Hargita, 1970. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1970-03-26 / 70. szám

2 ------------------------------JEGYZETEK— Lám, lám . .. nem megmondtam ? Csak nem kerül meg a borvízes ember Becsület szavamra, nem a kár­öröm és a rosszindulat ültetett az írógép elé. A kényszerítő ok a Hová tűnt el a borvizes em­ber? című cikkemre érkezett válaszok voltak. Minden különö­sebb jóstehetség nélkül emleget­tem a bűvös „rentabilitás“ szót. A tapasztalat vezetett, íme a vá­rosi néptanács válasza: „Hivatkozással a Hová tűnt el a borvizes ember cikkükre felvet­tük a kapcsolatot a Csíkszeredai Városgazdálkodási Vállalat veze­tőségével és megtárgyaltuk a borvíz házhozszállításának prob­lémáját. A fenti vállalat szóbeli ígéretet tett, hogyha rentábilis­nak bizonyul, április 1-től meg­kezdik a borvíz szállítását­. (Kie­melések tőlem). Eddig a válasz. Szóval április elsején megkezdik, ha rentábilis­nak bizonyul. Most már csak azt kellene eldönteni, hogy mi­lyen módszerrel állapítják meg: rentábilis lesz-e a borvíz ház­hozszállítása? A főkönyvelő elv­társsal folytatott nem hivatalos társalgásra alapozva és ismételten a válaszra hivatkozva, félő, hogy az egész csak áprilisi tréfa lesz. Mennyire szeretném — és ve­lem együtt nagyon sok Csíksze­redái —, ha most nem én mon­danám, hogy lám-lám.. . hanem az illetékesek. . . A cikkre máskülönben a zsö­­gödi mísz is válaszolt. (A tap­­locaiak hallgatnak. Talán megle­petést készítenek elő?). Válaszuk rendkívül érdekes: „Lapjuk 41. számában megjelent Hová tűnt el a borvizes ember? című cikk­ben foglaltakkal egyetértünk és ezért megpróbáltunk az ügyben pozitív eredményt elérni, ami sajnos nem sikerült. A megvaló­síthatatlanság legfőbb oka az, hogy Zsögödön nincs senki, aki a jelenlegi közlekedési törvény szigora miatt belépne borvizes embernek, semmilyen járművel“. A levél további részét nem idé­zem, mert nem elég megalapo­zott. Maguk is elismerik, hogy a legfőbb ok a már említett. Ez annál is inkább igaz, mert a be­fejező rész már igyekszik meg­nyugtatni: „A borvízkút jelenleg kielégíti azon magánszemélyeket, akik a nyolc órai munkaidő után busszal, gépkocsival motorkerék­párral, biciklivel vagy gyalog kirándulnak... és 5—10 litert, egy hétre való borvizet visznek haza maguknak, s még a szomszédok­nak is“. Szóval udvariasan kioktattak. Ha borvizet akarok inni, nyolc órai munkaidőm leteltével rán­dul­jak ki. Utóvégre miért ne kössük össze a hasznost a kelle­messel? Kellemes, hogy borvizet iszunk és hasznos, hogy nem nő a pocakunk. A taplocai mtsz még nem vá­laszolt és ha válaszol is, vajon pozitív lesz-e az? Legalább an­­­nyira biztató, mint a városgaz­dálkodásé? Úgy néz ki, végleg nem kerül meg a borvizes ember. Ha­csak?. .. Hacsak nem „importá­lunk“ borvizet, mondjuk Csicsó­­ból. Nekik már van tapasztala­tuk ezen a téren. Végső megol­dásként marad továbbra is a csapvíz, mert a dugaszolt bor­­vízre szintén nem nagyon szá­míthatunk. Hála a kereskedelmi szervek operativitásának, ez is gyakori hiánycikk Hargita me­gyében. .. a borvizek hazájában. BOGOS SÁNDOR Szinte zsebre vágtak Nemrégiben új karórát vettem. Úgy mondják, jó márka, meg csinos is, hát örvendtem a vá­sárnak. És az óra megindult. Ment, mendegélt hétszázharminchat per­cet és néhány másodpercet. Aztán minden előzetes bejelentés nél­kül megállt. Na és mi ebben a vicc, mond­hatnánk. Ott a garancialevél, elmész vele a javítóműhelybe és ... várod, amit a sors ren­del. - - ■ .