Hargita, 1974. december (7. évfolyam, 136-139. szám)

1974-12-28 / 139. szám

Fizetség... HÍR.. ..A gyergyószentmiklósi bútor­gyár munkaközössége 1974. november 2-tól 1975-re termel, ami azt jelenti, hogy ebben az esztendőben 6 millió lej értékű bútort gyártottak terven felül." Az ilyen jó hír hallattán naponta, hetenként erő­södik bennünk az önmagunk erejébe, alkotó képes­ségünkbe vetett hit és bizalom. Elfoglaltságaink kö­zepette szinte észre sem vesszük, hogy felgyűlnek bennünk, mint méz a kaptárban, mint reggeli har­mat a világon, s egy adott pillanatban minőségbe csapnak át, alapvető tudati tényezővé válnak min­dennapi életünkben. Munkásöntudattá, kommunista helytállássá vál­nak. Tanulságos és mindenképpen hasznos dolog ala­posabban is betekinteni ezek mögé a hírek mögé, pontosabban néhány órára odaállni a gép, a tervező­­asztal mellé, ahol előteremtődnek ezek a terven fe­lüli hatmilliók. A hír mögött, persze, azt a nagy elhatározást látjuk, ami ott kelt az emberek szívében azon az emlékezetes májusi napon, amikor az első cölöpöt le­verték a mai bútorgyár helyén. Varga Csaba, a gyár igazgatója a fiatal munkaközösség nevében fogalmaz­ta meg. Amolyan fogadalomféle volt, válasz a párt mesz­­szemenő gondoskodására, amely ipart teremtett ott, ahol eddig a kapa, s a fejsze nyele jelentette a bete­vő falatot. A gyár igazgatója akkor azt mondta, hogy „amíg szívünk és erőnk lesz, megmutatjuk, hogy mi tudjuk, mit jelent a törvény, miszerint Ha valaki egy kezet nyújt feléd, kettővel fogadd. !“. Három és fél esztendeje ennek. Az első hónapokban­­az építkezésnek olyan rit­musa és szervezettsége volt a válasz, amit csak igen ritkán lát az ember. Úgy végig lehetett menni az építkezésen zuhogó esőben, hogy még a cipője sem sározódott be a látogatónak. Harmincfokos hidegben a szerelők nem kályha mellett, hanem betonoszlopo­kon „fűtöttek“. Nyilván, amikor ilyesmire képes az ember, nem kell zsonglőrösködni az átadási határ­időkkel. A gyárat idő előtt adták át rendeltetésének. Az első termelési esztendő két és félmillió lej terven felüli teljesítménnyel zárult. Büszkék voltunk a Gyergyói medence legnagyobb gyárára, annak mun­kásaira, akik szinte egyik napról a másikra be tud­tak illeszkedni az új, gyári környezetbe, megszokták a szigorú rendezettséget, a faragó bicskát modern masinizmussal tudták felcserélni. Szívből örvend­­tünk, gratuláltunk a nagyszerű munkasikerekhez, hogy bizonyítani tudtunk a párt, az ország előtt.. A második esztendő, sajnos, zökkenőkkel telt el. A ditrói részleg ugyan kihúzta a vállalatot a lema­radásából, úgy, hogy globálisan 5 millió lej kijött terven felül, de azért ez más dolog... S a harmadik esztendő? ... Ványolos József, a párttitkár, a gyárban kell és feküdt, szíveszakadtáig magyarázta a munkások­nak, hogy a munkához hozzátartozik a fegyelem is, hogy vasárnap is meg lehet kapálni azt a pityókát, mert az ember becsülete most már a gyár becsülete is, s hogy az egész megye szeme rajtunk van ... .. . Lukács András, a lakatosműhely főnöke, fiai­val 120 új, saját készítményű prést fabrikált, hogy ne kelljen várni a felszerelésre, ne akadjon fel a ter­melés. Volt köztük mozgó fúrógép, sűrített levegővel működő csapológép, aminek a megkonstruálásához a legtehetségesebb mérnöknek is meg kell kötnie a nadrágszíját. Itt a gépkonstruktőr tudását pótolta a gyár, az adott szó iránti kötelezettség érzése. ... A termelőmunkával párhuzamosan tovább építkeztek, felépült az irodaház, Ditróban egy szék­gyár. S nem hagyták magukat ! .. . Csegezi István mérnök, termelési felelős, Sza­bó Albert főmester esztendőn át csak látogatóba jár­tak haza, m­ert­ új vonalakat kellett beindítani, új termék gyártását kellett kikísérletezni, közel három­száz új