Hargita, 1983. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
„Szellem és jelentés tiszta ragyogása“ - VILLÁMINTERJÚ SZILÁGYI ZOLTÁNNAL Nemrégiben értékes kisfilm bemutatót tartottak Gyergyószentmiklóson és Toplicán Szilágyi Zoltán és Nagy Lajos két fiatal bukaresti művész animációs filmjeit. Szilágyi Zoláéról ismeretes, hogy két évvel ezelőtt A gordiuszi csomó filmje számos nemzetközi és hazai díjat nyert, tavaly az Aréna filmjére figyelt fel a filmszakma, itthon és külföldön egyaránt, az dén a Monológ című munkájával jutott be az amiency-i nemzetközi fesztiválra. A két városunk abban a szerencsés helyzetben van, országosan is — a megyei mozivállalat figyelmét dicséri és- ahol mindhárom Szilágyi filmet vetítették. — Két esztendeje a Hargita, ha jól emlékszem, elsők között közölt interjút veled, akkor arról beszéltél, hogy a rajzfilm az alkotó korlátlan lehetősége, az ember esélyeinek fontolgatása, elmondtad, hogy szeretnél gondolkodtató rajzfilmeket készíteni felnőtteknek. Hol tartassz két év után ? — Ott tartok, hogy csak a Hargitának adok interjút komolyabbra fordítva a szót, el kell mondanom, hogy jött egy új kollegám, Nagy Lajos, mindketten Marosvásárhelyen a művészetiben végeztünk, Kolozsvárott az egyetemet, együtt dolgozunk az Animafilmnél. Amikor legutóbb Gyergyóban voltam, akkorra fejeztem be az Arénát, az idén áprilisban készültem el a Monológgal. Az Aréna akárcsak előző filmem, nem hagyományos struktúra, engerni a nézőt, olyan értelemben, hogy 10 perc alatt nem csomagolhatja ki a cukorkát, nem próbálhatja ki a szék kényelmét, s arra gondolhat, hogy én vagyok a hibás. Egyébként én magam sem szórakoztam, amikor készítettem, nem is annak szántam. Az emberek hajlamosak arra, hogy valami mást keressenek, abban amit látnak, a filmben csak az van, amit látnak, csak az van, ami látszik. — Milyen utat futott be az Aréna ? — A spanyolországi Espinholban megnyerte az Ezüst Delfin díjat, akárcsak egy évvel előtte A gordiuszi csomó. Zágrábban a grafikai nagydíjat, a Balkán filmfesztiválon II. díjat nyert, itt nemcsak animációs filmek versenyeztek. Itthon a Megéneklünk, Románia fesztiválon I. díjat, a KISZ Központi Bizottságának I. díját a Filmszövetség első díját nyerte. — További tervek ? — A monológot említettem, most van nemzetközi zsűri előtt, szeretnék továbbra is jó animációs filmeket készíteni, sikert érni el velük, öregbíteni a hazai animációs filmgyártás nemzetközi tekintélyét. Vagyunk néhányan a stúdióban, akik képesek vagyunk erre. Következik a filmvetítés, a Monológ, az Aréna. Nehéz elmondani tömören miről szólnak. Helyette Andrei Brezianu A Hétben megjelent írását idézném : „Hangsúlyosan modern fogantatású , több rétegű és szinkretiikus művészettel van dolgunk, amely lefegyverző könnyedséggel elegyíti a sokféle ösztönzést és utalást : korunk fotóművészetét és régmúlt idők domborműveinek sugallatait , a televízió jeleit, a zenét, a pantonímet , a térépítkezés művészetét, valamint mindhárom műben — egy szavak nélküli, erősen összefogott, melankolikus hangulatú költemény érzetét, olyan költeményét, amely inkább zamatos és csípős ízű, mintsem édeskés. Az így keletkezett belső feszültség nemcsak nagy horderejű gondolati üzenetet továbbít, hanem meghatározza azt is, ahogyan a rajzfilm sajátos, döntő fontosságú eszköze, a mozgó rajz céltudatos egységbe foglalja a mondanivalót... S vajon, várhatunk-e értékesebb ajándékot kortársaink művészetétől, mint amilyen a szellem és a jelentés tiszta ragyogása Szilágyi Zoltán filmjeiben ?" Reméljük városaink mindenik filmszínházában — ismertetővel egybekötve— látni fogjuk SZ. Z. mindhárom