Hargita, 1977. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1977-10-19 / 247. szám
A szakszervezeti csoport a munkafegyelem erősítéséért és asztalat bizonyítja, hogy amennyi munkaközösségben a szakszervezeti csoport egyike azon fórumoknak, ahol a legtöbbet lehet tenni a munkafegyelem megerősítéséért. Elsősorban, mert valamennyi egyazon munkahelyen dolgozó részt vesz ennek a tömegszervezetnek a tevékenységében, így a hozott határozatok teljesítése is mindenkire kötelezőek. így van ez a galócási faforgács lemez és ajtógyár jakvító részlegén is. Kilencven munkás javítja, pászítja itt a faforgács-lemezeket, készíti Szakszervezeti élet elő a termelés további folyamataira. Fiatal és idősebb, néhány hónapos vagy több mint húsz esztendős szakmai kéységgel rendelkező. Azt mondják, a gyár kulcsrészlege ez, és nem véletlenül mert az itt végzett munka minősége döntő módon befolyásolja az összes további részlegek eredményeit. Hogy csak egyetlen példával bizonyítsuk a fenti megállapíást: hogyha a munkás nem a rétegek mentén párosítja az 1—2 milliméter vastagságú lemezeket, amiből kéőbb bútorborító furnir lesz mindjárt második, har- Uk minőségi osztályba kell, tehát jelentősen vetít az értékéből. Ezért fontos, hogy ez a kis munkaközösség kifogástalanul dolgozzék. Amiben a szakszervezeti csoportnak is jeentős szerep jut. Minden bizonnyal ezért is választották csoportszervezőnek a részleg egyik legjobb, legrégebbi munkását, Szidlik Ibolyát, aki már 18 esztendeje dolgozik át, ismeri az egész termelésiolyamatot, a részleg minden munkáját, s a közéleti tevékenység frontján is letette a járást, szavának így, mindenki előtt megvan a fedezete. Ami a munkafegyelem megerősítését illeti, azzal kezdte a szakszervezeti csoport, hogy idős és kiváló szakemberek - Moldovan Ioana, Csíki Anna, Imreh István, Braic Lucreţia és a részlegvezető Puskás Antal — segítségével érthetően, konkrét példák alapján megmagyarázták kinek-kinek, mennyi gondot és lemaradást jelent, ha valaki igazolatlanul hiányzik vagy más okok miatt kimarad egykét napra a termelés folyamatából. (Egész vonalak leállhatnak miatta, nehéz helyettesíteni, amikor mindenkinek megvan a jól meghatározott szerepe). Vagy ha gyenge minőséget termel. Nem mindenkinél használt a jó szó. Így továbbra is akadt egy-kettő, aki igazolatlanul hiányzott. A csoportszervező azonnal öszszehívta az egész szakszervezeti csoportot, és ott rápirították a fegyelmezetlenre, miszerint pillanatig sem elvtársias, hogy helyette másnak kelljen elvégezni a munkát. Mi több, a javadalmazás 3-5 százalékos levonása mellett - amit javasoltak - rendszeresen segédmunkára tették néhány napra az igazolatlanul hiányzót. És ez a határozott, a közvélemény által teljes egészében támogatott szigorú állásfoglalás, a szakszervezeti csoport határozata hamarosan meg is hozta az eredményét. Egész esztendőben, talán kétszer kellett alkalmazni, így a párt- és tömegszervezetek által — ugyancsak a munkafegyelem megerősítése érdekében - kezdeményezett ankét során sem került ez a részleg napirendre. Íme, néhány tény, ami azt bizonyítja, hogy a szakszervezeti csoport igen jelentősen hozzájárulhat a közösségi fegyelem erősítéséhez, az egész tevékenység hatékonyabbá tételéhez. Szárhegyi László gén, oda igyekszünk most vagy ötvenen. Egy nagy társasgépkocsi teljes utazóközönsége. Tusnádnál szépen kikocsizunk a megyéből, és a ködsi. Valahol majd visszaúton megint áttetsző fehérben hömpölyög a világ, de addig: őszi táj, ökörnyálas. A jól kivehető, gyér növényzet , mint a zöld seb, kiver a földön. Ó, más itt a kedély, itt benn a gépkocsiban. A fiatalság nem is lehet más - elve kedéllyel, harmonikáznak, s mindenkinek van egy- egy, elmondásra váró története. Közben Józsa Laci hát■a hátranéz, jól elhelyezkedett mindenki? Nem dőlt meg 3 cimbalom? A hangerősítő? Máris vége lenne a vidámságnak? Nem, csupán most a szomszéd régi medvejárások viszontagságaival ijesztget, prekem meg ott, azokról úti történetekről másodkor is eszembe jutott Nagy Imre. Először még a