Hallássérültek, 2019 (128. évfolyam, 1-12. szám)

2019-10-01 / 10. szám

kitekintő6­sinosz Siket orvosok Túlélni az orvosi tanulmányokat és mindazt, ami azon túl van A kongresszusról most két előadásról kaphatunk egy kis betekintést, Márton Márknak köszönhetően. Az első előadást amerikai előadók a siket orvosokról, a második előadást francia előadók tartották a rákkal kapcsolatban. Komoly, de fontos témák. Szóval miről is van szó? Azon felül, hogy kevés siket személy vállalkozik az orvosi pályára. Már csak abból is kiin­dulva, hogy a siket társadalom egyfajta egészség(ügy­i egyenlőtlenséget képvi­sel, a nyelvi kirekesztettség által. Emiatt korlátozott egészségügyi mű­veltségre tesznek szert, pl. nehezebben tanulják meg a szakkifejezéseket, az idegen nyelveket, a szókincsük pedig nem a szaknyelvi kifejezések elsajátítá­sára fordítódik. Az egészségi állapotukból kiindulva a társadalmi megítélésük is döntő ténye­zőként játszik szerepet az egészségügy­ben. A „semmit rólunk nélkülünk" elv itt hatványozottan megállja a helyét, ugyanis nagyon erős az az előítélet, hogy siket személy nem lehet orvos. A két előadó szakmai életútját nézve azonnal romba dől a fenti téveszme. Az előadók stratégiai javaslatokkal álltak elő, miképpen lehet a különböző akadályokat leküzdeni. A két hölgy jelen­leg is az USA-ban, a Rochesteri Orvosi Egyetemen dolgozik, és poszt­doktori tanulmányokat is folytatnak. MILYEN NEHÉZSÉGEKKEL SZEMBESÜL EGY SIKET ORVOS? Az egyetemen, a tanteremben a jegyze­tet mindig el kell kérni valakitől. Ennek olyan hátulütője is lehet, hogy az a személy, akitől elkérik a jegyzetet, lehet nem is mindent ír le, vagy nem ponto­san. Az orvosi pályán ugyanakkor csak „fekete-fehér" dolgok vannak, azaz az anyagot nem lehet „csak" nagyjából jól tudni. Jelnyelvi tolmácsra van szükség, hogy megértse az órán elhangzottakat, itt fontos kiemelni, hogy egy kijelölt csoportra van szükség, amelynek tagjai mindig rendelkezésre tudnak állni. Elmaradhatatlan a valós idejű fordí­tás, valamint a szakkifejezések pontos megnevezése, ezért ez a feladat még jelnyelvi tolmácsoknak is hatalmas kihí­vást jelent. A diploma megszerzése után a betegek­kel való kommunikáció is nehézséget jelenthet, és itt kitértek a maszkvise­lésre. A vizsgálatok során a sztetoszkóp használata említendő meg, hallás nélkül miképpen lehet észlelni a zörejeket? Felerősítve vagy vizuálisan? Még arról is szó esett, hogy milyen kreatív ötletek lehetnek egy műtőben. Azzal, hogy megosztották a szenvedélyüket, a tör­téneteiket és a megoldási javaslataikat, lehet túlzás. A jelenlegi kutatási területük - ame­lyet szenvedélyből csinálnak - a siket nők egészsége, az anyaság és a szü­lés, a fogamzásgátlás, a reprodukciós igazságszolgáltatás, a siket közössé­gen belüli egészségügyi hozzáférés különbözőségei. MILYEN TÚLÉLŐ CSOMAGRA VAN SZÜKSÉG AZ ORVOSI TANULMÁNYOK ÉS HIVATÁS SORÁN? Szükség van egy támogatói rendszer­re, amely nem csak egy mentorból és módszerből áll, sőt végig kíséri az orvost egész hivatása során. Hálára van szükség, ahhoz hogy az ember a kaotikus optimizmusát elviselje. Erős öntudatosság, elhivatottság és al­kalmazkodóképesség mellett egy támo­gatói csoportra is. Milyen útravalót adtak az előadók nekünk? Alkalmazkodás, improvizáció, túlesni mindenen. A tech­nológia egy eszköz, öleljük meg! Pozitív hozzáállás. Mindig légy hálás, és mondj köszönetét a szövetségeseidnek! Márton Márk bemutatták, hogy egy orvosi karrier sem

Next