Hallássérültek, 1999 (108. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
HALLÁSSÉRÜLTEK ’99/12 Ausztráliai mozaikok... Interjú Yerker Andersonnal A Daily Bulletin (DB) riportere - Natalie Mundy - a WFD volt elnökével, tagjával, Yerker Andersonnal beszélgetett, aki jelenleg tiszteletbeli tagja a szervezetnek. - Mondana néhány szót magáról? - Svédországban születtem, majd 1955- ben Amerikába mentem, jelenleg Marylanden élek. Amióta leköszöntem a WFD-től, igen elfoglalt vagyok, a Fogyatékosok Nemzeti Tanácsának tagjaként. Erre a tagságra személyesen Clinton elnök jelölt ki. Ez egy tanácsadó testület, melynek az a szerepe, hogy fogyatékosokat érintő témákban útmutatást adjon az elnöknek és a Kongresszusnak. A Tanács más országok kormányának is szolgál fogyatékosokat érintő kérdésekben tanáccsal. - Milyen benyomásai vannak a Világtalálkozóról? - Nagyon elégedett vagyok, és végül is örülök, hogy a WFD-kongresszus Ausztráliában talált otthonra. Rendezvénysorozatunk csúcspontja a speciális érdeklődésű csoportok és a Nyitott Fórum programra kerülése volt, amelyek lehetőséget adtak a szívünkhöz közel álló témák megvitatására. Igen nagy örömmel tapasztaltam, hogy a siketek által tartott előadások színvonala azonos, vagy ha lehet még jobb is volt, mint halló társaiké. Váratlan kellemetlenség volt a vízumok körül támadt sajnálatos vita. Mindazonáltal arra kérném a siketeket, hogy az érem mindkét oldalát vegyék figyelembe. Az volt a benyomásom, hogy az ausztrál kormány nem kíván több támogatást adni a Siket Közösségnek, bár, mielőtt bárkit megvádolnék, újra szeretném a történet mindkét oldalát megismerni. A „Blue Ribbon” kérdése egy másik olyan részlet, amit kiemelnék. Hasonló kiadványok különböző színekben (pl. AIDS, rák) betegségeket jelölnek, és az általános benyomás az volt, hogy a „Blue Ribbon” jelen esetben siketeket is mint betegeket jelzi. Ezért hangsúlyozom azt, nagyon fontos, hogy a Siket Közösségnek lehetősége nyíljon önálló véleményt mondani a kék kiadványról, még annak hivatalos megjelenése előtt. Tudják Önök azt, hogy Yerker úr 9 különböző nyelven jelel és olvas? Van valaki, aki ezt túlszárnyalná? Siket üzletemberek A Daily Bulletin bepillantott a siket üzletemberek találkozójára is. Fantasztikus élmény volt látni azt, hogy több siket ember, élve a lehetőséggel, ezen a találkozón is futtatta az üzletét. Íme néhány közülük, akivel a DB találkozott. James Green Aucklandról. Egy autószervize van, ahol három ember dolgozik neki. Jim Crippes Ontarióból, az éppen most induló „A Világ Siket Vezetői és kapcsolataik" X következő internet-címen: http://www.deafconnect.com Joanne Crips Ontarióból, Kanadából. Most indítottak egy siket műveltségi tanácsadó és képző szolgálatot. x George Taylor Mániából, aki a Phillipin szigeteken működtet egy „discovetion” orvosi eszközöket gyártó céget, és tíz siketet alkalmaz. Elérhető: gergezz@vasia.com Jonathan James Slack, aki egy „James Slack Ltd.”-t, egy pamutfeldolgozó üzemet működtet Chesirében, Angliában. 25 fő dolgozik neki. Talán bátran elmondhatjuk, hogy a siket üzletemberek tehetségesek?! Tolmácsolási kihívás A DB a Den Haagból érkezett Gerdinard Wagenaar-ral beszélgetett. Íme néhány szó a holland tolmácsok kongresszusi munkájáról. - Nehéznek találta a beszélt angol nyelv hollandra, majd ezt követően holland jelnyelvre fordítását? - Nem, én szimultán fordítom SLN-re, de igazán nem vagyok tisztában azzal, hogy az agyam hogyan végzi el ezt a váltást. Azt hiszem, leginkább az segített, hogy siket családból érkeztem, és így az SLN az én elsődleges nyelvem, a beszélt holland a második, az angol pedig a harmadik. Ez valóban érdekes, igaz? - Elegendő, ha a nemzetközi konferenciákon nemzetközi jelnyelvi tolmácsok