Hargita Kalendárium, 1981
A forradalom idején működni kezdtek azok az erők, amelyek a feudális viszonyok közepette, a kötöttségekben, az elnyomatottságban felszínre törni nem tudtak. Csodálatos volt az, ahogyan csírázni kezdett, majd szárba szökkent annyi régen elvetett mag, annyi új intézmény, vállalkozás ; ahogyan kibontakozott és fellendült a kézdivásárhelyihez és a sepsiszentgyörgyihez hasonló módon a csíkszentdomokosi, Bodor Ferenc vezette, réztermelő hadiüzem ; ahogyan Gál Sándor tervezte és már szervezni is kezdte az ugyancsak szentdomokosi ágyú- és lőporgyárat. Március végén (1849-ben) már Csíkszereda a megálmodott ágyúgyár telephelye, és vannak rá adataink, hogy Gábor Áron vállalkozik a várban elhelyezendő ágyúöntő-kemence elkészítésére. A szükséges anyagokat már készül is beszerezni. Ebben az ipart, hadianyaggyártást teremtő lendületben születik meg a madarasi lőporgyár s az udvarhelyi salétromgyár üzembehelyezésének gondolata. Udvarhely különben már a január 26-án tartott tiszti gyűlésen elhatározza, hogy az ágyúöntő városok sorába lép. Ez ugyan nem valósulhat meg, de a lövétei hámorban számottevő hadiipari tevékenységgé növekszik a golyóöntés. Az a forradalmi lendület, ami a születő szabadság légkörében növekedést serkentő, lehetőséget valóra váltó, nemcsak hadiüzemekkel, fegyverekkel ajándékozza meg a haladásért küzdő erőket, hanem szellemi harci eszközökkel is. A szék ősi szellemi hagyományaiból virágzik ki : a szabad sajtó, a hírlapirodalom. Megvan hozzá a Kájoni-nyomda hagyatéka, kézisajtója, százados betűi, és a ferencesek, akiket nyomdász-munkájukért, 1849 után, meg is kínoz a Habsburg-önkényuralom. A lap megszületéséhez kellett még olyan csíki katonai vezető, mint Gál Sándor, aki imádta szülőföldjét ; a székelyföldi hadiiparnak ott kívánt központot teremteni, majd pedig közvéleményt formáló, irányító újságot is nyomatni. 1849. április 29-én jelenik meg egy kis nyomtatvány, amely hírül adja, hogy „Csíki ezredes Gál Sándor úr rendeletéből felsőbb engedelem s jóváhagyás reményében hírlapot indítunk meg ma is Hadi Lap cím alatt." Szükség volt természetesen a szerkesztőre, Bíró Sándorra, akit Kemény G. Gábor Gál Sándor sajtófőnökének nevez. Mindenekfelett pedig annak a tiszta forradalmiságnak az éltető levegője kellett, amelyet Bem József, a székelyek Bem apósa teremtett meg. Az az ember, akinek Anton Kurz, Cezar Bolliac és Petőfi Sándor tartozott a kíséretébe , népek testvériségét és a szellem és forradalom eggyéforrását jelképezve. A székelyeket Petőfi nagyon szerette és rajongott Bemért, ahogyan a székelyek is. Ő jegyezte fel: „Azaljában csak annak lehet fogalma a székely vitézségről, aki maga látja... De a székely csak egy feltétel alatt ily vitéz, ha vezére még vitézebb mint ő, s azért szükséges, hogy Bem legyen a vezérök". A szeretet hangján oly szépen beszél róla Cezar Bolliac is, és Petőfihez hasonlóan szintén versben köszönti : „Román, lengyel és magyar / Láncot többé nem akar / s elűzi a zsarnokot. / Teljen borral a pohár : Bem apó előttünk jár." A fegyver és forradalom frigyét a szellemmel Bem apó tehát régen megkötöttnek mondhatta. Ő tudta milyen nagyjelentőségű a tudatokba világosságot teremtő emberi szó, és ezért született tábori nyomdáján nemcsak hadiparancs, hanem a forradalom és szabadságharc értelmét magyarázó, a népek megbékélését, az összefogás szükségességét megvilágító röpirat, kiáltvány, amelyek ilyen szép és igaz sorokkal küzdöttek a hátrahúzó erők ellen : „Magyarok, szászok és románok, nyújtsatok egymásnak testvérileg kezet, távoztassatok minden nemzeti gyűlölséget és boldogok lesztek." Ezért hívta életre a Honvéd című újságot, majd a többi 1848— 49-es hadi lapot, hogy az értelemhez és a szívhez szólóan ágyúütegeihez hasonló fegyvereivé váljanak a küzdelemnek. A szerkesztő: Bíró Sándor, százados Udvarhelyszéken, Felső-Boldogasszonyfalván született. Udvarhelyen tanult és tanított, majd Háromszéken, Rétyen lelkész volt s egy évtizeden át feltörni vágyott. Irt újságcikkeket, kiadta szónoklatait, népszerű könyvet írt a mértékletességről, „Pálinkatan" címmel. 1848 forrongó tavaszvégi, nyáreleji napjaiban (ekkor 32 éves), amikor a nemzetőrség megalakítása oly sok társadalmi problémát és - tegyük hozzá - éles érdekellentéteket felszínre vet, Bíró Sándor igen jó szervezőnek bizonyul. Őszintén, mélyen a népszolgálat, a forradalmi küzdelem híve és való az is, hogy lelkessége, párosulva önmegvalósító ambícióival a józanságon, a mérsékleten sokszor túllendítette. Bíró Sándor részt vesz Háromszék önvédelmi harcában is, majd tudva, hogy a szabadság „megvédésére katona kell, ő tehát pályájáról ünnepélyesen lelépett — s ahogy feltehetőleg ő maga írja - Csíkba ment, Gál Sándor ezredesnél jelentette magát s katona lett." Itt szíves örömmel fogadták; a gyímesi szoros védelmére rendelt században kapitányi kinevezést kapott. Tudjuk azt is, hogy Gál Sándor sokféle munkában hasznát tudta venni. Bözödi György írta meg (az Aluta első számában), hogy Bíró február végén tagja volt a hermányi bányát megvizsgáló bizottságnak, és lelkesülten írta meg Németh László kormánybiztosnak a szentdomokosi és hermányi ágyúgyártási és lőporkészítési lehetőségeket. „A Csík-Somlyói zárdában - olvashatjuk a Történeti Lapokban -, egy eddigelé csakis imakönyvek készítésére használt ócska, kopott nyomda állott, melyben (a) vásott betűket e* 53