Hallássérültek, 2009 (117. évfolyam, 1-12. szám)

2009-08-01 / 8. szám

KITEKINTŐ SIKETEK NEMZETKÖZI HETE A SIKET KULTÚRA ÜNNEPE 2009. szeptember 21-27. között rendezik meg a Siketek Nemzetközi Hetét. A világ min­den táján rendezvényeket szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a siket emberek prob­lémáira. E­bben az évben a WFO (Siketek Világszervezete) arra buzdítja nemzeti tagállamait, hogy a siket kultúrát nyissák meg a társadalom felé. Egy felhívást is közzétesz, amelyben olyan kesztyűk készítését szorgalmazza, ame­lyeken jelelő kezek próbálnak üzenni a politikusoknak, hogy a döntéshozók nagyobb figyelmet szenteljenek a vál­tozást elősegíthető kérdéseknek. A Siketek Nemzetközi Napja hosszú történetre nyúlik vissza. A Siketek Nemzetközi Szövetsége először 1958-ban rendezte meg a napot. A nap később egy hétte nőtte ki magát. A WFC első Világkongresszusa 1951 szeptemberében volt, ennek a történelmi eseménynek az emlékére tették a siketek nemzetközi ünnepét szeptemberre. Ma a WFD-t az ENSZ mint nemzetközi, nem-kormányzati szervezetet ismeri el, amely világszerte közel 70 millió siket embert képvisel. Ezeknek az embereknek mintegy 80 %-a a fejlődő országokban él. A WFD küldetése, hogy elősegítse a siket emberek emberi jogainak érvényesítését, beleértve a jelnyelvhez való jogot is. Egyenlő esélyekért küzd az élet minden területén. Kesztyűs kézzel a politikusaidnak! Itt egy kampányötletet mutatunk be, amelyet az egyes szervezetek meg­valósíthatnak a Siketek Nemzetközi Hete alatt. A legfontosabb, hogy a kampány tükrözze a siket közösségedet amelyben élsz, és ráirányítsa a figyelmet azokra a teljesítményekre, amelyeket eddig véghezvittél, valamint, hogy szorgalmazza azokat a változásokat, amelyekre szükség van. Cél • Pozitív kampány, amely elősegíti a siket emberek olyan problémáinak láthatóságát, amelyeket a politikai dön­téshozóknak kell megváltoztatniuk. • Olyan kesztyűket készíteni, amelyek jelelő kezeket ábrázolnak, a parlamenti tagok, vagy a kiválasztott kulcs­­fontosságú hatóságok vagy hivatalok számára. Hogyan • Válassz ki néhány kampánytémát. • Válaszd ki a célcsoportot (például par­lamenti képviselők). • Díszítsd ki a kesztyűket. Kérd meg a tagokat, a klubokat és az iskolákat, hogy készítsenek vagy díszítsenek kesz­tyűket. A kesztyűk lehetnek régiek vagy újak, készülhetnek papírból is, de aki ért hozzá, köthet is, de ne legyen túl bonyolult vagy drága, és biztosítsd, hogy mindenki részt tudjon venni. A legfontosabb, hogy a kesztyűk tükröz­zék annak a siket embernek a szemé­lyiségét vagy közösségét, aki készíti. Rendezz egy találkozást legalább egy döntéshozóval, akinek oda tudod adni a kesztyűket, és bemutatni az olyan témákat, amelyek változást igényelnek. • Végül szervezz egy találkozót egy dön­téshozóval, akinek oda tudod adni a kesztyűket, és akinek vázolod a kam­pánypontokat. Ez történhet egy kul­turális rendezvény vagy akár egy felvonulás alkalmával. Forrás: http:llwww.wfdeaf.org / 6

Next