Hallássérültek, 1999 (108. évfolyam, 1-12. szám)

1999-12-01 / 12. szám

HALLÁSSÉRÜLTEK ’99/12 Ausztráliai mozaikok... Interjú Yerker Andersonnal A Daily Bulletin (DB) riportere - Natalie Mundy - a WFD volt elnökével, tagjával, Yer­­ker Andersonnal beszélgetett, aki jelenleg tiszteletbeli tagja a szervezetnek. - Mondana néhány szót magáról? - Svédországban születtem, majd 1955- ben Amerikába mentem, jelenleg Maryland­­en élek. Amióta leköszöntem a WFD-től, igen elfoglalt vagyok, a Fogyatékosok Nemzeti Ta­nácsának tagjaként. Erre a tagságra szemé­lyesen Clinton elnök jelölt ki. Ez egy tanács­adó testület, melynek az a szerepe, hogy fo­gyatékosokat érintő témákban útmutatást ad­jon az elnöknek és a Kongresszusnak. A Ta­nács más országok kormányának is szolgál fogyatékosokat érintő kérdésekben tanác­­csal. - Milyen benyomásai vannak a Világta­lálkozóról? - Nagyon elégedett vagyok, és végül is örü­lök, hogy a WFD-kongresszus Ausztráliában talált otthonra. Rendezvénysorozatunk csúcs­pontja a speciális érdeklődésű csoportok és a Nyitott Fórum programra kerülése volt, ame­lyek lehetőséget adtak a szívünkhöz közel álló témák megvitatására. Igen nagy örömmel tapasztaltam, hogy a siketek által tartott elő­adások színvonala azonos, vagy ha lehet még jobb is volt, mint halló társaiké. Váratlan kelle­metlenség volt a vízumok körül támadt sajná­latos vita. Mindazonáltal arra kérném a sikete­ket, hogy az érem mindkét oldalát vegyék fi­gyelembe. Az volt a benyomásom, hogy az ausztrál kormány nem kíván több támogatást adni a Siket Közösségnek, bár, mielőtt bárkit megvádolnék, újra szeretném a történet mindkét oldalát megismerni. A „Blue Ribbon” kérdése egy másik olyan részlet, amit kiemelnék. Hasonló kiadványok különböző színekben (pl. AIDS, rák) betegsé­geket jelölnek, és az általános benyomás az volt, hogy a „Blue Ribbon” jelen esetben sike­teket is mint betegeket jelzi. Ezért hangsúlyo­zom azt, nagyon fontos, hogy a Siket Közös­ségnek lehetősége nyíljon önálló véleményt mondani a kék kiadványról, még annak hiva­talos megjelenése előtt. Tudják Önök azt, hogy Yerker úr 9 különbö­ző nyelven jelel és olvas? Van valaki, aki ezt túlszárnyalná? Siket üzletemberek A Daily Bulletin bepillantott a siket üzletem­berek találkozójára is. Fantasztikus élmény volt látni azt, hogy több siket ember, élve a le­hetőséggel, ezen a találkozón is futtatta az üzletét. Íme néhány közülük, akivel a DB talál­kozott. James Green Aucklandról. Egy autószervi­ze van, ahol három ember dolgozik neki. Jim Crippes Ontarióból, az éppen most in­duló „A Világ Siket Vezetői és kapcsolataik" X következő internet-címen: http://www.deaf­­connect.com Joanne Crips Ontarióból, Kanadából. Most indítottak egy siket műveltségi tanácsadó és képző szolgálatot. x­ George Taylor Mániából, aki a Phillipin szi­geteken működtet egy „discovetion” orvosi eszközöket gyártó céget, és tíz siketet alkal­maz. Elérhető: gergezz@vasia.com Jonathan James Slack, aki egy „James Slack Ltd.”-t, egy pamutfeldolgozó üzemet működtet Chesirében, Angliában. 25 fő dolgo­zik neki. Talán bátran elmondhatjuk, hogy a siket üz­letemberek tehetségesek?! Tolmácsolási kihívás A DB a Den Haagból érkezett Gerdinard Wagenaar-ral beszélgetett. Íme néhány szó a holland tolmácsok kongresszusi munkájáról. - Nehéznek találta a beszélt angol nyelv hollandra, majd ezt követően holland jel­nyelvre fordítását? - Nem, én szimultán fordítom SLN-re, de igazán nem vagyok tisztában azzal, hogy az agyam hogyan végzi el ezt a váltást. Azt hi­szem, leginkább az segített, hogy siket csa­ládból érkeztem, és így az SLN az én elsődle­ges nyelvem, a beszélt holland a második, az angol pedig a harmadik. Ez valóban érdekes, igaz? - Elegendő, ha a nemzetközi konferenci­ákon nemzetközi jelnyelvi tolmácsok