--• Én is igy tettem. Bemegyek az óráshoz, előhozakodom a pa­naszommal, miközben az asztalra helyezem a tettest a garancia levél társaságában. Az órás bá­csi megtekinti, aztán rámnéz. Arcán rosszalló mosoly fut vé­gig, fejét csóválgatja. Nem tu­dom mire vélni, de aztán meg­szólal: — Ki nyitotta fel az órát? — Én nem! — De, kérem, az óra fel volt nyitva. Itt a nyoma. Habár azt a bizonyos nyomot nem láthattam, mindent elkövet­tem, hogy megmagyarázzam: nem értek hozzá, meg nem is érdekem az órát nyitogatni, hi­szen ismerem az utasítást. Eköz­ben a fixírozás tovább tart. És én állom. Sehogy sem sikerül bűn­tudatosan pirulnom, hebegnem vagy töredelmes vallomást ten­­nem a szinte rámkötelezett hi­bámról. A rosszalló mosolyból mintha olvasnám: — Megvagy pasas, most irgalmatlanul zseb­re váglak! Mit is értesz te hoz­zá? Az ász én vagyok! Mert, ha én azt mondom, hogy kinyitot­tad, akkor nincs mentség. Kissé elgondolkoztat a dolog. Nem akarom azt állítani, hogy nem voltam soha kíváncsi. U­­gyanis már négy éves koromban nagy érdeklődést tanúsítottam a kerámiaipar iránt. Azt mond­ják, hogy amikor a forrásra küldtek, eltörtem a köröndi csi­­cses kor­sót az iránti kíváncsisá­gomat kielégítendő, hogy mi zö­rög,­­benne. De esküszöm, azóta sem törtem el bár egyetlen kor­sót, nem hogy órák belsejében turkáljak. Még inkább gondolkodóba ejt viszont, hogy mi történhet azzal a boldogtalan halandóval, aki fixírozás közben hebegni kezd, elpirul és... és egyszerűen zseb­­revágják. Mert ez ugyebár, köny­­nyen megtörténhet az órás, rá­diós, tévés, satöbbi szakmákban analfabéta balekekként kezelt sorstársakkal. Azt sem értem meg, hogy mi­re való a garancialevél, ha az egy kerek hetet igénylő javítás­ról semmi­féle bejegyzést nem tesznek, arra hivatkozva, hogy a kisiparnak a kereskedelem „enblok“ számolja el a garan­ciás munkák értékét. De hogyan is állunk akkor a kliens garan­tált érdekeivel? Csak ennyire veszik figyelembe? Mert ha így áll a dolog, kár a papírfogyasz­tásért és a vele járó időveszte­ségért. Ezentúl pedig vigyázni fogok, nehogy elromoljon az órám, mert a végén még tényleg zsebre vág­nak. . . SZILVESZTER LÁSZLÓ Tersánszky J. Jenő: Ákombák tanár úr «».» Jött a főigazgató kétségtelen. Minden osztályban mosták az ab­lakokat, súroltak, sikároltak, s csakugyan egy nap a fedik­ meg­jött. Délelőtt három órát szeren­csésen átvádoltunk, nem jött be. Látszott a tanárokon is a szurko­lás. Negyedik óra matematika volt. — Biztos bejön! Láttam, ide mu­tattak! — rontott be a vészhírrel tíz perc után a folyosón leskedő Frenkel nevű, kis, véres zsidófiú. Csakugyan. Ákombák még jófor­mán be se írta a hiányzókat, nyí­lik