filmjét. Bálint András ANA BLANDIANA MELYIKÜNK Amikor elmegy, Nem tudom, melyikünk hagyja el a másikat Mikor kinyújtom karomat. Nem tudom — önmagam keresem-e ? Amikor így szólok : szeretlek — Nem tudom — magamnak mondom-e S akkor éget a szégyen. Egykor Tudtam, hogy milyen vagy karcsú és magas. Tudtam, hol kezdődsz el. S én hol érek véget. Könnyen megtaláltam Ajkadat, nyakad. Kulcscsontod, a vállad Tudtam: ez az ajkad, S ez az én emlékem. Szerettük egymás kezét fogni.. Melyikünket győzték le? Ki maradt meg ? Kié ez a test ? Enyém vagy a tied ? S melyikünk után Fog el úgy a vágy ? Éppen csak hogy némán, Fogcsikorgatva, hunyorítva Nehezen tudlak Legyőzni magamban. Bán Péter fordítása Az 1500-as évek közepén Csíkban egyetlenegy városka volt : Csíkszereda. Korábban létesült, de születési bizonyítványát csupán 425 éve, hogy kiállították. A szabadságlevél, amelyet János Zsigmond anyja, Izabella 1558-ban adott ki, a töröknek járó adót leszámítva, adómentességet és vásártartási jogot biztosított Szeredénak. A városok ősi, íratlan törvénye érvényesült, hogy éppen itt Al- és Felcsíkról érkező, a Nagyerdőn át Udvarhelyről, valamint Gyímesen és Szépvízen keresztül Moldvából jövő utak találkozásánál alakult ki. Azóta meglátogatták nevesek és névtelenek, szívesen látott vendégek és hívatlanok is. I. Rákóczi György itt a Mikóújvárban, 1635-ben parancsolja meg tisztségviselőinek, hogy akiket zászló alá írattunk ,katonának ,igazságokban megoltalmazzák". 1661 őszén mindent felperzselő hadakkal érkezett, ahogyan írta, „a székely vilajetbe“ (tartományba) egy büntető hadjárattal Evlia Cselebi török utazó, krónikás. A Tolvajoson, írja, „a magyarok sok minaret nagyságú gályagerendát döntöttek le... Különféle ördöngösséggel hegyet és völgyet torlasszal eltöltvén úgy, hogy a torlaszon bemenni is lehetetlen volt.“ Mire „a madár lovú tatárokat balra a hegyekbe küldték, három órányi járásra", a török lovasság jobb felől kerülte meg a tábort. A védőket bekerítették. „Anno 1661. Die 21 octombris — jegyezte fel Kájoni János — az pogányság egész Csíkot elrablóban. „A külvárost — vagyis Csíkszeredát, így a török krónikás — elfoglaltuk, minden zsákmányt elosztottunk". „A vár és a város elpusztult. A pusztulás teljes volt. A győzelmes harcosok örvendtek és vígangoltak" — idéztem újból Evlia Cselebit. " 4 000 kocsi holmit raboltak, 9 000-nél többen pedig „az ellenségvédőszű tatárok fogságába jutottak". Erdély 100 évig, Csík még tovább siratta ezt a török-tatár dúlást. Teleki József úti jegyzései 1799-ből értékes adatokat őriztek meg számunkra. Csíksomolyáról írja, hogy a „Klastrom biblothécája majd mind régi könyvekből áll... A Klastromhoz tartozik a Gymnázium szemináriummal (bentlakással) együtt, most 357 a tanulók száma", majd így folytatja : Csíkszeredát „katonaszékelyek lakják, nem nagy, csak 83 házból áll, de négyszer esztendőben jó vásárai vagynak". Negyven év múltán a haladó gondolkodás egyik erdélyi harcosa, Szentiváni Mihály, jó megfigyelő, kritikus szellem, a Nemzeti Társalkodóban Vándor aláírással Csíkról, Gyergyóról közölt cikksorozatot . A csíki „szétszórt szigetekben minden felől feltűnendő faluk nagy kiterjedésű, sűrű és jó épületei, fehérló falai, gondos kerítései távolról sejtetik a rendszerető szorgalmas szabad népet. . . a jól mutató Csíkszeredai vár ősi időkre emlékeztető bástyái és sáncai... s mindezek egy panorámába olvadva valóban méltók lennének egy tájfestő művészi ecsetjére". 1849 júliusában a hadak útját járva utazott át Csíkon Petőfi Sándor. Utolsó levelét feleségéhez július 29-én írta Marosvásárhelyről : „Itt hallottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Bereck felé, ott találkoztunk vele... Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van, Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik". Orbán Balázs meglepődik, amikor látja, hogy „Szereda olyan kicsiny helység, melynél nagyobb, városiasabb küllemmel bíró faluja Csíknak akárhány van. Az egészet két utca alkotja (a mai Virág, valamint a Petőfi és Coşbuc utcák), melyek egyenes (derék) szögben találkoznak s egy T alakot adnak... apró földszintes, deszkával fedett házikók, csak néhány kisszerű bolt, néhány iparos és sütő cég, s a sok korcsmát jelölő gyalult forgácscég sejteti, hogy a városban vagyunk." „Csík székháza a szeredaiak ellenkezése miatt, nem itt, hanem Somlyón épült". A város két követet küldött az országgyűlésbe, akár a nagyobb erdélyi városok. Arra az időre emlékezett T. Nagy Imre, közíró, a csíki földműves iskola neves igazgatója : „Gyermekkoromban sokszor elcsikóztam Szeredába gabonaárulni..., a városháza előtt állottunk meg a szekérrel, egyik kedvtelésem volt az előttem nagy pietásban állott épület körül leskedni..., a földszinten pálinkát árultak, jól lehetett látni a festett kalapokkal, minden szájban pipával jövő-menő falusiakat, akik rendre egy porciót hörpintgettek... udvarán állottak az árus padok. . . pogácsás és cigánypecsenyés asztalok, melyek heti és országos vásárok alkalmával a piacra kerültek..." Éppen 100 éve jelent meg K. Nagy Sándornak a riportkönyve A székelyföldön és az Al-Dunán címmel. Itt olvassuk : „A Hargitáról elragadó kilátás nyílik Csíkra, a csillogó szalag gyanánt szeliden kanyargó Olt, falakkal tarkázott fenyvesekkel körített gyönyörű völgyébe... ... Csíkszereda kedves központja e vidéknek habár csak főutcáján néhány emeletes ház ad egy kis városias színezetet neki, és mivel központja egy nagy vidéknek, azért helyeztek ide bíróságokat, közigazgatási hatóságokat, stb. Az alig 1300 lakossal bíró város nevezetességét képezi a déli oldalon jó állapotban lévő vár. Nemcsak négyszögletes négy bástyatorony, hanem az egész vár is lakható, s katonaság laktanyájául szolgál, aminek lehet tulajdonítani, hogy a kapuk, ajtók és minden főrészek fekete-sárgára (császári színekkel) vannak festve, a kapu felett pedig kívül-belül, egy-egy kiterjesztett szárnyú nagy kétfejű sas van, ijesztgetve így a magyar szellemet. ... A vár mellett van a földműves iskola melynek igazgatója igen szívesen megmutogatja a jól berendezett tanszobákat, hol természettani eszközök, gyűjtemények, könyvtárak is vannak, megmutatja, hogy a növendékek milyen szép előmenetelt tettek a fafaragószarban — megmutatja a növendékek által rendbentartott istállókat, gyönyörű tehenekkel, borjúkkal, csikókkal — levisz a tágas csűrbe, hol a növendékek által használt munkaeszközök vannak, aztán elmondja, hogy az iskolát Csíkmegye tartja fenn - van 60 ösztöndíj. .. az idén volt 56 növendék kik közül egy sem szándékszik más gazdászatába menni. Tehát Csíkmegye nagy áldozatokat hoz, hogy gyermekeit okszerű földművesekké nevelje, kitűnő földműves iskolát tart fenn." 100 év óta sok minden megváltozott, sok víz lefolyt az Oltón. Szőcs János A VÁROS EMLÉKEZETE Kilátó... a rádióban Cseke Gábor írta Szál a rádió című cikkében (Előre, 1983. június 3., pénteki szám) : . „A rádióállomások világtájókat hoznak meghitt közelségbe. Marosvásárhely negyedszázada van jelen az éter középhullámú sávjában. (...) Dicséretes a kimondott törekvés : olyan műsorokat celebrálni, hogy a két szöveg közötti zeneszám helyett a hallgató a kétezerre közötti szöveget lesse . .. Mert a rádió nem akkor kerül nyeregbe, amint az adást az éterbe