Hargita Kalendárium, 1983

A Hargita domborzatának fejlődése A földtani múlt nyomairól az 1980-as Hargita Kalendárium­ban írt cikkünkben (137-140. old.) már utaltunk arra, hogy a táj mai képe mennyire tük­rözi a geológiai eseményeket. Most rajzban is szeretnénk szem­léltetni — a Hargita egyik ré­szének példáján — ugyanezt a gondolatot. Közismert dolog, hogy a Har­gita vulkáni eredetű hegység. A vulkáni kitörések a Kárpátok pe­remi töréses övezetében kelet­keztek, amelynek mentén a Ke­leti-Kárpátokat felépítő kristá­lyos és üledékes kőzetrétegek az Erdélyi-medence süllyedékével érintkezve, lépcsőzetesen be­süllyedtek. A vulkáni tevékeny­ség fő szakasza a földtörténeti harmadkor végén, a pliocén idején volt, de a vulkánosság valószínűleg átnyúlt a negyed­korba is. Rajzaink a vulkáni hegység domborzatának fejlődését szem­léltetik. Az első tömbszelvényen a hegység egy csoportjának plio­cénvégi — kb. 1 és fél, 2 millió évvel ezelőtti — képét láthatjuk, amikor az egymás mellett föl­­magasló vulkáni kúpok még füs­tölögtek. A gyakori kitörések vulkáni törmelékekkel, robbaná­si termékekkel (vulkáni hamu lapilli, bombák) szórták be a környéket, s a fő- és mellék­kráterekből lefolyó lávaárak egy­re magasodó kúphegyeket épí­tettek, amelyeknek tetején mély ét szakaz­ékos falú kráterek ásítoz­­tak. A törmelékanyag-szórással váltakozó lávafolyások jellegze­tes rétegvulkáni hegyszerkezetet (sztratovulkán) építettek, amely­nek metszetét a tömbszelvény peremén láthatjuk : a kis ke­resztekkel jelölt lávafolyások beékelődnek a pontozással jel­zett vulkáni törmelékanyagok közé. A hullámos vonalkákkal jelölt régebbi kőzetek törései mentén törtek a felszínre a vul­káni anyagok. A rajzon is meg­figyelhetjük, hogy a meredek ♦ diatoma, dolomit, kaolin, vas, tufa - néhány a Csíkszeredában székelő Hargita Bányavállalat termékeiből. A diatomával kezdjük, mert ez ígér­kezik egyik legmenősebb anyaguknak a követke­ző években, lévén, hogy felhasználási lehetőségei elsősorban az iramosan és lendületesen fejlődő vegyiparhoz kötik. Termelése 1983-ban fog nagyüzemi körülmények között megindulni, de a Próbatermelést már igen ígéretesnek minősítette a két szerződő fél : a fogarasi és a craiovai ve­gyikombinát. Nyitott tehát az út, következik a ki­bontakozás. A kaolin-termelésben szinte kizárólagosságot élvező vállalat, az ország szükségletének hetven százalékát szállítja, és majdhogynem korlátlanok a­ fejlesztés lehetőségei. Erre annál is inkább szükség van, mert minden tonna ráadás import­pótló, azaz valutamegtakarítást hoz. A vállalat 60

Next