az ajtó, s be rajta a fedik­. Nyájas, galambősz, rózsaszín bá­csi, aranykeretes szemüveggel, lila­­színű zsakettben. Sarkában a dili, szúró szemeivel, hosszú bajuszával, mivelhogy a szakállából is pedett hozzá egy darabot. Ákombák nagy sebbel-lábbal szaladt le elibük a katedráról, s miután kezet fogott velük, szokása szerint idegesen kabátja szárnyába törölte kezét. Azalatt a fedili már a helyére is ült a katedrán, és síri csöndben, egyet­­mást kérdezve, lapozni kezdte a2 osztálykönyvet. Lapozta, lapozta, s mintha csak csinálmány volna, sor­ban kihívott hármunkat: Filipánt, Meder Károlyt és engem. Filipán felhágott a dobogóra, mi Károly­­lyal fenn maradtunk. Éreztem, hogy szorul el a gyomrom tájéka, s mászik arcomra a sápadtság. Filipán kezdte a példát. Épp olyan reszketeg hangon, mint apja, a kántor, a vecsernyén énekel. El is jutott addig, míg fel volt írva a feladvány. Itt elakadt és nyögött. — Segítsen neki, fiam — muta­tott Méderre a fedili. Most már ketten nyögtek. Annál folyékonyabban háborgott Ákombák: — Kérem szépen, főigazgató úr, éppen jól méltóztatott előállítani az osztály legjavát: A főkolomposo­kat! Folyton prüsszögnek, folyton drimbálnak egész órán! Zavarják a tanárt az előadásban, folyton belekotyognak a matematikába. Mi­re való a logaritmus? Semmivel — azt mondja! Haszontalan, szemte­len. . . A többieket is ezek rontják el ! Szeme villogott hozzá, mint az őrültnek, s hadonászott. Látszott, minden keserűsége, haragja, bán­tódása, bosszúja utat akart most találni bensőjéből, s reszketett a szája, mint a híd, amire tömege­sen tódulnak, s mindenki egyszer­re tolakszik, feltartóztathatatlan. Fel-alá futkosott az osztály előtt, s többször szavába vágott a főigaz­gatónak. — Folytassuk, tanár úr, azt mondja a főigazgató úr — szólt közbe a dikli, s látszott, nem valami kellemesen érinti őt Ákombák ma­gaviselete. — Na most én! — döbbent na­gyot bensőmben, s az izgatottság­tól, hol komor, hol elmélyedt, hol csudálkozó, meg rosszalló pofákat vágtam, hogy Filipánék nem tud­ják a példát. Mert itt kell elmondanom, hogy előző nap délután, rendes tanyán­kon, egy román kosztos fiú laká­sán, ahol minden folyt — épp a tanulást kivéve — előző nap ott volt Erdei, egy jeles tanuló, s hogy, hogy nem vitába elegyedtünk vele a másnapi számtanpéldán. (Per­sze, időszerű volt a fődiri miatt.) Elég hozzá, hogy én a kenyék gyöngye, annyira vittem, hogy ott­hon este leírtam a feladvány felét, másik felét pedig most tíz percen. Egyszóval el voltam készülve, s ez már alig fért meg bennem. Itt-ott, hogy közbe nem kiáltottam. Most intett a fődili. Felhágtam a dobogóra, s kiragadtam Károly kezéből a krétát meg a szivacsot. Hát Ákombák, be se várva, hogy belekezdjek, még csak most fogott neki dühös ocsmálkodásának. — Itt a főprüsszögő! — azt mondja. — A főpimasz! Folyton prüsszög, folyton drimbál. Zavarja a tanárt. Haszontalan ! Buta! Sem­mit se tud, és fenyegetni akarja a tanárt. .. — Folytassuk talán, tanár úr — szólt közbe a diri, s azt hiszem, habár nem látszott rajta, a fődiri is