ereszti, hanem amikor meghallgatják." Nos, szerdán estefelé magam is azon tűnődtem, vajon hányan hallgatták meg a marosvásárhelyi rádió irodalmi-művészeti naplóját ? Ez a műsor valóban a nagyvilágot Akunfika hozta meghitt közelségbe ,egyébként olyan rovata ez a stúdiónak, amelyet - bízvást állíthatjuk - a rendszeres hallgató várva vár. Nemrégiben napilapunk néhány munkatársának közreműködésével készült el az irodalmi-művészeti napló, Nagy Miklós szerkesztőnek, mondhatnánk, egyik sorozata a műhely-jellegű műsor. A legutóbbi, az említett szerdai a másik vonulatba tartozott, igen jól szerkesztett zenei-irodalmi-művészeti kilátó volt, az eseményben minden esetben az értékre figyeltetve. A gazdag anyagból most egy beszélgetésre és egy megemlékezésre térünk ki. Nagy Miklós, Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikusművésszel beszélgetett el az idei humor-szalon eseményeiről, értékéről. Molnár Dénes grafikus a karikatúra elismert művelője, humoros, szatirikus, groteszk rajzait néhány évvel ezelőtt a Kriterion Könyvkiadó Forrás-sorozata kötetben is megjelentette. Az említett humorszalon ha nem is páratlan, de országos viszonylatban ritka vállalkozása : az itt-ott tevékenykedő karikaturisták munkáit mutatják be időközönként egy nagyobb figyelmet érdemlő kiállításon. A rádiószerkesztő és a grafikus, a tárlat főszervezője beszélgetése bizonyára meggondolkodtatta a műfaj kedvelőit : többek között felfigyelhettünk arra a megállapításra, hogy a karikatúra e megyeközi tárlat tanúsága szerint is hovatovább az amatőrök területe marad, márpedig az ötlet, bármilyen frappáns is legyen az, sokat veszít értékéből, hatásából, ha tökéletlen a rajz, ha a képi fogalmazás kezdetleges. Azt ugyan biztató jelnek tartotta Molnár Dénes, hogy az idei tárlaton több képzőművészeti-főiskolás hallgató, illetve pályakezdő művész jelentkezett, mint máskor, ám kérdés, néhány év eltelte után nem vesztik el ők is humorukat, mint mások annyian ? Emlékezzünk, az ókori orvostudomány a szervezet nedveit nevezte humornak, és azt tanította, hogy arányuk és keveredésük befolyásolja az ember kedélyvilágát és temperamentumát. .. Dehát a humornak, s képi kifejeződésének, a karikatúrának (amely a tréfa mögött is megőrizheti komolyságát, és nemcsak szatirikus, de érzelmes, keserű vagy groteszk elemeket is vegyíthet), a művészet kezdete óta szerepe, funkciója volt... A témába vág Oláh Tibor kritikus megemlékezése is, a szerdai „naplóban" Jaroszlav Hasek munkásságát méltatta, a népszerű cseh író születésének 100. évfordulója alkalmából. Hasek riporterként kezdte irodalmi pályafutását, éleshangú szatirikus karcolatokat írt a széteső osztrák monarchiáról, a legújabb kutatások szerint, több mint 1200 írása jelent meg rövid életében. Katona volt az I. világháborúban, majd orosz hadifogságba esett, ott aztán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására belépett a bolsevik pártba, harcolt a Vörös Hadseregben, hazatérte után írta meg főművét a Svejk (1921) című antimilitarista regényét. A nagyszabásúra tervezett műnek csak négy kötetét írhatta meg (az ötödik már barátja, K. Vanek munkája). Svejk, a magát együgyűnek tettető katona a világirodalom népszerű hőseinek sorába emelkedett, Don Quijotetal, vagy Don Juannal egy sorban emlegetik, alakja, a regény humanista üzenete ma is időszerű, mint jegyezte meg Oláh Tibor, napjainkban, amikor a világ bizonyos tájain többet beszélnek a rakétákról, mint az emberekről. Hasek művét színpadra és filmre is átdolgozták, mit is kiáltott Svejk egy adott pillanatban, a lövészárokból kimászva ? — ,,Ne lőjetek, itt emberek vannak !" Véli József