tejfehér ködben, a homályból kifénylő zsögödi galéria előtt elhaladva. Most meg arról, hogy egyik rajzának alájegyzése szerint a kép egy Tankó Péter nevű férfit ábrázol, akit megevett a medve ... Harmadszor meg Bukarestben, épp abban a Zalomit utcai házban, amely utunk végcélja volt, s ahol Nagy Imrére emlékeztek műsoros előadással néhány nappal korábban, az egyik földszinti terem falain Deák Ferencnek a Nagy Imréről készített fényképei... A Zalomit utcai épület , a fővárosi Petőfi Sándor művelődési ház. Következne az aprólékos, de nem öncélú leírás? Hogy két szintes, udvari főhomlokzatán négy ablak, egy erkélyajtó, a fal színe az alma zöldjénél valamivel bágyadtabb, festett, zománcos kerámialapokon, a fali betéteken a rajzok (a népélet egy-egy jelenete) a naiv festők, a képírók modorában íródtak. Az udvarba belátszik balról , tán egy, bontásból maradt tűzfal; élőiről : egy kastélyszerű épület díszes teteje. Vajon az olvasottak után ráismerne valaki amaz épületre? Miről ismerne rá úgy, hogy a kétnyelvű névtábla elolvasása nélkül is tudja, megérkezett? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy vasárnap délelőtt jó sokan igyekeztek a Petőfi Sándor művelődési házba. Persze, azért is volt nagy a forgalom, mert tőszomszédságában a Cişmigiu-park. A bukarestiek kedvenc vasárnapi pihenőhelye. Ám az előadóterem is alaposan megtelt. Színpadra lépett : a Csíkszeredai Művelődési Ház folklóregyüttese. Műsoruk: a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok .. . című zenéstáncos összeállítás. Maga az akció úgy is vehető, a művelődési házak kapcsolatait erősíti. S jó, ha jut minden esztendőre egy-egy bukaresti út. Tavaly nyáron is felléptek már a fiatalok a fővárosban; a falumúzeumban volt szép népviseleti parádé, táncbemutató, nos, akkor ők ismertették meg a fővárosiakkal a csíki népviseletet. Ez a folklóregyüttes, említettem, csak fiatalokból áll. Huszonévesekből. Két műsorszám között elmondották, hogy kicsit fájlalják is, ha csíki együttesről van szó, azon mindenki a megyei szaktanács irányítása alatt működő Hargitát érti. Az említett zenés-táncos műsort múlt év szeptemberében mutatták be először a Csíkszeredai Művelődési Ház műkedvelői. Körülbelül egy évbe telt, míg beérett. De szépen. (S ismét visszakanyarodtunk a gondhoz : ha heti egy vagy két próbára telik, csak nagysoká érik be a műsor). Azt hiszem, abból kell kiindulnunk, hogy ez a folklór együttes eredendően műkedvelő alakulat. Nohát akkor a műkedvelés minden szabálya érvényes rá. Most már csak azon kell lenni, hogy a lehető legjobban dolgozzák ki műsorukat. Ők pedig, mondom, rangos két és félórás összeállítással mutatkoztak be a Petőfi Sándor művelődési házban. Jegyzem a neveket (elnézést maguktól az együttes tagoktól az esetlegességért): szép volt Kása András szólója a lakodalmas táncjátékban, illetve Józsa Mária és Kása kettőse. A többi alaptagról - Szakáli Lászlóról, Péter Jánosról, Kristály Gézáról is csak jót mondhatni; Sebestyén Hajnalról, László Gabrielláról, Adorján Erzsébetről, szintén, aminthogy Hajdú Ernő, Kuna Sándor népdalszólisták szerepléséről is, Hajdú Gabriella munkájáról, aki lelkes, hozzáértő zenekarvezetőnek bizonyult. Oláh István Vendégszereplés a Zalomit utcában Magyot szusszan a Mariffros, amint maga mögött tudja a hegyek borítását, medre széles, vize mély és csendes. Bölcs és hallgatag, mint a mindeneket tudók. Fennséges, derűs és kaján, alig hiszi az ember, hogy a Marosfőn jóindulattal is csak pataknak becézhető folyót látja a lippai domboldalt körülölelve csendesen hullámzani. Vékony deszkából rótt csónakok rejtőznek dúskoronájú szomorútüzek árnyékában, embermagasságú kukoricások engedik sokhelyütt száz méter szélesen is hömpölyögni a vizet. Távolabb szőlőerdők szegte dombok, Arad felé síksággá szelídülve. Itt a Bánság kapuja. A Maros jogán egy kicsit szülőföldünk is. A történelem jogán aztán méginkább az. Az öreg kapuőr, a somlyói várkastély, mint az igen idős emberek, rozogán, de emlékező kedvében fogadja nap mint nap a Marost, a