Hargita Népe, 1992. január (4. évfolyam, 1-20. szám)
1992-01-04 / 1. szám
ÉRDEKES OLDAL Erdélyi helységnévszótár (5) Folytatjuk erdélyi körutazásunkat, ezúttal a 200-as vasúti fővonalon, a Brassó — Arad közti szakaszom kalauzoljuk végig olvasóinkat. Braşov — Brassó Ghimbav — Vidombák Codlea — Feketehalom Vládeni Ardeal — Vledény Perşani — Persány Şercaia — Sárkány Făgăraş — Fogaras Dridif — Dridif Voila — Voila Öltét —Besimbák Viştea — Alsóvist Ucea — Alsóucsa Arpáş — Alsóárpás Círta — Kere Scoreiu — Skorej Sărata Coliun — Szarata Poruimbacu — Alsóporumbak Avrig — Felek Racoviţa — Otrákovica Sebes Olt — Sebes Tălmaciu — Talmács Veştem — Vesztény Mohu — Móh Şelimbăr — Sellemberk Sibiu — Nagyszeben Tumişor — Kistorony Cristian Sibiu — Kereszténysziget Orlat — Orlát Sibiel — Szibiel Săcelu Sibiului — Szecsel Sălişte — Szelistye Aciliu — Ecsellő Tilişca — Tiliske Apoldu de Sus — Kisapold Apoldu de Jos —Nagyapold Miercurea Sibiu — Szerdahely Cunţa — Konca Out — Kútfalva Raháu — Rehó Sebeş Aliba — Szászsebes Vinţu de Jos — Alsóvinc Blandiana — Maroskarna Tártária — Alsótatárlaka Balamiru de Câmp — Balomir Sibot — Alkenyér Aurel Vlaicu — Bemcenc Geoagiu — Algyógy Orăştie — Szászváros Pricaz — Perkász Turdiaş — Oláh tordes Simeria Veche — Opiski Simeria — Piskitelep Deva — Déva Mintia — Marosnémeti Veţel — Vecel Brănişca — Branyicska Bretea Mureşană — Maro Obrettye Ilia — Marosillye Gurasada — Guraszáda Cîimpuri Surdiuc — Kimpényszurduk Burjuc — Burzsuk Zam — Zám Ilteu — Ilte Toc — Tok Savîrsin — Soborsin Vărădia — Varadia Bătuţa — Bátyafalva Căpruia — Maroskapronca Bírzaiva — Marosborsa Nadăş — Zarándnádas Conop — Konop Mitova — Milova Radna — Máriaradna Păuliş — Opálos Ghioroc — Gyorok Ciir — Maroscsicsér Glogovăț — Glogovác Arad — Arad Kutyavilág. Megkutyulta magát a két kutya és a pórázon való sétálgatás helyett a hóban való fetrengést választották. A gazdi, hogy az ebek össze ne kiutyulják, a pórázt maga mellett tartja. Csak a hó jutott ebek harmincad- jára. (NAGYP. ZOLTÁN felvétele) Botra tekert kalács MIKSZÁTH KÁLMÁN 1886 februárjában ellátogatott a Székelyföldbe, öt napot töltött Háromszéken Nagy Károly szotyori birtokos vendégeként. Korábban, 1885 októberében ugyancsak megfordult Sepsiszentgyörgyön, úgy hogy a „jó palócnak" lehetősége nyílt közelebbről megismerkednie a székelységgel. Élményeiről először A székelyek kö-Egyebütt csak mese Tündérország, gyermekiek számára gondolták ki s népesítik be az ő ízlésük szerint, nálunk színvalóság. Én magam is jártam benne, Székelyországnak nevezzük. Ami szépet, ragyogót el tudunk képzelni, azt mind oda helyezzük. Azért van aztán bebútorozva csodálatos dolgokkal. A férfiak óriások, egy-egy hős mindenik, az asszonyaik regékbe való szépségek... Az Olt vízében nimfák fürdenek, éjjelente az erdőségekből izgató zúgás kés. Mintha az elmúlt századok diskurálnának ki onnan az emberekkel ... „ Valóságos magyar Gascogne ez. Rázott című karcolat-füzérében számolt be, később pedig megírta A mi külön Tündérországunk című tudósítását. Írása nem mentes a túlzásoktól, a felnagyításoktól, ám első soraitól az utolsóig kiérződik belőle a magyarság legkeletibb népcsoportja iránti tisztelete. Ízelítőül részleteket idézünk ez utóbbi, Úti kép alcímmel jelzett cikksorozatából: jókat bocsát ki, a világba, fiai szétözönletnek szerencsét csinálni és csinálnak is, mert