Hargita, 1974. december (7. évfolyam, 136-139. szám)
1974-12-28 / 139. szám
Fizetség... HÍR.. ..A gyergyószentmiklósi bútorgyár munkaközössége 1974. november 2-tól 1975-re termel, ami azt jelenti, hogy ebben az esztendőben 6 millió lej értékű bútort gyártottak terven felül." Az ilyen jó hír hallattán naponta, hetenként erősödik bennünk az önmagunk erejébe, alkotó képességünkbe vetett hit és bizalom. Elfoglaltságaink közepette szinte észre sem vesszük, hogy felgyűlnek bennünk, mint méz a kaptárban, mint reggeli harmat a világon, s egy adott pillanatban minőségbe csapnak át, alapvető tudati tényezővé válnak mindennapi életünkben. Munkásöntudattá, kommunista helytállássá válnak. Tanulságos és mindenképpen hasznos dolog alaposabban is betekinteni ezek mögé a hírek mögé, pontosabban néhány órára odaállni a gép, a tervezőasztal mellé, ahol előteremtődnek ezek a terven felüli hatmilliók. A hír mögött, persze, azt a nagy elhatározást látjuk, ami ott kelt az emberek szívében azon az emlékezetes májusi napon, amikor az első cölöpöt leverték a mai bútorgyár helyén. Varga Csaba, a gyár igazgatója a fiatal munkaközösség nevében fogalmazta meg. Amolyan fogadalomféle volt, válasz a párt meszszemenő gondoskodására, amely ipart teremtett ott, ahol eddig a kapa, s a fejsze nyele jelentette a betevő falatot. A gyár igazgatója akkor azt mondta, hogy „amíg szívünk és erőnk lesz, megmutatjuk, hogy mi tudjuk, mit jelent a törvény, miszerint Ha valaki egy kezet nyújt feléd, kettővel fogadd. !“. Három és fél esztendeje ennek. Az első hónapokbanaz építkezésnek olyan ritmusa és szervezettsége volt a válasz, amit csak igen ritkán lát az ember. Úgy végig lehetett menni az építkezésen zuhogó esőben, hogy még a cipője sem sározódott be a látogatónak. Harmincfokos hidegben a szerelők nem kályha mellett, hanem betonoszlopokon „fűtöttek“. Nyilván, amikor ilyesmire képes az ember, nem kell zsonglőrösködni az átadási határidőkkel. A gyárat idő előtt adták át rendeltetésének. Az első termelési esztendő két és félmillió lej terven felüli teljesítménnyel zárult. Büszkék voltunk a Gyergyói medence legnagyobb gyárára, annak munkásaira, akik szinte egyik napról a másikra be tudtak illeszkedni az új, gyári környezetbe, megszokták a szigorú rendezettséget, a faragó bicskát modern masinizmussal tudták felcserélni. Szívből örvendtünk, gratuláltunk a nagyszerű munkasikerekhez, hogy bizonyítani tudtunk a párt, az ország előtt.. A második esztendő, sajnos, zökkenőkkel telt el. A ditrói részleg ugyan kihúzta a vállalatot a lemaradásából, úgy, hogy globálisan 5 millió lej kijött terven felül, de azért ez más dolog... S a harmadik esztendő? ... Ványolos József, a párttitkár, a gyárban kell és feküdt, szíveszakadtáig magyarázta a munkásoknak, hogy a munkához hozzátartozik a fegyelem is, hogy vasárnap is meg lehet kapálni azt a pityókát, mert az ember becsülete most már a gyár becsülete is, s hogy az egész megye szeme rajtunk van ... .. . Lukács András, a lakatosműhely főnöke, fiaival 120 új, saját készítményű prést fabrikált, hogy ne kelljen várni a felszerelésre, ne akadjon fel a termelés. Volt köztük mozgó fúrógép, sűrített levegővel működő csapológép, aminek a megkonstruálásához a legtehetségesebb mérnöknek is meg kell kötnie a nadrágszíját. Itt a gépkonstruktőr tudását pótolta a gyár, az adott szó iránti kötelezettség érzése. ... A termelőmunkával párhuzamosan tovább építkeztek, felépült az irodaház, Ditróban egy székgyár. S nem hagyták magukat ! .. . Csegezi István mérnök, termelési felelős, Szabó Albert főmester esztendőn át csak látogatóba jártak haza, mert új vonalakat kellett beindítani, új termék gyártását kellett kikísérletezni, közel háromszáz