furcsálhatta egy kicsit magában Ákombák viselkedését. Az egész biztos, hogy nem volt tisztában, mit jelentenek furcsa szólamai: ,,drimbálni“ meg „prüsszögni". Be sem is várta Ákombák újabb kitö­rése végét, felém fordult, s a táb­lára. És itt következett, hogy én hozzá­fogtam a feladványhoz, s ment, mint a karikacsapás. Még én ma­gam is jónak láttam közbe-közbe egy kis műtöprönködést. — Na, most folytassa, fiam — vette elé újra Filipánt a példa fe­lénél a fődiri, aztán Károlyt és újra engem, s nekem újra fénye­sen ment. — Mennyi, mondjad? Hogy kell? — szurkált Károly, míg Filipán nyöszörgött, de én azt színlelve hogy félek, meg se lássa a fődiri úgy súgtam, hogy ne értse, s mi­kor rám került a sor, kivágtam a fedik­nek, mint a két ászt. Ákombák ezalatt sem szünetelt becsmérelésünkben. Ahogy vala­melyik elakadt, rögtön élőb­ől kezd le hánytorgatni sérelmeit. Még olybá tűnhetett, hogy ő maga za­varja bele néha Filipánt meg Ká­rolyt. Jól láttam elégségest írt ne­kik a fedik­, mikor helyre küldte őket. Engem azonban óra végéig nyaggatott. Kihitt társamnak egy jó tanulót, s ő maga adott fel példát. Hiába, szerencsém volt. Olyan tétel volt, mely már annyi­szor előfordult, hogy a legyek is zümmögtek az ablakon, s a kréta magától rájárt. A fődili egy hatal­mas jelest húzott be tintával a nevem után. Tisztára bukásra áll­tam, s minden évnegyedben meg voltam róva. Most felállt a főigazgató, s vele mindenki. — Hogy van megelégedve ta­nár úr az osztály előmenetelével? — tette meg a szokásos kérdést. Ákombák elölről kezdte: — Folyton prüsszögnek ! Folyton drimbálnak ! Zavarják az előadást. Haszontalan ! Szemtelen! Pimasz ! Fenyegetik a tanárt . . . Álla reszketett, szemei gyilkosai­ forogtak, minden keserűsége, bán­tódása, szenvedése utat akart ta­lálni, s ugrálása, acsarkodása ki­rívó ellentét volt a komoly, mozdu­latlan osztállyal. A dii­i félrenézett s a főigazgató három ízben is ki­tátotta a száját meg újra becsukta Végre szóhoz jutott: — Sajnálattal hallom, kedves fiaim, hogy a tanár úr ilyen vé­leménnyel van önök felől, s nem is akarom elveszteni a reményt, hogy ez a jövőben meg fog változ­ni. Nem is akarom mondani, hogy nincsenek önök közt kivételek, aki­ket nem illethet szemrehányás. De, kedves fiaim, eszekben kell tartani, hogy itt, e helyen csupa kivételekre van szükség. Komoly és munkás férfiakra, akik majd szeretett ha­zánk hasznos állampolgárai lesz­nek. Aki pedig itt, az iskola pad­jain meg nem tanulja kötelessé­gét, hogy mivel tartozik a szülei­nek, mivel tanárának, mivel önma­gának, az nem fogja megtanulni az életben sem, az nem fogja ... Büszkén, felvetett fejjel hallgat­tam a főigazgató, fennkölt szavait. Forróságok, s hidegek szaladgál­tak végig váltakozva rajtam, s úgy éreztem, mintha fejem búbjából dicsfény sugárzanék. Ákombák a katedra mellett ál­lott. Levette szemüvegét, s imént izzóan forgó szeme vakon, kime­rülten, szenvedően pislogott. Csengettek. A fődili indult előre, sarkában a diri, utónak Ákombák. Én nyitottam előttük ajtót, s mikor kinn voltak, kinéztem útónak a