fordítanak, vagy minden országnak el kell vinni saját nemzeti tolmácsát? - Úgy gondolom, hogy az embereknek joguk van saját nyelvükön az információkhoz jutni és ezt a nemzeti tolmácsok jelenléte garantálja teljes körűen. A különböző országokból érkező jelnyelvi tolmácsok közreműködése nélkül egészen más lenne a kongresszusok atmoszférája. Az ő jelenlétük adja meg a konferencia igazi sokszínűégét, ízét. Másrészt az is fontos, hogy a nemzeti tolmácsok, egymás munkáját figyelemmel kísérve, tapasztalatokat szerezzenek egy másik nyelv fordítási technikájáról, melynek segítségével akár nemzetközi jelkincsüket is gyarapíthatják. Összegezve, a konferenciák nemcsak a siketek, hanem a tolmácsok szempontjából is nagy jelentőségűek. Mi újság a technológiában? A siketek többsége nagyon élvezi a technológia robbanásszerű fejlődését, amely a Kongresszus egyik témája volt. Jolanta Lapiak 27 éves kanadaival beszélgettünk a technológia siketeknek kínált lehetőségeiről. Mit remél, mi fog megvalósulni az elkövetkező néhány évben a technológia területén? ) - Örömmel látnám, ha az Internet 100 %-osan hozzáférhető lenne a siketek számára. Szintén örömmel látnám, ha egyre több siket kapcsolódhatna a technológiai fejlesztésekhez, például siket mérnökök és programfejlesztők, akik programokat és eszközöket fejlesztenek. Olyan eszközöket, amelyek növelik a hozzáférhetőség esélyeit. Jó lenne, ha ők találkozhatnának hasonló gondolkodású, a technikát aktívan alkalmazó siketekkel. Nem szívesen hallom, amikor hallók fejlesztik a siketek számára hozzáférhető technológiákat, miközben ők maguk tervezhetnék a saját technológiájukat. Egyébként ez az első alkalom, hogy részt veszek a WFC kongresszusán, és számomra ez egy fantasztikus érzés, hogy itt lehetek. Siket kultúra-Őslakos (bennszülött) kultúra Néhány közös szál Noel Tovey szóvivőként saját tapasztalatairól beszélt, elmesélte, hogyan nőtt fel a 40-es 50-es évek Ausztráliájában, abban az időben, amikor a kormánypolitika az őslakosok asszimilációját szorgalmazta a fehérek kultúrájába. Az őslakos gyermekek és a vegyes házasságokból született gyermekek erőszakkal el lettek szakítva szüleiktől, hogy egy fehér családnál vagy állami intézményekben éljenek. Noel a testvérével együtt maga is ilyen „elszakított” gyermek volt, és 12 éves korában utcagyerekként találkozott azonos sorsú siket gyermekekkel. 17 évesen börtönbe került és az öngyilkosság látszott az egyetlen kiútnak. De az ősök szellemei meglátogatták őt és arra bíztatták, hogy folytassa életét. A börtönből szabadulva Noel a tengerentúlra ment dolgozni és tanulni. Olyan embereket ismert meg, akik nem azt nézték, hogy milyen a származása, hanem azt, hogy mire képes. 33 év múlva tért vissza Ausztráliába, és megállapította, hogy az őslakosok és a siketek közössége sok ponton azonos kisebbségi problémákat vet fel. A kormány le akarta állítani az anyanyelvi oktatást az iskolákban - hasonlóan a siket gyermekek iskoláihoz - és ez a helyzet az ausztrál jelnyelv elismertetéséért folytatott harccal vonható párhuzamba. Noel hisz abban, hogy a siket embereknek lobbizni kell és arra törekedni, hogy a siketek a társadalomban jobban láthatóbbá váljanak. Az Ausztrál Siketek Színházát fantasztikus reklámlehetőségnek tartja, amelyen keresztül a siket kultúráról hatékony információkat lehet adni a társadalomnak. A jövőnk valóban a kezünkben van, de ahhoz, hogy különleges kultúránk fennmaradását biztosítani tudjuk, szükségünk van minden erőnkre. Nagyon bátorítóak voltak Noel szavai. Egy érdekes szál fogalmazódott meg és tűnt ki a hozzászólások során, miszerint: minden ősi kultúrának megvan a sajátos, ikonszerű jelnyelve, amellyel a család különböző tagjaival kommunikálni képes. Vasák Iván 9