20-tól október 10-ig: Hallássé­rült, amatőr alkotók országos fo­tó-, film-, képző- és iparművésze­ti kiállítása Budapesten. OKTÓBER 6-án Országos asztalitenisz­­bajnokság Budapesten. K­—14-én: Nemzetközi röplab­datorna Budapesten. r < nőtt együttesek kur­­versenyi­nek döntője 1 f­an­­turális Egerben 25—28-án: Nemzetközi asztali­tenisz- és lövészverseny Braun­­schweigben (NSZK). NOVEMBER 16-án: Elnökségi ülés. 20—24-én: Országos sakkbaj­nokság Budapesten. 24-én: Országos titkári-ügyin­tézői értekezlet, nagyothalló klu­bok vezetőinek tanácskozása, , sportvezetők értekezlete Buda­pesten. Az 1990. évi központi program­tervben szerepelnek még: Szakmai tanácskozás rajzokta­tók részére az országos Nagy Er­nő gyermekrajzpályázat tapaszta­latairól és hatásáról az iskolai rajzoktatásra. Rokkantak szakmai olimpiája Párizsban (Franciaország). Szakma Ifjú Mestere verseny kiírása és az elődöntők lebonyo­lítása. A Hallássérültek Világszö­vetségeinek XI. kongresszusa To­kióban (Japán). Ez utóbbiak még jóváhagyásra várnak, illetve megrendezésük vagy az eseményen való részvétel a pénzügyi fedezet biztosításától függ.

Next