fo­lyósóra is. Ákombák most is fél lépéssel elmaradva ballagott a másik kettő mellett, s akkor ott egy pillanatra felrebbent bensőmben a lelkiismeret. Útónak kellett volna szaladnom, s beismernem a fedili előtt, hogy piszok ember vagyok, s bocsána­tot kérnem előtte Ákombáktól. Mi­ért nem tettem meg ezt? Miért mentem vissza röhögve, fél lábon torogva, hejjehujjázva a többiek közé? NEVETŐ DEKAMERON Gyergyószárhegyi utcarészlet (NAGY PÁL ZOLTÁN felvétele) Egy szakellenőrzés tanulságai (Folytatás az I. oldalról) Hu b­an és Vízi Gábor szakembe­rek nem tesznek eleget feladataik­nak, nem követik figyelemmel a gazdaság mindennapi életét. Nem csoda, ha mindkét gazdaságban lemaradtak a tejtermeléssel. Meggyőződésünk, hogy mindkét szakember ráébredt hibájára és sürgősen változtatni fog magatar­tásán. Az elmondottak nem jogosítanak fel általánosításra és reméljük, csak egyedi esetekről van szó, an­nál is inkább, mert például Csík­­szentdomokoson dr. Radulescu Gheorghe körzeti állatorvos, aki­nek munkaterülete nemcsak a termelőszövetkezet, nagyobb tájé­kozottsággal rendelkezett, mint Neagu Ioán és Vízi Gábor. Más­különben ugyanezt mondhatjuk el a csíkszépvízi körzeti állatorvosról, dr. Katona Andrásról is. Azért, hogy az említett hiányos­ságok előfordulhattak, a szakszer­vek mellett a néptanácsok is hibá­sok, mint azt Nicolae Ceauşescu elvtárs az RKP KB március 17—19-i plenárisán elmondott beszédében hangsúlyozta:­­ fontos felada­tok hárulnak a helyi mezőgazda­ság tervezéséért és vezetéséért fe­lelő megyei néptanácsokra. Meg kell mondanunk, hogy nem az összes megyei tanácsok foglalkoz­nak megfelelő mértékben a mező­­gazdasági kérdésekkel. Minthogy a mezőgazdaságnak a megyei néptanácsok általi irányításában még hiányosságok mutatkoznak, a lehető legvilágosabban le kell szögeznünk, hogy a mezőgazdasá­gi tervfeladatok teljesítéséért köz­vetlenül a néptanácsok felelnek, az ő kötelességük biztosítani, az összes mezőgazdasági munkák el­végzését idejében és jó körülmé­nyek között". A szakellenőrzés tapasztalatait szükségesnek tartottuk ismertetni azért is, hogy mások is tanuljanak az esetekből. V­A­S­T­A­­P­S Legalább annyira örülünk a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház pódium-sorozatának, mint amennyire teljes érvényűnek is­merjük is el. Talán az újszerűség varázsa, az is lehet, a kísérletezés kockázatának igézete teszi, hogy ugyanakkora baráti rokonszenve­­zéssel nézzünk elébe egy-egy ilyenfajta bemutatónak. Pódium . . .­ eleve valami újat, valami kísérlet­­ízűt fed a szó. És szerencsés órá­ban mondtam — a tartalmat ez­­idáig még nem hazudtolta meg a gyakorlat. És bár tudomásom sze­rint a pódium-ötlet nem is olyan rég, hogy kipattant, az eddigi műsorterv után ítélve máris szépen gyümölcsözött. Gondolok a leg-Csongor, a Gogol dráma egyetlen megjelenítője, aki ezidáig színpa­dunkon jónéhánysz­or letette a garast, és akiről a fenntartásos kritikus is csak a legjobbakat mondhatja mesterségben-ember­­ségben egyaránt. Egyszóval érdemes szólni a sepsiszentgyörgyi Pódiumról. Érde­mes