munkást kellett kiképezni a szakmára, gép­hez állítani, hogy a tervvel ne legyen többé baj. ... Az igazgató, Varga Csaba sem álmodott esz­tendő alatt Magnolia bútornál egyebet, s megszámol­ni is nehéz volna a második, harmadik váltásban töl­tött napokat, azt a sok utánajárást, ami a gyár új részlegének, a néhány emberből álló faragott­ bútor részlegnek a felállításába került. S mindez nem volt hiábavaló. S így istenigazából sikerült a tavalyi lemaradást behozó kommunista önbírálat. S most, esztendő vé­é­gén, bátran hivatkozhatunk ismét arra, amit három­f­ él fél esztendeje hallottunk : „Amíg szívünk és e­­rőnk lesz, érvényt szerzünk a törvénynek, miszerint ha valaki félkezet nyújt feléd, kettővel fogadd“. A hatmillió terven felül azt jelenti, hogy a gyer­gyószentmiklósi vállalat jövő év augusztus elsején jelentheti ötéves tervének határidő előtti teljesítését. Mi június harmincra tennénk ezt a határidőt. Mert ismerjük egymást, tudjuk, mi minden rejlik egy naponta olvasott, megszokott hír mögött... zöld LI -V Jó kedvvel , jó munkával Decembert mutat a naptár, a nagy havak, a csat­togó fagyok idejét. Már ha szinkronban van az idő­járás a hónapok múlásával. Ha nem, olvadozni kezd a hó, csepeg az eresz, a becsapott fűzfaágakon ki­­selymedzik a barka. December végén, esztendőfor­duló idején. Márciust idéző napokkal készülődött búcsúra az 1974-es esztendő. A vakációzó iskolások, tudom, nem lelkendeznek ezért, a felnőttek viszont közömbösen tapossák a la­tyakos utcákat. Vannak, akik határozottan örvende­nek a nem sejtett változásnak. Sürögnek az építők az új lakókra váró tömbházak környékén. Ajándék számukra az enyhe tél, s illő jó kedvvel — jó mun­kával — fogadni az ajándékot. Bizony, nehéz eligazodni a Csíkszeredai Petőfi Sándor utcai lakónegyed épülő toronyházaiban. Lép­csőn fel, lépcsőn le, vissza az irodába. A csoportfe­lelős, a mérnök, a kőműves, akit épp keresek, nem várja egyhelyben a mindenkori látogatót. Tíz perce ment fel itt , bíztatnak az ötödik emeleten, a tize­dikről aztán lekiáltják, hogy a tetőn átment a má­sik épülethez. Kezdhetem elölről. Rá kell lelnem a pillanatnyilag legfontosabb munkapontra, meg kell találnom azt a helyet, ahol abban az órában a leg­nagyobb szükség van a csoportfelelős, a kőműves munkájára, a mérnök útbaigazító szavára. A mérnököt jelen esetben Rigó László Szabolcsnak hívják. Vele kezdem a beszélgetést, vele kell kezde­nem, azon sajátos oknál fogva, hogy ő maga is tagja volt annak a munkacsoportnak, amely az egymás­hoz illesztett három tízemeletes toronyház tervrajzait elkészítette. Most pedig saját terve kivitelezésén dol­gozik. Szép elégtétel egy építészmérnöknek. Próba­tevésnek is beillik. Az utóbbi megjegyzést ő fűzte hozzá értékelé­semhez. — Kint sokkal többet meglát az ember, mint az irodában. Esetleg még azt is észreveszi, hogy a leg­figyelmesebben elkészített tervrajzon is akadhatnak szépséghibák, kisebb kiegészítenivalók. A törvények engedte kereteken belül. Nem kell minden apróság­gal a tervezőkhöz szaladgálnunk, helyben születik a döntés. Jobban halad így a munka, nem veszteget­jük fölöslegesen az időt. Egészében, persze, csak azt mondhatom, hogy jól vizsgáztak a tervezők, a típus­tervektől eltérő épület­lánc nemcsak kívülről tetsze­tős, rövidesen kényelmes lakást nyújt 132 családnak. S ha valóban elnyeri a lakók tetszését, a tervező és az építő nem várhat ennél szebb dicséretet és elis­merést. Elekes József az egyik kőműves névé, a másiké Agyagfalvi Góca. A vasbetonszerelőt Bontas Gavril­­nak hívják, a Munkaérdemrend HL fokozatának bir­tokosa. Javakorabeli férfiak, az építők törzsgárdájá­hoz tartoznak. — Ha megszeret valamit az ember, kitart mel­lette — magyarázza Agyagfalvi Géza. — Én raktam le a