szívósság, szorgalom van bennük. Az otthoni föld nem bír eltartani annyi székelyt, ahány van ... íme, végre látom őket Többnyire zömök, tagbaszakadt emberek, értelmes arccal, nyájas vonásokkal s inkább szelídség van a szemekben, mint villámok. Igazán ezek volnának a marcona hősök ivadékai? Igazán bizony .Mert furfang van ám ezekben a hosszúkás tatáros fejekben, az a vadtag nyakuk ugyancsak hajthatatlan némelykor. A székelynek még a jó sem kell, ha ráerőszakolják. És a rosszat is elfogadja, ha jól bánnak vele. Egy tudós emberük elmesélte nekem, hogy a gramicsár korszakban botbüntetéssel kellett őket rákényszeríteni, hogy krumplit ültessenek. S még így is nagyon nehezen ment. Pedig most a krumpli a főterményük... Bizony elég szegény vidék az. Két szóval lehet elmondani a bajukat: kevés a földjük. Azelőtt elég volt, mert a székelyek voltak kevesebben, pusztították őket a folytonos háborúzások . Nemes faj, harcra termett. Mert a háború nem ártott nekik semmit, de a béke megöli őket. Pedig jól értenek a béke fegyvereihez is :a földeit kitűnően művelik, szorgalmasok, szívósak, az iparűzésben is elől vannak. Úgy kezelik a fűrészt, kalapácsot és fúrót mint a kardot... A székely népre sokat ráaggat a szeretet és a harci regéken meghízott fantázia olyat, amit ott nem lehet megtalálni. Ők maguk nem Antoniusok, s a székely asszonyok sem Tündér Ilonák ... Hanem az asszonyaikban van bizonyos szelíd kellem ... Hangjuk sajátosan ömlik el, hajlékony és lágy, szívbe lopódzó. Többnyire barnák a fehérnépek és szikárak... A székely asszony nemcsak a gyermekeket neveli, nemcsak főz az urának, hanem azonfelül segítőtársa a mezei munkában is. És ez mind csak a fele annak, ami az asszony-ember osztályrésze. Neki kell tisztán tartani a házat, mely két szobából áll (egyik a lakószoba, másik a vendéglátó, a búbos kandallóval, pelikámmadaras korsókkal és tányérokkal az üres almáriumban), s neki kell ellátni szőttel-fonttal a háztartást, sőt még eladóba is jusson belőle. Ez a hímes szőtt font méltán lehet a székely aszonyok büszkesége. Úgy ki tudják csinosítani, lakályossá tenni vele egyszerű otthonukat,hogy csupa gyönyörűség. Aztán hogy tudnak főzni! A székely konyhának nincs a világon párja. Hanem hát azt nehéz leírni. Enni kell egyszer a botra tekert kalácsból s az ember kezdi még jobban meg nem érteni: hogy vándorolhat ki a székely? Ami a férfinépet illeti, a földje megművelésén kívül annak is mindnek van még valami mellékfoglalkozása. Az a naivitás és góbé furfang, amelynek híreibe keveredtek, egy kicsit nagyítva van. Értelmes, komoly és nyíltszívű a székely. Ami ravaszság és furfang van benne, az meglehetősen ártatlan és szeretetre méltó. Egy-egy humorista valamennyi... Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp! MIKSZÁTH KÁLMÁN A korcsolya történetéből A korcsolya őstörténetét vizsgálva, nyilvánvaló, hogy szülőanyja a szükség volt, nevezetesen az az igény, hogy télen a befagyott vizeken gyorsan, könnyűszerrel lehessen közlekedni. Az őskorcsolya nem volt más, mint az állatok lábszárából kitört csontdarab. Az elejét kihegyezték, elől-hátul kifúrták és bőrszíjjal erősítették a lábra. Bölcsője a Skandináv félsziget lehetett. Később csúszófelületnek a vasat használták. Ezt csontra vagy csak egyszerűen fára erősítették. Kezdetben ez a vaslemez széles volt, később fokozatosan vékony pengévé karcsúsodott. A korcsolyát