sógorság évszázados hagyományát tisztelve így. S kezdi is mindjárt az emlékezést Dózsával, kinek haragos tekintetű parasztjai a vár falai közt pihentek egyet győzelmükre. Aztán Fráter György hadában a csíki testőrökre is emlékezik, akik éppen itt, a Maros lankáin szorították oldalba a törököt. S mesélne arról, hogy a sorozatos kudarcokon vett török bosszú miatt pusztult szép Lippa várát mennyi fortély, ravaszság, kitartás és fegyelem, mennyi áldozat és könny árán próbálta megtartani Bethlen Gábor, pajzsként erősítve a félhold terjeszkedése elé, rakván ide gyergyói őrséget, Máté nevű hadnaggyal az élen. Úgy pletykálták várbeli sütőaszszonyok akkoriban, hogy abból a faluból való a hadnagy, ahol a fejedelem is gyermekeskedett, megbizha t atyámmá tágult történelem Levél Lippáró! Jó ember kellett a lippai várba, mert a falak alatt mindennapos a turbános portya, beütnek, ha alkalom adódik. Aztán, mintha a Marosparti sínek ösztönöznék, errefelé tart időben az emlékezés. Vonatok hosszú sorát mutatja fel a múlt, vonatokat, melyek Udvarhely, Csík, Gyergyó, Maros és Háromszék okos, dolgos embereit hozták százával, ezrével, az otthoni reménytelenség elől a nagyvilág szikár sivárságá-ba menekülve. A húszas, harmincas években ezrek telepednek át a Bánságba, az otthoni nem létező ipar munkalehetőségeit keresve, s olykor találva is, itt, ahol a tőke viszonylag fejlettebb ipart kamatozott. Ma is ismeri mindenki Temesváron az Atyhai utcát. Aradon a Választóutcában találni a siklódisort, az esztergagyárban még tíz évvel ezelőtt is ismertek ,,kibédi brigádot". De erősítette ez a sokszáz munkásember annak idején a forradalmi változtatás igényének hitét is, öntudatossá edződve az osztálycsaták izzásában. Nagyot forgott azóta a történelem kereke. És igen sok víz is lefolyt ebben a széles mederben. És hozta magával a Maros az otthon hívó üzenetét: gyárkémények csipkézik az otthoni eget, betonba, acélba öntve a vágy és a tervezgetés, az ipar átvette a történelem küldte stafétát. A vonat nem vissza — hazamegy. S nem ritkán a vonattal emberek térnek haza. Szakemberek, akik az évek, évtizedek múlásával nem vették le vállukról a tarisznyát, amelybe hazatérés-ízű pogácsát rakott a szülőföld. Utaznak addig, míg a Maros ismét kacagáson pajkos patakocska, s híreket gyűjt az emberekről, híreket, amelyeket folyamnyi kebelében sokszáz kilométerre tovavisz. Bersczki Károly Iskolai sportbázis épül Mindössze egy esztendős múltja van a Csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyed 10-es számot viselő általános iskolájának, jól lehetne hát magyarázni a kezdeti nehézségekkel, hogy nincsen ez vagy amaz, a költségvetésből még nem jutott, de remélik, hogy hamarosan... Ám ez az érvelés egyáltalán nem jellemző erre az iskolára. Sokkal inkább az, hogy mindezt nem tekintik a kezdet természetes velejárójának, s nem nyugszanak bele a „nincs, de majd lesz“-be, hanem tesznek róla, hogy mielőbb beszerezzék mindazt, amit a zökkenőmentes tanmenet megkövetel. És hogyan? Úgy, hogy minden követ megmozgatnak, s a maguk ereje mellé társadalmi segítségre is támaszkodnak. Mindezt a most épülő iskolai sportbázis kapcsán kellett előrebocsátanuiuk, hiszen itt ötvenezer lejből készül sokkal többet érő aszfaltozott sportpálya, amelyet egyaránt használhatnak kispályás kézilabda, kosárlabda, röplabda és tenisz céljára, ideális helye lesz a szabadban tartott testnevelés-óráknak, s ha ezt vesszük alapul, értékét talán pénzben ki sem fejezhetjük. Ám pontosan ez az érv határozott. Az első pillanatban is nyilvánvaló volt, hogy a rendelkezésre álló pénz kevés, de a pálya annyira kellett, hogy percig sem akartak tovább várni, tanárok, tanulók, szülők dolgoztak vállvetve, jónéhány órát ajánlva fel hétköznap és vasárnap délelőtt, elegyengették a talajt, alapoztak, elterítették a követ, majd a kavicsot, amelyet aztán sikerült lehengerelni, hogy már nemsokára jöhet az aszfaltozás. Napok kérdése mindez, különösképpen, ha a városi néptanács is ebben a véghajrában nagyobb segítséget ad. Demeter Zoltán