Tudor negyed első épületéhez az első téglákat — mondja Elekes József. — A pengeblokk és a Központi Áruház épülete nőtt leginkább a szívemhez — folytatja a társuk. Jó esztendőnek tartják mindannyian az 1974-es évet. Jónak, mert építhettek. Jónak, mert idén is ré­szesei lettek többszáz család örömének. Ne legyen más az i­j esztendő sem. A Petőfi Sándor utcai lakónegyed toronyházába pár hét múlva beköltözhetnek a lakók. Utána a má­sodikba, nem sokkal rá a harmadikba is. Közben a negyedik toronyház alapozásához készülődnek az építők. — Csíkszeredában idén, állami alapokból 360 la­kást kell átadnunk. Nyolccal többet építünk fel — összegezi az építők munkájának eredményeit Hor­­­páth Péter, a Megyei Építkezési-Szerelési Vállalat pártbizottságának titkára. Horváth György, a vállalat tervosztályának mun­katársa gyorsan elkészül a megyei lakásépítkezések összegezésével. Eszerint az idén megyénk városai­ban csupán állami pénzen közel ezer lakrészt épí­tettek, félezer­­ a lakosság saját pénzeszközeiből, ál­lami támogatással épült lakások száma, a vállalatok pedig saját erejükből mintegy 70 lakáshoz juttatták hozzá dolgozóikat, összesen több mint 1500 tömbház­­lakás egyetlen esztendő leforgása alatt. Jövőben töb­bet fogunk építeni — zárja a beszélgetést a tervosz­tály munkatársa. Igen, jövőben többet építünk. Az idén is többet építettünk, mint a tavaly. Életünk természetes vele­járója lett a folytonos többretörés. Telik rá erőnkből. — Jövőben jobban kell dolgoznunk — mondja a párttitkár. Munkaerő-gondok akasztották az előre­haladást, a megkésett átadások a fegyelem megszi­lárdítására, a személyes felelősség növelésére köte­leznek. Többek között ez a december végi becsületes helytállás bizonyság rá, hogy képesek vagyunk az elvárások szintjére emelni egész tevékenységünket. Lehet, egyik napról a másikra megszűnik az eny­he idő, s a tél visszaszerzi erejét. A Petőfi Sándor utcai lakónegyed toronyházaiban akkor sem szünetel a munka. Építők búcsúztatják az óesztendőt, hogy az újévben a költözködő lakók tölthessék meg igazi élettel. Borbély László 107/1 nFPFMwrp oá Czn­m a »t A földművelő becsülete Föld és az ember. Morzsolgatom az­­oly gyak­ran használt , talán el is koptatott szavakat, s akar­­va-akaratlanul tartalommal telnek meg számomra. Hisz bárhogyan is van, valamennyiünk lelkében ott szunnyad a földművelő, az életet sarjasztó termőföld szeretete, a rétek, a szántók, a havasok, az erdők akár ösztönös szeretete is. Milyen sokat is beszélünk ma­napság erről a földről, egészében a mezőgazdaságról, különösen most, amikor az ember hosszasan időzik a termést, kenyeret, életet adó földdel való gazdál­kodás újabb módozatainál. Becsülete volt és van is a mezőgazdaságnak, így van ez mifelénk is, és milyen erős magabiz­tonságot nyújt számunkra az a tudat, hogy szüntele­nül korszerűsödő mezőgazdaságunk lépést tud tartani az állandóan növekvő fogyasztással, az igények szint­jének emelkedésével. Nem feledkezve meg ugyan­akkor mindazokról a lehetőségekről, amelyek érté­kesítése az­ elkövetkezőkben várható, hisz a megte­remtett anyagi feltételek lehetővé teszik a szinte ug­rásszerű fejlődést, a hozamok rövid időbeni megkét­szerezését. Hallgatom a csíkszentsimoni mezőgazdasági ter­melőszövetkezet fiatal főmérnökének, Ladó László­nak a szavait. Alig több, mint négy éve hagyta el az­ egyetem padjait, s a községbeliek, az mtsz-tagok máris a legnagyobb megbecsülés hangján beszélnek, és a legfelsőbb szakirányító szervek is az elismerés hangján szólnak róla. Igen, mert eddigi munkája, tevékenysége bizonyíték rá : milyen szép eredménye­ket­ képes felmutatni egy közösség, ha kollektív meg­fontolás, jó szervezés, kemény elhatározás egyen­geti a sikerek útját.