először 1190-ben említi Fitz Stephen krónikája. Eszerint London falai alatt a fiatalok csontot kötöttek a talpuk alá és bottal lökték magukat előre oly gyorsan, mint a madár, oly sebesen, mint a kilőtt nyíl. Aztán rájöttek, hogy a lábat váltogatva, bot nélkül is jól lehet haladni. A meghosszabbított vaspengéből alakult ki a mai gyorskorcsolya őse, amit a befagyott hollandiai csatornákon használtak először. Innen került át Angliába, később Európa más országaiba. Nagy Péter cár is vitt magával Nyugat- Európából Oroszországba, és állítólag ő alkalmazott először — 1697-ben — csavarokat a lábbelihez való erősítésre. A világ első korcsolyázó egylete 1772-ben alakult meg Edinburgh-ban. A felvételi vizsgán a jobb, majd a bal lábon be kellett mutatni a jégen ívet, utána át kellett ugrani először egy, majd két, végül három cilindert. A mai műkorcsolyázók sem kezdik másképp, legfemebb a cilindert helyettesítik divatosabb fejfedővel. CSODÁlatos növények A balsafáról Szürkéskék oszlopként magasodnak az ég felé Ecuador nedves őserdeiben. Tenyér alakú levelei nagyok (40—60 cm átmérőjűek) és kissé a majomkenyérfáéra hasonlítanak, ellenben termése teljesen különbözik. Érett állapotban (mely 10—12 cm hosszú) felhasadozik és ilyenkor nagyon hasonlít a nyúllábra, mivelhogy belsejét barna pihe borítja. Régebb emiatt nyúlfának nevezték, ma inkább balsafának, mely spanyolul tutajt jelent. A peruiak már az ókorban ebből a fáiból készült tutajokon eljutottak Polinéziáig. Ezt a tényt a Thor Heyerdal féle Kon-Tiki expedíció úgy igyekezett bebizonyítani, hogy szintén balsafata tájon tette meg az utat, méghozzá sikeresen. A balsafa a világ egyik legkönnyebb fája. Szinte kétszer olyan könnyű mint a parafa, melyből egy köbméter 100 kg-ot nyom. Az általunk ismert fák általában hétszer ilyen nehezek. Egy balsafa szálfát egyetlen ember könnyen felemel és elvisz a vállán. Függőlegesen fölfelé a balsafa gyorsan nő, átlagban négy métert évente, így tízéves korában már eléri a 30 m magasságot és egyméteres vastagságot. Igen gyors növekedés következtében fateste laza, olyan mint egy méhkaptár. Éppen ezért nagyon nehéz kivágni egy balsafát. Lágysága miatt a fejsze viszapattan róla, mint egy autógumiról. A fa életkora nem hosszas, még a lábán is hamar elkorhad. Kiszárítva viszont keménysége a tölgyével vetekszik. A balsafa egyéb jó tulajdonságai közé tartozik, hogy kiváló hő- és hangszigetelő. Ezért régebb balsafa ládában szállították a vajat Európából , New Yorkba. A hajóút nyolc napig tartott s a vaj még csak meg sem olvadt, annak ellenére, hogy a kinti hőmérséklet elérte a 28 C fokot. A második világháború idején balsafából repülőgépeket építettek. A balsafa iránti megnővokádott kereslet, kíméletlen irtásához vezetett, melynek során számuk alaposan megcsappant. Annyira eltűnt Latin-Amerika erdeiből, hogy Heyerdal alig tudott öszeszedni tíz fa törzset tutajához. Ecuador legeldugottabb zugait kellett repülőgéppel átkutatnia a szükséges balsafamennyiség után. Manapság újra megnőtt a kereslet e fafajta iránt, melynek következtében a trópusi vidékeken mindenhol termesztik Hasznosítják a repülőgépiparban a kabinok belső terének kiképzésében, elektromos hűtőgépeknél tömítős szigetelőanyagként. Továbbá ládát és egyéb csomagolóanyagot készítenek belőle, főleg légi szállításhoz.. KOLUTÁN GYÖRGY Az oldalt szerkesztette : BORBÉLY LÁSZLÓ