fordítanak, vagy minden országnak el kell vinni saját nemzeti tolmácsát? - Úgy gondolom, hogy az embereknek jo­guk van saját nyelvükön az információkhoz jutni és ezt a nemzeti tolmácsok jelenléte ga­rantálja teljes körűen. A különböző országok­ból érkező jelnyelvi tolmácsok közreműködé­se nélkül egészen más lenne a kongresszu­sok atmoszférája. Az ő jelenlétük adja meg a konferencia igazi sokszínűégét, ízét. Más­részt az is fontos, hogy a nemzeti tolmácsok, egymás munkáját figyelemmel kísérve, ta­pasztalatokat szerezzenek egy másik nyelv fordítási technikájáról, melynek segítségével akár nemzetközi jelkincsüket is gyarapíthat­ják. Összegezve, a konferenciák nemcsak a siketek, hanem a tolmácsok szempontjából is nagy jelentőségűek. Mi újság a technológiában? A siketek többsége nagyon élvezi a techno­lógia robbanásszerű fejlődését, amely a Kongresszus egyik témája volt. Jolanta Lapi­­ak 27 éves kanadaival beszélgettünk a tech­nológia siketeknek kínált lehetőségeiről.­­ Mit remél, mi fog megvalósulni az elkö­vetkező néhány évben a technológia te­rületén? ) - Örömmel látnám, ha az Internet 100 %­­-osan hozzáférhető lenne a siketek számára. Szintén örömmel látnám, ha egyre több siket kapcsolódhatna a technológiai fejlesztések­hez, például siket mérnökök és programfej­lesztők, akik programokat és eszközöket fej­lesztenek. Olyan eszközöket, amelyek növe­lik a hozzáférhetőség esélyeit. Jó lenne, ha ők találkozhatnának hasonló gondolkodású, a technikát aktívan alkalmazó siketekkel. Nem szívesen hallom, amikor hallók fejlesztik a si­ketek számára hozzáférhető technológiákat, miközben ők maguk tervezhetnék a­­ saját technológiájukat. Egyébként ez az első alka­lom, hogy részt veszek a WFC kongresszu­sán, és számomra ez egy fantasztikus érzés, hogy itt lehetek. Siket kultúra-Őslakos (be­nnszülött) kultúra Néhány közös szál Noel Tovey szóvivőként saját tapasztalatai­ról beszélt, elmesélte, hogyan nőtt fel a 40-es 50-es évek Ausztráliájában, abban az időben, amikor a kormánypolitika az őslakosok asszi­milációját szorgalmazta a fehérek kultúrájá­ba. Az őslakos gyermekek és a vegyes házas­ságokból született gyermekek erőszakkal el lettek szakítva szüleiktől, hogy egy fehér csa­ládnál vagy állami intézményekben éljenek. Noel a testvérével együtt maga is ilyen „elsza­kított” gyermek volt, és 12 éves korában utca­gyerekként találkozott azonos sorsú siket gyermekekkel. 17 évesen börtönbe került és az öngyilkosság látszott az egyetlen kiútnak. De az ősök szellemei meglátogatták őt és arra bíztatták, hogy folytassa életét. A börtönből szabadulva Noel a tengerentúl­ra ment dolgozni és tanulni. Olyan embereket ismert meg, akik nem azt nézték, hogy milyen a származása, hanem azt, hogy mire képes. 33 év múlva tért vissza Ausztráliába, és meg­állapította, hogy az őslakosok és a siketek kö­zössége sok ponton azonos kisebbségi prob­lémákat vet fel. A kormány le akarta állítani az anyanyelvi oktatást az iskolákban - hasonló­an a siket gyermekek iskoláihoz - és ez a helyzet az ausztrál jelnyelv elismertetéséért folytatott harccal vonható párhuzamba. Noel hisz abban, hogy a siket embereknek lobbizni kell és arra törekedni, hogy a siketek a társadalomban jobban láthatóbbá váljanak. Az Ausztrál Siketek Színházát fantasztikus reklámlehetőségnek tartja, amelyen keresztül a siket kultúráról hatékony információkat lehet adni a társadalomnak. A jövőnk valóban a ke­zünkben van, de ahhoz, hogy különleges kul­túránk fennmaradását biztosítani tudjuk, szükségünk van minden erőnkre. Nagyon bátorítóak voltak Noel szavai. Egy érdekes szál fogalmazódott meg és tűnt ki a hozzászólások során, miszerint: minden ősi kultúrának megvan a sajátos, ikonszerű jel­nyelve, amellyel a család különböző tagjaival kommunikálni képes. Vasák Iván 9

Next