méltatni Ferenczy Csongor­­teljesítményét. Érdemes belevágni a fejszét pont ekkora fákba. Mert a vastaps mindannyiuknak szólt: a színház vezetőségének csakúgy, mint Popriscsin-Ferenczynek, Go­golnak. OLÁH ISTVÁN A sepsiszentgyörgyi Pódium 70-ről utóbbi háziszerző-avatásra, amelyre mindannyian emlékszünk, és amely nem alkalomszerűségével, de való­súlyával tényleg fölhívta a kívülál­ló figyelmét. Most itt ez a mindenképpen me­résznek mondható vállalkozás. Az ő­­rült naplója. Merésznek mondom már csak azért is, mert egyszemélyes dráma, és mert a színház eddigi gyakorlatában általában kevesebb az egyetlen hőst megjelenítő da­rab, bár a létjogot eddig sem ta­gadta senki. És, miközben e soro­kat írom, szükségszerűen felmerül a kérdés, nevezetesen az, hogy nem túl nagy a kockázat — bár nagyon szeretjük az ilyesfajta koc­kázatot — egyetlen emberre bízni a színházi estét, magunkat — egy előadás erejéig? ! Válaszolnak a sepsiszentgyör­­gyiek, egész pontosan Ferenczy Szellemi diákolimpiászok (Folytatás az 1. oldalról) nemzetközi olimpiászt szervezzenek az iskolák padjaiban ülő matema­tikusoknak. Az első két olimpiászt 1959-ben és 1960-ban hazánk ren­dezte, ugyancsak a fővárosunkban zajlott le a XI. nemzetközi olim­­piász, a múlt év júliusában, ame­lyen 14 ország vett részt. Január 25-én került sor a 20. matematikai olimpiász helyi szaka­szára; a nyertesek február 22-én találkoztak a megyeközpontokban. (Megyénk középiskolás­­ tanulói jobban szerepeltek, mint az el­­múlt években: négy tanulónak si­került kivívni az országos szaka­szon való résztvételi jogot.) Sajnos a versenyek szervezési színvonala ebben az évben várat­lanul és érthetetlenül alacsony szintre süllyedt. Ez vonatkozik nem­csak a matematika, hanem ez iro­dalom, fizika és kémia olimpiájá­­ra is. Hol hibázott a szervező bi­zottság? — Kezdjük ott, hogy nem is volt bizottsági Egy ember — magára hagyva — próbálta ren­dezni az egész versenyt. Nemcsak hogy elmaradt a díj kiosztása, de még a kiértékelő ünnepi zárógyű­­lést sem tartották meg. Tehát a nyertesek is ugyanúgy távoztak, mint azok, akiknek semmi sem si­került. Még egy diplomával vagy egy jelvénnyel sem lettek gazda­gabbak, sőt azt sem mondták meg, hogy ez és ez a tanuló Hargita­­ megye legjobb matematikusa vagy fizikusa. Elmaradt a buzdító szó, a további munkára való serkentés, ami — zsenge fiatalokról lévén szó — súlyos mulasztás. Amire a jövőben — a jobb szervezési for­mára — ugyancsak gondolni kell. A CSÍKSZEREDAI Autószállítási Vállalat azonnal alkalmaz: - 4-6-os kategóriával rendelkező autó­szerelőket - lakatosokat - bármilyen kategóriával rendelkező gépkocsivezetőket .HARGITA A CSÍKSZEREDAI FAIPARI KOMBINÁT azonnali felvétellel alkalmaz: — faipari mérnököt — építészmérnököt — közgazdászt — könyvelési ellenőrt Bővebb felvilágosítást a kombinát személyzeti osztálya ad. (Csíkszereda, Virág utca 94 szám) A GYERGYÓSZENTMIKLÓSI a sz­elle­m­be választékban biztosít erdélyi ételféleségeket ízlelje meg Ön is a vendéglő kü­lönleges­­ségét, a B­UJV­Á­RI szeletet. 