új munkást kellett kiképezni a szakmára, géphez állítani, hogy a tervvel ne legyen többé baj. ... Az igazgató, Varga Csaba sem álmodott esztendő alatt Magnolia bútornál egyebet, s megszámolni is nehéz volna a második, harmadik váltásban töltött napokat, azt a sok utánajárást, ami a gyár új részlegének, a néhány emberből álló faragott bútor részlegnek a felállításába került. S mindez nem volt hiábavaló. S így istenigazából sikerült a tavalyi lemaradást behozó kommunista önbírálat. S most, esztendő véégén, bátran hivatkozhatunk ismét arra, amit háromf él fél esztendeje hallottunk : „Amíg szívünk és erőnk lesz, érvényt szerzünk a törvénynek, miszerint ha valaki félkezet nyújt feléd, kettővel fogadd“. A hatmillió terven felül azt jelenti, hogy a gyergyószentmiklósi vállalat jövő év augusztus elsején jelentheti ötéves tervének határidő előtti teljesítését. Mi június harmincra tennénk ezt a határidőt. Mert ismerjük egymást, tudjuk, mi minden rejlik egy naponta olvasott, megszokott hír mögött... zöld LI -V Jó kedvvel , jó munkával Decembert mutat a naptár, a nagy havak, a csattogó fagyok idejét. Már ha szinkronban van az időjárás a hónapok múlásával. Ha nem, olvadozni kezd a hó, csepeg az eresz, a becsapott fűzfaágakon kiselymedzik a barka. December végén, esztendőforduló idején. Márciust idéző napokkal készülődött búcsúra az 1974-es esztendő. A vakációzó iskolások, tudom, nem lelkendeznek ezért, a felnőttek viszont közömbösen tapossák a latyakos utcákat. Vannak, akik határozottan örvendenek a nem sejtett változásnak. Sürögnek az építők az új lakókra váró tömbházak környékén. Ajándék számukra az enyhe tél, s illő jó kedvvel — jó munkával — fogadni az ajándékot. Bizony, nehéz eligazodni a Csíkszeredai Petőfi Sándor utcai lakónegyed épülő toronyházaiban. Lépcsőn fel, lépcsőn le, vissza az irodába. A csoportfelelős, a mérnök, a kőműves, akit épp keresek, nem várja egyhelyben a mindenkori látogatót. Tíz perce ment fel itt , bíztatnak az ötödik emeleten, a tizedikről aztán lekiáltják, hogy a tetőn átment a másik épülethez. Kezdhetem elölről. Rá kell lelnem a pillanatnyilag legfontosabb munkapontra, meg kell találnom azt a helyet, ahol abban az órában a legnagyobb szükség van a csoportfelelős, a kőműves munkájára, a mérnök útbaigazító szavára. A mérnököt jelen esetben Rigó László Szabolcsnak hívják. Vele kezdem a beszélgetést, vele kell kezdenem, azon sajátos oknál fogva, hogy ő maga is tagja volt annak a munkacsoportnak, amely az egymáshoz illesztett három tízemeletes toronyház tervrajzait elkészítette. Most pedig saját terve kivitelezésén dolgozik. Szép elégtétel egy építészmérnöknek. Próbatevésnek is beillik. Az utóbbi megjegyzést ő fűzte hozzá értékelésemhez. — Kint sokkal többet meglát az ember, mint az irodában. Esetleg még azt is észreveszi, hogy a legfigyelmesebben elkészített tervrajzon is akadhatnak szépséghibák, kisebb kiegészítenivalók. A törvények engedte kereteken belül. Nem kell minden aprósággal a tervezőkhöz szaladgálnunk, helyben születik a döntés. Jobban halad így a munka, nem vesztegetjük fölöslegesen az időt. Egészében, persze, csak azt mondhatom, hogy jól vizsgáztak a tervezők, a típustervektől eltérő épületlánc nemcsak kívülről tetszetős, rövidesen kényelmes lakást nyújt 132 családnak. S ha valóban elnyeri a lakók tetszését, a tervező és az építő nem várhat ennél szebb dicséretet és elismerést. Elekes József az egyik kőműves névé, a másiké Agyagfalvi Góca. A vasbetonszerelőt Bontas Gavrilnak hívják, a Munkaérdemrend HL fokozatának birtokosa. Javakorabeli férfiak, az építők törzsgárdájához tartoznak. — Ha megszeret valamit az ember, kitart mellette — magyarázza Agyagfalvi Géza. — Én raktam