­­ Az idén búzából 2140 kg-ot értünk el hektá­ronként, árpából 2323 kilót, burgonyából 30 560 kg-ot termeltünk. Tejjel sem állunk rosszul — 1750 liter takarmányozott tehenenként. Azt­­hiszem, megyei viszonylatban sem állunk rosszul. Kétségtelenül. És ami különösen dicséretes, az a 250 hektáron elért magas burgonyatermés, amely­­lyel a megye 93 gazdasága között immár a csíkszent­­simoniak törtek az élre, megelőzve a szomszédos és méltán jóhírű tusnádiakat, szentmártoniakat, szent­­imreieket. E néhány szám világosan beszél egy egész esztendő megfeszített munkájáról, a földdel való vi­­askodásról, az ember és emberek becsületes hozzá­állásáról, a kora hajnali felkelésekről, az agrotech­nikai szabályok szigorú betartásáról, következetesség­ről, céltudatosságról. És egyben egy fiatal mérnök szaktudásból, szervező­készségből is jelesre vizsgá­zott, elnyerve a gazdaság tagjainak bizalmát, velük együtt volt képes olyan eredményeket felmutatni, amire méltán lehetnek büszkék a megyében, az or­szág előtt. Pedig az öt évvel ezelőtti, jegyzetfüzetekbe rótt adatok ha rosszat nem is, de különösebb ,­jót sem őriznek a szentsimoni gazdaságról, hacsak azt nem, hogy a munkanorma-egység értéke mindig elég ma­gas volt. Persze, ehhez nagyban hozzájárult a lege­lőkről kitermelt fa eladásából nyert összeg. Az idén elért „osztalékra“ nem lesz elégedetlen a tagság. — Vidékünknek jó a természeti adottsága, arra kell törekednünk az elkövetkezőkben, hogy ezt a le­hetőséget maradéktalanul kiaknázzuk. Azt is szok­tam mondani, hogy addig szeretnék itt dolgozni, a­­míg sikerül egy mintaszerű gazdálkodást bevezetni, hisz megvannak rá a feltételeink. Persze, teendő még jócskán akad s legelőször is az állattenyésztést kell jövedelmezővé, jövedelmezőbbé tenni. Márpedig eh­hez évek kellenek. Dédelgetett vágyam, hogy jövőre a szántóföldeken még nagyobb hozamokat érjünk el. Burgonyából legalább 35 000 kilogrammot, ami — úgy vélem — nem elérhetetlen. Természetesen, mind­ezekkel együtt olyan javadalmazást biztosítani a tag­ságnak, ami anyagiakban is konkretizálódik, még na­gyobb megbecsülést szerez a községben a mezőgaz­daságnak, a földművelői szakmának, a föld szerete­­tének. Természetesen, ezért még sokat kell dolgoz­nunk, de az a fontos, hogy legyen nyugodt az ember lelke, mindent megtett, mindent igyekezett kicsikar­ni magából, s a földből is. S legyen nyugtalan is, hogy milyen sok minden elintézetlen még. Valamit még kifelejtett szavaiból Ladó László — természetes ez számára —, hogy az állam iránti szerződéseket, kötelezettségeket maradéktalanul tel­jesítették, olyan ágazatokból is, amelyeknél több mtsz — a rossz időjárási viszonyok miatt — lemaradt: búzából, árpából, s ezer tonnákkal szállítottak töb­bet burgonyából. És azt sem felejthetjük, hogy az elmúlt esztendők adósságát, a hiteleket is maradék­talanul törlesztették. Kell nagyobb dicséret, mint egy egyensúlyban lévő, jelentős többletet könyvelő gazdasági mérleg esztendő végén? — Tény az, ilyenkor az ember felemelt fővel ké­szülhet az év végi közgyűlésekre, állhat a tagság elé. Persze, miközben az eredményeket számolgatja, az elkövetett hibák, a ki nem használt lehetőségek is foglalkoztatják, hogy jövőre még többet, még jobban lehessen termelni. S ne csak lehessen, hanem termel­jünk is. Megfontoltak a 27 éves főmérnök szavai, mert szavának tett a fedezete . Ember és a föld. Sokszor emlegetett szavak. Mos­tanság,­ ha hallom, még inkább jelentőséget nyer ez­ az időtlen idők óta tartó szimbiózis. Az ember, aki mindig többet-jobbat, újat akar, a föld, amely örö­kös és egyetlen életet adó forrásunk. Megmerítkezni vissza-visszatérünk, hisz lelkünkben mindig ott szuny­­nyad a földművelők lelkülete. Az élőket éltető ter­mőföld szeretete. Bálint András

Next