Hargita Kalendárium, 1983
templomharang vékonyhangú unokájaként a bentlakási csengő. A számviteli napló ezen a ponton már-már útinaplóvá vált, amikor a 3 darab ,Növényitatás' 40 fillére után egyszerre az következett március 27-én, hogy „Vonat" 1,40-ért és „Takszi" 2,50-ért, ami nemcsak azért volt olcsó utazási díj, mert a vonat is, a busz is gyorsabban járt a lassan poroszkáló lovaknál, s mert mind a kettő hazafelé vitte a vakáció felkiáltójelétől messzehangzóan éneklő diákboldogságot, hanem mert a diákcsomagban ott szállította egyben a két korszerű jármű azt a 15 tasak hagymamagot is, aminek az ára magában több volt, mint a vonat- és taxijegyé együttvéve. Azt ma már sötét homály fedi, hogy otthon a szülők mit értékeltek többre : az üdvözletek gyermeki szavait-e, vagy a tasakok hagymamagjait ; az „Átvitelek” és „Átdozatok" billegő mérlegnyelve azonban világosan mutatja a pápainál jóval későbbi jegyzékben azt az addig példa nélkül álló költést, ami az almási vakációról való visszatérés után történt Keresztúron : május 3-án egyszerre, egy summában 4 egész pengő ment ki a diákzsebből — „Bukszára"!, amin csak azért nem akad fenn a múltakat fürkésző utókori szem, mert előtte, április 28-án azt látja, hogy ugyancsak „Hazábról" megjelöléssel ott áll a bevételi rovatban a nagy zsebduzzasztó — és a napló addigi bevételi rovataiban ugyancsak példátlanul álló 25 pengős szülői „dézsma" . És így ment ez tovább nyolc esztendő időhosszán át Keresztúron és Almáson, a gimnáziumépítkezés jogáért valamikor egymással versengő két helyen telt, ami üres volt, ürült, ami a tele volt - akár „Takszi" vagy „Buksza", akár has vagy fej -, addig, míg a 12 esztendős gyermekből 20 esztendős fiatalember lett. Ez volt az az időszak, amelyben az egyed életében - a fajfejlődés sajátos másaként — az emberré válás az „érettség” sokáig általában végbemegy. S ez volt az a korszak, amelyben — a fajfejlődés sajátos fonákjaként - az ifjú emberek a közösségük „családfájára" általában vissza kezdnek szállni. Aki pedig Keresztúron lett ember, az ott a Gyárfás-kúria kertjéből egy körtefát is beplántált a családfás történelmi tudatába. Hamar meg lehetett ott azzal a fával tanulni , noha senki nem vágott leckés fenyítékül oktató pálcát róla, és pénzt sem kellett a diákbukszából a gyümölcséért fizetni, hogy ott töltötte utolsó estéjét utolsó nagy szabadságharcunk költője, Petőfi Sándor. És később, már egész meglett emberré fejlődött korában hozzátanulhatta ehhez az egykori keresztúri diák azt is, hogy ugyancsak Keresztúr volt az első nagy szabadságharcunk idején az a hely, ahol a hajdani erdélyi fejedelemség lakói közül az ott összegyűlt székelyek ismerték el elsőként vezetőjüknek a szabadságharc vezérét, Bocskay Istvánt. Csak erről a két „családfa“-ágról is összeszedhet öregségére az egykori keresztúri diák egy annyi tasak magot, amiből bőven elláthatja utódait, ingyen is drágának mondható tudatmaggal. Mindezek után, azt hiszem, nem fellengzősség azt mondani, hogy számomra Keresztúr az ott eltöltött nyolc esztendő révén második szülőfölddé vált , hiszen Keresztúr „szülte" a gyermeket felnőtté. S bizonyára nem pusztán ünnepi alkalomra mondott szép szó azt vallani, hogy Keresztúr számomra sorsdöntő Keresztúr volt , hiszen az egész életpályára és élethivatásra eligazított. Ezért képes bennem még a legsarkosabb ellentétpár is ugyanazt az egyet állítani, ha a keresztúri idők emlékéről van szó : soha nem felejtem, mindig megőrzöm. BALÁZS ANDRÁS Verseimet úgy hozom eléd, mint friss tavaszi ágat: megsuhogtatom hetykén a magasban, aztán lehajtom lassan. Az emberiség cicoma-szavai lehullnak rólam, mint idővel ez az utolsó utca, özvegyek arcáról a fátyol,és te vagy az utolsó ház, én barlanglakások öbleiből és ablakában nyílik a távol, és te vagy a kinőtt ruhájú kamaszleányka, és te vagy az utolsó húszéves lány is, kiáltok hozzád éles férfiszóval, akit szerettem, légy áldott, aki vagy, asszony ! Vallomás Tudom már, mint fejemet egykor iskolás koromban — a szidás előtt, az első tűz füstjén, csodamelegén át és mészszagú tömbházak négy fala közül és kavics-csikorgó parkjainkból 128