le a Tudor negyed első épületéhez az első téglákat — mondja Elekes József. — A pengeblokk és a Központi Áruház épülete nőtt leginkább a szívemhez — folytatja a társuk. Jó esztendőnek tartják mindannyian az 1974-es évet. Jónak, mert építhettek. Jónak, mert idén is részesei lettek többszáz család örömének. Ne legyen más az ij esztendő sem. A Petőfi Sándor utcai lakónegyed toronyházába pár hét múlva beköltözhetnek a lakók. Utána a másodikba, nem sokkal rá a harmadikba is. Közben a negyedik toronyház alapozásához készülődnek az építők. — Csíkszeredában idén, állami alapokból 360 lakást kell átadnunk. Nyolccal többet építünk fel — összegezi az építők munkájának eredményeit Horpáth Péter, a Megyei Építkezési-Szerelési Vállalat pártbizottságának titkára. Horváth György, a vállalat tervosztályának munkatársa gyorsan elkészül a megyei lakásépítkezések összegezésével. Eszerint az idén megyénk városaiban csupán állami pénzen közel ezer lakrészt építettek, félezer a lakosság saját pénzeszközeiből, állami támogatással épült lakások száma, a vállalatok pedig saját erejükből mintegy 70 lakáshoz juttatták hozzá dolgozóikat, összesen több mint 1500 tömbházlakás egyetlen esztendő leforgása alatt. Jövőben többet fogunk építeni — zárja a beszélgetést a tervosztály munkatársa. Igen, jövőben többet építünk. Az idén is többet építettünk, mint a tavaly. Életünk természetes velejárója lett a folytonos többretörés. Telik rá erőnkből. — Jövőben jobban kell dolgoznunk — mondja a párttitkár. Munkaerő-gondok akasztották az előrehaladást, a megkésett átadások a fegyelem megszilárdítására, a személyes felelősség növelésére köteleznek. Többek között ez a december végi becsületes helytállás bizonyság rá, hogy képesek vagyunk az elvárások szintjére emelni egész tevékenységünket. Lehet, egyik napról a másikra megszűnik az enyhe idő, s a tél visszaszerzi erejét. A Petőfi Sándor utcai lakónegyed toronyházaiban akkor sem szünetel a munka. Építők búcsúztatják az óesztendőt, hogy az újévben a költözködő lakók tölthessék meg igazi élettel. Borbély László 107/1 nFPFMwrp oá Cznm a »t A földművelő becsülete Föld és az ember. Morzsolgatom azoly gyakran használt , talán el is koptatott szavakat, s akarva-akaratlanul tartalommal telnek meg számomra. Hisz bárhogyan is van, valamennyiünk lelkében ott szunnyad a földművelő, az életet sarjasztó termőföld szeretete, a rétek, a szántók, a havasok, az erdők akár ösztönös szeretete is. Milyen sokat is beszélünk manapság erről a földről, egészében a mezőgazdaságról, különösen most, amikor az ember hosszasan időzik a termést, kenyeret, életet adó földdel való gazdálkodás újabb módozatainál. Becsülete volt és van is a mezőgazdaságnak, így van ez mifelénk is, és milyen erős magabiztonságot nyújt számunkra az a tudat, hogy szüntelenül korszerűsödő mezőgazdaságunk lépést tud tartani az állandóan növekvő fogyasztással, az igények szintjének emelkedésével. Nem feledkezve meg ugyanakkor mindazokról a lehetőségekről, amelyek értékesítése az elkövetkezőkben várható, hisz a megteremtett anyagi feltételek lehetővé teszik a szinte ugrásszerű fejlődést, a hozamok rövid időbeni megkétszerezését. Hallgatom a csíkszentsimoni mezőgazdasági termelőszövetkezet fiatal főmérnökének, Ladó Lászlónak a szavait. Alig több, mint négy éve hagyta el az egyetem padjait, s a községbeliek, az mtsz-tagok máris a legnagyobb megbecsülés hangján beszélnek, és a legfelsőbb szakirányító szervek is az elismerés hangján szólnak róla. Igen, mert eddigi munkája, tevékenysége bizonyíték rá : milyen szép eredményeket képes felmutatni egy közösség, ha kollektív megfontolás, jó szervezés, kemény elhatározás egyengeti a sikerek útját. Az idén búzából 