1976 Március 26 csütörtök Napkelte: 6,08; nyugta: 18,35 Holdkelte: 22,43; nyugta: 7,13 Az évből eltelt 84 nap, hátra van a még 281. * ÉVFORDULÓK: — 1827-ben elhunyt Ludwig van Beethoven, zeneszer­ző (szül. 1770-ben). — 1892-ben hunyt el Walt Whitman, amerikai költő (szül. 1819-ben). HETIVÁSÁR: Vlahica, Csík- S­karcfalva, Parajd, Várhegy. MÁRCIUS 26. CSÜTÖRTÖK CSÍKSZEREDAI „Hargita“: A ko­miszár és a „kék párducok“. Szí­nes szélesvásznú német film. SZÉ­KELYUDVARHELYI „Homorúd“: Winnetou a holtak völgyében. Szí­nes, szélesvásznú német—jugoszláv —Olasz film. GYERGYÓSZENTMIK­­LÓSI „Mioriţa“: A férfiaknál ve­szélyesebbek. Színes, szélesvásznú angol film. GYERGYÓSZENTMIK­­LÓSI „Famunkás“: A sólyom nyo­mában. Színes, szélesvásznú német film. MAROSHÉVIZI „Caliman“: Bern és San Antonio komiszár. Szí­nes szélesvásznú francia film. SZÉKELYKERESZTÚRI „Haladás“: Orkán. Kínai film. BALANBANYAI ..Bányász“: Csapajev. Szovjet film. VLAHICAI „Vlahica“: Családapa. Színes olasz—francia film. BOR­SZÉKI „Forr­ás“: Vallomás. Bolgár film. BORSZÉKI „Borszék“: Tá­bornokok éjszakája. Színes, széles­vásznú francia—angol film. TUS­­NÁDFÜRDŐI „Olt“: A briliámsos kéz. Színes, szélesvásznú szovjet film. MADÉFALVI „Vasutas“: Idegen a házban. Színes angol film. DITRÓI „Maros“: Az oroszlán ug­rani készül. Magyar film. GYER­­GYÓCSOMAFALVI „Művelődés“: Férfiak terepen. Szélesvásznú bol­gár film. PARAJD-­ filmszínház: Elfelejtett ősök árnyai. Szovjet film teleVízió MÁRCIUS 26, CSÜTÖRTÖK 17,30 Magyar nyelvű adás 18,05 Twist Oliver — folytatásos film (III. rész) 18,35 A modern román nyelv 19,00 Híradó 19,20 Szóra­koztató zene 19,30 Közelkép: Nicolae Teodorescu akadémikus 20,00 Reflektor 20,10 Hirdetések 20,15 Toledo­ ablakosok című operaparódia 21,05 Hirdetés 21,10 V.J. Lenin centenáriuma: Lenin visszatérése Oroszországba 1917 áprilisában — dokumentum­film 22,00 Híradó 22,10 Irodalmi újdonságok 22,30 Műsorelőzetes 22,40 Az Erectrecord hanglemez­­gyár együttese muzsikál. TMII­MXPII. Az 1970. március 25-i húzás nyerőszámai: I. 42, 26, 36, 30, 35, 20 Nyereményalap: 512.500 lej. II. 37, 16, 36, 15, 42, 29, 27, 26 Nyereményalap: 457.803 lej. Mai rejtvényünk karikás frigyes, a neves magyar munkásíró, 19­98 márciusában halt meg. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején tagja volt a vízszintes 1- nek és fegyverrel a kezében har­colt a forradalom győzelméért. A függőleges 1 számú sorban egyik könyvének címét rejtettük el. VÍZSZINTES. 8) Régi közigazga­tási beosztás. 9) Midőn, németül. 10) az egyik végtag (ék.cs.). 12) Fordí­tott román személynévmás. 13) Ha­mis vád. 16) Telítetlen szénhidro­gén?. 18) Félig tiszta! 19) Legszebb ajándék. 20) Ok! 22) Német tagadás. 23) Rohanót. 26) A zuhanás iránya. 27) Tesz. FÜGGŐLEGES. 2) Szabadságaim (ék.f.). 3) Lassú mozgású emberre mondják. 4) Mással mozgat. 5) Előd. 6) Feltételes kötőszó. 7) Kis Aladár. 11) Szótlanul helyesel. .14) 54 a régi Rómában. 15) Porcióz-e? 17) Vissza. Az őserdei kúszónövény. 21) És a második személy. 24) Amelyik ugat, nem harap. 25) Éjjeli mesterség

Next