Hallássérültek, 2002 (111. évfolyam, 1-12. szám)
2002-05-01 / 5. szám
VELÜNK TÖRTÉNT SZERVEZETEINK ÉLETÉBŐL A szervezetek a fogadóórákat rendszeresen, a meghirdetett időpontokban megtartják. Az első negyedévben leginkább a tagdíjak beszedésével foglalkoztak, de folyamatos volt az ügyintézés. A titkárok segítséget nyújtanak fogyatékossági támogatás, és márciustól az üdülési csekk ügyében. A balatonfenyvesi üdülőbe a meghirdetés után az egyéni jelentkezők mellett szép számmal jelentkeztek csoportok vidékről és Budapestről is. Több megyében, jó érzékkel kihasználva a csoportos üdülés nyújtotta kedvezményt, megkezdték a csoportok szervezését egy, vagy akár több éjszakás kirándulásra. A titkárok március elején kétnapos számítógépes tanfolyamon ismerkedtek majdani új gépeikkel és a számítógép-kezelés alapjaival. Szintén kétnapos titkári továbbképzésen vettek részt áprilisban. A szervezetekben, a hagyományokhoz híven pótszilveszteri mulatsággal indították az évet, amelyet februárban sok helyütt jó hangulatú farsangi bál követett, majd megtartották a nőnapi ünnepségeket, és megemlékeztek március 15-ről. Budapesti Siketek Szervezete A szervezetnek jelenleg nincs titkára, az ügyintézési, szervezési, és egyéb titkári munkákat az elnök és az ügyintéző közösen látják el. 2002. március 28-ig 1022 fő rendezte a tagdíját. A szervezet elindított egy hetenként megjelenő ingyenes kiadványt Budapesti Siketek Lapja néven, mely a budapesti tagokhoz, ugyanakkor a tagokról is szól. Az itt megjelenő cikkek rövidségüknél és tömör, lényegre törő jellegüknél fogva alkalmasak lesznek arra, hogy a tagok új, friss és hasznos információkhoz jussanak.A szervezeten belül nyugdíjasklub, nőklub, férfiklub, autóklub, Oros Kálmán Önművelő Baráti Kör, valamint kézimunka szakkör működik gazdag, változatos programmal. Budapesti Nagyothallók Szervezete A nyugdíjasklubban színvonalas orvosi előadásokat tartottak, igen nagy volt az érdeklődés. Februárban disznótorossal egybekötött kiránduláson vettek részt a tagok Mátrafüreden. A színjátszók új szerepet tanulnak, a Corodini Bűvészcsoport is folyamatosan működik. A Szabóky Adolf Szakmunkásképző Iskola diákjai felléptek a Csili Művelődési Központban, ahol szalagavató báljukat tartották. - Az angol és német nyelvtanfolyam, valamint a szájról olvasási tanfolyam jól működik. - A kispályás labdarúgók több tornán részt vettek. Baranya megye Pécs Márciusban a Baranya megyei Munkaügyi Központ és a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány fórumot szervezett, melynek témája az akadálymentesítés és ennek anyagi háttere, valamint a Baranya megyei mintarégió létrehozása, és az elért eredmények bemutatása volt. A fórumon a megyei szervezet képviselte a Szövetséget. Az amatőr színjátszó csoport megkezdte a próbákat a debreceni színjátszó találkozóra. A csapat lelkesen készül az előadásra. Az Alapfokú Kommunikációs Tanfolyam vizsgája lezajlott, a Középfokú Kommunikációs Tanfolyam jelenleg még folyik, ennek vizsgája júniusban várható. Bács-Kiskun megye Kecskemét A szervezetben sajnos sok a probléma. Az eddigi titkár asszony nem végzi tovább a munkát. A szervezeti élet is elég elhanyagolt, remélhetőleg új vezetéssel és új titkárral a megyei szervezet meg tud újulni. Békés megye Békéscsaba - Gyomaendrőd - Orosháza A fogadóórák keretében a hallássérültek folyamatos tájékoztatást kapnak a Szövetség közhasznú szolgáltatásairól. -A klubfoglalkozásokon zenét hallgatnak, videót néznek, játékokat szerveznek. Folyamatos az előre tervezett kirándulások szervezése. - Márciusban a Városi Könyvtárban Alapfokú Kommunikációs Tanfolyam indult, amelyre igen nagy volt az igény. A Nőnapi megemlékezést a helyi tésztaüzem támogatta. A helyi önkormányzathoz nyújtottak be pályázatot a rendezvények megszervezésére. Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolc Kiemelkedő esemény volt a szervezet megalakulásának 50 éves jubileumi ünnepsége, melyen köszöntötték az alapító tagokat, valamint a 25 évnél régebbi tagsági viszonnyal rendelkező tagokat. Ugyanekkor megyei közgyűlés is zajlott. - Négy Alapfokú Kommunikációs Tanfolyam hallgatói sikeres vizsgát tettek. - Miskolcon került megrendezésre az Országos Asztalitenisz Bajnokság. Kazincbarcika A klubban megbeszélték a 2002-es évi programokat, szoros együttműködés alakult ki a KEF-fel és a Családsegítő Központtal. Dédestapolcsány Idén a helyi klubban tartottak taggyűlést a környező településen élők részére is. A frissen megalakult népdalkor sikeresen lépett fel a nőnapi ünnepségen; meghívást kaptak a Cigándon megrendezésre kerülő népdalversenyre. Összevont énekkar létrehozása, valamint az egyforma ruhák megvásárlása érdekében pályáznak az Önkormányzatnál. A klub rendezvényeit Lezák Zoltán kenyérgyáros, Krizsán Attila húsfeldolgozó, és a Borsodi Sörgyár folyamatosan támogatja. Obrusáncki Zsolt anyagi támogatást biztosít. Csongrád megye Szeged A városban vendégszereplő Európa Cirkusz 25 fő részére adott ingyenjegyet az előadásukra. - A társszervezetekkel szoros kapcsolatban állnak, kulturális életüket figyelemmel kísérik, programjaikba bekapcsolódnak. - A titkár sok esetben jár el a tagok érdekében. Tolmácsolással és személyes közbenjárásával segíti a hozzá fordulókat. - Az Alap és 10 Nem elég „jelelni”, meg is kell érteni! - Gyakran előfordul, hogy ordítva beszélnek hozzám, amit nem hallok, csak látom, hogy erőlködik az, aki szeretne velem valamit közölni. Nem hallom meg, hiszen siket vagyok. Ha halkan beszél, ám lassan, akkor le tudom olvasni a szájáról azt, amit szeretne velem közölni - mondta, illetve „jelelte” Korponainé Vida Margit, akihez nem jut el a hangok világa. Beszélgetésünket jeltolmács segítette. Orosháza Korponainé Vida Margittal Orosházán, a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban találkoztunk március 16-án, ahol oktatóként részt vesz a jelnyelvtanfolyam hallgatóinak alapfokú képzésén. A jelnyelv olyan „beszéd”, ami megkönnyíti és meggyorsítja a siket emberek kommunikációját. A tervek szerint 2003-tól a közintézményekben jelnyelvi tolmácsokat kell alkalmazni. A könyvtár és a SINOSZ helyi szervezete által indított tanfolyam alapfokon tanítja meg a jelnyelvet. Tizennyolcan jelentkeztek a 40 órás képzésre, Orosházáról és a vonzáskörzetéből. A 12 szombatot igénylő tanfolyam elvégzése után körülbelül 1500 szót ismernek meg a résztvevők - tudtuk meg Kádár Bálintné jeltolmácstól, a SINOSZ szegedi és Csongrád megyei titkárától, aki - ahogy mondta - az anyatejjel szívta magába a jelnyelvet, hiszen siket szülők gyermekeként született. Kádár Bálintné azt is elmondta, nem könnyű feladatjelekkel kommunikálni, hiszen nem elég „jelelni”, meg is kell értetni a siket emberrel azt, amit közölni szeretnének. Jelnyelvvel a siketek a világ minden pontján megértik egymást, azonban még nem sorolták a nemzetközi nyelvek közé. Szervezetünk a jelnyelv elismertetésén dolgozik, reméljük, hamarosan siker koronázza a munkánkat. K. E. (Megjelent a Békés Megyei Hírlap március 18-i számában) HALLÁSSÉRÜLTEK 2002/5