2140 kg-ot értünk el hektáronként, árpából 2323 kilót, burgonyából 30 560 kg-ot termeltünk. Tejjel sem állunk rosszul — 1750 liter takarmányozott tehenenként. Azthiszem, megyei viszonylatban sem állunk rosszul. Kétségtelenül. És ami különösen dicséretes, az a 250 hektáron elért magas burgonyatermés, amelylyel a megye 93 gazdasága között immár a csíkszentsimoniak törtek az élre, megelőzve a szomszédos és méltán jóhírű tusnádiakat, szentmártoniakat, szentimreieket. E néhány szám világosan beszél egy egész esztendő megfeszített munkájáról, a földdel való viaskodásról, az ember és emberek becsületes hozzáállásáról, a kora hajnali felkelésekről, az agrotechnikai szabályok szigorú betartásáról, következetességről, céltudatosságról. És egyben egy fiatal mérnök szaktudásból, szervezőkészségből is jelesre vizsgázott, elnyerve a gazdaság tagjainak bizalmát, velük együtt volt képes olyan eredményeket felmutatni, amire méltán lehetnek büszkék a megyében, az ország előtt. Pedig az öt évvel ezelőtti, jegyzetfüzetekbe rótt adatok ha rosszat nem is, de különösebb ,jót sem őriznek a szentsimoni gazdaságról, hacsak azt nem, hogy a munkanorma-egység értéke mindig elég magas volt. Persze, ehhez nagyban hozzájárult a legelőkről kitermelt fa eladásából nyert összeg. Az idén elért „osztalékra“ nem lesz elégedetlen a tagság. — Vidékünknek jó a természeti adottsága, arra kell törekednünk az elkövetkezőkben, hogy ezt a lehetőséget maradéktalanul kiaknázzuk. Azt is szoktam mondani, hogy addig szeretnék itt dolgozni, amíg sikerül egy mintaszerű gazdálkodást bevezetni, hisz megvannak rá a feltételeink. Persze, teendő még jócskán akad s legelőször is az állattenyésztést kell jövedelmezővé, jövedelmezőbbé tenni. Márpedig ehhez évek kellenek. Dédelgetett vágyam, hogy jövőre a szántóföldeken még nagyobb hozamokat érjünk el. Burgonyából legalább 35 000 kilogrammot, ami — úgy vélem — nem elérhetetlen. Természetesen, mindezekkel együtt olyan javadalmazást biztosítani a tagságnak, ami anyagiakban is konkretizálódik, még nagyobb megbecsülést szerez a községben a mezőgazdaságnak, a földművelői szakmának, a föld szeretetének. Természetesen, ezért még sokat kell dolgoznunk, de az a fontos, hogy legyen nyugodt az ember lelke, mindent megtett, mindent igyekezett kicsikarni magából, s a földből is. S legyen nyugtalan is, hogy milyen sok minden elintézetlen még. Valamit még kifelejtett szavaiból Ladó László — természetes ez számára —, hogy az állam iránti szerződéseket, kötelezettségeket maradéktalanul teljesítették, olyan ágazatokból is, amelyeknél több mtsz — a rossz időjárási viszonyok miatt — lemaradt: búzából, árpából, s ezer tonnákkal szállítottak többet burgonyából. És azt sem felejthetjük, hogy az elmúlt esztendők adósságát, a hiteleket is maradéktalanul törlesztették. Kell nagyobb dicséret, mint egy egyensúlyban lévő, jelentős többletet könyvelő gazdasági mérleg esztendő végén? — Tény az, ilyenkor az ember felemelt fővel készülhet az év végi közgyűlésekre, állhat a tagság elé. Persze, miközben az eredményeket számolgatja, az elkövetett hibák, a ki nem használt lehetőségek is foglalkoztatják, hogy jövőre még többet, még jobban lehessen termelni. S ne csak lehessen, hanem termeljünk is. Megfontoltak a 27 éves főmérnök szavai, mert szavának tett a fedezete . Ember és a föld. Sokszor emlegetett szavak. Mostanság, ha hallom, még inkább jelentőséget nyer ez az időtlen idők óta tartó szimbiózis. Az ember, aki mindig többet-jobbat, újat akar, a föld, amely örökös és egyetlen életet adó forrásunk. Megmerítkezni vissza-visszatérünk, hisz lelkünkben mindig ott szunynyad a földművelők lelkülete. Az élőket éltető termőföld szeretete. Bálint András